Hungary Vampire Knight oldal
A facebook Vampire Knight oldalunk Blogja ahol a történtett írjuk le.
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/pages/Vampire-Knight/609628925804902 


MENÜ
 
 
Vampire Knight 2. rész

Ekkor Zero megfordult és nagyon mérges lett rám de tudta hogy igazam van ezért fogta magát és elment valahova. :( Én meg egyedül maradtam kint ezért fogtam magam és elindultam a szobám felé. Az esti tagozatosok ültekben az órán majd Aidou elkezdet rajzolni és megint Zero-t és önmagát rajzolta le. :) Ichijou odament hozzá ránézet a rajza majd elnevette magát. :) Aidou ránézet és azt mondta:
Aidou: Mi olyan vicces Ichijou? 
Ichijou ekkor elfordult és választ adott a kérdésre:
Ichijou: Hát tudod ez az egész amit te csinálsz szegény Kiryuval. Nevetett tovább de halkan. Persze Kaname erre semmit se reagált. Aidou is elkezdet nevetni. :) Beértem a szobámban majd ott várt rám az igazgató. Rám nézet majd elkezdtünk beszélgetni.:
Igazgató: Dancsi. Szeretnélek megkérni valamire. -Néz rám mosolygós arccal.
Dancsi: Igen mi lenne az? - furcsa tekintett. o.O
Igazgató: Holnap mint azt tudod lesz egy bál esti tagozatosok és a nappali tagozatosok között és szeretném ha figyelnél a nappalisok épségére. De szólj Zeronak is. 
Dancsi: Rendben van ez csak természetes. -rá kacsintok ;) majd elindultunk mind a ketten a magunk dolgát intézni. Fogtam bementem a szobámban artemis ért, majd indultam őrködni. Zero persze sehol nem találtam kerestem miközben az esti tagozatoshoz indultam. Egyszer csak megbotlok valamiben. 
Dancsi: Áúú... Ez fájt. Megnézem hogy miben botlottam meg és lám Zero lábában botlottam meg. Rá néztem Zero majd Zero is rám és azt mondta:
Zero: Nem tudsz figyel? 
Szomorú arccal ránéztem Zerora.:
Dancsi: Ne haragudj Zero nem láttalak és sajnálom amit az előbb mondtam nem szabadot volna ilyet.......Ekkor Zero felállt és megölelt nekem meg el akadt a szavam. Persze hagytam hogy megöleljen majd elhúzódott tőlem és azt mondta:
Zero: Ugyan az én hibám de ezzel most ne törődjünk inkább menjünk felügyelni jó. -erről tetet mosolyt csinált majd elindult. Mentem utána és sétáltunk lassan-lassan. Az estiek órái véget értek majd mindenki kijött Shiki és a Blanka ott maradtak még a teremben majd Shiki ránézet a Bankára és azt mondta:
Shiki: Hé Blanka! Nem lenne kedved velem eljönni holnap a bálra? -fapofával néz rá.
Blanka: Persze. :) Majd Blanka megölelte Shikit és ők is elindultak a többiekkel. ♥ ♥ Pár perc múlva elindultunk mi is Zeroval nyugovóra térni de ő előre ment én meg hátul kullogtam amikor valaki hátulról megölelt nagyon jó érzés volt :) ♥ Olyan boldogsággal öntött el ez az ölelés majd amikor megfordultam nem más volt aki megölelt mint.......
A következő részben folytatjuk! ~D*
 
 
Vampire Knight 3. rész

Nem más volt aki megölelt mint Kaname. ♥ Hátrafordultam majd ránéztem.
Dancsi: Kaname úrfi. 
Rám mosolyog majd komoly arccal rám néz. 
Kaname: Megijesztettelek? -aggodalmasan mondja.
Dancsi: Nem csak meglepődtem. Amúgy mit csinálsz itt? Ülök le egy padra. Majd mellém ül. ♥ 
Kaname: Csak szeretnélek elhívni a bálba. Eljönnél velem? Ekkor hevesen vert a szívem. ♥ ♥ Majd bólintottam. :)
Kaname: Majd várlak akkor. Felállt majd elment. :( Elpirultam és teljesen boldog voltam.♥ ♥ Majd elindult a szobámhoz. Másnap reggelre ébredtünk mindenki a szokásos dolgát végezte. Az utolsó 2 óránk elmaradt így mindenkinek volt egy kis ideje párját vagy szeremét elhívni a bálba. Az esti tagozatosok nem annyira örültek ennek a bálnak de Aidou igen. Éppen kint sétál amikor a lányok lerohamozzák őt és mindenki kérdezgeti tőle hogy eljönne-e velük a bálba,persze Aidou nagyon örült ezeknek.
Aidou: Persze mindegyikőtökkel fogok táncolni. Lerázás képen kitalált valamit.
Aidou: Nézzétek ott van Kain Akatsuki. A lányok oda fordultak és mire vissza fordultak Aidou nem volt ott. :( Én bent voltam az osztályba Grétivel és Zeroval. Majd eszembe jutott az amit az igazgató kért és oda fordultam Zerohoz.
Dancsi: Zero! Az igazgató arra kért hogy felügyeljünk a bál alatt.
Zero fapofát vágott majd sóhajtva mondja. :O
Zero: Rendben. Gréti sajnos nem tudunk táncolni. :( Néz rá. Majd Gréti odaül az ölébe és ránéz.
Gréti: Nem baj majd legközelebb jó? -Rá kacsint majd add neki egy puszit. ;) ♥
Zero: Jó. -Majd vissza adja a puszit. Eközben Aidou kint sétál amikor meglátja Reni-t. Odaül mellé majd rá néz.
Aidou: Te miért lógatod itt az orrod? Ránéz Reni.
Reni: Semmi csak jó itt kint lenni. De neked nem a lányokkal kellene lenned? - Felhúzza az egyik szemöldökét majd elmosolyodik.
Aidou: De! De inkább leráztam őket de viszont olyan más vagy te és a Dancsi vagytok az egyedülik akik nem imádnak egy ilyen jó képű magamfajtát. A Reni elkezd nevetni :D 
Reni: Egoista vagy és önimádó. :) Nézi a földet közben.
Aidou: Nem lenne kedved eljönni velem a bálba? Kérdi tőle.
Reni: Rendben te egoista. Innentől kezdve Aidou élete megfog változni. :) ♥ Eljött az este mindenki készült a bálra,a nappalisok közül Én és Gréti nem voltunk ott a többiek mind ott voltak,de az estiek közül mindenki ott volt. Éppen készültem az őrködésre amikor valaki kopogtatott az ajtón. o.O
Dancsi: Tessék gyere be! Néztem az ajtóra furcsán. Aki bejött az ajtón a Gréti volt. 
Gréti: Bocsáss meg hogy zavarlak de valaki ezt küldi neked. Odaadja a csomagot majd kinyitóm és benne volt egy levél meg egy ruha. A levél Kaname-tól jött és hevesebben vert a szívem mint amikor megölelt. ♥ ♥ Majd felvettem a ruhát és elindultunk mind a ketten a bálterembe. Reni és Aidou elmentek valahova de Akatsuki-nak szóltak róla hogy hova mennek. Elindultak Aidou kedvenc helyére majd ott leültek és elkezdtek beszélgetni. Beszélgettek-beszélgettek egy csak Aidou odahajolt hozzá és.........
A következő részben folytatjuk! ~D*
 
 
Vampire Knight 4. rész

Beszélgettek-beszélgettek egy csak Aidou odahajolt hozzá és megcsókoltak Reni-t. ♥ :* Reni teljesen elvörösödött majd viszonozta a csókot. Aidou halvány elpirult majd a szemébe nézet a Reni-nek.
Aidou: Remélem nem baj? Hogy... -Nehezen nyögi ki amit mondani szeretne. Reni ránézet elmosolyodott. :)
Reni: Nem baj. -Adott az arcára egy puszit Aidounak, majd elindult be a bálterembe és Aidou is ment utána. Zero már ott volt én kicsit csúszva érkeztem meg. :O Zero kint állt és ránk várt.
Zero: Na akkor mehetünk Dancsi? -Néz rám fapofával.
Rá néztem majd bólintottam és elindultunk be. Mindenki táncolt és beszélgetett,olyan szép volt a nappalisokat és az estieket így látni együtt. Minden csendesnek tűnt ezért elindultam megkeresni Kaname úrfi-t,de sehol sem találtam. :( Majd Ichijou odajött hozzám és mutatott az erkélyre. Bólintottam majd elindult az erkélyhez és lám tényleg ott volt. ♥ :) Hátra fordult és rám mosolygót.
Kaname: Szia Dancsi. Aranyos rajtad ez a ruha. Teljesen elpirultam. :) ♥
Dancsi: Köszönöm szépen a ruhát, de igazán nem kellett volna ezt tenned. :) Megölelt, majd felkért egy táncra. :) Természetes elfogadtam a felkérést és elkezdtünk táncolni. Aidou és Reni később visszaértek és elkezdtek ők is táncolni egymásra borulva. ♥ A nappalis lány egy részt mérgesen voltak másrészt meg szomorúak de Aidou később mindegyikőjükkel táncolt. :( :) ♥ Shiki és a Blanka is egymásra borulva. ♥ Zero később táncolt Grétivel de ők is egymásra borulva. ♥ Az igazgató egész végig figyelt helyettem és Zero helyett. Ez este nagyon jó tellett szinte mindenki másnap reggelre olyan fáradt volt hogy tesi órán senki nem bírt megállni a lábán. :D xD. A nappalis lányok egy alkalmat sem halasztottak azzal el hogy mindig megnézik Aidou-t és a többieket, de ez most elmaradt. Én persze talpon tudtam maradni meg Zero is így könnyű volt ez a nap. Kinyílt az ajtó már csak azt vártuk mikor mennek el az estiek. Kaname ma valahogy más volt mint amilyen lenni szokott ezért nem kérdeztem inkább rá hogy mi a baja. :( Rám nézet majd odajött hozzám.
Kaname: Dancsi szeretnék veled majd beszélni négyszemközt. - Szomorú arccal néz rám. :(( Nem tudtam, hogy mit akar mondani.
Dancsi: Rendben van de úgy-e nincs semmi baj? -Néztem rá ijedten. Megakarta puszilni a fejem amikor Zero elrántotta tőlem majd elhúzott tőle. :( Ránéztem Zerora.
Dancsi: Na de Zero! Ezt most mire volt jó?! o.O Zero vitt tovább és nem szót semmit.Szegény Kaname nem tudod mit tenni ezért ment a többiekkel és várta az estét. :( Próbáltam kiszabadulni de nem tudtam. :( Majd elengedett és rám nézet.
Zero: Szerinted még is mit akarnak a te Kuran úrfid? -kérdi tőlem közben neki dőlt egy fának. Rá néztem majd lehajtottam a fejem és nem válaszoltam. Zero felhajtja a fejem.
Zero: Inni akar a véredből úgy hogy ne menj oda. Ellöktem magamtól majd mérgesen annyit válaszoltam.:
Dancsi: Ha inni akarna véremből már tegnap megtette volna a tánc alatt. De egyébként is ne üsd bele az orrod most ebbe. Majd elmentem onnan. Ekkor Zero vissza rántott és.....................
A következő részben folytatjuk! ~D*
 
 
Vampire Knight 5.rész

Ekkor Zero vissza rántott és megcsókolt. :* Nagyon meglepődtem de ellöktem magamtól. Majd elrohantam egy helyre ahol senki sem találhat rám,majd elkezdtem sírni. :( Gondoltam magamban:
Dancsi: *Hogy lehettem ilyen hülye?! Mi lett volna, ha Kaname úrfi meglát minket?* Zero ekkor elindult megkeresni de sehol sem talált. :/ Eközben Reni és Aidou titokban találkoztak majd elindultak egyet sétálni a parkba de csak 5 perc nyugtuk volt majd a nappalis lányok lerohamozták Aidou-t. :O Persze Aidou szíve megörült ennek de Reni-t nagyon sajnálta. :( ♥ Majd Aidou megint hazudod a lányok és eltűnt a Reni-vel. Később eljött este és mindenki elindult aludni ám én elaludtam a holdszálló mögötti nagy fa alatt. :Z Ekkor Kaname éppen sétált a folyosón amikor meglátott majd kijött az ablakon,felemelt és elindult velem a szobámba.♥ :) Éreztem hogy valaki visz de olyan jó volt ott lenni a kezeiben és a mellkasához közel. ♥ Majd elértünk a szobámig és lerakott az ágyamra és betakart. :) Ekkor Zero is megérkezett majd meglátta Kaname-t majd kihívta beszélgetni. :/ Mielőtt kiment volna a homlokomra adott egy puszit és kiment így a két fiú elkezd egymással beszélgetni. :* ♥ Aidou és Reni vissza értek mielőtt Kaname meglátta volna őket megcsókolták egymást majd elindultak mind ketten a saját szobáikba. :* :) Shiki és a Blanka éppen egy vendéglőben ültek és vacsoráztak. :P Éppen elsüt volna egy csók amikor hívták Shikit. :O Az ajtóbán ott állt az ügynöke. Feláll majd oda ment hozzá és beszélgettek.Blanka szomorú lett,de nem hagyta hogy bármi is elrontsa a kedvét. :) Pár perc múlva Shiki vissza tér majd rá néz szomorú szemmel a Blankára. :(
Shiki: Figyelj Blanka van egy kis baj. Blanka odafordult.
Blanka: Még is mi? -aggodalmas arccal néz rá.
Shiki: Pár napra elmennék egy fotózásra egy alapítványnak kellene segíteni remélem megérted hogy itt kel hogy hagyjalak. :( Blanka elkezd egy kicsit sírni.
:( 
Blanka: Persze menj csak de vigyázz magadra jó? - Mosolyog rá. :)
Shiki: Rendben! De most menjünk vissza az Akadémiára. Együtt elindulnak az Akadémiára kézen fogva. ♥ Kaname és Zero beszélgetése úgy végződött hogy megfenyegették egymást. :( Persze mindent hallottam majd elkezdem halkan sírni. :( Olyan rossz érzés volt hogy Kaname úrfi és Zero miattam vesztek össze.Ekkor Kaname bejött és leült mellém és nézte ahogy alszok. :) ♥ Egyszer csak odahajolt hozzám és..............
A következő részben folytatjuk! ~D*
 
 

Vampire Knight 6.rész

Egyszer csak odahajolt hozzám és megcsókolt. :* Ekkor felébredtem és megijedtem majd elkezdem sírni. :( Rám nézet majd megölelt.
Kaname: Bocsáss meg nekem nem állt szándékomban megijeszteni. Átöleltem majd letörölte a könnyeimet. 
Dancsi: Nem baj én kérek bocsánatot amiért rád hoztam a frászt. 
Rá néztem mosolyogtam. :) Egész este a szobámban voltunk és ott aludt velem. ♥ Reggel mikor felébredtem ő aludt, ezért hagytam aludni. majd betakartam és adtam neki egy puszit a homlokára majd elmentem. Éppen sétáltam és beszélgettem Grétivel persze nem mondtam el mi történt este hanem másról beszéltünk, és Zero ott volt majd félre hívott beszélni. Kezdem egy kicsit félni hogy valami rosszat akar tenni. Rám nézet szomorú szemmel majd oda hajolt a fülemhez.
Zero: Remélem élvezted vele azt a szép éjszakát mert az volt az utolsó. Majd egy gúnyos mosoly. Teljesen ledöbbentem majd elkezdet folyni a könnyeim és akkor pofán vágtam Zero-t. Mérgesen rá néztem.
Dancsi: Ha bármit mersz tenni Kaname úrfival akkor engem soha többet nem látsz élve.Ezt jól jegyezd meg Zero. Nagyon meglepődött Zero a pofonon és azon is amit mondtam de azt hitte kamuzok. 
Zero: Persze. Majd pont te fogsz valamit csinálni? Ugyan hagyjuk ezt. Mérgesen néz rám. Persze Gréti nem hallotta mindezt mert ő már bement a terembe. Rá néztem majd a mögöttem lévő fáról letörtem egy faágat majd megvágtam vele a kezem és elkezdet vérezni. 
Dancsi: Nos? Akkor hogy is állunk? Rá néztem majd egy gúnyos mosolyt csináltam. Zero ekkor teljesen meglepődött majd elkezdte a kezemet bekötözni. 
Zero: Te teljesen hibbant vagy. Mi lesz ha vámpírok felfedeznek téged. Ekkor szomorú arccal lenéztem a földre.
Dancsi: Az sem érdekel engem. Majd végzet a bekötőzéssel és elindultam be a teremben. Az estieknél 3 érezték meg a vérszagát. Ichijou Kaname és Aidou volt persze Aidou nem bírt magával ezért elindult a vér szaga után majd nálunk lyukadt ki és megállt az ajtóban és ott várt az órák végéig. Kaname megérezte a vér szagát és tudta hogy az én vérem ezért elindul Aidouhoz persze tudta hogy hol kell keresni. :) Később kicsöngettek és vége lett az óráknak ekkor Kaname és Aidou találkoztak egymással majd elhívta máshova beszélgetni Kaname Aidout. Mind a ketten egymásra néztek majd egy pofon elsült. Aidou ekkor nem érte hogy most mi van. o.O :/
Kaname: Ezt azért kaptad mert tudom, hogy nem tudsz magadon uralkodni és nem szeretném, ha a Dancsi véréből innál mert tudod mi lesz annak a következménye. Aidou ekkor felfogta és megértette. Meghajolt majd elindult ki de magában még is azt gondolta:
Aidou: *Jaj basszus kár hogy Kaname mester a Dancsit szereti pedig olyan finom illata van a vérének.* Elindultam a felügyelésre és persze sajnálatosan Zero is ott volt és vártuk hogy az estiek jöjjenek. Pár perc múlva kijöttek és persze a lányok megint Aidou-t örvendeztették. :D De folyton engem nézet mint ha valami rosszat követtem volna el. Kaname rám nézet, majd a kezemre akart nézni, de én elraktam a hátam mögé és úgy tettem mint, ha semmi baj se lett volna de nehéz volt eljátszani. :O Majd odajött hozzám és kihúzta a kezemet és rá nézet Zero majd oda cipelt hozzá és...............
A következő részben folytatjuk! ~D*
 

 

Vampire Knight 7.rész

Majd odajött hozzám és kihúzta a kezemet és rá nézet Zero majd oda cipelt hozzá és leszedte a kötést a kezemről. Ekkor már rájöttem hogy mit akar. Kaname mérgesen rá nézet Zero.
Kaname: Aidou, Kain! A két fiú ránéztek Kaname-ra.
Kain és Aidou: Tessék! Kezdtek rosszra gondolni. :O
Kaname: Nem szeretném hogy a nappalisok lássák mit csinálunk, úgy hogy vigyétek őket innen. Kain és Aidou megtették amit kért Kaname, de hála istennek kevés nappalis lány volt ezért mindegyiket eltudták altatni és bevitték őket a szobáikba. A többiek pedig elmentek. Zero elfordította a fejét.
Zero: Nem csináltam vele semmit Kuran ő csinálta magának. Nézet rá. Majd Kaname rám nézet.
Kaname: Dancsi! Ez igaz? Lehajtottam a fejem.
Dancsi: Igen! Így volt,de csak azért...... Nem akartam elmondani neki hogy mi is történt, ezért nem mondtam semmit.
Kaname: Azért mert? Nézet rám majd felemelte a fejem.
Dancsi: Semmi hagyjuk. Majd a kezem kihúztam a kezéből és elmentem. Zero szomorú arccal nézet rám de Kaname vissza rántott. :( <3
Kaname: Dancsi! Még is mi történt? Rá nézet Zerora.
Zero: Semmi! Csak neki eset a fának és megvágta a kezét. Hazudott Kaname-nak persze Kaname nem hitte el de tudta hogy én biztos elfogom mondani ezért odahajolt a fülemhez majd azt súgta.:
Kaname: Várlak este a szobámban. Ekkor már tudtam, hogy úgy is mindeg,y mert tudja hogy Zero kamuzott,majd bólintottam. Elindult Kaname az osztályba. Rá néztem Zero.
Dancsi: Köszönöm. - majd megöleltem. Zero pedig sóhajtott egyet majd vissza ölelt.
Zero: Ne haragudj! Az én hibám,hogy ilyen helyzetbe kerültél. DE mit mondott neked? -Lenézet rám. Felnéztem rá.
Dancsi: Csak annyit hogy vár este a szobájában. Majd egyet hátra léptem. Zero rám néz szomorú szemekkel. :(
Zero: Ezt jól megcsináltam. Megsimogatom Zero arcát.
Dancsi: Ez nem a te hibád. Én voltam a hülye, mert megcsináltam. De most menjünk...... Beakartam fejezni a mondatot, amikor Aidou megjelent.
Dancsi: *Na remek már csak Aidou hiányzott.* Gondoltam magamban.
Aidou: Kiryu mit tettél Kaname mesterrel? Zero értelmesen néz rám. majd Aidoura és elkezd nevetni.
Zero: Én ugyan semmit az égvilágon. Aidou ekkor pipa lett és felkente Zero-t az egyik fára.
Aidou: Ha bármit teszel Kuran mesterrel én megöllek. Nem nézhetem tétlenül majd közéjük álltam.
Dancsi: Aidou fejezd be! Tényleg nem csinált semmit. Ekkor Aidou fogott, és dühében előköt de, a lökése olyanra sikerült, hogy neki repültem az iskola falnak. :O Aidou és Zero nagyon megijedtek hogy valami bajom eset ezért odarohantak és próbáltak felébreszteni, de nem tértem magamhoz. :O Aidou ekkor tejesen be pánikólt és rohant Kaname-hoz. Persze Zero ott marad velem és próbált ébrezgetni engem, de nem sikerült. Aidou odaért Kaname-hoz, és elmesélte mi történt. Kaname-ban nagy harag volt. Oda ment Aidou-hoz és................
A következő részben folytatjuk! ~D*

 

 Vampire Knight 8.rész

Oda ment Aidou-hoz és felkente a falra majd vörös szemmel rá nézet. 
Kaname: Ha bármi baja eset én esküszöm Aidou, hogy nem állok jót magamon. Majd eleresztette és pofán vágta,s elindult hozzám. ♥ :) Zero ekkor bevitt az orvosiba és ott ült mellettem. Pár perc múlva az igazgató és Kaname is ott volt. Mind hárman egymásra néztek.
Igazgató: Zero! Mit mondott az orvos? Rendbe jön? -néz rám aggódva. :( Felnéz rá.
Zero: Annyit mondott hogy pihenni-e kell és hogy pár nap mire fel kell. Néz engem szomorúan. 
Igazgató: Értem! Köszönöm. Odajött hozzám majd megsimogatta az arcom. :) Leül mellém Kaname is.
Kaname: Mond Kiryu még is hogy történt? Rá néz. Zero felállt majd rá nézet.
Zero: Úgy volt ,hogy Aidou elkezdet szitkozni és nekem esett. Ekkor a Dancsi próbált minket szétválasztani, majd Aidou csak elakarta lökni, de a lökése úgy sikerült, hogy az iskola falig repült és onnantól eszméletlen. Kaname eközben engem nézet és simogatta a kezem. 
Kaname: Értem! Köszönöm Zero. Ekkor az igazgató és Zero kimentek csak Kaname maradt velem bent. ♥ Elkezdet hozzám beszélni. Persze hallottam azt amit mondott és elkezdem sírni. Ekkor Kaname elkezdett reménykedni hogy talán felébredek és lám igaza is lett. :) Ekkor felültem de nem sikerült.
Dancsi: Sz.. Még is mi történt? Hol vagyok? Nézek körbe és látom hogy Kaname ott van. ♥ ♥
Kaname: A gyengélkedőben vagy. Nem emlékszel mi történt? Méz rám aggódva. :(
Dancsi: *Próbálok vissza emlékezni majd minden beugrik* Emlékszem mi történt! Aidou és Zero elkezdtek rajtad vitatkozni majd kettőjük közé álltam és Aidou előköt onnan és az iskola faláig repültem. Rám néz értelmetlenül. o.O
Kaname: Rajtam veszekedtek? Ezt még is hogy érted? - Felült az ágyra és átkarolt. ♥ Ekkor teljesen elpirultam. :)
Dancsi: Hát úgy! Hogy mikor Aidounak mondtad, hogy vigyék innen el a nappalis lányokat, akkor ott maradtatok ti és én. Amikor elmentél Aidou oda jött hozzánk, és azt mondta Zeronak:
- Kiryu mit tettél Kaname mesterrel? Ekkor Zero elkezdet nevetni, és azt mondta: 
- Én ugyan semmit az égvilágon. De akkor Aidou pipa lett és felkente Zero-t az egyik fára és azt mondta neki: 
-Ha bármit teszel Kuran mesterrel én megöllek. Nem nézhetem tétlenül majd közéjük álltam. Így történt az hogy ide kerültem. Nézek le szomorúan. :(
Kaname: Értem! De nem a te hibád, te csak a munkádat végezted. Rám mosolyógt. :)
Dancsi: Köszönöm Kaname úrfi. Majd a mellkasára dőltem és elkezdtem sírni. :( Ő meg megölelt. ♥ Eközben Aidou azon izgult hogy Kaname......................

 A következő részben folytatjuk! ~D*

 

Vampire Knight 9.rész

Eközben Aidou azon izgult hogy, Kaname meg ne ölje, azért amit elkövetett velem. Később beesteledett, és majd nem mindenki aludt persze Shiki és a Blanka nem. Shiki-t elkísérte a repülő térre, majd ránéztek egymásra.
Blanka: Hát akkor. Menj csak. De azért vigyázz magadra. Megölelte, majd puszit adott az arcára Shiki-nek. Shiki is vissza ölelt, majd a fülébe súgta.:
Shiki: Rendben! Te is magadra. Szeretlek! Blanka: Én is téged. Dancsi: Tessék. Gyere be! -Nézem az ajtót és a Gréti és a Reni jöttek be és egyszerre mondták.:
Reni és Gréti: Szia! Jobban vagy? Elmosolyodtam. :)
Dancsi: Sziasztok! Igen köszönöm. Leülnek mellém. Kaname rám néz és én is rá.
Kaname: Kimegyek hozok valami ennivalót neked jó? Rám mosolyog majd megpuszilt. :* :)
Dancsi: Rendben van. Köszönöm. Majd elindult ki.
Reni: De még is mi történt veled? Néz rám.
Dancsi: Hát csak neki estem az iskola falnak, és bevertem a fejem ,majd elájultam és ide kerültem, de nyugi majd talán holnap kiengednek. Rá mosolygok. :)
Reni: Szerencsétlen vagy. Ő is mosolyog. :) Majd pár perc múlva kimentek. Kaname eközben a konyhában csinált nekem ennivalót. Dancsi: Kaname úrfi hát ez..... Elakadt a szavam.
Kaname: Csak azt akarom, hogy vissza nyerd az erőd. Rám mosolyog. :)
Dancsi: Hát akkor megeszem, ha már ennyit fáradtál vele. Majd elém rakta a rengetek ételt, és az összeset megettem. Kaname nézet miközben ettem.
Kaname: Te aztán éhes voltál. Majd átkarolt. Dancsi: Finom volt. Köszönöm. Majd elaludtam a mellkasán. Közben engem nézet és simogatta a hátam. Olyan aranyos volt tőle. Később az igazgató bejött, és megnézte minden rendben van. Blanka eközben visszaért az akadémiára, majd bement a szobájába és Shikire gondolt. Aidou: Jó reggelt Kaname mester Dancsi! Bejöhetek? Nézet rám. Kaname intet neki majd bejött.
Kaname: Remélem elgondolkodtál azon amit az este mondtam. Aidou bólintott majd leült az ágyamra.
Aidou: Dancsi! Sajnálom amit tettem nem volt szándékos ne haragudj. Rá néztem majd megöleltem. :)
Dancsi: Nem haragszom tudom, hogy véletlen volt és én is bocsánatot kérek amiért közétek álltam. Meglepődött majd elmosolyodott. :) Kaname felé fordult és rá nézet.
Aidou: Kaname mester öntől is elnézést kérek a viselkedésemért. Tudom ostobaság volt. Kaname rá néz Aidoura majd rám.
Dancsi: Kaname. Bocsáss meg nem ő tehet róla hogy....................
A következő részben folytatjuk! ~D*

 

Vampire Knight 10.rész

Dancsi: Kaname úrfi. Bocsáss meg nem ő tehet róla hogy, ide kerültem ha nem én. Kérlek szépen Kaname úrfi. Halvány mosolyt csinál majd rá néz Aidoura.
Kaname: Rendben van Hanabusa! De csak azért bocsátok meg mert a Dancsi úgy kérte. Aidou ekkor nagyon boldog volt megölelt és majd nem eltörte a bordáimat. :) Kaname elmosolyodott. :)
Dancsi: Na jó Aidou engedj el mert megfulladok. Nézek rá majd elenged.
Aidou: Ne haragudj néha elfelejtem hogy vámpír vagyok. :)
Dancsi: Semmi baj. Néz rám majd kimegy. Kaname elmosolyodik. :)
Dancsi: Min vagy ennyire boldog? Kérdem tőle érdeklődően. :)) Leül mellém majd megölel. 
Kaname: Azon hogy képes voltam miattad megbocsátani Aidounak. Majd átkarol. Elmosolyodom és megpuszilom arcon majd hozzá dőlök. :* ♥ Eközben Zero halálra unta magát és nem volt mit tenni-e suli után elment a Grétivel a városba egy kis randira. ♥ Beértek egy vendéglőbe majd leültek egy asztalhoz és kérték a rendelésüket. De persze egymás mellé ültek. ♥ Rá nézet a Gréti Zerora és megcsókolta de Zero is viszonozta. :* ♥ 
Gréti: Szeretlek Zero. Zero rá néz.
Zero: Én is téged Gréti. Majd meghozták a rendelésüket. Elkezdtek enni közben beszélgettek. Eljött ez este és mindenki nyugovóra tért persze Kaname és én még nem. :P Egész nap rajzoltunk majd játszottunk. :) Kaname rám nézett majd odahajolt hozzám és megcsókolt. :* ♥ Persze viszonoztam. :) Majd rá mosolyogtam és megöleltem a nyakánál.
Dancsi: Szeretlek. ♥ Vissza ölelt.
Kaname: Én is téged. ♥ Majd lefeküdtem és elaludtam. :ZZ Kaname fogta magát betakart majd mellém feküdt és nézte ahogy alszok. Eközben Zero és Gréti...................................
A következő részben folytatjuk! ~D*

 

 

Vampire Knight 11.rész

Eközben Zero és Gréti már elindultak az étteremből, majd a szálló előtt megálltak. Zero rá nézet, majd adott az arcára egy puszit. :*
Zero: Jóét Gréti! Majd elment. Gréti elpirult. ♥
Gréti: Neked is Zero. Majd ő is elment aludni. Másnap reggelt van Február. 14. Valentin nap. ♥ Engem végre kiengedtek a gyengélkedőből. :) Kaname persze úgy vigyázott rám, mint aki terhes lenne. :D Ekkor elkísért az iskolába, majd a fa alatt megállt.
Dancsi: El is felejtettem.Te nem szereted a reggelt. Köszönöm hogy elkísértél,innentől boldogulok. :) Majd rám mosolyogtam, és bementem. Persze mindenki elkezdted faggatni, hogy mi történt velem. :) De hála isten a csengő megmentett és elkezdődtek az órák. Kaname eközben elindult vissza a holdszállóba, majd a szobája felé. Aidou és Kain már fent voltak, mivel Aidounak ez a kedvenc napja. :P Persze Kainnek semmi kedve nem volt ehhez. :/ Később Ichijou is felébredt, mert Aidou nem bírt halk lenni. Ezért Ichijou kicsit mérges volt Aidoura. Kain meglátta Ichijout.
Kain: Hát te Ichijou ilyenkor fent? Ichijou rá nézet értelmesen a két fiúra. 
Ichijou: Én is kérdezhetném tőletek ugyanezt. Majd elneveti magát. Kaname beért a szobájába és lefeküdt a kanapéra és egy kicsit aludt. :O♥ Közben nálunk mindenki azon gondolkodott ki mint adjon szíve kedves párjának. Gréti persze hogy Zeroval tölti a napot nincs olyan nap amikor ezek nem lennének együtt. :P♥ Reni Aidounak egy szép sált add. Persze én törtem a fejem de nem tudtam mit adjak Kanamenak. Majd eszembe jutott valami és az óráim után bementem a Grétivel a városba. Nézelődtünk egy boltból a másikba majd az egyik ajándékboltnál leakadtam. Gréti rám néz.
Gréti: Dancsi jól vagy? Rá nézek. 
Dancsi: Persze semmi bajom csak ezt a plüss állatot nézem. Olyan aranyos ^w^ ♥ Gréti bement majd vette nekem. Később ki jött és rám nézet.
Gréti: Parancsolj így meg van a te Kanamed ajándéka. Csak lestem mint borjú az új kapura, majd rá néztem.
Dancsi: Kö-Köszönöm de nem kellett volna. Később elindultunk vissza és egész út közben beszélgettünk hogy vajon ki mit ad a másiknak. :) Eljött a nappalisok ajándékozása az estieknek, nekem meg kezdődött a felügyelés. -.- Zero most kivételesen pont ott volt most én késtem de Zero elnézte nekem. :P 
Zero: Szia Dancsi! Jobban vagy? Néz rám aggódó szemekkel. Közben Grétit megkértem hogy rakja be a szobámba az ajándékot. :) Majd elindult betenni.
Dancsi: Szia Zero! Köszönöm jobban hála neked. Majd az estiek kapuja kinyílt. Elkezdődött a Valentin nap. ♥ Aidou persze előre rohant és pont belém jött majd fellökött. Zero gyorsan megfogott. Kaname persze mind végig nézte.
Kaname: Aidou! Gyere csak ide. Aidou ekkor nagyon félt, majd felálltam és megköszöntem Zeronak és odamentem Kanamehoz.
Dancsi: Kaname úrfi! Kérlek ne bántsd nem tehet róla én voltam most rossz helyen, majd megöleltem. ♥ ;) Persze hogy hallgatott rám, de aki szerette Kanamet rajtam kívül nappalis lányok nagyon irigyek voltak. :P ♥ Ekkor Aidou oda jött hozzánk és...................
A következő részben folytatjuk! ~D* 

 

Vampire Knight 12.rész

Ekkor Aidou oda jött hozzánk és Kaname mérgesen rá nézett. Persze féltem, hogy valami rosszat akar csinálni Aidou-val. :/ 
Kaname: Most is megúsztad. Majd lenézet rám. Felnéztem, majd odahajoltam a füléhez.
Dancsi: Este ha vége van az óráidnak, gyere a szobámhoz.
Majd rá néztem és rá kacsintottam. ;) Nézett rám, majd rám mosolygott. :)
Kaname: Rendben van.
Azzal el is indult a terembe. Aidou persze megint hálálkodott, majd szedte a kis maga ajándékait. Szegény Kain-t annyira sajnáltam, hogy ilyen unokatestvért fogott ki. :) Később vége lett a Valentin napnak. :O A Blanka a szobájában töltötte a Valentin napot, ám egyszer csak valaki kopogott az ajtaján. Rá nézett az ajtóra, majd odament és kinyitotta és lám Shiki volt az. Ekkor teljesen meglepődött, majd a nyakába ugrott. ♥
Blanka: Shiki! De még is, hogy kerültél ide? Azt hittem, hogy elmentél. :/ o.O Shiki megölelte a Blankát, majd megcsókolta. Majd vissza csókolt. :* ♥
Shiki: Tudod éppen indult volna a repülőgép, amikor kiderült, hogy az ottani időjárás nem jó és hát lefújták az utat és majd 2 hét múlva megyek. 
Blanka teljesen boldog volt, hogy Shiki vele volt. Shiki rá nézett és elmosolyodott. :) 
Shiki: Jaj, majd elfelejtettem tessék nyisd ki. Oda adja neki a dobozt amiben, egy nyaklánc van és az áll rajta: BLANKA. Ekkor végleg boldog volt a Blanka, majd megölelte Shiki-t. ♥
Blanka: Kö-Köszönöm Életem ez gyönyörű. :O
Majd kivette a dobozból, és Shiki segített neki feltenni a nyakába.
Shiki: Gondolom nekem nem vettél semmit, de nem haragszom majd máskor bepótolod. :) 
Kicsit szomorú lett a Blanka majd berángatta a szobájába Shiki-t és az egész estét együtt töltötték. ♥ Zero és a Gréti is. ♥ Reni és Aidou is. Nagyon örült a sálnak amit a Renitől kapott szinte annyira megtetszett neki, hogy lese akarta venni a nyakából. Aidou a Reninek egy csokor rózsát adott és 3 doboz csokit. :)♥ Ez nem semmi Valentin nap volt. Este Kaname eljött ahogy kértem, majd odaért az ajtómhoz és bekopogott. Kinyitottam majd beengedtem.
Dancsi: Csukd be a szemed,de ne less. Rendben? Majd becsukta a szemét és.........................................
A következő részben folytatjuk! ~D*

 

 Vampire Knight 13. rész

Majd becsukta a szemét és megcsókoltam. :* Persze hogy viszonozta. :* Majd megfogtam a plüss panda macit és oda raktam a kezébe. 
Dancsi: Nyisd ki! 
Kinyitotta és megölelt. ♥
Kaname: Köszönöm de nem kellett volna, de nekem is van egy ajándékom. 
Teljesen boldog voltam. :) Majd becsuktam a szemem és a nyakamba rakott valamit. Kinyitottam a szemem és lám egy nyakláncot adott amin az állt: SZERETLEK.
Dancsi: Köszönöm ez gyönyörű én is téged. 
Majd megöleltem és megcsókoltam és ő is engem. :* ♥ Az egész estét a szerelmesek együtt töltötték. Másnap reggel van egész este mindenki ünnepelt és fáradt volt de én tele voltam energiával. :D De olyan furcsa volt ez a nap. Gréti és Zero ma nem együtt jöttek suliba, ahogy szoktak gondoltam hogy valami baj van. :O Leült mellém a Gréti és megölelt. Rá néztem és megkérdeztem tőle.:
Dancsi. Gréti! Valami baj van? Olyan furcsa vagy. Elkezdett sírni és közben mondta :( :
Gréti: Tegnap este Zero azt mondta, hogy szakít velem, de azt nem mondta miért. :(
Rá néztem értelmetlenül. :/
Dancsi: Mi?!?! Mi csoda?!?! Ez nem jellemző Zerora. o.O :/
Gréti: Én is tudom de nem akarja elmondani miért tette ezt velem.
Dancsi: Nyugodj meg majd kiderítem rendben? 
Bólintott majd becsengettek. Eközben az estieknél ment a kiabálás Kaname és Aidou közt mert későn ért vissza. :) :P Nem bírta tovább Kaname és rá bízta Ichijoura a dolgot ő eközben elment aludni. :ZZZZZ 
Ichijou: Az egy dolog hogy Valentin nap van,de attól nem kellett volna később jönni és mit csináltál volna akkor ha, nem Kaname veszi észre hogy mit csinálsz a Renivel ha nem egy nappalis lány? 
Ekkor Aidou elkezdett gondolkodni, majd sértődve bement a szobájába. A többiek elkezdték a fejüket rázni és sóhajtozni. :)
Bement a szobájába Kaname és a tőlem kapott panda macival aludt. Vége lettek az óráknak, madj elindultam Zero után.
Dancsi: Zero! Kérlek várj! 
Hátra fordult és rám nézett.
Zero: Igen Dancsi! Mit szeretnél? Rám mosolyog. :)
Dancsi: Hogy tudsz ilyen boldog lenni? Szegény Gréti ma egész nap csak sírt mert szakítottál vele. :( :O 
Ekkor lenézett a földre.
Zero: Sehogy csak próbálok az lenni,de tudom mert láttam. 
Nézek rá szomorúan. :(
Dancsi: De miért szakítottál vele? Kérlek mond el neki vagy nekem. Ennyit megérdemel ha már így dobtad. 
Zero bólint és elkezdi mondani. :
Zero: Hát tegnap együtt töltöttük a Valentin napot, és jól éreztük magunkat és..............................................
A következő részben folytatjuk! ~D*

 

Vampire Knight 14.rész

Zero: Hát tegnap együtt töltöttük a Valentin napot, és jól éreztük magunkat és csókolóztunk amikor,te jutottál eszembe. ♥ :*
Gondoltam magamban.:
Dancsi: *Én most jól hallottam amit mondott?* Majd rá néztem és elkezdtem mosolyogni. :) Zero közben csak engem tudott nézni.
Zero: Tudom hogy te Kuran Kaname-t szereted és megértem. Szomorúan ránéztem. :(
Dancsi: Zero! Én igen szeretem őt,de te szinte olyan vagy nekem mint a testvérem és ezt a köteléket nem akarom megszakítani. Szerintem jobb lenne ha Gréti-nek elmondanád azt hogy miért szakítottál vele. Zero ekkor tejesen szomorúan megölelt.
Zero: De mond,hogyan mondjam meg neki anélkül, hogy megbántanám? :O Kicsit féltem attól , hogy Kaname megláthat minket és a félelmem be is igazolódott meglátott minket. -.-
Kaname: Ti meg? Ekkor kezdtem félni,hogy mit fog csinálni.
Dancsi: Kaname úrfi! Ez nem az aminek gondolod. Kérlek hallgass végig had mondjam el mi történt. :O Rá néztem. Eközben Zero már elengedett,majd odamentem Kaname-hoz.
Kaname: Hallgatlak. Rám nézett és kíváncsian várta a választ.
Sóhajtottam egyet majd elkezdtem mondani.:
Dancsi: Azért ölelt meg, mert szakított a Grétival és megöleltem. Ennyi történt. Muszáj volt hazudnom, mert ha elmondom neki hogy Zero szeret engem vita lett volna belőle. :O -.-
Kaname: Vagy úgy. Kiryu magunkra hagynál pár percre. Zero ránk nézett majd elment.
Dancsi: Kaname úrfi! Mit szeretnél? Hirtelen megölelt jó szorosan, majd megcsókolt. ♥ :* Nem tudtam mit tenni át vissza csókoltam. :*
Kaname: Csak azt, hogy velem légy és senki mással. Te az kincsem vagy és senki nem vehet el tőlem. ♥ A gondolataim már ott elakadtak hogy én senki mással nem lehetek. :) 
Dancsi: Édes és aranyos gondolat tőled. De mond miért akartad hogy elmenjen Zero? Abba hagyta a szoros ölelést és rám nézett fapofa arccal. 
Kaname: Mert hallottam minden egyes beszélgetéseteket. Azt is amit Zero mondott. Teljesen elsápadtam és kezdtem....................
A következő részben folytatjuk! ~D*

 

Vampire Knight 15.rész

Teljesen elsápadtam és kezdtem sírni. :(
Dancsi: Gondolom azt is.......... nem fejezem be a mondatot.
Rám nézett elkezdett vigasztalni és megcsókolt. :*
Kaname: Igen.Nem haragszom rád ezért. 
Megölelt és hozzá bújtam. Ketten Kaname-val elvoltunk, de volt egy megérzésem hogy valaki hallgatózik. Gondoltam,hogy Kaname is észre vette és azért ilyen hígat. Később mind ketten elmentünk aludni. Másnap reggelt szombat van. Aidou előbb felkelt, mint a többiek és elindult Zerohoz. Zero éppen a szokásos helyén volt és kezdődött a baj. :O
Aidou: Áhh...! Meg vagy Kiryu! 
Zero nem is értette miért jött ide Aidou. 
Zero: Hanabusa! Te mit keresel itt! o.O
Aidou elkezdet mosolyogni. :)
Aidou: Hát,csak azért jöttem,mert tegnap hallgatóztam és hallottam miről beszél Kaname mester és a Dancsi. Minden egyes beszélgetéseteket hallottam, még azt a fontosat is.
Zero ekkor teljesen kész volt. -.- 
Zero: Azt amit mondtam a Dancsinak? 
Zero ekkor végig gondolt mindent. Majd elindult megkeresni. Aidou elindult a Renit megkeresni. Éppen a szobámban voltam és beszélgettem a Grétivel. Próbáltam elterelni a Zeroval való szakításról. Lám sikerült is. :) Aidou megtalált a Renit és elkezdtek volna romantikázni,amikor is egy esti tagozatos megjelent. 
Esti tagozatos Hanabusa! Kaname mesterünk hívat téged. 
Aidou és a Reni teljesen elvoltak keseredve. :( :O
Aidou Rendben megyek is. Pár perc és itt vagyok. Reni bólintott,majd elindultak Aidouék. Zero odaért hozzánk és bekopogott. Ránéztünk a Grétivel az ajtóra. 
Gréti: Mi vártunk vendéget?
Én is kíváncsi voltam ki keres minket. :/
Dancsi Nem,de megnézem ki az. 
Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Nagy szerencsétlenségemre Zero volt az. Gréti várta hogy ki lehet az.
Gréti: Ki az?
Kézdtem félni hogy a vidámsága véget ér ha azt mondom Zero,ezért inkább azt mondtam.
Dancsi: Áhhhh...! Csak az igazgató úr pár perc és jövők. Kimentem és kivittem Zerot. 
Zero: Kaname megtudta azt amit tegnap beszéltünk, és amilyen dinka vagy rá is bólintottál igaz
Csak néztem Zero-t.
Dancsi: Mond meg,mit csináljak? Mindent hallott nem az én hibám,hogy hallotta. Egyébként meg Aidou volt az aki elmondta neked? Csak azért mert, gondolom tegnap ő volt aki hallgatózott. 
Zero ekkor....................................................
A következő részben folytatjuk! ~D*

 

Vampire Knight 16.rész

Zero ekkor megcsókolt. :* Fogtam és ellöktem magamtól.
Dancsi: Zero! Ezt,hogy képzelted? Miért akarod,hogy Kaname úrfi megharagudjon rám? Ezt nem bírom tovább,inkább elmegyek. >.<
Így is lett! Zero meg könnyes szemekkel nézett rám. :( Kifutottam egészen az akadémia elé,és bele futottam Ichijou-ba. Felnéztem és elkezdtem sírni. :( Ichijou nem értette mi a bajom,ezért megölelt. :)
Ichijou: Dancsi! Valami baj van? Gyere ülj le,és mesélj.
Bólintottam,majd leültem a padra.
Dancsi: Jaj,Ichijou. Ígérd meg,hogy Kaname-nak ezt nem mondod el amit mondok neked. Kérlek! Ichijou bólintott majd leült mellém.
Ichijou: Megígérem neked!
Dancsi: Rendben! Zero tegnap elmondta,hogy miért szakított a Grétivel és Aidou meghallotta a beszélgetésünket Zeroval és Kaname hallotta az egészet és megbocsátott,de Aidou mind elmondta Zeronak, amit mi Kanameval beszéltünk és Zero ma elmondta nekem és megcsókolt. Ichijou eközben csendben végig hallgatott.
Ichijou: Értem! Akkor ezek szerinte Kiryu is szeret.
Sóhajtottam egyet, majd a földet néztem.
Dancsi: Igen. De, nem tudom mit tegyek. Nem akarom Zerot se Kanamet megbántani. Mond mit tegyek? :/
Ichijou: Tegyed azt amit a legjobbnak ítélsz. Tudod mit? Gyere velem be az holdszállóba és beszéljünk Kaname-val de nem mondjuk el neki a csókot jó?
Dancsi: Rendben!
Felálltunk és elindultunk. Aidou eközben beért Kaname szobájába.
Aidou: Kaname mester. Itt vagyok ahogy hívatott.
Kaname mérgesen nézte Aidou-t és odament hozzá és felkente a falra. :O Aidou elkezdted remegni,mint a nyárfa levél.
Kaname: Aidou. Tudom,hogy tegnap hallgatóztál és szeretném tudni mi indokból.
Elengedte, majd várta a választ.
Aidou: Véletlenül hallottam meg, azt amit a Dancsival beszélgetek Kaname mester. Sajnálom.
Kaname nem tudott mit tenni Aidouval ezért inkább pofán vágta. *-*
Kaname: Kotródj innen, és még egy ilyen elő ne forduljon.
Leült a kanapéra.
Aidou: Igenis!
Elment, közben fogta az arcát és ment a Renihez. Ichijou és én már beértünk a holdszállóba,de nem találkoztunk Aidouval. Odaértünk Kaname szobájához,majd bekopogtam.
Dancsi: Kaname! Kérlek engedj be minket.
Kaname fel kelt és kinyitotta az ajtót.
Kaname: Gyertek be!
Bementünk és ránéztem Kanamera.
Dancsi: Kaname! Mondanom kell valamit és..................................
A következő részben folytatjuk! ~D*

 

Vampire Knight 17.rész

Dancsi: Kaname! Mondanom kell valamit és kérlek bocsáss meg érte.
Ichijou persze tudta,hogy elmondom neki a csókot is hiszen nem hazudhatok neki. :O
Kaname: Még is mit?
Néztem rá szomorúan. :(
Dancsi: Tudod volt ez az ügy Zeroval és hát tudod,Zero és én köztem volt egy... néztem el.
Kaname: Volt egy?
Dancsi: Volt egy csók,de nem ez volt az első csók. Sajnálom. Kaname teljesen csalódott volt. Én persze nem tudtam mit tenni,közben Ichijou gondolkodott és rájött a megoldásra.
Ichijou: Kaname! Ne haragudj rá,hiszen ő megpróbált ellenkezni is. Nem úgy ismerem a Dancsit,mint aki gyenge nő lenne.
Ichjiou szavára teljesen megdöbbentem és az gondoltam magamban.:
Dancsi: *Kihitte volna, hogy Ichijou ennyire kedves is tud lenni.*
Kaname ennek ellenére kicsit haragudott rám, s akkor megértetem hogy ezt nem kellett volna elmondanom,majd fogtam magam és kimentem. De ahogy próbáltam elmenni Ichijou vissza rántott.
Ichijou: Várjuk meg milyen döntést hoz. Rendben?
Bólintottam, majd könnyes szemekkel néztem Kanamet.
Kaname: Megbocsájtok! Egy feltétellel.
Néztem rá kíváncsian és furcsán. :/
Dancsi: Mi lenne az?
Kaname: Ha Zerot többé nem engeded a közeledbe.
Vettem egy levegőt és gondolkodtam. Pár perc múlva eldöntöttem.
Dancsi: Rendben van. Köszönöm. Oda mentem hozzá és megöleltem. :).< Dancsi: Jaj, a csudába.
Kaname nem értette mire gondoltam. o.O
Kaname: Valami baj van?
Megráztam a fejem.
Dancsi: Nem! Nincsen, csak meg felet kezdtem a Grétiről. Menjünk el hozzá. Kérlek. Rám mosolygott, majd elindultunk kézen fogva a Grétihez. *-* Később odaértünk, majd amikor kinyitottam az ajtót.....................................

A következő részben folytatjuk! ~D*

 

Vampire Knigth 18.rész

Később odaértünk, majd amikor kinyitottam az ajtót Gréti és Zero csókolóztak. :* Kaname: Valami baj van Dancsi?
Dancsi: Nem semmi,csak a Grétinek vendége van és azt mondta ne zavarjam most.
Kaname: Rendben.
Elindultunk ki a kertbe sétálni. :) Később leült Kaname a padra én meg az ölébe. .< Beszélgetni kezdtünk,majd egyszer csak a Aidou jött velünk szembe. Kanamenak pont ez hiányzott. Aidou odajött hozzánk fáradt és lihegve. :O
Aidou: Dancsi! Nem láttad Renit? Nem találom sehol.
Elkezdtem gondolkodni.
Dancsi: Nézted ott is ahol ott hagytad?
Aidou elkezdett gondolkodni,majd bólintot.
Aidou: Nem tudod véletlenül hol lehet?
Dancsi: Nézd meg a városban.
Aidou: Köszönöm. Viszlát Kaname mester,Dancsi!
Dancsi: Szia!
Majd azzal el is indult megkeresni a városban a Renit.
Kaname egész végig semmit se szólt. Kezdtem aggódni érte.
Dancsi: Kaname! Miért lettél ilyen csendes? Talán amiatt a dolog miatt, amit Aidou.... nem akartam kimondani hát ha felbosszantóm.
Kaname: Igen. Fárasztó néha Aidou és kezd az agyamra menni.
Rá néztem szomorúan,majd megcsókoltam. :( Dancsi: Ne aggódj. Tudod milyen hülye. Ne foglalkozz vele. Szeret téged és tisztel is, és ha nem akarja,hogy az ellenséged legyen akkor nem fog ilyet többet tenni. Ebben biztos lehetsz. Rá mosolyogtam és megöleltem. :) Ő is elkezdett mosolyogni. :)
Kaname: Ha nem lennél itt, nem tudnék mihez kezdeni.
Elkezdett a szívem hevesen verni és nem tudtam mit mondani erre. Kaname már akkor nem volt ott hát bele mentem.
Zero: Szia!
Dancsi: Szia! Látom kibékültél a Grétivel.
Zero: Igen,de elmondtam neki mindent, hogy miért szakítottam vele és megnyugodhatsz nem haragszik rád.
Egy hatalmas kő eset le ekkor a szívemről és megnyugodtam.
Dancsi: Rendben! Remél hogy most nagyon boldogok lesztek együtt. Rá mosolyogtam,majd ásítottam egyet. :O :)
Zero: Mi is! De most menjünk aludni, holnap nagyon sok minden vár ránk.
Néztem rá olyan értelmesen.
Dancsi: Jaj, nekünk mit talált ki az igazgató úr?
Zero: Hát... Rendeznek az estiek egy partyt amin..........................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knigth 19.rész

Zero: Hát... Rendeznek az estiek egy partyt amin nekünk is részt kell venni mint felügyelők. 
Sóhajtottam majd elkezdtem rázni a fejem. :O
Dancsi: Jó rendben van. 
Zero: Akkor menjünk is aludni.
Bólintottam,majd elindultunk aludni. Aidou eközben beért a holdszállóba és Kain várta.
Kain: Végre Hanabusa! Azt hittem már, hogy soha nem jössz. Aidou teljesen boldogan ugrál felfelé a lépcsőn és elkezdett énekelni Kaname éppen, akkor jött szembe vele és még az sem zavarta meg az éneklésben. :) Kanamet sem zavarta. Kain nem tudta mihez kezdjen Aidouval, legszívesebben agyon ütötte volna, de inkább sóhajtott. :O Kaname éppen a szobája felé tartott amikor találkozott Ichijouval és Shikivel.
Ichijou: Szerbusz Kaname. Mond minden rendben van köztetek? 
Shiki: Szerbusz. 
Kaname: Igen minden rendben van. 
Ichijouból kitört a boldogság. 
Ichijou: Ez de jó hír ezt holnap meg is ünnepeljük a Születésnapodon amire meghívtuk Zerot és Dancsit. 
Kaname Zero nevére kicsit dühős lett. Ichijou ekkor a kezét a szájára tette. -.-"
Kaname: Csak pont ő hiányzott ide.
Ichijou: Bo-bocsánat Kaname. 
Kaname: Ugyan hagyjad csak. 
Majd azzal el is ment.
Shiki: Ichijou ezt jól megcsináltad. 
Ichijou: Tudom. -.-"
Sóhajtott majd elindultak aludni. :O Másnap reggelt a nappalisok elindultak az iskolába. Az estiek meg elkezdtek készülődni Kaname születésnapi partyjára igaz Kanamet nem érdekelte, de miattam elfogadta. :) ♥ Aidou kijött a szobájából és amikor a fürdőbe indult elkezdett énekelni megint. A többiek már leakarták lőni. :D
A szülinapos bent ült a szobájában és az ablaknál nézelődött. A gondolataiba merült teljesen és csak arra tudott gondolni minek ekkora felhajtás a szülinapjakor. Én eközben azon gondolkodtam mit vegyek Kanaménak a szülinapjára. :O Majd eszembe jutott hogy veszek neki egy csokit. Vége lett a sulinak és elkezdődött a felügyelés. Mindenki ott volt a kapuknál és egyszer csak..........................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 20.rész

Mindenki ott volt a kapuknál és egyszer csak Aidou fel állt a kapu tetejére és boldogságában elkezdett szerelmi vallomást tenni a Reninek. :)♥ :
Aidou: Reni! Amióta ismerlek szinte a világ amiben élek megszűnt,nekem csak az a világ van amiben te és én vagyunk együtt. Tud hogy szeretlek. 
Majd leszállt a kapu tetejéről és megcsókolta a Renit. :* Mi a többiekkel csak lestünk, mint borjú az új kapura hogy ezt most mi volt. o.O :/ De Reni is viszonozta. Kaname inkább hozzám jött oda.
Kaname: Szia Dancsi! Majd megpuszilt. :* ♥
Dancsi: Szia! Boldog Születésnapot! Rá mosolyogtam. :)
Kaname: Köszönöm Dancsi! Várak majd az esti partyn. Ő is mosolygot rám, majd elindult az osztályterembe Shikivel,Ichijouval és Kainnel. 
Dancsi: Rendben! 
A nappalis lányok, olyan szomorúak voltak és féltékenyek a Renire hogy elment a kedvük mindentől. :O :( Zero az inkább a Grétivel volt és beszélgettek. Végre olyan jó volt őket így együtt látni. ;)♥ Mikor mindennel végeztem gyorsan neki álltam a városba menni a csokiért. Hála isten még a bolt nyitva volt és tudtam csokit venni. :D
Megvettem a csokit, majd vissza indultam az akadémiára. Zero már ott várt rám a szobámnál hogy elinduljunk Kaname születésnapi partyjára. :) Olyan szép volt ott minden a díszek és a hold. *-* Odaértünk és sok vámpír ott volt köztük színészek is. Amikor odaértünk Kanaméhoz odaadtam az ajándékom és rám nézett. :
Kaname: Nem kellett volna, nekem már az is ajándék volt hogy eljöttetek. 
Zero persze nem örült ennek de azért próbált erőltettet mosolyt csinálni. :)
Dancsi: Dehogy nem! Egyébként is ez a te napod Kaname úrfi és ki kell használnod. 
Rá mosolyogtam és leültem mellé. Zero az inkább a lépcsőnél ült le.
Kaname: Köszönöm. 
Majd megcsókolt. :* Én persze hogy viszonoztam és megöleltem és ő is engem.
Dancsi: Szeretlek Kaname úrfi! ♥
Kaname: Én is téged! ♥ A többiek táncoltak és mulattak. :) Aidou Renivel táncolt Shiki a Blankával de ők ketten nem tudtak arról hogy ők vámpírok. Az lett volna a szép hogy ha tudják akkor lett volna nekem és Zeronak ne mulass. :O Később a party véget ért és mindenki elment és......................................................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 21.rész

Később a party véget ért és mindenki elment és Zero,én és Kaname maradtunk. Kaname minden áron azt akarta, hogy Zero végre menjen el ám az akarata teljesült, Zero elment a Grétihez. Kanameval kettesben maradtam. ♥ Az éjszaka olyan szép volt,csend és nyugalmas este volt. Kaname rám nézett és rám mosolygót és elővette azt az ajándékot amit én adtam neki. :) A többiek ajándékát oda akarta ajándékozni az árváknak,de nem értettem de nem is akartam bele szólni. 
Kaname: Köszönöm hogy eljöttél. 
Majd megölelt és az ölébe ültettet. ♥ >.<
Nagyon meglepődtem majd elpirultam. ♥
Dancsi: Szívesen. De mond miért nem tudsz egy ici-picit örülni, neki hogy Ichijou partyt rendezett neked?
Rám nézett értetlenül,majd elnevette magát. :D
Kaname: Jó kérdés, de magam se tudom.
És akkor láttam Kanamet először nevetni eddig mindig csak mosolygót most meg nevet. Nem is igazán értettem az életét de azt tudtam, hogy engem nagyon szeret és én is őt. ;)♥
Dancsi: Mi lett volna, ha én csinálok neked partyt? 
Kaname: Akkor örültem volna neki. 
Ez volt rá a válasz. Gondoltam volna hogy ez lesz rá a válasz. Később én is elindultam aludni. Másnap reggelt volt és fáradtan mentem iskolába. Zero persze jókat nevetett rajtam. Legalább nem voltam egyedül,mert a Reni és a Blanka is fáradt volt velem együtt. Próbáltam az órákon figyelni,valahogy még is az alvás erősebb volt nálam. :) Az estieknél Aidou és Shiki is fáradt volt de Shikinek még a modell ügynökséghez is kellett volna menni,ezért inkább ma beteget jelentett,hogy tudjon pihenni. :P Kaname nem volt egész reggel az akadémia területén mert egy árva házba ment el az ajándékokat odaadni. Szinte az árvaház igazagtója nagyon hálás volt Kanamenak. Szinte nem voltak rá szavak amivel ezeket ki lehetett volna fejezni. Később iskola előtt visszajött az akadémiára. Az óráim végére már olyan fáradt voltam, hogy az utolsó órán elaludtam. :ZZZZ Zero keltett fel hogy felügyelni kéne menni. Kábán de nagy nehezen felkeltem és elindultunk. Zero próbált felébreszteni de nem ment. Odaértünk a kapuhoz és próbáltam vissza tartani az nappalisokat,de nem ment.Majd a kapu kinyílt és az estiek jöttek ekkor váratlanul az álmosságtól elaludtam és összeestem. Mindenki nagyon megrémült hogy valami történt velem. Zero odarohant hozzám és Kaname is. Kaname felemelt és be vitt a szobájába és lerakott a kanapéra és betakart. Tudta jól hogy nem aludtam túl sokat,ezért megkérte Ichijou-t hogy vigyázzon rám amíg alszok. Beesteledett és az estiek az utolsó óránál tartottak. Nálunk eközben Ichijou mellettem ült és egyszer csak..................................................................................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 22.rész

Nálunk eközben Ichijou mellettem ült és egyszer csak valaki kopogott az ajtón. Ichijou fel kell és kinyitotta az ajtót.
Ichijou: Igen! Tessék kit keresel?
Mikor Ichijou kinyitotta az ajtót ledöbbent és attól fogva őszerelmes lett. ♥
Vani: Szia! Ne haragudj hogy így megzavarlak titeket,de Shikit keresem. Nem tudod merre van? 
Néz azokkal az aggódó szemekkel a Vani.
Ichijou: Neki még jelenleg órája van. De hamarosan itt lesz. 
Ahogy ezt kimondta Shiki már ott is volt Kanameval.
Vani: Köszönöm!
Meghajolt majd elment. Kaname odaért a szobájához és rá nézett Ichijoura.
Kaname: Köszönöm hogy vigyáztál rá, míg nem voltam itt.
Ichijou: Ugyan nincs mit megköszönöd, ez csak természetes. 
Rá mosolygót Kanamera majd elment a szobájába. :) Vani megtalálta Shikit.
Vani: Shikiii...! Végre meg vagy.
Majd a nyakába ugrott. :) ♥
Shiki: Vani! Te itt? Még is hogy? Úgy örülök neked.
Ekkor volt Shikinek az arcán először mosoly. :)
Vani: Tudod a szüleim ide írattak be, és a Dancsival leszek egy suliba. 
Shiki: Értem. Ez jó hír.
Nézet rá majd megölelte. ♥ ♥ Vani viszonozta. ♥ ♥
Kaname eközben velem volt a szobájában. Leült mellém és várta hogy felébredjek,ám az akarata teljesült felébredtem. Ásítottam egyet majd nyújtózkodtam.
Dancsi: Jó reggelt Kaname. Mond mi történt velem?
Néztem rá még egy kicsit álmosan. :/ 
Kaname: Elaludtál a felügyelés közben,de nyugodj meg az igazgatónak elmondtam, hogy semmi bajod nincs csak a tegnap esti party miatt nem tudtál sokat aludni.
Dancsi: Igen már emlékszem! Köszönöm.
Kaname megölelt, majd elkísért a szökőkútig és ott elváltak útjaink. :) Másnap reggel van. Mindenki siet az iskolába és én eközben segítettem a Vaninak beköltözködni. Igazán kihitte volna hogy lesz az akadémiának még egy új tanulója. :) Végeztünk mindennel majd elindultunk az iskolában és beszélgettünk közben. :) Eközben az estieknél Ichijou teljesen szerelmes lett, nem tudod mihez kezdeni a boldogsággal. ♥ ;) Shiki mint mindig ment dolgozni. De olyan boldog volt hogy a Vanival új kapcsolatra lelt és boldog lehetett vele. A Blanka már a múlté volt számára. Közben a Vani és én beértünk a suliba és elkezdődtek az órák. :O Unalom hátán unalom volt. Zero persze kihagyta az első két órát mint mindig. :) Mikor a harmadik óra következett volna váratlanul...................................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 23.rész

Mikor a harmadik óra következett volna váratlanul beállított az igazgató és Kaname. Kezdtem egy kicsit félni hogy valami rossz történt. :/
Igazgató: Diákok! Szeretnék tőletek kérni valamit. Az Akadémián lesz egy új rendszer és szeretném ha betartanátok!!
Komoly tekintettel nézet ránk.
Diákok: Igenis!
Kezdtem nagyon félni hogy valami rosszat csináltunk. :/
Igazgató: Semmi rosszra nem kell gondolni csak annyi,hogy mostantól az estiek és a nappali tagozatosok nem tölthetnek együtt egy napot sem csak akkor ha ünnepély van.
Ekkor az osztályban mindenki fel volt háborodva. >.< Én nem tudtam miről van szó ezért hát inkább később kérdezzek rá,de csak gondoltam.:
Dancsi: *Biztos az estieknél történhetett valami rossz és inkább megvédenek minket, mint sem tudjunk róla.*
Ám Kaname oda jött hozzám és kihívott. Kimentem vele a folyosóra és rá néztem aggódva. :O
Dancsi: Mond mi történt?
Kaname rám néz.
Kaname: Tudod Ichijou szerelmes lett és furcsán mutatja ki, eddig 3 ártatlan embert ölt meg.
Ekkor kezdtem nagyon félni és csodálkoztam.
Dancsi: Mi?! Ichijou ilyet soha nem csinálna,hiszen még egy légynek sem tudna ártani. :O
Kaname: Én is tudom. Mindegy a legjobb, hogyha mi sem találkozunk egy darabig csak amikor felügyelsz.
Rá néztem és valahol örültem valahol szomorú voltam. :( :)
Dancsi: Rendben van. De hol van most Ichijou?
Kaname: Egyenlőre most a szobájában van, Kain és Aidou vigyázz rá.
Dancsi: Remélem, hogy nem lesz baja.
Kaname: Most menj vissza és ne aggódj, mindent megteszünk hogy jobban legyen.
Dancsi: Rendben. Szia.
Adtam az arcára egy puszit és bementem. :* Az igazgató, eddig bemesélt nekik egy kitalált történetet. Nem tudtam mit, de jobb is volt így. :) :O Az órát tovább folytatták és egyszer csak valaki megbökte a hátam. Zero volt az és egy levelet adott oda. A levélben ez állt.:
Mi történt?
Gyorsan vissza írtam rá:
Ichijou ,,megörült". Majd oda adtam neki a levelet akkor amikor a tanár nem figyelt. Elolvasta levelet majd vissza írt.:
Megörült?! Ezt hogy érted?
Vissza írtam rá.:
Majd elmondom. Odaadtam a levelet. Később kicsengettek és kimentünk a levegőre. Zero odajött hozzám és rám nézett.
Zero: Még is mi történt?
Dancsi: Kaname mondta hogy Ichijou szerelmes lett és hogy 3 ártatlan embert ölt meg.
Zero teljesen fehér lett. :O
Zero: Pedig Ichijou még egy ártatlan légynek sem tudna ártani.
Dancsi: Tudom én is ezt mondtam,de valami itt sántít és kifogom deríteni mi az.
Zero: Nem hagyom hogy egyedül menj inkább én is veled megyek.
Dancsi: Rendben.
Elkezdődött a 4. óra és mindenki az agya azon járt amit az igazgató mondott. >.< Zero és az én fejembe se fért hogy Ichijou ilyet tett volna. Fél óra elteltével véget ért az utolsó óra mivel a tanárnak valami dolga akadt. Így Zeroval előbb eltudtunk menni Ichijouhoz. Hála isten senki nem volt bent nála. Megkértem Zero hogy maradjon kint és ő kint maradt. Bementem Ichijouhoz.
Dancsi: Szia! Hogy vagy?
Ichijou ekkor...................................................................
A következő részben folytatjuk~D*

Vampire Knight 24.rész

Ichijou ekkor rám nézett és sírva megölelt. :(
Ichijou: Jaj,Dancsi segíts nekem.
Dancsi: Halottam hogy mi történt veled,de nem hiszem hogy tudnék segíteni de megpróbálhatom.
Ichijou: Köszönöm hogy itt vagy.
Dancsi: Nem csak én nem hiszem ezt az egészet. Zero is itt van és ő sem hiszi el rólad,de szerintem Kaname és a többiek sem. 
Néztem rá mosolyogva. :)
Ichijou: Köszönöm. Igazán hálás vagyok nektek.
Dancsi: Ez csak természetes,de mond mi történt veled?
Ichijou: Hát tudod, az történt.
Rám nézett és elkezdett mesélni.:
Ichijou: Éppen bementem a városba ezt-azt venni és éppen 3 embert ölt meg egy E-szintű vámpír és persze megöltem a vámpír és azt hiszik hogy én voltam. De hiába próbálnám ezt elmondani, nem hinnék el bizonyítékok nélkül.
Rá néztem és elkezdem gondolkodni hogy mit kéne tenni, és ekkor rá jött hogy kéne segíteni Ichijounak.
Dancsi: Ichijou! Tudom hogy segíthetnénk rajtad.
Ichijou: Mond már légy szí...
Dancsi: Hát mivel egy E-szintű vámpír ölte meg őket a D-enes ott maradt a 3 ember nyakán, és ha veszünk mintát akkor betudjuk bizonyítani hogy nem te voltál.
Ichijou: Tényleg! Igazad van! Úgy szeretek Dancsi!
Dancsi: Én is téged. Na akkor menjünk is a kórházba és ott kérünk is mintákat jó?
Ichijou: Ne is vesztegessük itt az időt menjünk!
Felálltunk majd kimentünk, persze senki nem tudod róla hogy mi 3-an a kórházba mentünk. Később odaértünk a kórházba és beigazolódott a gyanúm. Nem Ichijou tette, ha nem az a E-szintű vámpír. Nagy kő eset le a szívemről és ezért elmentünk Ichijouva és Zeroval ünnepelni. :) :D
Ichijou: Olyan boldog vagyok. Nagyon hálás vagyok nektek Dancsi, Kiryu.
Dancsi: Ugyan szóra sem érdemes,de most inkább gondolj arra hogy újra élhetet az életed ez ügy nélkül.
Rá mosolyogtam. :) Bementünk egy fagyizóba és megettünk 2 gombócos fagyit :) ♥ Pár perc múlva elindultunk vissza az Akadémiára,de előtte megálltunk az ajándék boltnál,mert Ichijou venni akart nekünk ajándékot. Hiába mondtuk hogy nem kell ő akkor makacs volt. ;) Megvette az ajándékokat nekem egy plüss kutyát vet,Zeronak meg inkább hagyjuk. xD :D Közben az Akadémián mindenki kereste Ichijou-t és minket. Sehol sem találtak minket és ezért elindultak a városba,ám amikor indulni akartak volna, bementünk a kapun és mindenki meglepődött hogy én és Zero Ichijouva voltunk. Kaname és az igazgató mérgese lettek, rám és Zerora is. Kaname odajött hozzánk és rám nézett.:
Kaname: Annak ellenére amit mondtam te szembe szegültél vele?
Rá néztem szomorúan majd,rámosolyogtam és megmutattam neki azt a papírt, amit a doktor adott a vizsgálatról. 
Dancsi: Igen, mert én legalább kiálltam Ichijouért nem úgy mint te és a többi idióta. Ichijou ártatlan mert a D-enes ami a 3 ember nyakán volt az nem az övé volt.
Ekkor leesett hogy mit mondtam és szégyelltem magam. :(
Dancsi: Kérlek bocsáss meg,nem úgy gondoltam...én...
Ichijou: Kaname igaza van. Hitt abban hogy én ártatlan vagyok. Ezért is segített nekem. Ne büntesd meg azért mert nekem segített.
Zero persze az elment és megkereste a Grétit. 
Kaname rám nézett és Ichijoura.
Kaname: Nem büntetlek meg Dancsi,eszembe se jut ilyet tenni veled a szerelmem nagyobb irántad és ha megbántanálak az jobban fájna nekem mint neked.
Ekkor könnyes lett a szemem és megöleltem. :( ♥
Dancsi: Köszönöm. Én is szeretlek! 
Letörölte a könnyeimet és.............................................
A következő részben folytatjuk~D*

Vampire Knight 25.rész

Letörölte a könnyeimet és megölelt a többiek vissza mentek az akadémiára. Ichijou út közben találkozott vanival majd elpirult. >.< 
Vani nem értette hogy miért vörös Ichijou. :/
Vani: Mond miért vagy ilyen vörös?
Ichijou rá nézett és elkezdett mosolyogni. :)
Ichijou: Hát tudod, olyan meleg van hogy jaj...
Vani: Áhh.. Értem. 
Rámosolygót Ichijoura majd tovább ment. Kaname és én elmentünk az igazgatóhoz és odaadtuk a papírt, amit Ichijou ügyében intéztünk és az igazgató beszüntette a szabályt. Mindenki boldog volt és örült. Reni és Ichijou azonnal együtt töltötték a napot,Shiki és a Vani is és Kaname és én is. Persze hogy Zero és Gréti is. :)
A nappalis lányok véleménye igaz nem változott Aidoról,de azért még is rossz érzés volt őket nézni ahogy szenvedtek. :/ Később az estiek órái elkezdődtek. Aidou és Shiki nem mentek be az órára és csak 3-an voltak órán. Kain Kaname és Ichijou. Zero és én őrködés közben beszélgetünk ami ritka de még is jó. :) 
Dancsi: A mai nap olyan volt, mint egy detektív filmben. 
Zero: Hát az biztos. 
Ekkor hangos nevetés hallatszott. :) Egyszer csak egyszerre megszólaltunk.
Dancsi és Zero: Oops! 
Ekkor még jobban nevetünk de akkor halkan.:)
Zero: Hát tudod, azért ez a mai nap furcsa volt.
Dancsi: Az biztos. De mond ha nem tettük volna ezt akkor mi lett volna?
Zero rám nézett értetlenül. :/
Zero: Magam sem tudom, de nem valami jó.
Dancsi: Lehet.
Addig-addig beszélgettünk egymással, amíg véget nem ért az estiek órája. 
Zero: Na, végre mehetünk!
Dancsi: Hála égnek! 
Majd mind ketten elindultunk a szobáink felé. Útközben találkoztam Kanameval.
Kaname: Jó estét Dancsi!
Dancsi: Neked is Kaname! Mond hova ennyire sietősen? 
Mosolyogtam. :)
Kaname: Hívatott az igazgató és odatartok. 
Dancsi: Értem! Ha most nem haragszol akkor én mennék aludni. Nagyon fáradt vagyok.
Kaname: Rendben menj csak. 
Odajött hozzám megcsókolt majd megölelt. :* :) Viszonoztam majd megöleltem. ♥
Dancsi: Szia!
Majd azzal tovább álltam. Kaname indult is az igazgatóhoz. Később oda is ért. Bekopogott majd bement. 
Kaien: Már vártalak Kaname! Kérlek ülj le.
Kaname leüt majd ránézett az igazgatóra. 
Kaname: Miért hívatott?
Kaien: Kaname! Mint azt tudod Zero és a Dancsi ellen álltak a szabálynak és bizonyítékot szereztek arra,hogy Ichijou ártatlan de még is valahogy sántít a történt.
Kaname nem értette miért kételkedik bennünk. :/
Kaname: Igazgató úr! Ha ők ketten nem tették volna ezt, a Tanács kutyái megölték volna Ichijou-t. Gondolom magam sem akart volna az Akadémián vér rontást csinálni.
Kaien bólintott. 
Kaien: Igazad van. Mindegy is. Most arra kérlek hogy azért Ichijoura figyeljetek. 
Kaname: Rendben van.
Azzal el is ment Kaname. Aidou éppen a randija végéről jött haza és olyan boldog volt. Kain szobájába ment egy hírt elmondani.
Aidou: Akatsuki nem hiszed el de én és a Reni............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 26.rész

Aidou: Akatsuki nem hiszed el de én és a Reni eljegyeztük egymást!! 
Aidou öröm táncba kezdet. :) Kaine köpni-nyelni nem tudod a hír hallatán. :/ o.O
Kain: Hogy mondtad Hanabusa? Jól hallottam amit mondtál?
Aidou: Igen! Jól hallottad. Reni és én összefogunk majd házasodni. 
Kain: Nem gondolod,hogy ez egy kicsit korai lenne még?
Aidou: Nem miért?
Kain: Csak ne hogy később, mind a ketten megbánjátok.
Néz rá aggódó szemekkel Aidoura.
Aidou: Ugyan miért bánnánk meg? Hiszen szeretem őt és ő is engem. Legalább egy kicsit örülhetnél a drága cousin-odnak.
Nézett rá kiskutyaszemekkel . :O
Kain: Hát jól van, akkor legyetek boldogok. 
Sóhajtott majd próbálta kitolni Aidou-t az ajtón.
Aidou: Jóét Akatsuki!
Kain: Neked is Hanabusa!
Majd becsukta az ajtót és aludni tért. Kaname pár perccel később, éppen indult a szobája felé amikor Aidou megállította.
Aidou: Kaname-mester! Lenne Önhöz egy kérdésem.
Kaname megállt és neki támaszkodott a falnak.
Kaname: Tessék Hanabusa, hallgatlak!
Aidou: Nem lenne a tanúm az esküvőmön? Tudja ma eljegyeztem a Renit és szeretném ha magam Kaname-mester lenne a tanúm.
Kaname: Nem gondolod hogy kicsit korai itt az esküvőről beszélni?
Aidou: Nem,mert ha igazán szeretek valakit akkor vele akarom leélni az életem. 
Kaname: Nekem mindegy, de nem akarok a tanúd lenni. Ilyenkor mindig a rokonoknak kell lenni.
Ahogy a mondatot befejezte bement a szobájába és bezárta magára az ajtót. Aidounak egy kicsit fájt amit Kaname mondott meg szomorú is volt. :( Elindult a szobája felé és ledőlt az ágyára majd elaludt. :zzzz Másnap reggel lett. Mindenki indult a suliba, persze a mai pletykázás sem maradt ki. A lányok egész végig arról beszéltek tesin és a szünetekben, hogy a Reni milyen szerencsés. Persze hogy a lányok mérgesek voltak rá,de semmit nem tehettek ennek érdekében. :O Beért mindenki a suliba kivétel Zero-t. De most másért nem jött suliba. Az igazgató valami feladatot adott neki és hát így nem jött suliba. A Gréti össze írta neki a házikat így lemaradnia sem kellett,de nem mint ha Zero érdekelte volna az órai vázlat. :) Eközben az estieknél mindenki értesült Aidou és a Reni eljegyzéséről. Ichijou örült egyedül Aidou eljegyzésének. :/ A többiek mind úgy vélték hogy még korai lenne ez az esküvő. Miközben mindenki erről beszélt az estieknél Kaname nem vett rész benne ha nem a szobájába zárkózott. Ichijou-ék aggódtak érte egy kicsit hogy valami baj lehet. Próbáltak bemenni hozzá, de nem tudtak mivel bezárta az ajtót. >.< Kain úgy döntött hogy eljön értem a suli elé. Miután vége lett az összes óránknak így is lett,persze azért olyan helyen várt ahol a nappalis lányok nem veszik észre. Nem értettem mit kereshet itt. :/ 
Kain: Szia! 
Dancsi: Szia! Valami baj van? :O
Kain rám nézett és csak annyit mondott:
Kain: Gyere velem!
Nem értettem miért hát elindultam vele a holdszállóba. Pár perc múlva odaértünk Kaname szobájához a többiek ott álltak az ajtaja előtt.
Ichijou: Szia Dancsi!
Dancsi: Sziasztok! Mi ez a nagy gyülekezett itt? o.O
Aidou: Kaname-mester senkivel nem beszél és magára zárta az ajtót és reméljük veled beszélni fog
Dancsi: Értem! Mindegy megpróbálkozom.
Bekopogtam az ajtón.
Dancsi: Kaname! Én vagyok az Dancsi. Kérlek nyisd ki az ajtót.
Kaname ekkor kinyitotta az ajtót,de csak nekem,majd amikor beléptem a szobájába bezárta az ajtót és rám nézett és...........
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 27.rész

Kaname ekkor kinyitotta az ajtót,de csak nekem,majd amikor beléptem a szobájába bezárta az ajtót és rám nézett és nem mertem rá nézni. :/
Dancsi: Kaname. Mi a baj? :O
Ekkor dörmögő hangon megszólalt.
Kaname: Nem érzem magam jól.
Elmosolyodom. :)
Dancsi: Hmm.. Te beteg vagy!
Furcsa volt hogy Kaname beteg,de nem tehettem mást hát ki kellett kúrálni.
Kaname: Jaj, nekem.
Dancsi: Ugyan! Ebben semmi rossz nincs, csak annyi hogy tilos elhagynod egy pár hétig a szobát.
Kaname örült is meg szomorú is volt. :(
Kaname: Ezek szerint nem láthatlak téged 1 teljes hétig?
Dancsi: De láthatsz úgy hogy én leszek a nővér aki meggyógyít téged.
Elkezdtem nevetni és Kaname is. :) A többiek kint nem értették hogy mi van most. :/ Pár perc múlva kimentem hozni egy vizes ruhát Kanaménak az első ember aki letámadott Aidou volt.
Aidou: Dancsi! Mond meg mi van a mi Kaname urunkkal!
Dancsi: 1. Hagy levegőhöz jutni. 2. Semmi rossz nem történt vele csak beteg. 3. 1 hétig nem jöhet ki a szobájából. Most pedig ha megbocsátasz megyek hozok neki teát meg vizes ruhát.
Aidou: Értem! Mond segíthetek? Légy szííí...
Nézett rám kiskutya szemekkel. :) Sóhajtottam.
Dancsi: Na jó, rendben gyere velem.
Majd elmentünk a konyhába. Aidout megkértem hogy szerezzen egy rongyot amíg én megcsinálom a teát Kanaménak. 10 perc alatt készen is lettünk majd elindultunk a szobájába. A többiek ezalatt mentek a dolgaikra. Ichijou maradt egyedül Kaname szobájánál és kinyitotta nekünk az ajtót majd bejött velünk.
Dancsi: Ülj fel, és idd meg a teát meg vedd be gyógyszert.
Kaname úgy tett ahogy kértem,majd vissza feküdt és a homlokára tettem a vizes rongyot.
Kaname: Köszönöm hogy vigyázol rám.
Dancsi: Ez csak természetes, hiszen te is vigyázol rám minden nap még álmomban is.
Mosolyogtam rá majd adtam az arcára egy puszit. :*
Kaname: Mert te vagy az életem.
Teljesen elpirultam. >.< <3
Dancsi: Köszönöm és te is nekem, de most ideje pihened. Aludj egy kicsit. Rendben?
Bólintott majd elaludt. Rá néztem Kaname majd Ichijoura és Aidoura és azt mondtam nekik halkan.:
Dancsi: Fiúk! Arra kérlek titeket, ha történik valami szóljatok. Rendben? Meg 3 óránkét váltsátok egymást. Nem kell a nyakában lihegni csak felügyelni rá.
Fiúk bólintottak és Ichijou kezdte a felügyelést. Én elmentem felügyelni Zerohoz. Igaz elkéstem, de volt rá magyarázatom.
Zero mérgesen nézet rám.
Zero: Te meg hol a fenében voltál?
Dancsi: Kanaménál mert beteg lett.
Zero: Szegény remélem hogy...................................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 28.rész

Zero: Szegény remélem hogy bele hal a betegségbe.
Teljesen fel ment bennem a víz. >.< -.-"
Dancsi: Zero! Ezt ne kívánd mert vissza hat,amúgy ha tellenél ilyen helyzetbe akkor én is ezt kívánom neked.
Azzal ott hagytam Zerot. Zero ezt nem tudta mire vélni így hát vissza ment felügyelni,persze én vissza mentem Kanaméhoz. Bent voltam vele és Ichijouval. Leültem az ágyra és néztem ahogy Kaname aludt. Elkezdtem simogatni az arcát majd ahogy őt néztem eszembe jutottak Zero szava és sírva fakadtam. :( Persze Ichijou egyből tudta hogy valami baj lehet, ezért kimentünk beszélgetni.
Megölelt majd leütünk.
Ichijou: Mond mi a baj? Ki bántott?
Rá néztem és letörölte a könnyeimet. :)
Dancsi: Zero. Mindig olyan hülye tud lenni,de ezt most amit mondott nem nyelem le olyan könnyen.
Ichijou: Gondolom Kanameról mondott rosszat.
Dancsi: Igen.
Ichijou: Még is mit? o.O
Dancsi: Hát azt hogy reméli hogy bele hal a betegségbe.
Ichijou nem tudott mondani. :/
Ichijou: Látom ezek ennyire utálják egymást.
Dancsi: Úgy tűnik, de valahol értem valahol nem. :/
Ichijou: Ezt hogy érted?
Dancsi: Hát úgy hogy mind a ketten engem szeretnek,de azt nem értem miért kell ehhez vitába és úgy mond csatába szállni.
Ichijou: A végét én sem értem.
Dancsi: Olyan érzés, mintha én itt sem lennék. De Zero nagyon jól tudja hogy én csak kizárólag Kanamet szeretem.
Ichijou: Ne gondold azt hogy nem gondolnak rád. Szerintem mind ketten tisztában vannak vele csak megakarnak óvni attól hogy bele keveredj és bajod essen.
Ichijou szava sokat segítettek így jobb kedvem lett. :)
Dancsi: Köszönöm Ichijou hogy meghallgattál. Igaz barát vagy.
Majd adtam az arcára egy puszit és megöleltem. :* :)
Ichijou: Szívesen és én is ezt gondolom rólad. Ez egy igazi barátság kezdette lett.
Bólintottam és rá mosolyogtam. :)
Dancsi: Igazad van. De most szerintem menjünk vissza Kanamehoz hátha felébredt.
Ichijou: Rendben.
Felálltunk és bementünk Kanamehoz. Mikor bementünk hozzá már fent volt. Leültem mellé az ágyra és adtam neki egy puszit. :*
Dancsi: Szia! Jól aludtál? Jobban érzed magad?
Kaname: Jobban érzem magam köszönöm. Úgy érzem hamarosan már meg is fogok gyógyulni.
Dancsi: Ezt nagy örömmel hallom. De még ne igyál előre a medve bőrére.
Kaname: Rendben van nővérke.
Mind a ketten elkezdtünk nevetni. :) Ichijou olyan boldogan nézett minket. :)
Ichijou: Szerintem ha hallgatsz rá akkor biztosan meggyógyulsz Kaname előbb is.
Kaname: Igazad van Ichijou!
Egész nap így ment a beszélgetés. Zero a napot a Grétivel töltötte.
A randi közben nagyon bűntudata lett. Miközben egy parkban sétáltak találkoztak................................................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 29.rész

Miközben egy parkban sétáltak találkoztak Shikivel és Vanival. Mind a négyen meglepődtek egymáson. :) A két fiú 2 percen belül el is kezdet beszélget, persze nem olyan jó kedvűen de azért beszélgettek. :) Két lány is. :)
Vani: Szia! Ti is itt?
Gréti: Hát igen és amint látom ti is itt.
Vani: Hát igen néha muszáj elmenni valahova.
Gréti: Hát persze. Mond te mióta vagy Shikivel?
Vani: 3 napja körülbelül. Ti Zeroval?
Gréti: Mi? Mi már nagyon régóta.
Vani: Ennek örülök sokáig legyen is. :)
Gréti: Nektek is. :)
A két lány egy kis beszélgetés után elindultak vissza az akadémiára a fiúk meg követték őket. :) Beértek az akadémia területére és azzal el is váltak útjaik. Másnap reggel lett. A nappalisok elindultak a suliba az estiek meg aludtak. Suli előtt bementem megnézni Kanamet, hogy minden rendben van-e nála. Dancsi: Szia! Jobban érzed magad?
Kaname: Jó reggelt és igen jobban hála neked.
Dancsi: Ugyan nincs miért hálálkodnod, hoztam neked gyógyszert meg egy kis kamilla teát. Idd meg.
Kaname: Rendben....
Majd félbe vágtam. :)
Dancsi: A gyógyszert megköszönni tilos! Mert akkor nem fog hatni.
Kacsintottam rá, majd megpusziltam az arcát és elindultam az ajtóhoz. ;)
Kaname: Rendben van.
Dancsi: Megyek is. Majd jövők suli után.
Kaname: Szia!
Dancsi: Szia!
Kimentem az ajtón és rohantam a suliba. Út közben bele ütköztem Shikibe.
Shiki: Mond jól vagy? Nincs bajod? Bocsáss meg nem figyeltem.
Dancsi: Nem semmi bajom és én kérek bocsánatot én nem figyeltem.
Shiki felsegített majd rám nézett.
Shiki: Legközelebb mind a ketten figyelmesebbek leszünk. Okéka?
Majd rám mosolygót és kacsintott. ;) :)
Dancsi: Rendben.
Mind a ketten el mentünk a magunk dolgára. Hála ég időbe beértem a suliba. :O Az első óra elkezdődött. Érdekes módon most mindenki az órán nagy boldogan ült. :) Nem értettem miért. :/ Sok minden az eszembe jutott majd a Gréti egy levelet csúsztatott a pad alatt nekem. A levélben ez állt:

Szia!
Képzeld hogy a Reni meg Aidou össze vesztek. Nem tudom miért, de maga mondta Reni ma reggel nekem. Kérdeztem miért, de nem akarja elmondani.

Ekkor már megértettem hogy a lányok miért ilyen boldogok. :) De ez nekem is furcsa volt. Gondoltam biztos az esküvő ügy miatt.
Amikor elkezdődött a felügyelés Aidou félre húzott és tényleg e-miatt lett vége a kapcsolatuknak mert a Reni is úgy vélte hogy nagyon korai lenne ez még. :( Valahol sajnáltam szegény Aidou-t. Vissza mentem felügyelni és később Zero húzott félre és elkezdett bocsánatot kérni.
Dancsi: Jó megbocsátok de csak ha többet nem mondasz ilyet az én jelenlétemben. Rendben?
Zero: Rendben.
Ezzel minden el volt intézve. :) Elindultam Kaname szobájához amikor............
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 30.rész

Elindultam Kaname szobájához amikor hátulról valaki megfogta a derekam. Nagyon megijedtem. :O Amikor hátra fordultam Shiki volt az.
Dancsi: Shiki! Ne ijesztgess a szívbajt hozod rám. 
Shiki: Ne haragudj de muszáj volt. 
Rám mosolyog. :)
Dancsi: Rendben van. Megbocsátok de többet ilyet ne csinálj. 
Shiki: Rendben. Amúgy hova tartasz?
Dancsi: Kanamehoz. És te?
Shiki: Vanival lesz randim és oda tartok. 
Dancsi: Értem. Hát akkor jó mulatást. Érezzétek magatokat jól.
Rá mosolyogtam. :)
Shiki: Köszönöm és viszont. 
Dancsi: Köszii ^^
Shiki: Én most megyek mert elké..........
Mikor mondani akarta hogy elkések Ichijou jött velünk szembe boldogan ugrálva és dalolva. :/ :)
Ichijou: Szép napot nektek. 
Dancsi: Shiki! Jól vagy? Neked is Ichijou.
Shiki: Persze. Olyan furcsán jöttél ide Ichijou. 
Ichijou: Hát igen mert nagyon boldog vagyok.
Shiki: Ennek örülök de én most elmegyek majd még később beszélünk egymással. Sziasztok.
Dancsi: Szia!
Ichijou: Szia!
El is ment Shiki így én és Ichijou maradtunk. :)
Dancsi: Tényleg miért is vagy ilyen boldog?
Ichijou: Menjünk közben mert gondolom Kanamehoz tartasz.
Dancsi: Tényleg! Ki is ment a fejemből.
Így lassan mentünk Kaname szobájához.
Ichijou: Hát ma éppen a városban sétáltam amikor egy lányba ütköztem. A neve Ágnes és nagyon egy aranyos lány és kedves. Nagyon rosszul éreztem magam amikor neki mentem,de ő se figyelt így egy véletlen beleset lett és hát nagyon tetszik nekem és én is neki. Így a végére bocsátom jeléül meghívtam vacsorázni egy étterembe. Hát ezért vagyok boldog. :) Hát nem fantasztikus?
Közben odaértünk Kanamehoz. :) Kinyitottam az ajtót és bent volt Kanamenál Aidou is.
Dancsi: Váó Ichijou ennek nagyon örülök. Remélem jól fog sikerülni és sokáig fog tartani. :)
Ichijou: Köszönöm.
Kaname: Miről beszélgetettek?
Dancsi: Ichijounak van barátnője. 
Kaname: Gratulálok. Sok boldogságot. :)
Ichijou: Köszönöm Kaname.
Aidou nagyon szomorú volt mert mindenki boldog volt körülötte csak ő nem. Leültem az ágyra Aidou mellé. :)
Dancsi: Aidou ne lógasd az orrod. Majd minden rendben jön veled meg a Renivel. Higgy nekem. 
Aidou: Köszönöm Dancsi de jelenleg ez sem tesz boldoggá.
Dancsi: Tudod amikor feladsz valamit az olyan mintha nem is akartad volna. Mondok neked valamit. Ha az élet citromot ad mit csinálsz belőle?
Aidou: Limonádét.
Dancsi: Pontosan. Szóval ne add fel. Próbálkozz és ha elbuksz állj fel újra.
Kaname átkarolt miközben ezek mondtam Aidounak. :) ♥
Aidou: Igazad van! Óóóó....Köszönöm Dancsi. 
Dancsi: Szívesen. Drukkolunk mindannyian. 
Aidou: Köszönöm. 
Azzal fogta magát és az ablakon át távozott. 
Kaname: Ez kedves volt tőled hogy lelket öntötté bele. 
Dancsi: Tudom de nem szeretem nézni amikor szomorú. Meg egyébként is a Reni is szomorú mert Aidouval vége lett a kapcsolatuknak. 
Ichijou: Hát igen.
Kaname: Reménytelen egy lélek Aidou. 
Dancsi: Az biztos. Amúgy hogy érzed magad?
Kaname: Jól. Köszönöm hogy gondoskodtál rólam, hálám jeléül kapsz valamit.
Majd megpuszilt és elindult a szekrényhez. :*
Dancsi: Ugyan nem kell,de azért köszönöm. ^^
Kinyitja a szekrény és................................................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 2. évad 31.rész 

Kinyitja a szekrény és kivesz egy csokor virágot benne egy szív nyaklánccal. *-* 
Dancsi: Na hát ez gyönyörű,de tényleg nem kellett volna. 
Kaname: De mert vigyáztál rám és gondoskodtál rólam. 
Dancsi: Nem vitatkozok veled úgy hogy elfogadom. 
Kaname rám mosolygót majd mellém ült. :)
Ichijou hamarosan elment mert az Ágnessel lesz egy randija. ;)♥
Később mindenki aki csak tehette elment valahova a párjával hogy kettesben legyen. Persze páran próbáltak olyan helyre menni, ahol időben visszatérjenek az akadémiára. :) Aidou eközben a Reni szobája alatt szerenádot próbát adni. Igaz nem nagyon sikerült jól,de még is megbocsátott neki és vissza fogadt. Egymásra talált a két turbékoló galamb. ♥ Ichijou és az Ágnes első randija nagyon jól sikerült. :) Zero és a Gréti randija szörnyű volt. :/ A randi végén Zero elszólta magát hogy engem megbántott és hogy Kaname halálát kívánta. Gréti ezek után egy kicsit pihentette a kapcsolatukat. Shiki és a Vani randija tökéletes estével ért véget. Kanameval mi ketten az akadémia területén töltöttük az estét kicsit sétáltunk és beszélgetünk,majd később vissza mentünk a szobájába. :) Tehát mindenki estéje majd nem jól alakult. :) :/ Másnap reggelt volt csütörtök. Utolsó előtti nap a suliban. Mindenki álmosan ment suliba, volt aki el is aludt órán valaki a suliból késve jött. Az estieknek volt a legjobb, mert ők tudtak még aludni és pihenni is. :D Aidou és Ichijou repesve az örömtől nem aludtak, így öröm tánc és ugrálás volt. :) Kaname végre örült hogy újra kimehet. :) Irodalom órán ültünk és jegyzeteltünk mint általában és a Grétive halkan elkezdtünk beszélgetni arról hogy mi történt tegnap este.
Gréti: Mond Zero legalább bocsánatot kért?
Dancsi: Persze és megbocsátottam neki,de azzal a feltétellel hogy többet ilyet nem mond.
Gréti: Rendben van. Amúgy később nem jössz át velem az estiekhez?
Dancsi: Persze,de miért is?
Gréti: Van valami amit Ichijounak át kell adnom. Nem tudom mi az de az egyik lány aszem Ágnes a neve ő küldi neki csak Ichijounak nem meri odaadni. 
Dancsi: Ő Ichijou új barátnője,amúgy rendben van.
Gréti: Köszi.
Dancsi: ♥-esen.
Addig beszélgettünk egymással amíg az órának vége nem lett. Jött a többi 2. 3. 4. és 5. óra is. Zero ma nem jött suli nem is volt csoda hogy nem jött. Később amikor kicsöngettek a 4. óráról az igazgatóhoz kellett mennem így nekem nem volt 5. órám. Valamiféle leveleket kellett átadnom Kanamenak és aláíratnom. Nem hittem volna hogy ennyi papír munka van. :O Később áttértem velük és igaz nagy segítséget kaptam Aidou és Ichijou segített cipelni helyettem a papírokat. Amikor odaértünk a szobájához kinyitottam az ajtót és lerakattam velük az asztalra. Amikor beléptünk senki nem volt a szobában. Nem láttam sehol Kanamet. :/ Éppen amikor mondani akartam hogy hova lett Kaname akkor jött ki a fürdőszobából. Persze volt rajta törölköző. ♥ :) Éppen a haját törölte és mikor rám nézett az arcomhoz tettem a kezem és eltakartam a szeme. Aidou és Ichijou halkan elkezdetek nevetni, amikor Kaname rájuk nézett mind a kettő fapofára váltott. :D A két fiú elment a dolgukra, így egyedül maradtam Kanameval. Oda jött hozzám, majd felemelte a fejem és.............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 32.rész

Oda jött hozzám, majd felemelte a fejem és megcsókolt. :* Vörös lett a fejem és köpni-nyelni nem tudtam. Majd rám nézett és elkezdett mosolyogni. :)
Kaname: Ennyire zavarban vagy?
Dancsi: Igen. 
Kaname: Pár perc és felöltözök jó? Csak előtte.........
A mondat közepénél valaki kopogot. :/ Odamentem kinyitottam az ajtót és a Gréti volt az.
Gréti: Szia! Bemehetek csak pár perc lenne.
Dancsi: Szia! Gyere csak.
Ekkor Kaname nem zavartatva magát bement a fürdőbe.
Gréti: Mond Kaname hova lett? :/
Dancsi: Bent van a fürdőszobában. 
Gréti: Értem. Mond hogy viseli azt amit Zero mondott róla hogy haljon bele a betegségébe?
Gyorsan felöltözött Kaname és kijött a fürdőből.
Kaname: Mit mondott Kiryu?
Hát nekem végem volt. >< 
Dancsi: Hát tudod az úgy volt hogy.......
Nem akartam elmondani neki amit Zero mondott róla.
Gréti: Nem is tudtál róla?
Kaname: Nem. Dancsi mond mit nem mondtál el nekem. 
Nem tudtam mit tenni hát elmondtam neki. :O
Dancsi: Hát amikor beteg voltál a felügyelésből egy kicsit megcsúsztam és Zero megkérdezte hogy hol voltam ennyi idejig és én azt válaszotam hogy nálad voltam mert beteg voltál. Ekkor Zero azt mondta: ~Jaj te szegény hogy bele ne halj!
Kaname nagyon megharagudott rám. -.- Ekkor egy másik vendég is megjelent a szobában. Ichijou volt az. Gréti nem is várt sokat, odaadta a csomagot Ichijounak és elment. Ichijou velünk maradt és hallgatott,mint a sír. 
Kaname: Miért nem mondtad el nekem?
Lépett hozzám közel.
Dancsi: Mert tudtam nagyon jól,hogy te és Zero utáljátok egymást és nem akartam több vitát köztetek.
Kaname: Hát ezért.
Könny be lábadt a szemem. :(
Dancsi: Igen! De kérlek ne légy rám mérges. Hibáztathatsz vagy bűntethetsz,de ne haragudj rám. 
Kaname rám nézett és megölelt. ♥
Ichijou: Kaname. Én is tudtam róla és én mondtam neki,hogy ne mondja el neked. Ne hibáztasd.
Kaname: Nem is akarom bűntetni sem hibáztatni. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni Dancsi.
Dancsi: Én is téged és én sem téged.
Majd megcsókoltam. :* Ő is viszonozta,közben Ichijou kibontotta a csomagját és volt benne egy ICHIJOU felíratú póló. Olyan aranyos volt. :) :* Később elindultam felügyelni Zeroval. Minden simán ment senkivel semmi baj nem volt. :) Shiki próbát megszökni,de nem ment neki, mert mi Zeroval megakadályoztuk. :P Később mikor véget értek az óráik,Kaname és én elmentünk a szökőkúthoz. Leültünk és beszélgetünk meg élveztük a csendet és a nyugalmat. Ám ez csak pár percig tartott, mert..................................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 33.rész 

Ám ez csak pár percig tartott, mert Aidou megtörte a varázs. Se szó se beszéd, fogta magát és leült mellénk. Nem értettük hogy most mit követtünk el, hogy ezt érdemeljük. :/ Majd Aidou ránk nézett és elkezdett mosolyogni. :)
Dancsi: Hát te meg miért mosolyogsz? 
Aidou: Hát csak azért mert a tanácsodat megfogadva visszakaptam a Renit.
Dancsi: Ennek nagyon örülök. 
Aidou: Én is.
Elhúzott Kanamétól és megölelt. Alig kaptam levegőt, a bordáim összetörtek,de annak ellenére sem engedett el.
Dancsi: Aidou! Nem kapok levegőt. Engedj el!
Nem hallgatott rám,majd Kaname szeme láttára belém harapott és elkezdett inni belőlem. :O Kaname elhúzott tőle és magához húzott ekkor már eszméletlen voltam vér veszteségtől. Persze hogy minden esti tagozatos és még Zero is megérezte a vérem szagát.
Kaname egyből felkente Aidout a fának és pofán vágta. Ichijou bevitt a gyengélkedőbe. A többiek kint maradtak Kanameval. Ők sem értették, hogy miért tette azt amit tett. :/ Innentől kezdve Kaname és Aidou között a viszony rossz volt. :O Csak annyi volt hogy ha valamelyik a másikat kérdezte válaszolt és kész. Több nem is volt. De a vicc az volt, hogy Aidou sem értette miért tette. :/ Mikor Aidou megkapta büntetését és Kaname Shikivel bejött hozzám látogatóba. Persze a Grétiéknek azt mondták, hogy lement a vérnyomásom és ezért ájultam el. Persze suli után ők is meglátogattak. :) A felügyelést Zero vitte egyedül, persze neki könnyen ment mert a lányok féltek tőle. :D Ichijou és Kaname egész nap mellettem voltak. Shiki is de ő nem annyira. :/ Még mindig eszméletlen voltam. Az igazgatónak is elmesélték hogy mit történt velem, így az igazgató úgy döntött hogy Aidou-t 2 hétig eltiltja az akadémia területéről. Így ha randija volt a Renivel, akkor csak a kapunál várhatta meg. Ez egy darabig így ment. 3 nappal később tértem magamhoz. Nem értettem hogy miért ilyen későn,de a lényeg hogy magamhoz tértem. :) Kaname egész végig ott volt mellett még az órákat is képes volt miattam kihagyni. Olyan aranyos és édes volt tőle. ♥ :) Elmesélték a többiek,hogy az alatt a 3 nap alatt mik történtek és Ichijou mesélte el azt ami Aidouval történt. Csalódtam Aidouban igaz,de nem értettem, miért tette. :/ 
Később az orvos bejött hozzám és azt mondta 2 napig pihenjek. Eközben az ájulás közben lebénult a jobb kezem, így újra kellett tanulnom vele fogni és írni. Nagyon rossz érzés volt. :( :O Zero is a felügyelés után bejött látogatóba, de ilyenkor a két fiú nem vitatkozott. :) Örültem neki így legalább nyugalom volt. :) Miután Zero is elment kettesben maradtam Kanameval. ♥ Lefeküdt mellém és a fejemet a mellkasára tette. Olyan jó érzés volt. Egész este így voltunk és egy perce sem hagyott magamra. Tudtam hogy jó pasit fogtam ki. ♥ ♥ Ő így lett álmaim pasija. :D ♥ Gyorsan eltelt a 2 nap ,csak terápiára kellett járnom. Az csak 1 hét volt de aközben is velem volt Kaname elkísér minden áldott reggel. Ott várt mindig a szobámnál és vele is jöttem vissza az akadémiára. ♥ Eltelt az 1 hét és eközben............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 34.rész

Eltelt az 1 hét és eközben Aidou még mindig a büntetését töltötte én meg végre újra tudtam fogni és írni a jobb kezemmel. :) Végre valami jó is történt velem. Az igazgató a történtek után Ichijou-t és Shiki kérte meg hogy legyenek az úgy mond "személyi testőreim". Shiki és Ichijou nagyon örültek neki érdekes módon. :) Azért mert mind kettő a szerelmei mellett lehetett. :P Kaname is örült annak hogy legalább két normális ember vigyáz rám. Nem értettem miért nem ő vigyázz rám,de örültem annak hogy velem van és vigyáz rám ő is. A suliba is furcsa volt elmenni,minden reggel a szobám előtt vártak rám és szegényeket valahol sajnáltam is,mert hát kora reggel a napon át kísérni jó igaz ott volt a napernyő is,de akkor is sajnáltam őket. >< Amikor az óráimnak vége lettek, elkísértek a szobámba utána meg mentek az óráikra. Felügyelés közben nem figyeltek rám így hát Zerot kérték meg. Amíg az óráiknak vége nem lett addig Zero vigyázott rám. Nagyon féltem attól hogy Aidou megint bántani fog, hiszen még a foga nyomai is ott maradnak sebhelyként. Amikor zuhanyozni megyek akkor mindig eszembe jut. :/ Később vége lett az órájuknak és Ichijou Kaname és Shiki oda jöttek hozzám. Zero persze egyből el is ment a Grétihez,mivel ezalatt az 1 hét alatt kibékültek. Ichijou: Mond mi a baj? Úgy-e Aidou jár a fejedben?
Dancsi: Igen. Nem tudom kiverni a fejemből amit tett. Viszont nem is értem miért tette, pedig semmi rosszat nem követtem el ellene.
Ichijou: Mi sem értjük,azért szeretnél gondolom választ kapni tőle.
Dancsi: Igen. Ez csak természetes. De mond nem baj hogy rám kell vigyáznotok Shikivel? Ha nem akartok nem kell nem akarom rátok erőltetni.
Ichijou: Ugyan én szívesen vigyázok rád. De lehet hogy Shiki is.
Dancsi: Hát rendben de szólj ha nem akarsz. Rendben?
Ichijou: Rendben.
Majd megölelt és vissza mentünk Shikiékhez. Rám nézett Shiki is és ő is beszélni akart velem.
Shiki: Mond jól vagy?
Dancsi: Persze.
Shiki: Ennek örülök. Aidou miatt meg ne szomorkodj szerintem ő sem érti miért tette ezt veled.
Dancsi: Hát lehet. Shiki ha nem akarsz rám vigyázni nem erőltetem rád.
Shiki: Ugyan miért lenne baj, nekem jó is hogy vigyázhatok rád,mert minden reggel látom az én Vanimat és mert egyszer még mondtam is hogy szeretnélek jobban megismerni téged. Emlékszel rá?
Dancsi: Igen persze. Jé tényleg. Akkor jó. :)
Shiki: Na látod. Na gyere menjünk vissza.
Dancsi: Rendben.
Vissza is mentünk a többiekhez. :) Ekkor már azt vártam Kaname is mikor akar velem beszélni. Lám tényleg beszélni akart velem. :D
Kaname: Mond jól vagy?
Dancsi: Te vagy a 3. ember aki azt kérdez tőlem és igen jó vagyok. ^^
Kaname: Ne haragudj.
Dancsi: Ugyan semmi baj.
Egy kicsit kezdet hűvös lenni és egy picit fáztam is. :O
Kaname: Fázol?
Majd levette a kabátját és rám rakta.
Dancsi: Köszönöm.
Vissza mentünk a többiekhez majd egy kicsit sétáltunk és beszélgetünk mi négyen. :) Olyan furcsa volt, hogy ilyen jól kitudok jönni az esti tagozatos fiúkkal. :) Később mikor tényleg kezdett hideg lenni,így bementünk a nappalis kollégiumba. Kaname el is indult,de mielőtt vissza adhattam volna kabátját már elment. :O Így hát egész éjjel nálam volt. Reggel mikor fel keltem........................
A következő részben folytatjuk ~D*

 

Vampire Knight 35.rész 

Reggel mikor fel keltem valaki kopogott az ablakunkon. Nem értetem ki lehet az ilyen korán. Kinyitotta az ablakot és Aidou volt ott. Gréti már akkor nem volt a szobánkban,így tudtunk 4 szemközt beszélni. Aidou könnyek között elmondta,hogy ő sem értette miért tette ezt velem. Nem tudtam mit tenni,de azért még mindig csalódott voltam. Ekkor Ichijou és Shiki kopogott az ajtón. Gyorsan elbújtattam Aidout valahova és kinyitottam az ajtót.

Dancsi: Tessék. ^^

Shiki: Gyere mert mindjárt elkésel.
Dancsi: Rendben. Megyek is. El is indultunk a suli egész úton az járt a fejemben, hogy Aidou sem érti miért tette velem amit tett. Később beértünk és Shikiék megvárták az óráim végét. Órákkal később mindegyik órámnak vége lett, így elmentem felügyelni Zeroval Ichijouék meg mentek a holdszállóba.  A lányok tolongtak Kain után és persze Aidouért is.  Munka közben megláttam Kanamét és eszembe jutott hogy a kabátja nálam maradt,de inkább nem mertem érte gondoltam majd este odaadom neki. De a reggeli köszönés soha sem maradt el,most mégis elmaradt valamiért. Gondoltam lehet, hogy rossz kedve van.  Mindig mosolyog és megölelt amikor elment mellettem most nem tette.   Később mikor vége lett az estieknek az órái, elindultam Kanaméhoz,hogy visszaadjam a kabátját. Mikor bekopogtam a szobája ajtaján nem szólt senki. Majd amikor ajtót nyitottam Kaname a kanapén feküdve elaludt.*-*  Olyan aranyos volt. Oda mentem az ágyához és leraktam a kabátját és elindultam ki. Milyelőtt kimentem volna, egy kezet éreztem a derekamon és egy erős rántást.  Kaname megölelt. Olyan jó érzés volt hogy nem feledkezett meg rólam.  

Kaname: Sajnálom hogy ma nem köszöntem,de nagyon fáradt voltam. 
Dancsi: Semmi baj. ^^
Kaname: Látom visszahoztad a kabátom. Köszönöm. 
Dancsi: Igen és szívesen.  
Kaname: Szeretlek. 
Dancsi: Én is szeretlek. 
Majd megcsókolt és elkísért a szobámig.   Végre valami jó is történt ma,de meg feled kezdtem arról,hogy Aidou a szobámba van.   Nagyon féltem attól hogy Kaname nem szúrja ki hogy nálam van Aidou. -.- Mákomra nem szúrta ki de gondoltam hogy sejt valamit. Később elment és Aidout kiszedtem a szekrényből.  Gréti hála istennek nem volt bent mert,Zero volt.  Így csak ketten voltunk. Elkezdtünk beszélgetni,de a beszélgetés vége nem sikerült túl jóra.  Ugyanis Aidou bevallotta miért tette,de ezt tényleg nem viselhettem el így,hívtam Shikiéket. De későn szóltam így el tudott menni előlük,de az álcázás rosszul megy neki. Shiki és Ichijou elkezdtek vele beszélgetni és Kaname is eljött hozzám mert tudta hogy Aidou az én szobámban van. Hát meg is kaptam érte a büntetésem. >< Hát nekem itt végem lett Kaname..................
A következő részben folytatjuk ~D*

 

Vampire Knight 36.rész

Hát nekem itt végem lett Kaname, csúnya szemekkel nézett rám és Aidoura is. -.- >< Nem tudta felfogni, hogy én hogyan tehettem ilyet. :/ Ichijou és Shiki meg azon gondolkodtak, hogy hogyan tudot bejönni a szobámba. :/ Aidout Shikiék elvitték a holdszállóba, én meg a szobámban maradtam Kanaméval. Nagyon féltem, hogy mi lesz ebből. :O Hát a félelmem be is következett. Kaname közölte velem, hogy függeszük fel a kapcsolatunkat, hogy mind a ketten tudjunk gondolkodni. :( Nagyon fájt,de igaza volt nem mondhattam meg neki,mert akkor megölte volna Aidout én meg nem tudtam volna meg, hogy Aidou miért harapot és ívott belőle. :/ Így mind a ketten szomorúak voltunk,de közös megegyezés volt. :O Másnap reggel könnyes szemek között megyek suliba. Mindenki aggódva jön oda hozzám hogy mi történt velem. :O Persze csak Vaninak Grétinek meg Reninek mondtam meg. Reni nagyon jól tudta milyen most nekem, vele könnyű volt erről beszélni. De még is az volt az érzésünk,hogy Kaname titkol valamit előlem.Suli után eszebe jutott egy ötlet. :) Gondoltam kit kellene megkérdezni erről valakit. Így hát megkérdeztem Kaint,hát ha tud-e valamit. Legjobb ötlet volt őt megkérdezni,mert kiderült hogy Kaname megcsalt. :( :O Miközben beszélgetünk Aidou akkor jött velünk szemközt. Nem tudtam mit tenni hogy ne mutassam ki a szomorúságom, ezért elrohantam. Futás közben Ichijouba botlottam és nem tudtam megállni, hogy ne sírjam ki magam és mondjam el neki mi a baj. Mikor leültünk egy padra és elmondtam neki hogy mit tudtam meg nem ő döbbent le ha nem én.
Ichijou: Tudotam hogy eljön ez is én megmondtam neki, hogy ez rossz ötlet. :O
Dacsi: Na várjunk csak! Te tudtál erről az egészről és nem mondtad meg? o.O
Ichijou: Sajnos tudtam,mert ő maga mondta meg nekem és hidd el elakartam mondani,de sajnos nagyon jó hallása van. :O
Dancsi: Tudom jól, és akkor még ő mondta ekem tegnap éjjel hogy egy kicsit függeszük fel a kapcsolatunkat,hogy gondolkodni tudjunk. :(
Ichijou: Hát úgy látszik,most ő van rossz helyzetben.
Oda bújtam Ichijouhoz és kisírtam magam. :( :( Nem tudtam mit tenni,a legjobb az volt ha megbeszélem vele a dolgot. Ichijou persze elkísért és nem haragudtam rá mivel,tudom jól hogy Kaname képes lenne rá megölni őt vagy bármi mást tenni vele. :O Még is nagyon jó érzés volt, hogy mindenki mellettem állt. :) Ez az egy tartotta bennem a leket, és persze Ichijou nélküle talán öngyilkoságra lettem volna képes. o.O :/ Mikor odaértük Kaname szobájához bementünk és kérdőre vontam Kanamét.
Kaname: Kérlek ne haragudj. Nagyon sajnálom. :(
Dancsi: Legalább tegnap azt mondtahatad volna, hogy azért nem akarsz velem lenni tovább mert van valaki más. De nem inkább hazudtál. Soha többé nem akarlak látni. :( Elegem van ebből. ><
Kaname: Igazad van. De kérlek ne mondj ilyet nekem.
Ichijou: Miért ne mondana ilyet. Hiszene igaza van és jogos. Legalább elmondhatad vola neki,nem pedig becsapod.
Kaname: Igazad van. Dancsi nagyon sajnálom. Bocsáss meg. :(
Dancsi: Nem akarlak látni és többé ne szólj hozzám. :(
Megölelt Ichijou és megtörölte a szemem.
Ichijou: Tudod mit gyere menjünk ki egy kicsit sétálni. Talán jobban fog esni.
Bólintottam majd kimentem a holdszálló elé. Leültem a lépcsőre és vártam Ichijout. Kaname és Ichijou elkezdtek egymással vitatkozni,tudtam hogy ez lesz belőle de inkább nem szóltam bele. :O
Kaname: Miért nem mondtad meg neki te magad?
Ichijou: Mert nekem van szívem és legalább olyan körülmények között mondtad volna meg neki. Nem olyan mint a mai nap amikor szegény próbálta kiheverni azt amit elkövetett.
Kaname: Igazad van. Már bánom,hogy ezt tettem vele. Megyek bocsánatot kérni tőle.
El is indult hozzám,de Ichijou vissza rántotta.
Ichijou: Most szerintem hagyd békén,had dolgozza fel. Sok minden történt ma ele. Szerintem majd akkor ha jobb kedve van.
Kaname bólintot és magába roskadt. :O Később Ichijou is kijött és amikor kiért a lépcsőhöz én...................
A következő részben folytatjuk ~D*

 

Vampire Knight 37.rész

Később Ichijou is kijött és amikor kiért a lépcsőhöz én már nem voltam ott. Ekkor már a szombámban voltam és össze pakoltam úgy is hamarosan nyári szünet lesz hát én előbb elkezdtem,de mikor kiakartam lépni a kapum valaki megfogott és magához ölelt. Ichijou volt az és elkezdet sírni. :( Nem hittem volna hogy képes sírni miattam. Rá néztem és ő is rám. Megfogta az arcom és hallkan azt mondta:
Ichijou: Ne menj el kérlek! Mit oldanál meg azzal, ha elmész és engem itt hagysz? 
Nem tudtam mit mondani.  :/
Dancsi: Semmit már nem akarok tőle. Téged meg nem akarlak itt hagyni. Te vagy a legjobb fiú barátom és ezért is szeretlek. <3
Ichijou: Én is szeretlek mint barát a barátot. <3

Dancsi: Mond mit tegyek? Kaname nagyobb fájdalmat csinált mint én.
Ichijou: Tudom jól. Tudod mit, elkísérlek az egyik házunkhoz és ott addig maradhatsz amiddeg akarsz. 
Dancsi: Rendben. 
Megtörölte a szemét és elkísért az egyik házukhoz. Közel is volt és nagyon szép helyen volt elhelyezve és az egyik szoba, ablaka nagyon szép kilátással volt. Az egyik szobát el is foglaltam és pont azt amelyik szép kilátással volt egy tájra. :) :O
Ichijou szobája volt az. :O  Majd miután kipakoltam, hozott pár ruhát még nekem. Nagyon szépek és csodálatosak voltak. *-*
Pár órával később, Ichijou bejött elbúcsúzni tőlem. :(

Ichijou: Dancsi! Én elmegyek majd még vissza jövők leellenőrzni téged. Rendben?
Dancsi: Rendben. De megkéhetlek valamire?
Ichijou: Persze!
Dancsi: Kérlek ne mond meg Kanamenak hol vagyok rendben?
Ichijou: Rendben! Most megyek, ha kell valami ott van használd egészséggel.
Dancsi: Nagyon szépen köszönöm. ^^
Megöleltem majd egy puszit adtam neki. :* <3 Viszonozta majd elment. Kicsit körbe néztem, és megnéztem a képeket amik a házban voltak. Nagyon szépek voltak és aranyosak. Majd egy olyan képet láttam, amin Ichijou szülei együtt voltak és mikor megláttam elszomorodtam. :( Olyan boldogok voltak rajta és erről eszembe jutott Kaname és az én kapcsolatom, és elfogott a sírás. :( Mikor leültem a kanapéra, valaki elkezdte húzkodni a ruhám. Egy kutya volt az.:/ :) Nagyon édes volt. Egy labrador volt 1 évesnek nézhetet ki és tényleg az volt,mivel a nyakörvére rá volt írva, hogy mikor született és az volt a neve hogy Kitty. :) Olyan aranyos volt. :) Nem is tudtam, hogy Ichijounak kutyája van. Örültem neki hogy legalább nem vagyok egyedül, ebben a nagy házban. :) Elkezdtem vele játszani és beszélgetni. Olyan gyorsan elment az idő hogy észre se vettem,hogy Ichijou megjött. Bejött majd leült mellénk és ránk mosolygot. :)
Ichijou: Látom megismerkedtél Kittyvel.
Dancsi: Hát persze nagyon aranyos. :)
Ichijou: Köszönöm.
Dancsi: Nem is tudtam hogy van egy kuytád. :/
Ichijou: Senki nem tudja még Ágnes sem tud róla.
Dancsi: Jééé... Most hogy így mondod mi van veletek? :)
Ichijou: Semmi olyan megvagyunk boldogok vagyunk és ma vagyunk 3 hetesek.
Dancsi: Jaj de jó. Gratulálok! Ennek nagyon örülök. :)
Ichijou: Köszönöm.
Dancsi: Nem vagy éhes? :3
Ichijou: De nagyon menjünk enni ma én főzök.
Dancsi: Akkor én nem ellenkezek.  :P
Elindultunk amikor valaki kopogtatot az ajtón. :/ Ichijou elindult kinyitni az ajtót és a váratlan vendég..............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 38.rész

Ichijou elindult kinyitni az ajtót és a váratlan vendég Zero volt. :/ Ichijou beengedte és én persze nem tudtam ki volt az aki jött, inkább kint maradtam a konyhában. Kitty segítet nekem az asztal megteríteni. :) Olyan aranyos volt. *-* Zero: Hát te mit keresel itt? o.O
Dancsi: Szia! Hát a további 2 hetet itt töltöm Ichijounál és nem megyek vissza az akadémiára.
Zero: De miért? Csak nem Kaname miatt?
Dancsi: De igen miatta. De honnan tudtad?
Zero: Megérzés. Meglátszott rajtatok hogy történt valami és így összeállt a kép.
Dancsi: Áh... Értem! Te is kérsz enni?
Zero: Köszönöm nem! Inkább inni kérek.
Dancsi: Rendben!
Kivettem egy poharat és töltöttem bele vízet,majd oda vittem Zeronak.
Zero: Köszönöm! :)
Dancsi: Szívesen! :)
Majd a 4 szendvicset leraktam az asztalra és Ichijouval elkezdtünk enni. :3
Ichijou: Jóét vágyat! :)
Dancsi: Neked is! :)
Zero: Jóét vágyat!
Dancsi és Ichijou: Köszi! :)
Zero: De mond még is mi történt köztetek? :/ Mert pletyka hátán pletyka van.
Dancsi: Egyszeűen képes volt Kaname egem megcsalni. :O
Zero: Az a szemét nyavalyás.... Bocsáss meg hogy ezt mondom.
Dancsi: Ugyan semmi baj! Amúgy megkérlek arra,hogy e mond el senkinek hogy itt vagyok Ichijounál csak a lányoknak és kész. Rendben?
Zero: Rendben!
Dancsi: Csak, azért hogy Kaname ne találjon meg és ne zargasson!
Zero: Gondoltam!
Eltelt 2 óra és már mindannyian fáradtak és álmosak voltunk. Így elmentünk aludni és Zero elindult vissza az akadémiára. Mikor belépet a kapun Kanameval találkozott. Zero nagyon úgy mond "örült" Kanamenak.
Kaname: Kiryu! Mond nem tudod hogy Dancsi hol van? Minden hol kerestem de nem találom sehol. :/
Zero: Nem tudom hol van. De remélem tőled jó helyen.
Kaname: Miért hazudsz? Tudod hogy hol van.
Zero: Igazad van és tudom hogy hol van,de neked akkor sem mondanám meg, ha megölnél vagy bármi más tennél velem. Nemérdemelte meg ezt tőled. Egyébként is, egy csomó ajándékkal halmoztad el és pont te csalód meg. Hűséges embernek nézet téged, te meg csak így. Aljas szemét vagy Kuran Kaname.
Kaname tudta jól hogy Zeronak igaza van, majd fogta magát és elment megkeresni. Zero pedig tovább állt és elindult a szobája felé. Ichijou és Én eközben aludni tértünk. Később Ichijou átment a mellettem lévő szobába aludni, én meg az ő szobájában aludtam. :) Olyan kedves volt hozzám Ichijou és még azt is megengedte nekem hogy Kittyvel aludjak. Egészvégig erről szólt a rémálmom, majd felríadtam és sírva fakadtam. :( Kitty elkezdte nyalni az arcom és hozzám bújt. Ichijou: Nyugodj meg! Mostmár semmi baj nincsen, csak rémálom volt. Itt vagyok és nem hagyom,hogy bármi bajod essen.
Dancsi: Köszönöm Ichijou! Szeretlek! <3
Ichijou: Én is téged! <3
Majd adott egy puszit és melletem aludt ahogy Kitty is. :* Másnap reggel lett. Végre hétvége volt így hát kihasználtam a napsütést és a jó időt és kimentem a kertbe sétálni meg reggelizni. Ichijout meg hagytam aludni és később Kitty is felkellt és velem sétált a kertben. Később leültem egy fa alá és reggelizni kezdtem. :3 Olyan jó volt kint lenni és élvezni a madark csiripelését. :) Később bevittem a tányért a házba leraktam a konyhában és mikor elindultam ki............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 39.rész

Később bevittem a tányért a házba leraktam a konyhában és mikor elindultam ki Kaname állt velem szemközt. o.O
Dancsi: Te meg mit keresel itt?! Kérlek menj el innen!!
Kaname: Bocsánatot jöttem kérni, és megmondani neked hogy holnap osztálykirándulás lesz velünk lesztek és hogy 3 napra megyünk Olaszroszágba!
Dacsi: Jaj,tényleg! Ki is ment a fejemből! Köszönöm hogy szóltál még valami?
Kaname: Reggel a suli elől indulunk 8 órakor.
Dancsi: Rendben!
Kaname: Mond haragszol rám? :/
Dancsi: Úgy nézek ki mint aki örül neked?! -.-"
Kaname: Nem! Nagyon sajnálom! Bocsáss meg nekem. :(
Ekkor majd nem kicsordultak a könnyei és letérdelt elém. Ebben a pillanatban jött le Ichijou is. :( :) Lenéztem Kanamera és elgondolkodtam. :/
Dancsi: Majd még megfontolom. Most kérlek menj el innen. Majd holnap találkozunk.
Kaname: Rendben! Köszönöm. Szia
Dancsi: Szia!
El is ment és mikor már pár km-re tartott tőlünk, sírva fakadtam de valahol örültem. :) :( Ichijou megölelt és szorosan magához húzott.
Ichijou: Miért jött ide?
Letöröltem a könnyeim és nagy nehezen elmondtam.
Dancsi: Elmondta hogy sajnálja és hogy holnap lesz az osztálykirándulás veletek.
Ichijou: Jaj,tényleg jó hogy mondod. Mond ne lenne kedved velem majd uti kaját csinálni? ;) :3
Dancsi: De! Jól hangzik! :3 ;)
Ichijou: Ezt megbeszéltük most pedig van neked egy meglepetésem.
Dancsi: Tényleg? Nekem?! Hát rendben!
Ichijou: Eljössz velem ruhát vásárólni,de persze neked veszek ruhát és kérlek ne utasíts vissza! ;)
Dancsi: Jaj,de drága vagy. Köszönöm.
Ichijou: Ugyan ez egy jó baráthoz méltó dolog. :)
Dancsi: Igazad van! :)
Ichijou: Akkor mehetünk? ^^
Dancsi: Persze! ^^
El is indultunk és persze Kittyt is hoztuk magunkkal. :) Egész délutánom csak vásárlással ment el. :) De tök jó volt. ;) Furcsa ruhákat, fürdőruhákat, napszemüvegeket és kalapokat probáltunk fel. Nagyon vicces volt. :D Mikor haza értünk már este volt. :3 Így hát mind a ketten neki álltunk gyorsan az ételeket megcsinálni na meg a ruhákat elpakolni. :) Nagyon mókás volt az egész. :P Eljött a nagy nap irány Olaszország. Persze a lányok nagyon élvezték a fiúk meg mégjobban. :D A buszon sajnos úgy kellett ülnünk hogy fiú-lány fiú-lány. Nekem pont rossz volt. :/ Kaname mellé ültettek.
Dancsi: ,,Hát rendben van! Nyugi túléled valahogy, nyugi Dancsi nem lehet olyan rossz." Gondoltam magamban. El is indult a bussz első megálló helyünk volt a múzeum ahol régiségeket mutattak be. Ott töltöttünk, majdnem 3 órát. Utána elmentünk a Koloszeumhoz
és legvégül a tengerpartot néztük meg és fürődhetünk is. :D Legutoljára elmentünk a szállásunkra. Olyan volt mintha táborba mentünk volna. Faházikok voltak és 1 házban volt 2 szoba mindegyik szobába voltak 2-en. De a fiúk külön voltak a lányoktól. A sorolást megoldóttuk. Méghozzá a sorrend a következő lett lányoknál:
Vani - Gréti
Reni - Dancsi
Ágnes - Zoé. << /Kaname új barátnője -.-"/
Fiúknál:
Kaname-Zero. /Szegény Zero. :( /
Ichijou- Shiki
Aidou-Kain. A többiek is megalkották a sorrendet és készen is vagyunk. :) A két tanár aki velünk jött egy házban aludtak,de viszont külön szobába. :/ Nem értettük miért pedig házassok. /Női ofőnk van,de a tesi tanár férfi :) / Mindegy is. :) A szobák nagyon kicsik voltak,de viszont voltak erkélyek és csoda szép kilátás volt. Láttuk a hegyeket a tengerpartot és a tavakat. :) Mint ha valami mesében lettünk volna. *-* Aidou Reninek: egy szív alakú nyakláncot adott. <3
Shiki Vaninak: egy csoda szép ruhát. *-* <3
Ichijou Ágnesnek: egy finom csokit. :3
Kaname Dancsinak: egy plüss panda maci aminek a közepén volt egy szív amibe ez volt írva: I Łove You! Zero Grétinek: egy gyönyörű füllbevalót amin egy macska volt. *-* Igaz örültem annak amitt Kaname adott nekem,de még nem tudtam neki megbocsátani,főleg hogy még Zoé ott volt. -.-" Hát ja majd még meglátjuk mi lesz ebből. Na meg még Ichijoutól is kaptam egy ajándékot egy................................ A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 40.rész

Na meg még Ichijoutól is kaptam egy ajándékot egy barátság karkötőt amire az volt rá írva: I Łove You my Friend! Olyan aranyos volt. *-* Kanameról látszott a a féltékenység,de próbálta takarni meg elrejteni. Mikor vissza indultunk Grétivel Vanival meg Shikivel és Ichijouval a találka helyre elkezdtem mosolyogni. :)  A többiek nem értették miért,de Ichijou sem. Majd amikor mutattam a karkötőt meg Kanamet mindenkinek leesett hogy most mi van. :) Ichijou: Jaj te aszem nem kellett volna.
Dancsi: Úgyan Ichijou csak egy barátság karkötő. Ezen nem lehet semmit félre érteni.
Ichijou: Igazad van!
Dancsi: Nalátod! Amúgy te is kapsz valamit.
Ichijou: Mit?
Dancsi: Csukd be a szemed.
Ichijou: Rendben.
Kivettem a zsebemből a karkötőt és rá raktam a csuklójára.
Dancsi: Tessék! ^^
Ichijou kinyitotta a szemét és fülig ért a szája. :) 

Ichijou: Látom te is ezt vetted nekem! Köszönöm! ^^

Dancsi: Szóra sem érdemes!

Ichijou: Szeretlek barátném!
Dancsi: Én is! 
Később a többiek is megjöttek és elindultunk a vidámparkba. :D

Olyan jó volt egy kicsit kiszabadulni a suliból és a gondok alól megszabadulni hogy az valami fantasztikus volt. :) Elmentünk vattacukrot venni üdítőt és popcornt venni. Majd Ichijou és én leültünk egy padra és beszélgetünk. Kséőbb mellénk ült Zoé és lelökött a padról és pont bele ültem egy fagyiba. -.- 
Ichijou: Ez most mire volt jó? 
Oda jött hozzám és felsegített.
Zoé: Semmire csak jó volt.
Talpra álltam és amikor Ichijou megfogta a csuklom hírtelen felsziszegtem.
Ichijou: Mi a baj?  :O

Dancsi: Nagyon fáj a csuklom. :O

Ichijou: Gyere elviszlek az orvoshoz. Hála az égnek van itt a közelbben egy nagyon jó ismerősöm majd ő segít neked.
Dancsi: Köszönöm Ichijou:
Zoé: Jaj szegény kiránylány bele ne haljál.
Ekkor felment bennem a pumpa és a fájos csuklommal orrba vágtam,de úgy hogy eleredt az orra vérre. -.- :D Dancsi: Remélem te sem hallsz bele királykisasszony.
Akkor Zoé lett idegbeteg. -.- Majd Ichijouval elindultunk az orvoshoz és amikor fél lépésnyire voltunk tőle elkezdtünk nevetni.
Ichijou: Hát mit ne mndjak nem lennék az ellenséged. ^^
Dancsi: Én meg a tied.^^
Ekkor Kaname is megjelent mellettem. 
Kaname: Mond minden rendben van?
Dancsi: Persze azt leszámítva hogy a csuklom fáj,mert a dárga barátnőd lelökött a padról. Tényleg minden rendben van.
Kaname megfogta a csuklomat és elvette a fájdalmat belőle. Olyan gyorsan még eletemben nem voltam vörös. >< 
Dancsi: Kö-köszönöm.
Kaname: Ez csak természetes.
Ichijou: Gyere azért nézzesük meg.
Dancsi: Rendben.
Elindultunk 3-an a doktorhoz. Pár perccel később odaértünk,majd behivtak és megnézték a csuklom és csak megrepedt a csontom,de semmi komolyabb bajom nem esett. Kijöttem az orvosiszobából és Ichijou Kanameval odajött hozzám.
Ichijou: Mesélj.
Dancsi: Semmi bajom csak megrepedt egy csont ,de azt mondták nem veszélyes és bekötötték a csuklom.
Ichijou: Értem!
Dancsi: De azt mondták hogy 2 hétig így lesz a kezem.
Ichijou: Majd segítek neked. Redben?
Dancsi: Rendicsek! ^^
Kaname: De még is hogy történt?
Elkezdtük mesélni Ichijouval a sztorit. Kanamet olyan dühősnek még életemben nem láttam.
Dancsi: De nyugi a lényeg az hogy ő is megkapta a magáét.
Megöleltem. :) Nagyon megörült Kaname ennek és ő is vissza ölelt.
Kaname: Mond megbocsátottál?
Dancsi: Hát még nem annyira,de még a bizalmat újra kell építened.
Kaname: Redben! De tud hogy szeretlek és hiányzol nekem. 
Dancsi: Te is nekem és én is szeretlek!
Ichijou szótlanul állt és nézzet minket a többiekkel.
Shiki: Na hamarosan újra együtt a boldog pár. ^^
Dancsi: Hát...öm.... ami azt illeti.
Gréti és a többiek: Hajrá! Sok siket.
Kaname: Köszönjük.
Később vissza indultunk az úgy mond táborunkhoz és Kaname felkísért a szobámba. Megpróbáltam elnézni a félre lépését de nem annyira ment,de ő megpróbálkozott bokkolni. Nem tudtam neki ellenállni. Pár perccel ezek után segített levenni a ruhámat és akkor..............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

 

Vampire Knight 41.rész

 

Pár perccel ezek után segített levenni a ruhámat és akkor megölelt. Nem tudtam szóhoz jutni hát hagytam magam. :P De nagy meglepetésünkre Zoé éppen utánunk kémkedet,de mi őt nem vettük észre mert az ajtónál állt. Ekkor váratlanul megcsókolt Kaname és én meg viszonoztam. :* Kaname: Nem esett bajod?
Dancsi: Nem semmi bajom. ^^
Kaname: Nem tudom erre hogy volt képes.
Dancsi: Azért még is csak az ex barátnőd.
Kaname: Kérlek ne mod ezt többet. Tudom hogy hülye voltam. Sajnálom.
Dancsi: Hát akkor ebben egyet értünk. ^^
Kaname: Jaj...
Elkezdtem mosolyogni,majd Ichijou is megjelent. :)
Dancsi: Mit csináltatok?
Ichijou: Tettem neki egy fantasztikus ajánlatott. ^^
Kaname és Dancsi: És még is mit?
Ichijou: Hát mondtam neki hogy ha elmegy innen abba a másik suliba amit ajánlottam neki akkor téged soha töbé nem fog látni,na meg persze nem kell többet tanulni.
Dancsi: És mit mondott rá?
Ichijou: Egyből bele ment.
Dancsi: Jaj de jó! Köszönöm Ichijou!
Örömömben megöleltem és adtam neki egy puszit. :* :)
Ichijou: Szívesen!
Kaname: Örök hálám Ichijou!
Dancsi: Hát még szép Kaname a te hülyeségedet ő csinálta meg.
Ichijou: Kérlke ne mondj ilyet.
Kaname: Hagyd csak igaza van. Sokkal tartozom.
Ichijou: Hát rendben! ^^
Dancsi: Fiúk! Mehetünk ebédelni mert kilukad a gyomrom.
Kaname és Ichijou: Persze!
Nagy neheze el is indultunk ebédelni. :P Oda értünk egy kis büféhez Ichijou és én zöldség köretett ettünk. Kaname vízet kért. Leültünk egy padhoz és elkezdtünk enni. Nagyon finom volt, szerintem jobb volt mint a menzai kaja. :) Később elindultunk egy parkba sétálni és ott találtuk a tanár nőt ás a tanár urat. Hát mit ne mondjak szép dolgok lettünk tanui. Ezek egymást szidták. :( Nagyon sajnáltuk őket,de nem akartunk bele avatkozni. Mikor mondani akartuk Ichijou elindult nekik segíteni. Innetől kezdve csak reménykedtünk hogy valami jó sül ki belőle. Mi Kanameval leültünk egy padra,de milyelőtt leülhettem volna apadra Kaname magáhot rántott és az ülébe ültettet. Nem szóltam semmit,de még is jó volt hogy nem feledkezett meg rólam. :) Kaname: Még mindig Zoén és rajtam szomorkodsz?
Dancsi: Igen! Nem fér a fejembe hogy voltál erre képes.
Kaname: Csak egy futó érzés volt.
Dancsi: Szerintem neked nem csak az.
Kaname: Akkor még mi volt?
Dancsi: Mielőtt te megcsaltál,azt mondtad nekem hogy mostanában túl sokat vagyok Ichijouval. Emlékszel még rá?
Kaname: Igen. Most már emlékszem. De azóta is olyan rossz hogy mindig vele vagy.
Dancsi: De hát Ichijounak van barátnője és egyébként is ő mindig segített nekem túl lépni egy picit rajtad, mikor te félre léptél. Meg mindig meghallgatott és ott volt nekem mint BARÁT. Kaname te féltékeny vagy?
Kaname: Úgy tűnik.
Dancsi: De hát semmi okod nincs rá. Olyan kis buta vagy. ^^
Majd megcsókoltam. :* Viszonozta ő is és mmindenki a parkban minket nézett. :)
Kaname: Szeretlek! <3
Dancsi: Én is téged! Kaname: Akkor most újra együtt vagyunk?
Dancsi: Hát még nem egészen. Még egy picit építened kell a bizalmat.
Kaname: Rendben!
Később Ichijou is vissza tért és...................
A következő részben folytatjuk~D*

 

 

Vampire Knight 42.rész

 

Később Ichijou is vissza tért és megállt egy fánál és csendben minket nézett. *-* Kaname egyből megérezte Ichijou szagát és pont meglátta. ;) Én csak arra figyeltem hogy Kaname valakit figyel.
Dancsi: Te kis kukkoló! ^^
Ichijou: Ne haragudj de olyan aranyosak vagytok együtt! ^^
Dancsi: Köszii! ^^
Ichijou: Ez az igazság! ^^
Kaname: Mióta figyeltél minket?
Ichijou: Körülbelül 1-2 perce.
Kaname: Jaj, Ichijou.
Ichijou elmosolyodott és elindultunk vissza a táborba. A többiek hálálra aggódták magukat, hogy hol lehettünk. :O Az első nap véget is ért itt Olaszországban és pont pihenő nap volt, úgy hogy tábor tűzet is raktunk és szalonát sütöttünk. :P Persze a fiúk mást csináltak ők inkább a lányokat locsolták vödörrel és üveggel. :) Elég vicces volt és valahol sajnáltam őket,persze ebből mi sem maradhatnuk ki így hát mi is vizesek lettünk. :D xD Persze én nem kaptam annyit, mint a Vaniék így hát én szerencsésen megusztam. :P Gréti,Ágnes,Reni és Vani csurom vizek voltak, szinte úgy néztek ki mint akik a tóban fürődtek. :D Én azért lettem csak félig vizes, mert Kanamet pajzsnak használtam. :) Kaname elkísért a szobámig és ott segített átöltözni és amikor a pólóm vette le teljesen elvörösödött. ><

Dancsi: Kaname! Tiszta vörös vagy! ^^ Csak nem zavar? :P
Kaname: Én tényleg vörös vagyok?
Dancsi: Hát nem kifejezés.^^
Kaname: Hát ömm...
Dancsi: Kaname ha zavar akkor nyugodtan menj csak. Majd Reni segít nekem.
Kaname: Nem-nem zavar csak olyan szép vagy! *-* <3
Dancsi: Kö-köszönöm. ^^

Kaname: Persze. Parancsolj!
Segített felvenni majd leült. Felvettem a pólóm és leültem mellé.
Dancsi: Köszönöm.
Kaname: Szívesen.
Dancsi: Mond Kaname kérdezhetek valamit?
Kaname: Csak tessék!
Dancsi: Miért csaltál meg?
Kaname: Én magam sem értem,de csak arra emlékszem hogy Zoé bejött a szobámba és azt mondta hogy hozott tőled valamit.
Dancsi: Tőlem?! o.O
Kaname: Igen! Majd elvettem tőle és volt valami furcsa illata és onnantól kezdve semmire nem emlékszem. :/
Dancsi: Arra emlékszel hogy mit adott neked? :/
Kaname: Sajnos nem.
Dancsi: Étem!
Kaname: Miért kérdezted?
Dancsi: Csak szerettem volna tisztában lenni azzal,hogy miért csaltál meg és legalább annyit megérdemlek hogy elmondod miért volt.
Kaname: Iagazad van,de most már tudod!
Dancsi: Köszönöm,hogy elmondtad.
Kaname: Most már valahogy jobb érzés,hogy elmondtam.
Dancsi: Gondolom!
Magához húzott és megcsókolt. :* Lányok: Gratulálunk gyerekek! Éljen az ifjú pár. :) :) <3
Dancsi: Lányok! Köszönjük. ^^
Fiúk is nagy örömben törtek ki. :)
Fiúk: Gratulálunk tubicáink! ^^
Kaname: Köszönjük. ^^
Dancsi: Mondjátok ti végig néztétek az egészet?
Gréti: Hát persze az elejétől a végéig. ;)
Dancsi: Jó tudni. ;)
Reni: Nem is ez volt a lényeg, hanem csak azt vártuk mikor jötttök újra össze.
Dancsi: Hát akkor sikerült. ^^
Kaname: Tényleg?
Dancsi: Igen. De egy a felételem.
Kaname: Bármit kérhetsz.
Dancsi: Hogy ha........................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 43.rész

 

Dancsi: Hogy ha lesz egy nagy családunk.
A többiek mind elkezdtek újjongani meg mosolyogni. :)
Kaname: Rendben! Teljesítem a kívánságod,mert szeretlek és te vagy a mindenem! <3
Dancsi: Én is téged! <3
Később mindenki elindult a kisházikójába aludni. :P Fáradtak is voltunk az első nap után. :/ Másnap reggel lett és a második napot elsőnek egy múzeumban töltöttük,azután elmentünk egy állatkertbe és végül kimentünk a tengerpartra. Nagyon jó volt és főleg az hogy jó időnk is volt a más részt meg hogy mindenki leéget. :D xD Mikor elindultunk a tengerpartról mindenki úgy vonszolta meg húzta magát, hogy szerintem senki nem nézet minket nagyon hülyének.
Visszaértünk a táborhelyünkre és mindenki kereste a jéghideg vizét és fagyiját na meg a jégkrémjét. A fiúknak most az egyszer megengedtük,hogy lelocsóljanak hideg vizzel minket,de cserébe mi is locsólhatuk őket. Ichijou,Aidou,Shiki,Reni,Ágnes és Vani elmentek a városba vizet venni meg valami nasit venni. Zero és Gréti elmentek egy kicsit sétálni, hogy kettesben legyenek. Kaname és Én meg az ő szobájában voltunk.

Ichijou: Sziasztok! Minden rendben?
Dancsi: Szia! Igen minden rendben van! ^^
Ichijou: Akkor jó! Ennek nagyon örülök! ^^
Dancsi: Én is. Végre azokkal vagyok akiket szeretek! ^^ <3
Ichijou: Én is szeretlek! ^^ <3
Majd megölelt és én is őt. ;)
Dancsi: Te vagy az első igaz fiú barátom akiben megbízok.
Ichijou: Én is így gondolom rólad,kivétel a igaz fiú barát szóval. ^^
Dancsi: Örülök hogy megismertelek. :)
Ichijou: Színtúl zenész. :)
Kaname: Örülök hogy ilyen jóban vagytok egymással. Remélem nem fogtok semmi kis apróságon összeveszni. ^^
Dancsi: Én is remélem.hogy ez ta szép barátságot semmi nem teszi tönkre.
Ichijou: Én is.
Majd elkezdtünk nevetni,igaz ilyen jól még soha nem éreztem magam,de nagyon jó volt ez az egész osztálykirándulás. :) Eljött az utolsó nap és indulásig volt fél óránk. Így gyorsan csináltunk egy osztályképet és elindultunk a buszra,majd vissza az akdémiára. Otthon is lettünk, mindössze 5-6 óra alatt. :) Mindenki ment a kolesz szobájába kipakolni és aludni. :P Az igazgató nagy örömmel és tárt karokkal várt vissza minket,másnap reggel. Amikor elkezdődöt az első óra mindenki futás helyett,lassú csiga menetben ment. :D Az estieknél mindenki aludt és pihent. Ezek után vége lett a nappalisoknál a sulinak és az estieké jött. Megint mehettünk felügyelni Zeroval. Nagy nehezen odaértünk a kapuhoz,de vigyázni talán könnyebb volt. A lányok sorában valami furcsát vettem észre. :/ Mint ha valaki figyelt volna. :O Oda fordultam a lányokhoz és ott volt............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 44.rész

Oda fordultam a lányokhoz és ott volt Aidou. Tudtam hogy nem hagyja ki a lányok ijesztegetését. :D Valahogy éreztem,hogy valami hiányzik. :) Kiszedte Zero nagy nehezen a lányok közül és visszaállt a sorba. Persze Kaname nagyon pipa lett Aidoura,de enek mondani semmit nem lehet. :P Miután vége lett a felügyelésnek, mentünk vigyázni az estiekre. Szépen világított a Hold és szép tiszta volt az ég. *-* Ilyen éjszaka sincs mindennap. Később vége lett az estiek óráinak és mi mehettünk is aludni. ;) Elindultam Zeroval a szobáink felé,de én megálltam a cipőmet megigazítani mikor valaki hátulról elkapot. Dancsi: Semmi bajom,nincs fiúk csak a csuklom még nem nagyon gyógyult meg.
Ichijou: Tényleg,ami a vidámparkban történt.
Dancsi: Igen az miatt,vagyok még egy picit rosszul. ^^
Ichijou: Egész végig itt leszünk melletted. ^^ Rendben?
Dancsi: Rendben! ^^ De most kérlek titeket hogy vissza vinnétak a szobámba?
Kaname: Nem!
Dancsi: Nem!? o.O
Kaname: Nem!!
Dancsi: De miért nem!?!?!?
Kaname: Most inkább pihenned kell. Majd megbeszélem az igazgatóval a hiányzásod.
Dancsi: De én......
Kaname: Semmi de,itt maradsz és kész.
Dancsi: Rendben!
Kaname: Most aludj. Holnap jövök megnézlek hogy,hogy vagy.
Dancsi: Oké.
Kaname: Jóét! :)
Dancsi: Neked is! :)
Megcsókolt majd elment egy másik szobába aludni. :* :) Ichijou egész végig velem volt és nézte ahogy alszok. Másnap reggel lett,mint mindig ugyanaz a szokásos reggel volt. Ichijou elment nekem reggelit csinálni,Kaname meg elment az igazgatóhoz szólni a tegnap történt eseményekről. Zero pedig a lányokkal suli előtt jöttek meglátogatni. ^^ Persze kaptam a jobbnál jobb véleményeket. :)
Gréti: Jaj Dancsi, már megint az a csúnya ágy. ;)
Dancsi: Hát igen,sajnos megint az ágy.
Reni: De jól vagy úgy-e? ^^
Dancsi: Persze semmi bajom most már. ^^
Vani: De legközelebb vigyáz hogy hova mész. ^^
Nem értettem ezt most miért modta Vani,de úgy tettem mint ha tudnám hog miről van szó. :D
Dancsi: Rendben.
Ágnes: Hozuk majd a leckéket meg az eseményeket is mondjuk. ^^
Dancsi: Köszönöm Csajok! Szeretlek Titeket!

Lányok: Mi is téged.

Erre egy nagyon nagy ölelés volt és elmentek a lányok Zeroval a suliba. Közben Kain és Shiki na meg Aidou is jöttek meglátogatni. ^^ Furi volt,de most nem számít. :) Leültek mellém és elkezdtem velük beszélgetni. Aiduoval igaz még nem annyira jöttem ki, de ez a hosszú beszélgetések után adtam neki még egy esélyt. Ichijou is megjött a reggelimmel és mikor lerakta elém,valahogy nem volt kedvem mindent megenni ezért mindegyikből ettem pár falatott. :/ Kaname is vissza jött az igazgatótól,hogy meglátogasson ahogy ígérte. Amikor belépet a szobájába,nagy vendég sereg fogadt. Nagyon meglepődött hogy a fiúk ennyire aggódnak értem. Később Kaname Shiki és Ichijou elmentek városba és csak Kain marad velem. Kainnel inkább beszélgettem,mert bár nem nagyon beszéltünk mindig inkább csak köszöntünk egymásnak és kész volt. :O Még is ahogy egyre jobban jött a téma annál jobban megismretem őt is akárcsak, Shiki és Ichijout. ;) Fiúk 4 órával később visszaértek a városból és mikor beléptek a szobába Kain és Én az ágyon aludtunk. :P Kaname elmosolyodott Ichijouval Aidou meg csak lesett. :) Kaname felébresztette Kain és mielőtt Kain kiment volna szobából..................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knigth 45.rész

Kaname felébresztette Kain és mielőtt Kain kiment volna szobából Kaname megköszönte hogy vigyázott rám,majd kimentek beszélgetni. A nappalis lányok alig várták már a nyári szünetet,már csak 1 hét volt hátra. :D Az estiek is alig várták már, hogy innen a terror házából kiszabaduljanak. :) Eljött az este és én nekem is vissza kellett volna mennem a lányokhoz. Ichijou kísért vissza a lányokhoz és mikor a szobámhoz értünk ott már menni készült mikor Ágnes ki jött a szobájából sírva. :( Ichijouhoz rohant és megölelte. Nem értettük mi a baj,ezért leültünk a padra és elkezdte mondani,hogy mi történt.
Ágnes: Jövőre nem fogok veletek együtt lenni.
Dancsi: De hát miért? :O
Ágnes: Mert elköltözünk,anyukámat áthelyezték egymásik modell ügynökséghez. Így másik suliba fogok járni.
Ichijou: Értem. Te hát akkor mi...
Ágnes: Igen. Szakítanunk kell,nagyon sajnálom Ichijou,de használjuk ezt az 1 hetett legalább. ^^
Ichijou: Rendben! ^^
Dancsi: Menjetek csak,én már nagyon fáradt vagyok úgy hogy megyek is. Sziasztok!
Ichijou: Szia! Jóét! ^^
Dancsi: Nektek is. ^^
Ágnes: Szia!
Elindultam a szobámba és egyből ledöltem az ágyra és elaludtam. :Z Ichijou és Ágnes kimentek sétálni és megbeszélni a dolgokat. Kain a Kanameval töltött beszélgetés után elment a városba sétálni és séta közben találkozott egy lánnyal. Persze kicsit furcsálta hogy gyorsan látta, mivel a lányt üldözte 3 E-szintű vámpír. Kain egyből segített neki,megfogta a lány karját magához húzta és elpusztította a 3 vámpírt. A lány álmuva kereste a vámíprokat,de sehol nem találta őket,pár perc múlva rájött hogy Kain is egy vámpír és ő volt aki megölte őket.
Titokzatos lány: Köszönöm hogy megmentettél! Örök hálám.
Kain: Szívesen! De nem szabadna egyedül itt sétálnod,hanem jöttem volna ki egy kicsit sétálni talán meg is öltek volna.
Titokzatos lány: Lehet.
Mikor Kain válaszolni akart a lány arra eltűnt,mintha a köd nyelte volna el. Kain vissza ment az akadémiára és egész uton arra a titokzatos lányra gondolt. Eljött hát az utolsó hét a suliból mindenki megpróbált javítani, és a fiúkkal minnél több időt eltölteni. :) Persze nekem Zero és Kanameak itt kellett maradnunk mivel nekünk nem volt hova menni. :/ A tanárok idegroncsok lettek miattunk,de alig várták a nyári szünetett.
~ 3 hónappal később ~
A nyári szünet gyorsan eltelt,szinte észre se vettük hogy szeptember van. :P Ágnes elment egy másik suliba,de helyette jött egy másik lány. A neve Kitty volt, pont mint Ichijou kutyájának. ;) Mikor az estieknél is elterjedt hogy jött egy új lány Aidou egyből leakart rá csapni. :D Amikor Kain meglátta felismert hogy 3 hónappal ezelőtt őt mentette meg a városban. Mi csak lestünk mikor Kain oda ment Kittyhez beszélgetni. Később mikor felfigyeltünk rájuk.................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 46.rész

Később mikor felfigyeltünk rájuk már nem voltak sehol. :D Mindenki gondolata ez volt: ,,Hát ezek hova lettek?!" Ichijou és én inkább elmentünk köszönteni az új tanulokat az igazgató kérésére. Pár beszéd és körbe vezetés után meguntuk az egész életünket. :) De, jó volt látni az új tanulokat. Ekkor jutott eszünkbe, hogy milyen volt nekünk itt az első napunk. Később visszamentünk a többiekhez én meg mint mindig elintéztem a szokásos felügyelésem. Bár most Zero szólt késni fog,ezért Ichijou átvette a helyét. Próbáltam lebeszélni róla,de nem ment. :) Ha már egyszer nagyon ragaszkodott hozzá,hát akkor hagyta hogy megtudja milyen érzés nekem és Zeronak rájuk vigyázni. Mikor a kapu kinyílt a lányok megkezdték a szokásos dolgukat. :D Hát mint ne mondjak Aidou mint mindig hozta a maga formáját,de most más volt a vonulás mint általában szokott lenni. Kain nem volt velük,úgy látszik Kitty nagyobb hatást gyakorolt rá mint az gondoltuk. :) Örültünk hogy végre lett valakije Kainnek. Legalább boldognak látttuk most az egyszer. :) Ichijou már szenvedett a sok lánytól, így hagytam elmenni. Mikor mondtam volna neki,csak a port láttam magam előtt. Persze a szokásos sem maradthatot el Kanameval. A mélyhangjával a reggeli köszöntés és az ölelés. ;) A lányok mint mindig kiakartak iktatni,de az újak is. :) Persze ők még nem tudták hogy ez az egész rendszer mi azért már az első tanítás nap bementünk hozzájuk és az 3 osztályfőnöki órát én és az igazgató valamint Kaname tartottuk meg. Voltak olyanok is akiket ismertünk,de inkább több volt az ismeretlen mint az ismert. Mikor a 3 óra lement nem kellett nekem vissza meni az osztályba ha nem egész végig az igazgatónál voltam. Beszélgetni kezdtünk az új diákokról és amikor a szó felkerült Kittyről akkor mind a ketten picit kételkedni kezdtünk.
Kaien: Nem tudtom hogy ez a lány ki lehet.
Dancsi: Hát én se,mikor Kain mondta hogy a nyári szünet előtt mentette meg.
Kaien: Az E-szintű vámpíroktól?
Dancsi: Igen!
Kaien: De honnan tudta hogy Kaien ide jár!?
Dancsi: Nem tudom,lehet hogy megmondta neki maga Kain.
Kaien: Lehet!
Dancsi: Vagy egyszerűen ide szeretett volna járni.
Ekkor az igazgató megnézte a jelenkezési lapokat és ott volt a papírja. Majd elindult a szekrényéhez és ott kivette az iratos fiókból az adatlapját és megnézte hogy ki ez Kitty. Megnézte mikor született és hol született,amjd egy furcsa dolgok vett észre és elkezdte vágni a hülyébbnél-hülyébb fejeket vágni.
Dancsi: Igazgató úr minden rendben van?
Kaine: Gyere csak ide és néz meg te is.
Mikor oda értem az asztalához már fal fehér volt és mikor megnéztem az a furcsa dolgok akkor..............
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 47.rész

Mikor oda értem az asztalához már fal fehér volt és mikor megnéztem az a furcsa dolgok akkor már én is fal fehér voltam. :O A papírra az volt írva hogy édesapja Kuran Kaname. :O o.O Hát ekkor mint akibe a villám csapod meg akire az ég szakad úgy éreztem magam. :( :O
Dancsi: Ez neme lehet igaz. Még is hogy a......
Kaien: Mielőtt elkezdenéd Kanamet szapulni,ismerem annyira hogy nem tudhatott róla.
Dancsi: Hát ebben van valami,de szeretnék ennek utána járni.
Kaien: Rendben! Ha va valami azonnal szólj.
Dancsi: Rendben apuci!
Elindultam az ajtó felé és egyenesen irány a holdszálló. Mikor oda értem az ajtóhoz vettem egy mély lélegzetett és végig godoltam mindent. Mikor beléptem Ichijou és Aidou voltak a nappali kelős közepén. Valamiről nagyon megakartak győzödni, úgy néztek ki mint akik rájöttek valaki sötét titkára. Ichijou felfigyelt hogy nincsennek egyedül,majd felém fordult és egyből füligért az arcán a mosoly. Oda rohant hozzám és megölelt. :)
Ichijou: Szép Jó reggelt Dancsi!
Aidou: Jó reggelt! Hát te?
Dancsi: Volt ennél szép reggel is.
Ichijou: Valami baj van?
Dancsi: Ha annyit mondok hogy drága Kanameról van szó.
Ichijou: Mi is éppen róla beszéltünk Aidouval,éppen Kainnel van egy lány az az új lány valami Hanna vagy....
Dancsi: Kitty a neve.Azt hittem legalább te megtudod jegyezni a nevét akutyád után. ^^
Ichijou: Most már megjegyztem.
Dancsi: Amúgy őm it keres itt.
Aidou: Éppen Ichijouval kimentünk volna a konyhába enni valamit amikor láttuk Kaint mosolyogni Kittyvel és felmentek Kain szobájába és ekkor ismerős szagot éreztünk a lányon.
Dancsi: Tudom hogy mire gondolsz.
Ichijou: Kérlek avas bele.
Dancsi: Rendben,de üljünk le.
Leültünk a kanapére és elkezdtem elmesélni a fiúknak a hírt.
Dancsi: Hát éppen az igazgató úrral beszélgetünk amikor feljött Kitty a beszélgetésünkben és furcsáltunk hogy pot ezt az akadémiát választotta,ezért utána néztünk az igazgatóval a jelentkezése után meg az adatait is megnéztük és mikor az igazgató meglátta hogy az apja Kaname fal fehér lett és utána én is. Ezért vagyok itt hogy magyarázatott adjon.
Kaname: Adok is.
Felnéztünk a lépcsőre és ott állt.
Dancsi: Szeretnénk hallani.
Kaname: Rendben,de gyertek a szobámba. Ott mindent elmesélek.
Aidou: Igenis!
Mind a hárman elindultunk felfelé, és kíváncsian vártuk a választ. Bementünk mind a hárman, majd leültünk és kíváncsiskodva néztünk Kanamera.
Kaname: Nos Kitty is tiszta vérű vámpír akárcsak mi és még akkor úgy mond fiatal voltam és az édesanyja nagyon szép nő volt,de mindenki tudta hogy az apja meddő. Ezért az egyik nap megkereset engem és azt kérte tőlem hogy hadd legyen neki egy kisbabája tőlem. Furcsán néztem rá, majd amikor elmesélte miért kérte telőm az a hatalmas kívánságot, megértettem és hát bele mentem. Össze foglalva ennyi.
Ichijou elkezdet síri Aidou és én meg csak a mellkasunkat fogtuk. Valahogy azt gondoltam biztos hogy nem volt maganál és véletlen balesett történt,de nem majd mikor arra a szegénys asszonyra gondoltam én is sírva fakadtam. Odajött hozzám Kaname és szorosan megölelt.

Kaname: Gondolom mást hallottál mint amire gondoltál.Igaz?

Dancsi: Igen,de nem hittem volna hogy ennyire édes aranyos és kedves vagy.
Megcsókolt majd a fiúkra nézett. :*
Kaname: Ti meg azért éreztétek rajta az én szagom.
Ichijou: Akkor most már értjük.
Aidou: De valyon Kain is tudja.
Kaname: Vele és Shikivel később beszélek erről. Viszont egy valamit tudnotok kell. Kitty mind végig tudott erről egész történetről és én mondtam neki hogy jöjjön ide,mert akkor tudok rá vigyázni.
Dancsi: Rendben! Ha kell valamiben segíteni akkor majd csak szólj nekünk és segítünk.
Kaname: Köszönöm kedvesem!
Rá mosolyogtam majd elindultam a lányszállohoz. Mikor odaértem Vani és Reni beszélgettek valamiről,nem tudom miről de sejtettem hogy nem valami jóról. Odamentem hozzájuk és mikor megkérdeztem mi történt ma, akkor mind a ketten szomorúan néztek rám és ekkor..................
A következő részben folytatjuk~D*

Vampire Knight 48.rész

Odamentem hozzájuk és mikor megkérdeztem mi történt ma, akkor mind a ketten szomorúan néztek rám és ekkor elmondták mi történt.
Reni: Ma a három ofői óra után tesink volt és fél órát vártunk a tanár úrra amikor könnyek között ki jött és azt mondta hogy a felesége kórházba került.
Dancsi: Jézusom! De még is hogyan mi történt?! :O
Vani: Éppen a feleségével reggel szokásossan jöttek amikor a felesége elájult és nem tudták hogy mi volt ennek az oka. Majd az iskola orvos elvitte őt a kórházba és most éppen most vizsgálják.
Dancsi: Remélem semmi baja. Gondolom most megy be hozzá a tanár úr.
Reni: Igen. Szegény tanár úr. Remélem nem lesz nagy baja.
Vani és Dancsi: Reméljük!
Reni: Nos én megyek Aidou-hoz. Dancsi úgy-e a holdszállóban van?
Dancsi: Igen aszem Kanameval beszélgetnek.
Reni: Rendben akkor mentem sziasztok!
Vani: Szia!
Dancsi: Szia!
Reni ezzel el is ment úgy hogy már csak ketten maradtunk. :)
Vani: Minden rendben van Dancsi?
Dancsi: Igen persze miért?
Vani: Csak azért mert fal fehér vagy. Biztos hogy minden rendben van?
Dancsi: Igen! Csak ma még semmit nem ettem, és kezdek éhes lenni. ^^
Vani: Mivel én is éhes vagyok menjünk a városba ebédelni valamit. ^^
Dancsi: Benne vagyok. :3
Vani: Akkor mehetünk is. :3
Elindultunk Vani városba hát ebédelni, és mikor odértünk egy kis büféhez már annyira éhesek voltunk hogy mikor a kaja a kezünkbe került, mind a ketten nekiálltunk enni. :3
Vani: Végre ételhez jutottunk.
Dancsi: Hála égnek.
Vani: Hát az biztos.
Dancsi: Legalább nem kellett megenünk a büfés srácot. ;)
Vani: Na ja. Már akkor furcsán nézet ránk, amikor remegő kézzel elvettük a kajákat. :D
Dancsi: Hát az egyszer biztos. :)
Éppen indultunk vissza felé az akadémiára amikor Vani felsíkitott. Hát fordultunk és Shiki meglepte hátulról Vanit.
Shiki: Sziasztok! ^^ Ti meg mit csináltok itt kint a városban?
Dancsi: Szia! Éppen éhesek voltunk és ki jöttünk ebédet venni.
Vani: Végeztettek is a fotózással? ^^
Shiki: Igen! Éppen indultam vissza amikor meglátallak titeket.
Dancsi: Látom nagyon jó kedved van. Még is ti mit csináltatok egész nap a fotózáson?
Shiki: Nem tudom hogy mitől van ilyen jó kedvem, szerintem csak most van a boldogság. Amúgy ma egész nap megállás nélkül dolgoztunk.
Dancsi: Értem! Amúgy majd Kaname szeretne veled beszélni.
Shiki: Miről?
Dancsi: Majd elmondja Kaname.
Vani: Miről akarhat veled Kaname beszélni?
Shiki: Nem tudom.
Dancsi: Hát csak annyit mondott nekem ha találkozom veled ezt mondjam meg neked.
Shiki: Köszi hogy szóltál. ^^
Dancsi: Szívesen. ^^
Vani: Szerintem ideje lenne vissza menünk. Nem gondoljátok.
Shiki: De.
Dancsi: Hát akkor induljunk.
Elindultunk hát vissza az akadémiára. Fél óráva később vissza és értünk, majd a lány szállónál ketté váltak útjaink. Shiki és én mentünk a holdszálló felé, Vani meg a lányszálló felé. Mint mindig a búcsú puszi soha nem maradhatott el. ;)
Vani: Úgy-e este látlak?
Shiki: Mindenképpen. Ha téged is látlak.
Vani: Mindenképp.
Shiki lehajolt hozzá, majd megcsókolta és elindult a holdszálló felé. :* Mikor odaértünk Ichijou kint ült a lépcsőn és az orrát logatta. Odamentünk Shikivel és leültünk mellé.
Dancsi: Szia Ichijou! Mi a baj? :(
Ichijou: Sziasztok! Semmi minden rendben van.
Shiki: Pedig em úgy nézel ki mint akinek semmi baja nincs. Na mesélj mi a baj.
Ichijou: Semmi csak gondolkodtam azon amit Kanme mondott és bele merültem a gondolataimba.
Shiki: Tényleg megyek is megkeresem Kanamet és majd jövők.
Dancsi: Rendben! Szia!
Shikitől kaptam egy ölelést Ichijou meg egy hajborzolást.
Shiki: Sziasztok!
Ichijou: Szia!
Ahogy Ichijout néztem láttam rajta hogy nem ez gyötri valójában.
Dancsi: Mond el mi a baj. Tudod, hogy mindig meghallgatlak és amiben tudok segítek neked,mert a barátosnéd vagyok. :D
Ichijou arcára nagy mosoly kerekedett majd nagyot sóhajtott és elkezdte mesélni mi nyomj az ő begyét. :)
Ichijou: Az hogy hamarosan Ágnessel fél éve lenénk együtt és nincs itt és nem tudom hogy mit tegyek.
Megöleltem Ichijout majd rá néztem és eszembe jutott egy jó ötlet amivel feldobhattam a szomorúságból.
Dancsi: Ichijou mit szólnál hozzá ha...................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 49. rész

Dancsi: Ichijou mit szólnál hozzá ha majd hétvégén elmenénk meglátogatni? Úgy is csak pár km-re van tölünk az a hely ahova ő ment. Megkérdezem az igazgatót hogy ment és amit megtudom megkereslek. Rendben?
Ichijou örömében elkezdett öröm táncot járni meg megfolytani az ölelésével.
Ichijou: Köszönöm! Úgy imádlak. ^^
Kaname: Nálam nem jobban. ^^
Váratlan hang szólalt meg mögöttünk.
Dancsi: Kaname!
Ichijou: Te mióta hallgatoztál?
Kaname: Alig 2 perce jöttem ki.
Oda jött hozzánk és átkarolta a derekam. :3
Dancsi: Beszéltél Shikivel?
Kaname: Igen!
Ichijou: Megnéztem volna milyen arcot vágott.
Dancsi: Én is. De azért nagyon furcsa hogy van egy gyereked Kaname.
Kaname: Valójába nekem nincs gyerekem,mert én csak segítettem az édesanyjának felnevelni,de mind a ketten megegyeztünk abban hogy csak az ő Kitty én csak úgy mond "pótapa" voltam.
Ichijou: Vagy úgy.
Kaname: Azóta a férjével nevelik fel Kittyt.
Dancsi: Hát mindenestre furcsa egy lány az biztos.
Kaname: Miért?
Dancsi: Az estiek között sok szép fiú van és bármelyikötőket megkaphatott volna,de azt nem értem miért pont Kain fejét csavarta el.
Ichijou: Akkor nem vagyok egyedül ebben a kérdésben.
Kaname: Nem tudom. Mindenestre szeretném ha figyelnétek rá,ne hogy valami ostobaságot csináljon.
Dancsi: Rendben! De azért levegőt szabad venünk?
Mind a 3 elkezdtünk nevetni,majd Ichijou elment pár perccel később mert hamarosan elkezdődött az estiek órái.
Kaname: Nos hagylak a munkádat végezni,de később úgy-e láthatlak? :)
Dancsi: Persze! :)
Kaname: Akkor jó. Fel sem tudom dogni, hogy nélküled hogyan lennék képes élni.
Dancsi: Hát... Azt nem tudom,de egy biztos hogy nagyon szeretlek. <3
Kaname: Én is téged. <3
Majd maga felé fordított és megcsókolt,közben egyre jobban szorított magához oly annyira hogy éreztem a meleg testét. Később nagy nehezen elengedett és elindult a szobájába én meg boldogságtól szállva indultam felügyelni. :D Mikor oda értem a kapuhoz a lányok elkezdtek tolongani,mint mindig persze Zero megint Grétivel volt,de ha azok ketten együtt vannak akkor mindig elfeledkeznek az időről. Mikor kinyilt a kapu a lányok mint ha eddig semmi sem történt volna vissza álltak a helyükre és onnan kezdték üdvözölni a fiúkt. Miután elmentek elindult mindenki a maga utjára én meg elindultam az igazgatóhoz megkérdezni hogy Ágnes melyik városba ment. Mikor odaértem volt nála valaki. Kaname volt bent nála.Akkor kezdtem valami rosszra gondolni. Majd aztóhoz léptem és egy picit nekiálltam hallgatozni.Azt nem értettem miről vitatkoznak ennyire,de gondoltam hogy Kittyről beszéltek. Amikor az igagató valami megjegyzést tett Kaname azazstalpa csapott,de úgy hogy az ketté tört én meg nyeltem egyet és mint aki nem csinált semmit elindultam a szobámba amikor hallotam a nevem.
Kaname: Dancsi gyere csak be!
Magamban: ,,Na kellett nekem hallgatozni most azthiszem most lesz az alapos fejmosás." Elhesegettem a gondolataimat és elindultam be.
Kaien: Nos szeretnél velem valamiről beszélni?
Dancsi: Ami...azt illeti...nem vagyis igen..
Kaien: Nos akkor mit tehetek érted.
Dancsi: Szeretném megkérdezni hogy Ágnes hova ment?
Kaien: Egerbe ment az édesanyjával.
Dancsi: Köszönöm. Nos akkor én megyek is jóéjszakát.
Kaien: Neked is.
Kaname: Várj meg kint egy percre szeretnék veled beszélni.
Dancsi: Rendben,de.....
Ekkor váratlanul................
A következő részben folytatjuk~D*

Vampire Knight 50.rész

Dancsi: Rendben,de.....
Ekkor váratlanul előttem termet lehajolt hozzám és megcsókolt. :* Nem tudtam még csak ellenkezni sem,így kénytelen voltam visszacsókolni. Majd nagy nehezen kitudtam bújni az öleléséből és a csókjából. Az igazgató és én sem értettük mi üthetett belé. :/ Mikor elhúzodtam tőle szónélkül kivitt az igazgató szobájából, majd felkapott és kivitt az udvarra. Később lerakott egy padra,és értetlenül néztem magam elé hogy ez most mi volt. o.O Letérdelt elém és felhajtotta a fejem és szomorú szemekkel nézett rám.
Kaname: Ne haragudj hogy csak se szó se beszéd nélkül kihoztalak,de gondolom azt szeretted volna mondani hogy elmész aludni?
Dancsi: Hát...izzé...igen.
Kaname: Megfeledkeztél arról hogy ma egy kicsit együtt szerettem volna lenni veled?
Dancsi: Nem-nem feledkeztem meg róla.Csak szerettem volna szólni neked is róla,de nem tudtam elmondani mert elraboltál.
Kaname: Sajnálom. Nem állt szándékomban,de akkor miért nem mondtad reggel?
Dancsi: Mert én....
Nem tudtam folytatni tovább,mert eleredt az eső. Kaname gyorsan felkapott és elvitt a holdszállóba,majd a saját szobájába vitt és lerakot a kanapéra.Hozott egy finom puha fehér törölközött és megtörölte a fejem.
Kaname: Úgy nézel most rám mint egy 3 éves kislány aki nem szereti ha a fejét törlik. ^^
Dancsi: Igen,mert állandóan 4 évesként kezelsz néha,de szeretem. ^^
Kaname: Vagy úgy. Akkor hát ezt sem szereted?
Kinyújtotta a kezét és a derekamra rakta majd elkezdett csikizni. :) Nem bírtam tovább és nevetésben törtem ki,nem bírtam abba hagyni,már azt kértem tőle sírás közben ami a nevetéstől folyt ki hogy fejezze be,de nem tette és még jobban elkezdett csikizni. Pár perccel később Ichijou és Aidou tört be a szobába mint valami örültek.
Ichijou: Mi a manó folyik itt?
Kaname ekkor abba hagyta hála az égnek a csikizést és Ichijouékra nézett.
Dancsi: Semmi sem történt csak kint voltunk és eleredt az eső és drága "uratok" elkezdte megtörölni úg a fejem mint egy 3 gyereknél szokás és ekkor elkezdtett csikizni.Hála égnek nektek hogy idejöttetek azt hittem soha nem hagyja abba. ^^
Aidou: Vagy úgy mi meg azt hittük hogy megerőszakol valakit.
Dancsi: Hát ha ilyet mer csinálni, akkor nem sokáig lesz kedve élni. :)
Ichijou: Az biztos. ^^
Kaname: Igazad van. ^^
Dancsi: Khhmm...Kaname.
Kaname: Tessék?
Dancsi: Nem kaphatnék egy száraz ruhát mert a végén....
Mielőtt kimondhattam volna hogy tüdőgyulladást kapok Kaname ott termet mellettem a saját pólójával a kezében.
Kaname: Kívánságod számomra parancs.
Dancsi: Köszönöm. ^^
Kaname: Szóra sem érdemes. ^^ Most peddig menj zuhanyoz le.
Dancsi: Itt a te fürdő szobádban?
Kaname: Igen. Nincs semmi de mielőtt megszólalnál.
Dancsi: Igenis apa. :P
Kaname: Jó kislány. ;)
Dancsi: Aszem a jó kislánynak fürdés után lesz 1-2 szava hozzád.
Ichijouék nagy nevetésben törtek ki és maga Kaname is,majd elindultam zuhanyozni és magammal vittem a pólót meg a törülközött. A fiúk eközben leültek Kanameval egy kicsit beszélgetni.
Miközben a fiúk beszélgettek én a meleg zuhany alatt elgondolkoztam azon amiket az igazgató és Kaname beszélgettek. Nem értettem miért akarják hogy Kitty a nappalisoknál maradjon,de nem mint ha az én gondom lett volna. Miközben ezen törtem a fejem Kaname hangja felvert a gondolataimban való gondolkodást.
Kaname: Minden rendben?
Dancsi: Igen.
Gyorsan elzártam a csapott és kijöttem a zuhanyzóból és gyors megtörölköztem majd Kaname pólóját gyors magamra kaptam és amikor kiléptem a fürdőszobából Kaname vörös fejjel állt előttem Ichijouékkal az élen. Igaz Kaname pólója a térdemig ért nem értettem miért néznek rám ilyen furcsán.
Ichijou: Mese szép vagy ebben a pólóban. *-*
Kaname: Leírhatatlanul is az. *-*
Dancsi: Köszönöm,de végre szeretnék a saját szombámban aludni.
Kaname: Rendben. Ichijou meg Aidou elkísérnék téged.
Dancsi: Örök hálám mind a hármotoknak. :*
Egész beszélgetés alatt mint a hárman olyan vörösek voltak hogy azt a rák is megirigyelhette volna. Majd végig néztem magamon rájöttem hogy egészen...............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 51.rész

Majd végig néztem magamon rájöttem hogy egészen, kirajzolodik a pólóm alatt a mellem. Ekkor már én is vörös voltam,de nyugtattam magam hogy van rajtam melltartó szóval nincs mitől tartanom. Próbálhattam voln ezt elmondani a fiúknak,de hát ezeknek bármit is mondani. :) Észre vettem hogy valaki mint ha figyelne és mikor megfordultam Aidou figyelt engem.
Dancsi: Mond Aidou valami baj van?
Aidou gyorsan elfordult majd csak ennyit mondott:
Aidou: Nincs semmi,csak megakartam kérdezni mikor mehetünk?
Dancsi: Jaj,tényleg már is mehetünk. ^^
Ichijou: Akkor induljunk is.
Dancsi: Kaname! Ami a pólód illetti...ööm...
Kaname: Ne aggódj rengeteg ilyen pólóm van,majd holnap visszaadod ha ennyire zavar. ^^
Dancsi: Re-rendben van. Köszönöm.
Hirtelen mellettem termet és adott egy puszit a homlokomra,majd a kezembe csúsztatott egy esernyőt. :* :) A fülemhez hajolt és hallkan az mondta:
Kaname: Csak meg ne áz. ;)
Dancsi: Oké-oké. ^^
Aidouékkal elindultunk hát a lányszállóhoz,közben hárman voltunk egy esernyő alatt. Egész vicces volt, bár igaz Ichijou és Aidou félig megáztak még is élvezték hogy engem kisérgetnek. Miután odaértünk a lányszállóhoz Gréti és Zero ültek kint egy fa alatti padon. Aidou nem bírta ki hogy meg ne szólaljon:
Aidou: Nalám-nalám kit látnak szemeim. Csak nem Kiryu ül itt?
Zero: Nem, csak káprázik a szemed.
Dancsi és Gréti: Na ezek veszekedni fognak.
Ichijou: Aidou hagyd abba!
Aidou: Miért hagynám abba,ha egyszer ki nem állhatom?
Zero: Én sem szeretlek.
Aidou: Ebben bezzeg egyetértünk.
Gréti: Menjünk be, kérlek Zero.
Aidou: Kis nyuszika.
Dancsi: Aidou fejezd be! Milyen jogon szólsz bele, abban hogy Grtéi és Zero mit csinálnak? Szépen csendben elvoltak,te meg csak bele szólsz abba mit csinálnak. Nem azért vagy itt, hogy őket bánsd hanem azért mert Kaname megkért arra hogy engem kísérj el a lányszállóhoz Ichijouval. Úgy hogy fejezd be, és kérj szépen bocsánatott tőlük.
Aidou megfordult és rám nézett olyan szemekkel mint ha kísértetett látna. Majd oda fordult Ichijouhoz, aki vállat vonva nézett rá vissza. Oda fordult Zeroékhoz és ennyit mondott:
Aidou: Bocs...bocs...
Zero: Hogy mondtad? Nem hallottam jól?
Aidou: Bocsánat. Na így megfelel? -fordult oda hozzám.
Dancsi: Tőkéletesen.
Gréti: Köszönjük Dancsi,de igazán nem kellett volna.
Dancsi: Ugyan,ha bármikor rád támad, csak szólj és megmosom ennek a hülének fejét.
Zero: Azok után képes vagy vele szóba állni?
Dancsi: Mire gondolsz?
Ichijou: Szerintem Zero arra gondolt, amikor Aidou majd nem megölt. Jól mondom?
Zero: Igen arra gondoltam.
Nem tudtam egy szót se szólni,mert egyszerűen egy gombócot éreztem a torkomban. :/ Majd nagy nehezen, ennyit mondtam:
Dancsi: Ez csak rám és Adioura tartozik. Rád nem! Mostantól erről nem akarok egy szót sem hallani. Világos?
Gréti: Hogy Aidou mit csinált veled? Jól halottam amit Ichijou mondott?!
Ekkor döbbent rá arra, hogy ezt senki előtt nem mondhattuk volna el.
Dancsi: Volt egy "kis balesett" köztem és Aidou között,de annak már vége azóta szent a béke és azóta megbocsátottam neki.
Zero: Kis baleset?! Majd nem megölt.
Gréti: Vagy úgy.
Ichijou: Gréti kérlek ne mond el senkinek ezt. Megígértük, hogy nem mondjuk el ezt senkinek.
Gréti: Rendben megígérem.
Dancsi: Köszönöm.
Ekkor váratlanul Vani és Shiki jelentek meg velünk szemben.
Vani: Sziasztok! Mi ez a kis találka?
Dancsi: Szia! Semmi találka csak épp össze futottunk Grétiékkel és elkezdtünk beszélgetni.
Shiki: Azt látjuk! Dancsi mond rajtad mióta van Kaname pólója?
Zero: Ez én is szerettem volna megkérdezni.
Dancsi: Semmi csak Kanameval éppen beszélgetünk itt kint amikor eleredt az eső és a pólóm vízes lett így oda adta az övét.
Gréti: Aha.
Ichijou: Nem akarok udvariatlan lenni,de szerintem emberek nem ártana mindenkinek vissza menni-e a szobájába, mert az eső mégjobban elkezdtett esni.
Shiki: Igazad van. Nos hát akkor midenkinek jóéj szakát!
Aidou: Jóét!
Gréti: Jóét!
Dancsi és Ichijou: Jóét!
Vani: Jóét!
Azzal mindenki ment a szobájába felé. Miután a Grétivel a szobánkba értünk leraktam kint az esernyőt és ledöltünk az ágyunkra és elaludtunk mint a ketten. A fiúk eközben beértek a hodszállóba és lám kivel illettve kikkel találkoztak az előtérben. Hát nem mással mint..........................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 52.rész

Hát nem mással mint Kainnel és Kittyvel. A fiúknak egyszeriben oda fagyot a mosoly az arcukra. Mikor Kittyék észre vették őket Kainnel nagy nevetésben törtek ki.
Kitty: Fiúk minden rendben van?
Ichijou: Persze csak,meglepődtünk hogy itt találunk titeket.
Kain: Kitty éppen a sofőrjét várja hogy haza vigye.
Aidou: Vagy úgy.
Kitty: Nem lenne kedvetek velünk teázni?
Shikiék egymásra néztek és vállat vonva leültek hozzájuk. Mikor mind a hárman a kezükbe vették a csésze teát elöntötte őket a boldogság,mivel meleg volt a tea. Miközben a holdszállóban a fiúk és Kitty beszélgetést folytattak fel sem tűnt nekik, hogy a sofőr az ajtóban áll.Mikor köhögött egy a sofőr mindenki felkapta a fejét és a bejárati ajtóra nézett.
Kitty: Nos,hát akkor én megyek is. Szép estét mindenkinek!
Ichijou Aidou és Shiki: Jóét!
Kain: Jóét! Akkor holnap is találkozunk?
Kitty: Persze! -Majd odalépett Kainhez és az arcára adott egy puszit. :* - Jóét Kain!
Kain: Jóét Kitty!
Mire kimondta Kitty már nem volt mellette. Ez a drámai előadást a fiúk,nagy tapssal és örömmel nézték végig. Kain hozzájuk fordult és elmosolyodott. :)
Kain: Nos akkor én is nyugovóra térek.Jóét!
Shiki: Én is veled tartok!
Ichijou: Mi is!
Aidou: Menjünk is!
Elindultak a szobájuk fele és mindenki megtette a saját dolgát a szobájában. Kain az este folyamán nem tudott aludni, mert egyszerűen Kitty járt a fejében és az a puszi amit kapott a bőrében bizsergést érzett. ;) Végre eljött a hétvége és mindenki hol a városban,hol otthon töltötte a szüleinél a hétvégét. Én és Ichijou elutazással töltöttük a hétvégét ugyanis elmentünk Egerbe meglátogatni Ágnes,amit megígértem Ichijounak. 3 órás utazás után abban a szálódában szálltunk meg ahol Ágnes és az édesanyja is. Mikor megtudtuk a recepción hogy melyik szobában vannak egyből oda mentünk. Ichijou rózsákkal a kezében jobban félt mint én attól mit fog Ágnes szólni, ha meglát minket. Fél perccel felértünk a 4. emeletre és elindultunk a 112 szobához. Mikor az ajtó előtt álltunk odafordultam Ichijouhoz és láttam rajta hogy sokkal idegesebb, mint amilyen az autóban volt.
Dancsi: Ichijou! Nyugodj meg ez csak egy látogatást. Itt leszek veled egész végig.
Ichijou: Köszönöm. De úgy-e ha elfelejtenék valamit akkor szólsz?
Dancsi. Bízz magadban,tudom hogy nem fogsz semmit elfelejteni. De ha még is így lenne majd segítek! ^^
Ichijou: Örök hálám! ^^
Majd bekopogott,és mély lélegzet vételt vett. Az ajtónál lehetett hallani hogy valaki pakol valamit és ennyit lehetett hallani:
-Mindjárt megyek egy pillanat. Hallottuk ahogy valaki az ajtóhoz lép és kinyitja az ajtót. Ágnes édesanyja volt az aki ajtót nyitott nekünk.
Ágnes anyukája: Szia Dancsi! Miben segíthetek neked?
Dancsi: Csókolom! Ágnes úgy-e itt tetszik lenni? Éppen egy vendéget hoztam neki.
Ágnes anyukája: Igen éppen zuhanyzik. Gyertek beljebb és foglaljatok helyett!
Dancsi: Köszönjük.
Helyett foglaltunk és amikor kiment a konyhába utána mentem,hogy segítsek neki.
Ágnes anyukája: Mond csak csillagom,ki ez a kis megszeppent szőkeség?
Dancsi: Ágnes barátja Ichijou. Éppen akkor szakítottak amikor eljött tőlünk a suliból.
Ágnes anyukája: Értem. De nekem egy szót sem mondott arról a lányom, hogy lenne fiúja.
Dancsi: Hát ezt nem tudtam,de azért vagyunk itt hogy Ichijou átadja az ajándékát a hónap fordulójuk alkalmából.
Ágnes anyukája: Milyen rendes! ^^
Dancsi: Jobb fiút nem is foghatott ki Ágnes!
Miközben mi beszélgetünk a konyhában Ágnes és Ichijou egymásra talált a nappaliban és amikor vittük be a nappaliba,a teát és a süteményt Ágnest és Ichijout egymást ölelve és csókolózva találtuk meg. Olyan jó volt újra együtt látni őket. Miután feltűnt nekik hogy figyeljük őket, mind a ketten fülig vörösek lettek.
Ágnes: Dancsi!
Majd futtában megölelt, majdnem elvesztettem az egyen súlyom,de sikerült talpon maradnom.
Dancsi: Szia! Látom megtaláltad az ajándékod. ^^ ;)
Ágnes: Ami az illeti igen,de honnan tudtátok hogy itt vagyunk?
Dancsi: Az igazgató segítségével. :)
Ágnes anyukája: Vagy úgy. Gondoltam hogy elmondja,de nem is baj,ami engem illett maradjatok addig ameddig szeretnétek én viszont megyek,mert még elkésem. Sziasztok gyerekek! -Oda ment Ágneshez és a homlokára adott egy puszit. :* -Nekem aztán jónak lenni,mert tudod mi lesz? ^^
Ágnes: Megígérem, hogy semmi rosszat nem fogunk csinálni. ;)
Ágnes anyukája: Rendben!
Azzal el is ment és már csak hárman voltunk a szobában.
Ichijou: Anyukád tényleg csinos.
Ágnes: Tudom,de nem mindig van itthon,néha van úgy hajnalok-hajnalán jön haza.
Ichijou: Értem.
Dancsi: Nem is csoda hiszen modell. Ami engem illett én most megyek pihenni,mert fáradt vagyok. Majd később rátok nézek. Jó volt újra látni téged Ágnes! ^^
Ágnes: Nekem is téged! ^^
Majd egy nagy búcsú öleléssel adtunk egymásnak és már ott sem voltam a szobában. Amikor elindult volna a 3. emeletre,váratlanul beleütköztem valakibe. Amikor felkeltem Ichijou....................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 53.rész

Amikor felkeltem Ichijou bátyja jelent meg ellőttem. Mayo: Szia! De régen láttalak! ^^
Dancsi: Szia! Igen, nagyon régen volt nem is tudom olyan tíz-tizenegy éve körülbelül. ^^
Mayo: Igen körülbelül. Mond mit keresel te itt? Remélem nem esett nagyobb bajod azon kívül,hogy majdnem beverted a fejed.
Dancsi: Hát tudod éppen Ichijouval vagyok itt és...... -ekkor váratlanul a szavamba vágott:
Mayo: Mi az öcsémmel?! Csak nem jöttetek össze?! ;)
Dancsi: Nem jöttünk össze,csak elkísértem ide a barátnőjéhez. Mivel holnap lesz annak a napja hogy összejöttek.
Mayo: Azt mondtad,hogy az öcsémnek barátnője van? o.O
Dancsi: Igen. Teljesen szerelmes lett, és megígértem neki hogy itt töltjük a hétvégét.
Mayo: Ennek örülök,hogy az öcsémnek lett végül is valakije. Na és veled mi van szerelem terén? Megtaláltad az igazit?
Dancsi: Igen. Emlékszel még Kanamera? - ekkor jutott az eszembe,hogy Mayo ki nem állhatja Kanamet. Amióta az eszem tudom ezek gyűlölik egymást.
Mayo: Igen. Sajnos tisztán emlékszem rá. De a te kedvedért elviselem,mert nekem a boldogságod többet jelent bárminél húgocskám.
Dancsi: Ennek igazán örülök és veled mi a helyzet? Van valaki a láthatáron?
Mayo: Hát csak volt azóta is agglegényként élek, avagy három-négy éve.
Dancsi: Értem. Azóta hogy megy a sorod? Én is éppen kérdezni akartam mit keresel itt?
Mayo: Éppen az egyik munkatársamat kísértem fel,éppen válófélben van a feleségével és hát berúgott és nem bírt idáig feljutni.
Dancsi: Szegénykém! Remélem azért minden rendben lesz vele.
Mayo: Én is. Nos éhes vagy?
Dancsi: Igen, szinte ma még semmit nem ettem,hogy őszinte legyek. ^^
Mayo: Hát akkor nem vagyok egyedül. Itt a szálódában vagy nálam együnk? ^^
Dancsi: Nekem mindegy. Ahogy gondolod. :)
Mayo: Akkor nálam eszünk.
Dancsi: Rendben,de előtte szeretnék zuhanyozni és átöltözni is ha nincs ellen kifogásod. ;)
Mayo: Nincs és én is szeretnék felfrissülni. Mit szólnál, ha fél óra múlva lent találkoznánk a hallban?
Dancsi: Rendben,akkor megyek is fél óra múlva a hallban.
Mayo: Addig is agyő kincsem. :*
Dancsi: Agyő.
Elindultam a szobánk felé és gyorsan lekaptam magamról mindent és mentem lezuhanyozni. Eközben Ichijou és Ágnes még mindig nem tudtak egymás társaságával betelni. Éppen együtt ebédetek amikor a szoba telefonja megszólt. Ágnes gyorsan felkapta és az édesanyja kereste. Ichijou leszedte az asztal, majd elindult velük a konyha felé. Amikor vissza jött a szobába Ágnes akkor tette le a telefont. Ichijou lassú léptekkel mögötte termet és átkarolta Ágnes derekát, majd a fejét a vállára tette és elkezdte ringatni, mint ahogy a kisgyerekeket szokták.
Ichijou: Ki volt az?
Ágnes: Csak anyukám. Azt kérdezte nincs szükségünk valamire.
Ichijou: Értem.
Majd maga felé fordította Ágnes és megcsókolta. :* Úgy csókolta meg mint még ahogy sosem. Ágnes ugyanúgy viszonozta a csókját és akarata ellenére is Ichijou nyakát átkarolta. Miközben csókolóztak Ichijou keze elindult egészen Ágnes fenekéig,majd magához szorította mint ha soha nem akarná elengedni. Miután a szájuk elvált egymástól vágy és szenvedély égett a szemükbe. Egymásra mosolyogtak, és mintha egymás fejében olvastak volna tudták hogy mind a ketten mit akarnak. Szeretkezni egymással. Ichijou és Ágnes egymást ölelve elindultak Ágnes szobája felé,majd mint az örültek elkezdték egymásról levenni a ruhát. Ichijou lassan és gyengéden elkezdte lehúzni magához Ágnes és elkezdte csókokkal borítani a nyakát majd a vállát végül a mellét. Lassú mozdulattal megszabadult a melltartótól és a szeme Ágnes mellén pihent. Oda hajolt a füléhez és halkan azt súgta neki:
Ichijou: Egyszerűen mese szép vagy.
Erre az egész testében átfutott rajta az érzés, hogy nagyon vágyik Ichijou után. A szívét egyszerűn melegség járta át. Pár másodperccel később minden ruhájuktól megszabadultak és elkezdték egymást vadul csókolni és olyan helyen is csókokat adtak amelyről nem hitték volna hogy ennyire...........................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 54.rész

Pár másodperccel később minden ruhájuktól megszabadultak és elkezdték egymást vadul csókolni és olyan helyen is csókokat adtak amelyről nem hitték volna hogy ennyire nagy örömöt tud adni. Mikor végül mind a ketten készen álltak arra,hogy eljussanak a paradicsomba csak egy szem villanás volt és Ichijou belehatolt Ágnesbe. Mint a ketten felvették a másik mozgását. Mayo: Azt mondta Teresa hogy üdvözöl téged és nálad csinosabb lányt még itt nem látott.
Dancsi: Vagy úgy. Grazie Teresa!
Teresa: De nada!
Mayo: Nos akkor mehetünk enni?
Dancsi: De még mennyire.
Mayo: Akkor indulás.
Elindultunk befelé,majd amikor beléptünk a nappaliba egyszerűen mint ha egy hercegnő meséjébe pottyantam volna. Üveg csillár lógott a mennyezetről, széles és kényelmes kanapék amelyik bőrből készültek. Szinte csodaszép volt. *-* Miután kimentünk a teraszra gyönyörű kilátás volt a tengerre. A szélfújásban lehetett érezni a tenger sós illatát, a rózsabokrok illatát, végül a tenger csendes hullámzását lehetett hallani. Megálltam a korlátnál és néztem a nap tükörképét a vízen. Egyszer csak a gondolataimból Mayo hangja hozott vissza a valóságból.
Mayo: Dancsi itt vagy?
Dancsi: Tessék?! Ja...igen persze. Mit is kérdeztél?
Mayo: Azt hogy itt szeretnél ebédelni vagy a tengerparton szeretnél piknikezni?
Dancsi: A parton piknikezni. Ha nem bánod. ^^
Mayo: Én ugyan nem. ^^
Dancsi: Mehetünk is.
Mayo: Elintézek még egy pár dolgot és megyek utánad a piknikkosárral,rendben?
Dancsi: Rendben.
Hát így elindultam a part felé levettem a cipőm és a zoknim hogy érezzem a meleg homokot és a hűsítő tengert. Pár méterrel később találtam egy fát ahol hűvös volt így leültem az fa végébe. Mindez olyan, mintegy valóra vált állom. Bárcsak én is itt élhetnék. Senki sem zavarhatna gondoltam miközben Mayo megjött az ebédel
Mayo: Látom tetszik neked itt minden.
Dancsi: Nagyon. Szinte mint ha egy szerelmes regényben lennék.
Mayo: Ezt örömmel hallom. Segítesz megteríteni?
Dancsi. Ezer örömmel.
Leterítettük a pokrócot,majd segítettem megteríteni Mayonak.
Mayo: Mond csak mióta vagy Kanameval? - kérdezte miközben vette ki a két zöldség tálat.
Dancsi: Három éve,de volt egy idő amikor szakítottunk,mert megcsalt. Köszönöm. -vettem át tőle az én részemet.
Mayo: Szívesen. Hogy mit csinált?!
Dancsi: Igen,egy másik lánnyal,de azóta jóvá tette.
Mayo: Ajánlom is neki,mert csak egyszer tudjam meg hogy össze töri megint a szíved,neki azon nyomban ott vége.
Dancsi: Te aztán semmit sem változtál. ^^
Mayo: Ahogy te sem,csak nőiesebb lettél. ;)
Dancsi: Köszönöm. ;)
Miközben beszélgetünk befejeztük a főételt majd jött a desszert.
Mayo: Nos tudom hogy kicsi korod óta szereted az édességet ezért,csináltam neked...-közben kivette a piknikkorsárból az almalevet és az almás lepényt.- Csak is neked almás lepényt. Remélem ízleni fog. Teresa csinálta az én kedvemért.
Dancsi: Ó istenem Mayo hát még emlékszel rá,hogy az almás lepény a kedvencem. De édes vagy.
Mayo: Hát persze, azt sem felejtettem el,hogy mikor van a születésnapod meg a név napod. De tudod már akkor elakartam volna mondani valamit,de nem tudtam mert akkor utaztam a szüleimhez Angliába tanulni.
Dancsi: Mit szerettél volna elmondani? -közben elkezdtünk falatozni.
Mayo: Azt hogy már akkor nagyon beléd szerettem és ezt most sem változott semmit. Még mindig szeretlek Dancsi! Csak sajnos késő bánat mivel te Kanamet szereted nem így van?
Ekkor mintha megáll volna világ körülöttem. Jól hallottam ami mondott? Szeret engem? Biztos hogy nem tréfál gondoltam én miközben böködtem a lepényt.
Dancsi: Igen szeretem. Viszont én is így vagyok veled,hogy akkor én is szerettelek,de ez most sem változott irántad.
Mayo: Szóval ekkor ebből most csináltam egy szerelmi háromszöget?
Dancsi: Tudod,lehet hogy sok szépet kapok Kanametól,de néha úgy érzem még mindig megcsal.- belekortyoltam az almalébe.
Mayo: Hát ez természetes,én soha nem szerettem Kanamet és soha nem is fogom.
Dancsi: Soha nem változol meg nekem akkor is az én Mayom leszel aki megvéd a legkisebb szélfuvallatól is.
Mayo: Így van.-magához vont és megcsókolt. :* Istenem mennyire vártam ezt már gondoltam magamban. Sóhajtottam majd viszonoztam a csókját. :* Pár perccel később elváltunk egymástól és elkezdtünk összepakolni. Elindultunk vissza a házba,majd elbúcsúztam Teresától és vissza mentünk a hotelba. Ichijou és Ágnes eközben együtt zuhanyoztak le. Egy órával később már a saját szobámban voltam Mayoval mikor......................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 55.rész

Egy órával később már a saját szobámban voltam Mayoval mikor Ichijou kipirult arccal bejött. Szinte nem lehetett nem észre venni, hogy ezek mit műveltek. :D Mayoval össze néztünk mire tudtunk, hogy mint a ketten arra gondoltunk. Mikor Ichijou fenézett nem tudott szóhoz jutni a meglepetéstől,hogy a bátyja itt van.
Ichijou: Mayo? Hát te meg mit keresel itt?! Nem számítottam rá,hogy itt talállak a Dancsival.
Mayo: Hát öcskös én sem számítottam rá,hogy egy nő szobájából jössz ki vörös arccal.
Dancsi: Jobban sikerült a találka mint gondoltam.
Ichijou: Hát tudod az úgy volt,hogy...nos...elragadod minket a vágy és nem bírtam ellenállni. - dadogta miközben leült mellém a kanapéra.
Dancsi: Nem is baj Ichijou. A lényeg,hogy újra együtt vagytok.
Mayo: Így van.
Ichijou: Köszönöm,hogy elhoztál ide Dancsi. Örök hálám érte barátosném. - odafordult hozzám és arcon csókolt. :*
Dancsi: Szóra sem érdemes barátocskám.
Mayo: Mióta vagy te Ichijou "barátosnéja"?- fordult oda hozzám a másik kanapéról.
Dancsi: Azóta,hogy Ichijouban megtaláltam azt amit Kanameban sajnos nem. Az őszinte beszélgetést. Egy szóval Ichijounak bármit elmondhatok amit Kanamenak nem.
Mayo: Vagy úgy. Hát bennünk Takumákban az a legjobb tulajdonság.
Ichijou: Csak bátyó azt ne hagyd ki magadnál, míg érted a nők oda vannak értem nem igazán. - erre kitört belőle a nevetés.
Dancsi: Ez meg a másik.
Mayo: Ha még egyszer bátyónak nevezel megbánod világos? - erre mindegyikünkből kitört a nevetés.
Ichijou: Mint a nap. Most megyek lezuhanyzom és ha akarod Dancsi vissza megyünk az akadémiára vagy maradjunk? - Felállt a kanapéról és lenézett rám.
Dancsi: Én vissza megyek,de te nyugodtan maradhatsz még ha akarsz. - néztem fel rá.
Ichijou: Én maradok,mert megígértem Ágnesnek,de hogy mész vissza?
Mayo: Majd én vissza viszem. Ezen ne aggódj.
Ichijou: Köszi bátyus.
Dancsi: Köszönöm Mayo.
Mayo: Szívesen. Most menj fürödni Ichijou.
Ichijou: Megyek is. -Azzal el is tűnt a fürdőszobában.
Dancsi: Istenkém, néha elfelejtem hogy Ichijou a testvéred.
Mayo: Néha én is. De nem is tudom letagadni,hogy a testvérem.
Dancsi: Ugyanolyan meleg szívű és kedves,aranyos vagy mint Ichijou.
Mayo: Köszönöm. Nos mikor szeretnél vissza menni?
Dancsi: Ha nincs ellene kifogásod akkor mehetünk most is.
Mayo: Nincs. Szólok a sofőrömnek,addig te szólj Ichijounak. - Felállt és elindult a szobák felé. Én közben bekopogtam Ichijouhoz, beakartam lépni Ichijou már köntösben jött ki.
Ichijou: Valami baj van?
Dancsi: Nincs semmi csak szólni akartam,hogy most megyek vissza.
Ichijou: Rendben van. Hát akkor majd az akadémián találkozunk. - Gyors mozdulattal magához ölelt és megcsókolta a homlokom. :* Miután eltávolodtunk egymástól,elindultam pakolni. Eközben Mayo vissza tért a Ichijou szobájából. Odafordult hozzám és kivette a táskámat a kezemből.
Mayo: Nos ezt én hozom. Mindened meg van?
Körülnéztem majd megráztam a fejem.
Ichijou: Jó utat.
Dancsi: Neked meg jó mulatást.
Mayo: Remélhetőleg nem fogsz majd hozzám beállítani azzal,hogy elakarod venni Ágnest feleségül,mert ha erre készülsz ilyen fiatalon még én megfojtalak.
Ichijou: Ilyen még csak ne m is jutott az eszembe. De most hogy mondod...-erre cinkos vigyor jelent meg az arcán,erre a bátyja játékosan a vállába bokszolt.- Jó van csak vicceltem. - Majd megölelték egymást. Olyan édes volt ahogy a két testvért elnéztem,szinte hihetetlen hogy mekkora köztünk a különbség. Eközben az akadémián mindenki tett a szokásos dolgát mivel hamarosan jön az őszi bál. Ez volt az akadémia eddig legnagyobb bálja. A lányok a dekorációval foglalkoztak,miközben a fiúk a székeket,asztalokat díszítettek valamint az étel és itallal is foglalkoztak. Szinte úgy nézett ki a terem, mintha Hamupipőkét várták volna a nagy bálra. :) Ebben persze az esti tagozatosok is segítettek. Három órával később Mayoval az akadémiára értünk. Lettem a csomagom a szobába, és megkértem Mayot hogy kísérjen el Shikiékhez a holdszállóba. Mikor Kaname szobájához értünk bekopogtam,de semmi reakció. Nahát ez furcsa hogy nincs itt Kaname,pedig soha nem szokott ilyenekben segíteni gondoltam magamban. Amikor másodjára is bekopogtam halkan kinyitottam az ajtót, bedugtam a fejem és nagy meglepetésemre Kaname az ágyán aludt egy lánnyal. Drága vendége éppen ezúttal nem Zoé volt ha nem Kitty. Ekkor teljes elfogott a düh és a szomorúság. :( 3:) Beléptem és halkan osonva elindultam a konyha felé,és egy nagy pohárba töltöttem hideg vizet és raktam bele jeget. Majd szép csendben odamentem az ágyhoz............................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 56.rész

Majd szép csendben odamentem az ágyhoz és lelocsoltam őket. Mikor felriadtak Kaname falfehér lett. Látszott rajta hogy ő sem erre számított.
Kaname: Dancsi én...-erre én a szavába vágtam.
Dancsi: Szóval ennyire szeretsz. Köszönöm ennél nagyobb fájdalmat nem tudsz nekem okozni.
Kaname: Nem akartalak megcsalni,csak éppen...-erre megint a szavába vágtam.
Dancsi: Nem akartad,persze én sem akarlak most már. Tudod mit ennek a kapcsolatnak veled semmi értelme. Szakítok veled és boldog az állítólagos lányoddal.
Fel kellt miközben a takarót a derekára csavarta és elém állt.
Kaname: Megengeded hogy legalább elmagyarázzam.
Hátráltam pár lépést majd ránéztem Kanamera majd Kittyre.
Dancsi: Akkor hallgatlak meg ha Kitty kimegy innen. Anélkül nem vagyok hajlandó.
Kaname odafordult Kittyhez majd mire elkezdet volna mondani Kitty könnyes szemmel kiment futtában.
Kaname: Nos Kitty valójában nem a lányom azért találtam ki az egészet,hogy te és a többiek ne gyanakodjatok hogy ő a...ő a...
Dancsi: Csak nem a szeretőd? Mióta tart ez Kaname?
Kaname: Egy éve.
Dancsi: Remek én meg még el hittem neked hogy szeretsz,erre kiderül ez az egész. - Ekkor Mayo bejött az ajtón és miután belépet,be is csukta az ajtót.
Mayo: Kaname!
Kaname ennél még falfehérebb lett és forrt benne a méreg meg a vér is. :D
Kaname: Mayo! Ő mit keres itt? - odafordult hozzám.
Dancsi: Éppen a szálódában találkoztunk és megkértem hogy kísérjen el hozzád.
Kaname: Vagy úgy. Szóval te beszélsz arról hogy megcsalatlak?!
Szinte ettől a kijelentéstől én lettem falfehér. :O Könnybe lábadt a szeme és próbáltam elengedni a fülem mellett ezt a kijelentés éppen elakartam menni mikor Kaname megfogta a csuklóm. :(
Dancsi: Engedj el!
Kaname: Szóval megcsaltál! Akkor hogy is állunk. - miközben ez mondta jobban szorította a csuklom ami elvolt törve és kínomban felkiáltottam,majd a a szabad kezemmel pofán csaptam. >.< Hangos csattanás hallatszott.
Dancsi: Nem csaltalak meg. Ha megtettem volna akkor megmondtam volna,de neked ehhez nem volt merszed megmondani,hogy te megcsaltál meg engem egy éve.
Mayo erre felkapta a fejét majd kiszabadított Kaname szorításából,majd Kanamera nézett.
Mayo: Hogy mit csináltál? Megcsaltad?! Szemét alak vagy Kaname. Ilyen kedves aranyos és gyönyörű szép lányt megmertél csalni.
Kaname: Te csak ne avatkozz bele.
Mayo magához ölelt miközben próbálta magát türtőztetni,hogy meg ne üsse Kanamet. :)
Dancsi: Neki ugyanannyi joga van hozzá ehhez az egészhez. Ő legalább mint Ichijou kiáll értem. Te meg három évi kapcsolatunkat csak úgy eldobtál.
Közben a hátam mögé tettem a kezem és ökölbe szorítottam nehogy megint megüssem,közben a könnyeimmel szarakodtam.
Kaname: Ugyan már. Mayo csak kiakar használni majd csak figyeld meg. Minden szépen elhalmoz és amikor kaptam amit akar akkor ott hagy.
Dancsi: Bagoly mondja verébnek. Honnan vetted a bátorságot hogy ilyet feltételezz róla? Pont te mondod mikor te is ezt tetted velem. Oda adtam volna az életemet érted ha haldokoltál volna, kiálltam érted amikor kellett ,jobban rosszban ott voltam veled,amikor beteg voltál ki is ápolt? Ja várjunk én!- Ekkor már kifojt a könnyem.
Mayo: Ehhez az egész csak gratulálni tudok neked, hogy egy ilyen lányt csak eldobtál magadtól.
Kaname: Honnan tudod,hogy a Dancsi milyen? Egyáltalán nem is szereted.
Ekkor most már elszakadt nálam a cérna és a halk hangomból dühös hang lett.
Dancsi: Ide figyelj Kaname! Mayot amióta ismerem én azóta szeretem. Ő ezzel tisztában s van mivel ő is szeret engem és ezt ma ebédnél be is bizonyította. Ő emlékszik minden egyes fontos részletre velem kapcsolatban, valamint soha nem lenne képes rá,hogy megcsaljon de ha meg is tenné amit nem hiszek akkor küzdene értem és addig nem adná fel amíg meg nem bocsátanék neki,elhalmozna a szeretetével. Erre te, ahelyett hogy megálljt parancsoltál volna magadnak engedtél a kísértésednek és lefeküdtél Kain barátnőjével.
Ekkor már a könnyeim patakokban folytak,pedig Kaname meg sem érdemelte volna hogy sírjak érte. :( :/ Mayo a fejét a vállamra tette és halkan a fülembe suttogott:
Mayo: Kérlek ne sír cara. Itt vagyok veled,nem hagyom hogy bármi bajod essen. Kérlek, ne sírj!
E szavak hallatán odafordultam Mayohoz aki kedvesen mosolygót rám majd a fejem a vállába fúrtam és hangos zokogásban törtem ki. :( Kaname lehajtott fejjel felsóhajtott. :O
Kaname: Dancsi sajnálom nem akartalak megcsalni én....- nem tudta befejzni a mondatott mert Shikiék jöttek be és velük volt Ichijou is és a lányok is. Mayo felkapott és kivitt a szobából. Az ajtóban megállt majd a válla fölött Kanamehoz fordult és csak ennyit mondott:
Hagyd őt békén! Majd kivitt a szobából és átvitt Ichijou szobájába ahová a többiek követték. Letett az ágyra majd befeküdt mellém és a vállára hajtott a fejem. A többiek értetlenül álltak előttünk. Ichijou odalépet az ágyához és leült mellém és megsimogatta a fejem.
Ichijou: Még is mi történt? Mi a baj?
A könnyeim miatt nem tudtam elmondani mi történt,ezért Mayo mesélt el helyettem. Mikor a mondat végéhez ért Kain falfehér lett a többiekkel együtt és alig kaptak levegőt a döbbenettől.
Shiki: Istenem Dancsi nagyon sajnálunk mindannyian. Ha bármire szükséged van csak szólj nekünk.
Reni: Így van. Bármiben segítünk neked.
Zero: Azért ezt nem néztem volna ki Kanameból.
Ichijou: Én sem.
Mayo: Khm emberek cssssst! Elaludt. Miközben beszélgettek álomba sírta magát. Nem baj öcsi, ha itt maradunk,nem akarom felébreszteni.
Ichijou: Nem baj. Mi addig is Kanamet távolt tartjuk innen. - mondta halkan majd mindenki kiment és elment a többieknek szólni hogy senki se említse Kaname nevét a közelemben,Ichijou meg elment az igazgatóhoz ezekről beszámolni. Kitty eközben Kain szobájában össze pakolt és..........
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 57.rész

Kitty eközben Kain szobájában össze pakolt és írt egy levelet Kainnek amiben ez állt:

Kedves Kain!
Sajnálom amit tettem,de nem állt szándékomban téged megcsalni. Tud hogy nagyon szeretlek és nem akarlak elveszíteni.
Soha nem foglak elfelejteni. Szeretettel: Kitty

Miután ezzel végzet a bőrönddel együtt elindult az akadémia kapujához ahol a sofőrje várta és el is ment,közben a könnyes szemével utoljára vissza nézett. :( :O
A többiek eközben összegyűltek a holdszálló előtt és kapuk tanácskozásba kezdtek.
Ichijou: Nos tudjátok miért vagyunk itt. A fő cél, hogy Dancsit megvédjük Kanametól arra az esetre, ha Mayo elmenne az ügyeit elintézni. Ezért összeállítunk egy sorrendet,amiben párban felváltva vigyázunk rá és egy óránkét váltjuk egymást,nos ki lesz az első páros?
Vani: Kezdem én és Shiki.
Gréti: Utána én és Zero.
Aidou: Utána én és Reni.
Ichijou: Rendben akkor majd Kainnel együtt mi vigyázunk rá utoljára. Akkor meg is vagyunk. Holnap kezdetét veszi a felügyelés. Miközben elindultak vissza a lányok Zeroval a bálterembe Shikiék vissza jöttek a holdszállóba. Miután beesteledett arra eszméltem,hogy valaki simogatja a hátam és mellkasán fekszem. Mikor felnéztem Mayo mosolygós arcát láttam. Milyen helyes még mindig!-gondoltam magamban. Rám nézett és homlokon csókolt. :* :)
Mayo: Jó reggelt Csipkerózsikám! :)
Dancsi: Jó reggelt! Mennyit aludtam?
Mayo: Nem tudom,de azt tudom,hogy nem aludtál jól.
Dancsi: Hát egész végig Kanameról álmodtam ahogy...ahogy...-elcsuklott a hangom,mert megint elkezdtem sírni,pedig nem szoktam ennyit sírni. .( Mayo felült és felhúzott magához és megölelt. :) Mint ha egy kisgyerek lettem volna kitől elvették a játékát úgy vigasztalt. :3 Na hát milyen jó illata van, széles háta,erős keze és milyen gyönyörű felső teste van,szép csokoládé szeme és szép fekete haja van. Már nem az a kisgyereket, akit akkor ismertem meg gondoltam magamban. Miután megnyugodtam Ichijou lépett be a szobába. Odalépett az ágyhoz a kezében egy tálcával amin pirítóst két tűkőrtojással és almalével.
Ichijou: Látom felébredtél. Bocsássatok meg, hogy zavarlak titeket,de gondoltam éhes vagy Dancsi,ezért csináltam neked egy kis vacsorát.
Vissza mentem a saját helyemre az ágyon,majd az ölembe vettem a tálcát és mikor megcsaptam az orrom a finom illat nagyot kordult a gyomrom. :) :3
Dancsi: Köszönöm neked Ichijou. Nagyon jól néz ki.
Ichijou: Szívesen. Jóét vágyat. Jaj, majd elfelejtettem szólni hogy a suliba körbe adtuk hogy senki ne említse Kaname nevét a te jelenlétedben, valamint felváltva vigyázunk rád és egy óránkét váltjuk egymást párban arra az esetre ha Mayonak el kell mennie valahova.
Könnyek szöktek a szememben,majd gyors mozdulattal letöröltem a könnyeket és megöleltem Ichijout. :)
Dancsi: Nagyon szépen köszönöm neked is és a többieknek is,de nem vagyok gyerek.
Mayo: Az lehet,de jobban érezném magam ha valaki mindig lenne veled. Gondolom ma nem szeretnél elmenni az őszi bálra.
Elengedtem Ichijout majd elkezdtem falatozni a vacsorámból. :P
Dancsi: Őszintén egy kicsit ezért elmennék,de félek hogy Kaname olyat tenne veletek vagy velem amit nem tudnék elviselni.
Ichijou: Azért vigyázunk rád párban. Még Kain is segít annak ellenére mekkora sokkos állapotban van veled együtt.
Dancsi: Ennek örülök. Ti vagytok az én egyetlen igaz barátaim és családom.
Mayo: Szeretünk és nem hagyjuk,hogy Kaname bármi rosszat csináljon veled. Elég csak a csuklódra néznem ami még mindig kék zöld folt van. Megtudnám ölni ezért az a kis nyavalyást.
Igazuk van,ha már ennyit képes tenni dühében akkor valójában képes még több mindent tenni mérgében mondta egy belső hang miközben a csuklómat néztem.
Dancsi: Rendben van elfogadom a segítséget.
Ichijou: Örülök neki. Most pedig megyek is remélem ízlett a vacsorám.
Dancsi: Nagyon is amúgy még hoznál almalevet?
Ichijou: Persze már itt sem vagyok.-azzal sarkon fordult és kiment a szobájából.
Mayo: Dancsi?
Dancsi: Tessék? - fordultam oda hozzá.
Mayo: Tudod jól,hogy szeretlek és nem akarom,hogy bármi bajod essen. Ezért kérdeznék valamit.-lement az ágyról és letérdelt elém és folytatta a mondókáját.- Mond megtisztelt azzal hogy leszel a barátnőm?
Erre nem tudtam nemet mondani,de mivel megint rám jött a sírás bólintottam és megöleltem Mayot. Dancsi: Én is szeretlek és igen leszek a barátnőd.
Miközben egymással voltunk elfoglalva az ajtóban hangos füttyszók és taps vihar tört ki. :D Mikor magunkhoz tértünk csak egymásra mosolyogtunk és felálltunk. :)
Mayo: Köszönöm.
Dancsi: Nem én köszönöm.
Vani: Nos jöttök a bálba,mert mindenki titeket vár.
Gréti: Na gyertek kérlek...!
Aidou: Nagy buli lesz ezt nem érdemes kihagyni.
Shiki: Egyébként is vigyázunk rád Dancsi.
Zero: Így van. Gyertek el,nem azért vesződtünk annyit.
Dancsi: Hát erre nem tudom nemet mondani,húgy hogy megyünk.
Erre nagy tapsvihart lehetett hallani. :) Mayohoz simultam,miközben egymást néztük,majd.....................
A következő részben folytatjuk~D*

Vampire Knight 58.rész

Mayohoz simultam,miközben egymást néztük,majd megcsókolt. :* Ennél boldogabb nem is lehettem volna. :)
Shiki: Na jó akkor hagyunk titeket készülődni mi addig kint leszünk.
Gréti: Igaz is. Na emberek menjünk is.-ezzel mindenki sarkon fordult és kimentek a szobából. Mayoval és Ichijouval maradtam bent a szobában. Ichijou rám mosolygót majd a poharat odaadta amit el is vettem és egy húzásra kiittam. :)
Dancsi: Tessék a pohár.
Ichijou: Majd elfelejtettem,egyszer az a bizonyos személy egy ajándékot akart neked adni amit nálam hagyott,hogy te majd egyszer valamilyen alkalomra felveszed.-odament a ruhás szekrényéhez és egy sötétkék egybe részes ruhát adott oda amin testhez simuló és a hátánál cipzáros volt és pánt nélküli volt alul meg fodros szoknyája volt mi egészen a bokámig ért. Érthetetlenül néztem Ichijout,közben azon gondolkodtam, hogy én pont ezt a ruhát vegyem fel erre a bálra. :/ :O Nagy nehezen elkezdtem mondani, amit mondani szerettem volna:
Dancsi: Kö-köszönöm,de az a bizonyos személy véletlenül nem Kaname?
Ichijou: Nem ő volt. Én vettem neked, mivel hamarosan barátság évfordulótok lesz a lányokkal.
Dancsi: Jézusom,ez ki is ment a fejemből. Köszönöm Ichijou hogy emlékeztettél rá. Csak az a baj hogy két nap múlva lesz és ki kell találnom mit vegyek a lányoknak.
Mayo: Majd segítek neked választani. Rendben?
Dancsi: Rendben. Köszönöm,de most ha nem bánjátok megyek zuhanyozni és utána szeretnék átöltözni egyedül. Ichijou használhatom a fürdőszobád?
Ichijou: Csak nyugodtan. Kint megvárunk. Neked bátyuskám pedig itt a szmokingod.-azzal odanyújtotta neki és rámosolygót,majd nagy vidáman folytatta.- Rád is gondoltam ám.
Mayo: Hálás köszönet. Akkor én kint öltözködők amíg a Dancsi zuhanyzik.
Ichijou: Rendben. Akkor siessetek!-azzal megfordult és kiment. Én elindultam a fürdőbe és gyors zuhanyzásba kezdtem. Miután végeztem felkötöttem a hajam lófarokba, és felvettem a ruhát. Istennem, milyen szép gondoltam. *-* Ellenőriztem a hajam majd a nyakláncomat és végül felvettem a hozzá illő fekete magassarkút. Kimentem a fürdőszobából megkérni Mayot hogy húzza fel a cipzárt hátul, mikor felnéztem nem tudtam megszólalni. Édes istenkém milyen dögös ebben a szmokingban. Mayo: Lélegzetelállítóan nézel ki.
Dancsi: Köszönöm. Felhúznád hátul a cipzárom ha megkérhetlek rá.
Pár másodpercen belül mögöttem termet, és felhúzta a cipzárt.
Mayo: Készen is vagyunk. Egyszerűen gyönyörű vagy.
Dancsi: Köszönöm. - erre fülig elvörösödtem.-Akkor mehetnénk is.
Kinyitottam az ajtót és a kezét nyújtottam,hogy karoljak belé. Nem kellett mondani szó nélkül bele karoltam. Miután kimentünk a többieknek elakadt a lélegzetük is. :)
Vani: Na hát te aztán csoda szép vagy.
Aidou: Egyszerűen fantasztikus.
Zero: Mesebeli hercegnő vagy.
Kain: Az biztos.
Reni: Mintha, csak Hamupipőke lenne.
Dancsi: Köszönöm ezeket a bókokat,de elég is lesz mert a végén még vörösebb leszek. - erre mindannyian nagy nevetésben törtünk ki. :)
Ichijou: Tudtam hogy, jól áll majd neked. Gyönyörű vagy. Nos akkor emberek mehetünk is.
El is indultunk közben hallani lehetett a zenét. Szép estének nézünk elébe. Miután beléptünk minden szempár rám és Mayora szegeződött közben a többiek elindultak a táncparkettre. Mi elindult az italokhoz. Mindenki belemerült a táncba, és szinte mindenki olyan boldog volt a partnerével vagy a szerelmével én meg nem pár órája szakítottam Kanameval és most Mayoval vagyok. De ez engem most mért szomorít el? Miközben a gondolataimba merült fel sem tűnt,hogy egyedül vagyok az asztalnál. Vajon Mayo hova lett? Ekkor valaki hátulról megkopogtatta a vállam. Mikor megfordultam Kaname állt mögöttem és az arcomra fagyott a mosoly. :/
Dancsi: Szia!
Kaname: Szia!
Dancsi: Mit szeretnél? - közben bele ittam a pezsgőbe.
Kaname: Felkérhetlek egy táncra?
Hirtelen ezek szavak hallatán hányinger kergetett. :D
Dancsi: Nos. Ami azt illeti most egyenlőre,csak iszok majd később.
Kaname: Kérlek csak egy táncra. Semmi többre. Ha csak egy kicsit is szeretsz akkor táncolj velem.
Dancsi: Ó! Úgy akarsz tenni, mintha semmi nem történt volna az elmúlt három-négy órában semmi nem történt volna? Ennyire hülyének nézel te engem?! Hát felvilágosítalak arról,hogy hozzád többé semmi közöm,és mindent elfelejtek ami veled kapcsolatos. Mostantól nekem a jelennem az csak Mayo és senki más.
Kaname: Ilyen gyorsan tűléptél rajtam?
Dancsi: Igen. Miért gyötörjem magam utánad,hogy aztán újra megcsalj? Nem azt felejtsd el! Többé nem első alkalommal még elnéztem most már nem fogom. Előbb Zoéval csalsz meg aztán meg az állítólagos lányoddal. Szépen állunk mint ne mondjak. -bele kortyoltam a pezsgőbe.
Kaname: Nem adom fel amíg újra az enyém nem leszel.
Hirtelen a piros arcomból falfehér lettem ezek szavak hallatán és kiesett a kezemből a pohár. :O A lábam elkezdett remegni. Mayo mintha csak megérezte volna, hogy bajban vagyok ott termet mögöttem a nagy semmiből és a derekamnál fogva megölelt.
Mayo: Kaname meg nem mondtam neked, hogy hagyd békén a kedvesem.
Kaname: A kedvesed?
Mayo: Igen. Mostantól barát és barátnő vagyunk. Szeretnélek megkérni hogy hagyd őt béként.
Engedelmeskedett is a kérésnek,majd mielőtt Mayo csinálhatott volna bármit is odahajolt hozzám és puszit adott az arcomra és elment. Most már elszakadt a cérna kibontakoztam Mayo öleléséből és megfogtam az asztalon lévő poharat és utána dobtam. Erre ő megfordult és megjelent az arcán a gúnyos mosoly és tovább állt. Mindenki aki a bálteremben volt engem nézet és mit sem foglalkozva kirohantam és ameddig láttam a könnyeimtől addig futottam. Senki nem értette mi történt. :/ Majd megálltam az akadémiától nem messze fekvő völgyénél,és ott volt egy tó ahol leültem egy fa alá arcomat a tenyerembe raktam és szabad folyást engedtem a könnyeimnek. :( Shikiék elindultak kettes csapatokban elindultak megkeresni. Végül mindenki egy órás keresés után feladta. Majd Ichijounak eszébe jutott hogy csak egy helyen lehetek a völgyben. Mint az őrültek elindult azon az úton amint én futottam és a többiek meg követték. Miután a völgybe értek,megálltak a folyónál és az mentén kezdtek el keresni. Mayo volt az aki felfedezett a fánál sírva. Mint egy aggodalmaskodó férj, letérdelt mellém és gyöngéden megölelt. Mayo: Mi a baj? Kérlek ne sírj uccellinom. Nincs semmi baj itt vagyok. Egy órán keresztül kerestünk téged, mire Ichijounak eszébe jutott hogy csak is lehetsz. Tudod mennyire aggódtam érted. - suttogva mondta miközben tiszta víz lett a könnyeimtől az inge. Majd fojtatta tovább.-Semmi baj itt vagyok. Mond mit mondod neked az a rohadék amitől,ennyire kiakadtál? Vagy a puszi miatt akadtál ki? Kérlek ne sírj és mondj valamit.
Felnéztem rá a sírásól vörös szemeimmel és halk hangon megszólaltam Mayo legnagyobb boldogságára. :) :
Dancsi: A puszi is benne volt,de az amit mondott,hogy addig nem nyugszik míg..................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 59.rész

Dancsi: A puszi is benne volt,de az amit mondott,hogy addig nem nyugszik míg meg nem kap újra. Kérlek ne hagyd hogy bármi rosszat tegyen veled vagy velem. Szeretlek Mayo! Érted Mayo szeretlek és nem akarlak elveszíteni.-megcsókoltam,közben olyan szorosan öleltem magamhoz mintha nem is akarnám elengedni. :* :) Ő is viszonozta a csókom, majd leült és az ölébe ültetett. Miután elváltak egymástól ajkaink megsimogattam Mayo arcát. Levegő után kapkodva és mosolyogva rám nézett. :)
Mayo: Én is szeretlek hercegnőm! Nem hagyom,hogy Kaname bármit is elkövessen ellenünk ahogy a többiek is. Még azt sem hagyjuk,hogy a vissza kerülj hozzá. Ha kell annyi testőrt veszek fel melléd amennyit csak kell. -erre mind a ketten elmosolyodtunk,majd folytatta a beszédet. :) - Végre mosolyogsz. Úgy szeretem mikor mosolyogsz. Végre nem sírsz.
Dancsi: Igen,mert akit imádok az az őrangyalom is. Egy igaz szexi,dögös félisten akit az ég is nekem teremtett.
Mayo: Váó, nem hittem volna,hogy a gyerekkori szerelmem szájából ilyeneket hallok. Ezek hallatán szinte elpirulok.- és tényleg elpirult. :3 <3
Dancsi: Hát néha,nagy meglepetést tudok okozni.
Mayo: Azt látom. Tudod mit menjünk vissza a többiekhez és nyissuk meg a bált mi. Rendben?
Dancsi: Rendben,de ellőtte megmosom az arcom.-felkeltem és elindultam a tóhoz. Miután végeztem elindultunk,vissza az akadémiára. Ichijouék kint vártak meg minket. Nagyon meg voltak ijedve, ahogy elnéztem az arcukat. :O Odafordultam hozzájuk nagy levegőt vettem és elkezdtem a bocsánat kérést:
Dancsi: Sajnálom srácok,hogy ekkora ijedelmet okoztam,mindenkinek több ilyet nem csinálok ígérem.
Zero: Ajánljuk is. De azért a pezsgős pohár az szép volt,ahogy odadobtad hozzá.
Shiki: Hát igen,van benned erő.
Dancsi: Köszönöm,hogy ilyen megértőek vagytok,velem. Úgy imádlak titeket.-erre nagy családi ölelés következett,majd miután abba hagytuk a meghitt ölelést elindultunk vissza a bálterembe. :)
Aidou: Te is ezt tennéd bármelyikünk helyett, ha ilyen helyzetbe lettünk volna mint te.
Beléptünk a bálterembe, és mindenki azt várta hogy valakik megkezdjék az ünnepélyes megnyitó táncot. Mayora néztem aki egyből mosolyra fakadt és intett a fejével,hogy kezdjük mi. ;) Intettem az igazgatónak,aki megtartotta az ünnepélyes beszédet,és Mayoval elindult a táncparkettre és a lassú számra elkezdtünk táncol. :) Olyan volt, mintha Hamupipőke szerepébe csöppentem volna. :D Romantikus is volt és csodálatos. *-* Dancsi: Elég legyen fiúk! Az akarjátok,hogy mindenki pánikba essen miattatok? Intéztek el kint,de lehetőleg minél messzebb.
Kaname rám nézett és ha azokkal a szemekkel ölni lehetett volna,akkor én már rég nem élnék.
Kaname: Csak ne avatkozz bele te kis cafka!-azzal a kezével csapot pofán amelyikben a pezsgős pohár volt, és azzal a lendülettel neki vágódtam a büfés asztalnak ami el is tört. A zene és az élet is megállt,és eszméletlenül feküdtem a széttört asztalnál. Mindenki körbe állt. Mayo és Ichijou egyből ott termet mellettem. Próbáltak felébreszteni,de nem ment. Mayo valamit mormolt olaszul, majd felhívta a mentősöket utána meg a sofőrjét.A szeme i villámokat szórtak Kaname felé.
Mayo: Nézd meg mit tettél te szerencsétlen idióta. Ha meghal az a te lelkeden fog száradni.
Ichijou: Mayo Kaname! Kérlek ne most veszekedjetek.
Mayo: Rendben!
Kaname: Rendben!-lehajtotta a fejét és mormolt valamit maga előtt amit Ichijou meghallott.
Ichijou: Igen Kaname! Sajnálhatod is,de ha meghal akkor tényleg a te lelkeden szárad az egész. Gondolkodtál volna előbb mielőtt cselekszel. Menj ki és józanodj ki.
Ichijout olyan idegesnek még életemben nem látta senki sem. Kaname egy kicsit megrémült,majd engedelmeskedett a kérésnek és kiment.
Mayo: Mond Ichijou nincs nagyobb baja,azon kívül hogy tiszta vér és üveg az arca.
Ichijou gyengén megtapogatott majd falfehér lett amikor a bordáimhoz nyúlt. :O
Ichijou: Mayo nagyobb baja is van ennél.
Mayo: Még is mi? Mond már kérlek!
Ichijou felnézett Mayora majd nagy levegőt vett és elmondta:
Ichijou: Két borda csontja eltört és a bal válla eltört.
Aidou: Uram isten!
Ekkor már a sofőr is megérkezett és a mentősök is. Hozták a hordágyat és felraktak rá. Ichijou és Mayo bent volt velem a mentőkocsiban,a többiek meg a sofőrrel mentek mögöttünk a limuzinnal. A bálnak az igazgató vetett véget és megkérte őket menjenek a szobáikba. Fél órával később már a műtőteremben voltam. Mayo fel-alá kezdett járkálni idegességében,míg a többiek ültek. Ichijou nem bírta nézni ahogy a bátyja a kínok poklát éli most. Megértően elé állt és a kezét a vállára tette.
Ichijou: Nyugodj meg egy kicsit. Ne próbált magad hibáztatni olyanért amit el sem követtél. Ülj le és nyugodj meg.
Mayo: Rendben! Köszönöm öcsi.-majd leüt és mellé Ichijou is.
Ichijou: Hiszen ezért vagyok a testvéred.- azzal rá mosolygót. Elkövetkező három órában azt várták mikor jön a Sebastian doktor. Végül három és fél órával később megjelent. Odalépet hozzájuk és elkezdte lapozni a jegyzeteit.
Sebastian: Mayo?
Mayo felállt és ijedten nézett a Sebastianra.
Mayo: Minden rendben van vele Sebastian?
Sebastian: Egyenlőre az intenzív osztályon van megfigyelés alatt.-belenézett a jegyzeteibe és onnan kezd el olvasni.- Enyhe agyrázkódása van.Két borda csontja eltört,de semmi baja tüdejének. A bal válla eltört,de két hétig vagy három hétig rajta lesz a gipsz. Az arcából eltüntettük az összes szilánkot. A bordái igaz csúnyán eltörtek,kapott rá fájdalom csillapított,de nagyobb baja nincsen. Számára az elmúlt három és fél óra döntő volt neki. De most jön a rossz hír.
Mayo: Ne kímélj Sebastian mond már!
Sebastian: Új módszerrel sikerült a borda csontjait rendbe tenni,de most az elkövetkező huszonnégy óra döntő lesz,és lesz olyan mikor fájdalmai lesznek vagy esetleg a tudatán kívül elkezd beszélni,de nem nyitja ki a szemét. Egyenlőre komában van,lesznek olyanok amikor beszéltek hozzá valamire reagálni fog,vagy egy kicsit felébred és próbál beszélni. Belehet most hozzá menni.
Ichijou: Köszönjük Sebastian!
Sebastian: Szívesen! Most megyek,majd holnap még benézek. Jaj még valami,nem tudjuk még pontosan mikor ébred fel a komából,de ha felébred hívjatok nyugodtan.
Mayo: Rendben! Köszönöm!
Sebastian: Szívesen! Most már megyek.-azzal sarkon fordult és elment. Vani Reni és a Gréti az örömtől sírfa fakadtak. :) A fiúk vigasztalóan megölelték őket.
Ichijou: Nos akkor menjünk le a büfébe és együnk valamit.
Mayo: Menjetek én maradok és bemegyek hozzá.
Ichijou: Hozzunk neked valamit?
Mayo: Nem köszönöm.
Ichijou: Rendben. Majd később vissza jövők hozzátok.
Mayo: Jó. Van aki maradni szeretne vagy haza szeretni menni?
Vani Gréti Reni: Haza szeretnénk menni.
Shiki: Én is inkább haza megyek.
Aidou és Kain: Mi is.
Mayo: Rendben van akkor szólok Paolonak hogy vigyen haza titeket.-azzal elővette a telefonját és szólt Paolonak.- Rendben akkor menjetek enni valamit. Jóét!
Mindenki: Jóét!-azzal elindultak a kórházi büfébe enni,Mayo meg elindult a szobám felé. Mikor belépet éppen, a egy nővér volt a szobámba aki ellenőrizte az infúziót és szívműködés ellenőrzőt. Kedvesen rámosolygót Mayora,majd kiment. Mayo fogott egy széket és leült az ágyam mellé és azt nézte ahogy a mellkasom egyenletesen mozog. Halkan szitkozódott egyet,majd megfogta kezem és megszorította és fölém hajolt és homlokon csókolt. :* Halkan elkezdett hozzám beszélni:
Mayo: Sajnálom,hogy ezt történt veled. Nem akartam hogy bajod essen. Kérlek bocsáss meg nekem. Tudod jól,hogy szeretlek és nem akarok hogy meghalj. Kérlek ne haragudj rám cara!-majd gyengéden megölelt. :) Egyszer csak mintha varázslat történt, volna a testem reagált Mayo ölelésére. Kifolytak a könnyeim és álmomban azt mondtam halkan amit Mayo hallani szeretett volna :( :) :
Dancsi: Én is szeretlek és ne hibáztasd magad,nem a te hibád volt hanem az enyém. Bocsáss meg és én is megbocsátok.-azzal vissza kerültem a pár perccel ezelőtti állapotomba. Abba hagyta az ölelést és letörölte a könnyeimet és kedvesen rám mosolygót. :)
Mayo: Megbocsátok neked bármit édesem!-közben próbált megnyugodni. Volt még annyira akarat erőm hogy válaszolni tudtam Mayonak halkan:
Dancsi: Köszönöm.-és tovább voltam a komás állapotomban. Eközben Mayo most vette észre, hogy nem vagyunk egyedül. Az ajtóban..................................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 60.rész

Az ajtóban Ichijou állt,neki támaszkodva az ajtófélfának. ;) Ellökte magát tőle és odament Mayo mellé. Lenézet rá és elmosolyodott. :)
Mayo: Te mióta álltál az ajtóban?
Ichijou: Az egész beszélgetést hallottam.
Mayo: Remélem,holnapra felébred.
Ichijou: Mi is. Hoztam neked egy kis teát. Idd meg, szükséged van rá.-odanyújtotta a teát.
Mayo: Köszönöm. Tényleg jól jön most. -azzal elvette és ivót belőle.
Ichijou: Azért ezt nem gondoltam,volna hogy Kaname ilyesmire képes lesz. Nagy szerencséje van,hogy nem ölte meg.
Mayo: Ha ez történt volna,akkor ő nem fog élni. De most ne beszéljünk róla.
Ichijou: Rendben. Megkértem Shikit hogy szóljon az igazgatónak a fejleményekről.
Mayo: Köszönöm.
Miközben beszélgettek egyikük sem vette le rólam a szemét. Eközben az akadémiára a többiek visszaértek. Mindenki elkezdett kérdezősködni rólam és amikor megtudták az úgy mond "jó" hírt öröm ujjongást lehetett hallani. Kain elindult a szobájába és mikor levette az öltényét észre vette az asztalon heverő papírt. Elkezdte olvasni és mikor a végére ért felsóhajtott és elrakta az éjjeli szekrényének egyik fiókjába. :O Vasárnap reggel lett. :) Shiki, Aidou és Mayo voltak a szobámba. Vártak a nagy csodát,de eddig semmi nem történt. Még mindig most is Kanameról beszéltek,bár meg lehetett őket érteni. :O :)
Shiki: Egy biztos,Kaname az én szememben csak unokatestvér és semmi több.
Aidou: Kaname mester egyszerűen lesüllyedt arra a szintre,hogy nem képest Dancsi nélkül élni.
Ahogy ezt a mondatott kimondta Aidou kinyílt a szemem és Mayot kerestem vele. Nagy nehezen tudtam csak megszólalni de elég halkan,mert nagyon fájtak a bordáim és a fejem. >.<
Dancsi: Mayo... Mayo...
Mind a hárman felém fordultak és Mayo automatikusan megfogta az arcom és megsimogatta.
Mayo: Itt vagyok. Nincs semmi baj. Hogy vagy?
Dancsi: Jól,de nagyon fáj a fejem és a két bordám.
Mayo: Elhiszem. Szóljak a nővérnek?
Dancsi: Kérlek,most ne majd később.
Mayo: Rendben.-Oldalra fordítottam a fejem,hogy a könnyeimet ne lássa,de ez nem sikerült. :( Mayo maga felé fordította a fejem és megcsókolt. :* - Kérlek ne sírj. Ennyire fáj?
Dancsi: Igen... Megkérhetlek... valamire?
Mayo: Mit szeretnél?
Nagy levegőt vettem és elkezdtem mondani:
Dancsi: Ha Kanametól kapok virágot vagy, ajándék kosarat akkor ne dobd ki csak az üdvözlő kártyát.... Mielőtt megszólalsz azt mondtad nekem mindent megteszel értem... Csak azért mondtam el ezt neked, mert amit tőle kapok azok a tárgyak semmiről sem tehetnek.
Shiki és Aidou csak megvonták a vállukat, amikor Mayo rájuk nézett. :/
Mayo: Rendben. Megígértem neked, hát akkor megteszem.
Dancsi: Köszönöm... Amúgy Shiki neked nem fotózáson kéne lenned?-fordítottam oda hozzá a fejem.
Shiki: Ami azt illeti. Tegnap este beszéltem az ügynökömmel,hogy mi a helyzet és megkértem adjon két hét szabadnapot amíg te rendben nem jössz.
Dancsi: De hát Shiki! Ne hanyagold el miattam a munkád. Tudod most mekkora lelkifurdalásom van,hogy mindenki velem foglalkozik és nem a dolgával.
Aidou: Szívesen vagyunk veled,meg legalább nem kell hallgatnunk állandóan Kaname dühkitöréseit. Meg legalább itt csend van.-mosolygót rám. :)
Dancsi: Akkor nyugodt vagyok. De amúgy milyen dühkitörései vannak? Azok után amit velem tett,eltudom elképzelni miket művelhet.-majd felsóhajtottam és a plafont néztem. :O
Shiki: Whisky üvegek vannak a szoba padlóján szétdobálva. Néhány szét van törve. Boros poharak vannak széttörve, meg Mayot szidja mint a bokrot. A te neved hajtogatja állandóan és még hozzá mennyire szeret és minden áron vissza akar kapni...Mond jól vagy?-lépett oda hozzám Aidouval miközben kipislogtam a szememből a könnyeket.. :( Mayo segített felülni úgyhogy a bordáim ne fájjanak,közben mellém ült az ágyon és a fejemet a vállára fektette és ügyelt az infúzióra és simogatni kezdte a csípőmet.
Dancsi: Igen. Csak tudjátok,nehéz elhinnem ezt az egész. Egyik nap még Kaname keze között boldog vagyok, a másik pillanatban meg már egy nővel van az ágyban. Szinte már sajnálom,hogy idáig lesüllyedt. De ami megtörtént megtörtént.
Aidou: Ez így van! De örülj neki találtál valaki mást akivel boldog lehetsz. Mayo mindent megtenne érted. Meg ő legalább nem olyan ostoba hogy eldobjon egy ilyen csinos kislányt.-kacsintott rám. ;)
Fülig elvörösödtem közben elkezdtem nevetni. :) :3
Dancsi: Tudod Aidou már csak az hiányzik,hogy a Reni ezt megtudja és aztán szépen nézzünk ki. Bár tudja,hogy nekem nem vagy az esetem. -és elkezdtem kuncogni. ;)
Mayo: Hé én is itt vagyok ám! -mosolyodott el. :)
Dancsi: Tényleg el is felejtettem,hogy itt vagy.-néztem rá, majd gyorsan helyesbítettem-Tudod hogy szeretlek! De egyszerűen tudod milyen Hanabusa. Ha egyszer az ember róla beszél, kész ott van a vége mindennek.
Mayo: Én is téged. De sajnos tudom.
Shiki: A végén még akkorát hazudik,hogy vagy ránk szakad a plafon vagy a Pinokkió orra lesz. - erre mindannyian elkezdtünk nevetni. Egyszer csak váratlan vendégünk érkezett a kórházba. Az igazgató bekukucskált az ajtón miközben őt figyeltük. Bejött majd odaállt Aidouékhoz. :)
Kaien: Szia kicsim! Hogy vagy? Jobban érzed magad?
Dancsi: Igen jobban vagyok egy kicsit,de inkább egy picit rosszul.
Kaien: Gondolom a fejed miatt meg a bordáid miatt.
Dancsi: Igen.
Kaien: Jaj, nem is tudod milyen mérges vagyok most Kanamera.
Dancsi: Nyugodj meg apucim. A lényeg az hogy jól vagyok és élek. Amúgy az mi az a kezedben? - mutattam rá a bőröndre.
Kaien: Ja ez! Hoztam neked váltó ruhákat amíg itt leszel. Gondoltam örülsz majd nekik.
Dancsi: Jaj, de jó! Ezek kellettek én nekem. Köszönöm apuci.
Kaien: Szívesen kicsim.
Mayo: És engem nem is akarsz?
Dancsi: De hogy nem!-majd megpusziltam. :*
Kaien: Lerakom itt a holmid és magatokra is hagylak titeket. Látom nagyon jó kezekben vagy. Szeretlek kincsem és te vagy az egyedüli ajándékom amit édesanyád nekem hagyott hátra.-odalépett az ágyamhoz miután lett a bőröndömet és megcsókolta a homlokom. :* Csak rá mosolyogtam és már el is ment. Ekkor a nővér és Sebastian lépet be.
Sebastian: Szép Jó reggelt! Jogy van a kis betegünk?
Dancsi: Jó reggelt! Köszönöm jól.
Sebastian: Nos fiúk egy fél percre menjenek ki amíg megvizsgáljuk.
Mayo: Rendben! :)
Shiki és Aidou: Igenis! - majd mindegyikük kiment. Miután becsukódott az ajtó elkezdtek megvizsgálni. Mayo fel-alá járkált mikor megjelent Sebastian és a nővér.
Sebastian: Mayo! Jó híreim vannak! Mivel érdekes módon gyorsan gyógyul,ezért szerintem csak három napig kell itt maradni, mivel a huszonnégy órát már túlélte. Most csak infúzión van. A borda csontja is is nagyon gyönyörűen gyógyulnak. Viszont nehéz lesz szegényemnek a felkelés,ezért egy hétig feküdni a kell. A bal válla már csak, két hétig kel gipszben lenni. A harmadik nap után meg haza is viheted és gondoskodhatsz róla.
Mayo nem hitt a fülének. Ez most komoly nem fog meghalni gondolta ő. Nem is várta meg Sebastian másik mondatát bejött hozzám és egyből megölelt és megcsókolt. :* Miután szét vált az ajkunk és rám mosolygót. :)
Mayo: Három nap és haza vihetlek életem! Olyan boldog vagyok. Tudod hogy szeretlek?
Dancsi: Tudod és én mindennap jobban szeretlek.-és viszonoztam a mosolyát. :)
Mayo: Kérdezhetek valamit? De ha akarsz nem muszáj válaszolnod rá.
Dancsi: Három éves voltam. Apa engem és anyát elvitt piknikezni,amikor egy E-szintű vámpír megtámadta az anyámat. Apa megölte a vámpírt,de anyát már késő volt megmenteni. Az egyetlen emlékem ami tőle maradt és soha lenem veszem az egy szív alakú nyaklánc ami gondolom,hogy a bőröndben van.-felnyitottam és tényleg benne is volt kivettem és odanyújtottam Mayonak aki segített feltenni.-Ezért vagyok apám számára a legbecsesebb kincs. Érted már?-rá néztem a könnyel teli arcommal,miközben meséltem neki. :O :(
Mayo: Sajnálom. :O
Dancsi: Nem tudhattad. Ne kérj bocsánatot. Viszont van még valami amit eddig csak Ichijou tud. De megértem, majd azt is milyen pipa leszel érte.-Ekkor Ichijou lépett be egy szatyorral a kezében. :)
Ichijou: Megvettem amiket felírtál nekem.
Dancsi: Köszönöm. Rakd csak le ide! Jó,hogy jössz éppen elakartam mesélni azt a titkot ami négy évvel ezelőtt,neked is elmondtam.
Ichijou elsápadt majd lerakta a táskát az ágyam végébe és megfogta a kezem és bólintott. :/
Ichijou: Rendben!
Mayo: Mit akarsz elmondani neked?
Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem.
Dancsi: Négy évvel ezelőtt amikor még tizennégy éves voltam. Nagyon szerelmes voltam Kanameba és egyik este elhívott egy étterembe vacsorázni. Csak arra nem számítottam,hogy leitatott pezsgővel. Miután felvitt egy hotelszobába,ahol megvárta,hogy elaludjak és mikor ez megtörtént. Akkor megtörtént az amitől féltem megtenni.-rá néztem Mayora aki falfehér lett,de bólintott,hogy folytassam.-Kaname kikötözött az ágyhoz és megerőszakolt. Másnap arra ébredtem,hogy fáj a fejem és a kezem és hányingerem van. Miután elmentem Kanamehoz,hogy kérdőre vonjam mindent elmondott. Gondolhatod mivel az első reakcióm. Gyorsan elment titokban egy orvoshoz és megvizsgáltattam magam és kiderült,hogy......................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 3.évad 61.rész

Gyorsan másnap elment titokban egy orvoshoz és megvizsgáltattam magam és kiderült,hogy terhes lettem. Első reakcióm az volt hogy lehetetlen,de miután ultra hang vizsgálatot csináltunk,kiderült hogy még is van egy gyermekem Kanametól. Mikor éppen,próbáltam volna elmondani Kanamenak ami történt Ichijouba botlottam,akinek elmondtam mindent. Mikor elindult Kaname szobájához,valakitől megtudta és azzal vádolt,hogy miért nem kértem meg hogy hadd jöjjön el velem,arra hivatkozva,hogy szeretné a kicsit látni. Két órán át veszekedtünk minek a vége az lett,hogy elvesztetem a babát. Pedig hiába jöttek ki a mentősök időben,már késő volt. Aztán egy évig Kanamera sem néztem és újévkor egy évvel később ezek után megbocsátottam neki. A többi csak úgy ment.-a könnyeim patakokban folytak mikor kimondtam azt a szót,hogy terhes. :(
Mayo első reakciója az lett mint aki most ért egy hideg zuhany,majd vörös lett a dühtől. >.< Ichijouval szinte vártuk mikor tesz valamit tönkre,de ehelyett kiment a szobából.
Dancsi: Lehet hogy nem kellett, volna elmondanom neki?
Ichijou: Lehet. De miért egy kapcsolat, hanem vagytok egymáshoz őszinték.
Dancsi: Igaz. De még az édesanyámmal való történetet is elmondtam neki. Tudod mit? Adok neki egy kis időt,hogy feldolgozza.
Ichijou: Ez jó ötlet. Amúgy hogy vagy?
Dancsi: Jól köszönöm. Három nap és elmehetek innen. Csak azt nem tudom hova.
Ichijou: Gondolom a lány szállóba nem mész szívesen,ezért inkább odaadom neked a házam addigra ameddig csak kell neked. Rendben?
Dancsi: Köszönöm barátocskám.-majd megöleltem és ő is vissza ölelt. :)
Ichijou: Szívesen barátosném.
Kibontakoztam az öleléséből és rá mosolyogtam és adtam neki egy arca puszit. :*
Dancsi: Tényleg köszönöm,hogy itt vagytok nekem. Te is és Mayo is meg a többiek. Ha nem lennétek itt akkor,nem is tudom mihez kezdtem volna magammal.
Ichijou: Ha bármi hülyeséget elmersz követni,akkor véged van mint a botnak világos?
Dancsi: Igen!-és nevetésben törtünk ki. :D Hirtelen mind a ketten elhallgatunk,mivel látogatónk jött. Mayo jött vissza teljes nyugalommal,mintha mi sem történt volna és a kezében egy csokor fehér-piros rózsákkal. Alig mertem levegőt venni. Ichijoura néztem aki értetlenül is a fejét rázta tudtomra adva hogy ő sem érti. :/ Hát jó akkor nem vagyunk ketten mondtam magamban. Oda lépett az ágyamhoz, és mintha egy kisfiú akit rajta kaptak valami rossz dolgon nézett rám. ;) :O Oda nyújtotta a csokrot és rám mosolygót. :)
Mayo: Kérlek ne haragudj,hogy ilyen váratlanul elmentem,de bírtam hogy Kaname ilyesmit tett veled. Egyszerűen levegőre volt szükségem. Sajnálom hogy megijesztettelek,hidd el nem akartam.-miközben ezeket a szavakat mondta a hangja, olyannyira hatott rám mintha simogatna és ettől egy picit megborzongtam. :3- Hidd el nem tettem semmi rosszat és nem tettem tönkre semmit.- Levette a pulcsiját és rám rakta.
Dancsi: Mayo... én nem haragszom és pont azt beszéltük Ichijouval,hogy hagyok neked időt,hogy feldolgozd mindezt,de amint látom már meg volt. Köszönöm a csokrot.-megfogtam a pólóját és odahúztam magamhoz és megcsókoltam. :* - Szeretlek és nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen még egyszer elengedlek. Világos?
Mayo: Igen rondinella. Én is szeretlek.
Dancsi: Néha elfelejtem,hogy évekig Olaszországban tanultál és azért tudsz ilyen jól olaszul.
Mayo: Néha be is válik az olasz nyelv tudásom. :)
Játékosan belebokszoltam a vállába majd adtam neki egy puszit. :* ;) Váratlanul belépet Sebastian doktor és valami papírokat adott át Mayonak.
Sebastian: Itt vannak azok a papírok,amiket kértél,ha most alá íród el is vihetetted a kis betegünket.Nagy macska szemmel néztem hol Sebastianra,hol Mayora. Mit jelentsen ez? Csak nem...
Dancsi: Mayo te haza akarsz engem vinni innen a kórházból?
Mayo: Igen. Teresa most Ichijou házában van,mivel hallottam hogy Ichijou odaadta neked. De nem leszel egyedül mivel megkértem Sebastiant hogy egy ápolónőt adjon melléd .Így nem esik semmi bajod.
Dancsi: Hát ennek nagyon örülök. :) -ekkor belépet a nővér is és elkezdte rólam leszedni az infúziót és közben Mayo aláírta a papírt.
Sebastian: Nos akkor minden készen van. Toló kocsi vagy viszed kézben?
Dancsi: Kézben.
Mayo: Hallottad. Kézben viszem az asszonyt.
Hangos nevetésben törtünk ki.:) .D Miután a nővér mindennel végzet Mayo kivitt a kezében a limuzinig ott segített beülni. Berakta a csomagjaimat,majd elindultunk Ichijou házához. Mögöttünk Sebastian a kocsijával jött benne egy ápolónővel akit Mayo kért. Fél órával később odaértünk és mikor kinyitottam az ajtót Kitty támadott le Ichijou kutyája.
Dancsi: Szia nagylány! Hiányoztam?
Kitty ugatott egyet és elkezdte a farkát csóválni. Felmentünk az emeletre Ichijou szobájába. Az ápoló bekötötte az infúziót,majd kötést cserélt a bordáimon. Végre nyugalom és csend! Sebastian mindent ellenőrzőt majd elbúcsúzott és elment az ápolónő meg az egyik vendég szobába költözött.
Dancsi: Úgy-e nem baj hogy megint a szobádban lakom?
Mayo: Megint?! Ezek szerint te már voltál itt?-húzta fel az egyik szemöldökét.
Dancsi: Egyszer osztálykirándulás előtt Kaname megcsalt Zoéval és nem bírtam ki,hogy a lány szállóba legyek,ezért Ichijou azt mondta a házát tekintsem a második otthonomnak.
Mayo: Vagy úgy.
Ichijou. Nem baj. Nos én megyek ha van valami azonnal szólni.
Dancsi és Mayo: Rendben.
Ichijou kiment a szobából mire Kitty bejött és kiskutya szemekkel nézett rám,hogy feljöhet-e az ágyra.
Dancsi: Na gyere ide te kis rosszcsont!-felugrott majd a lábamra rakta a fejét és nézett rám. Ichijou elmosolyodott és kiment. Ekkor Teresa is megjelent a kezében egy tálca étellel.
Teresa: Örülök,hogy semmi bajod és szépen gyógyulsz,de ezért nem ártana enned is valamit.-lerakta a tálcát Mayo ölébe. -Te meg rá parancsolsz,hogy egyen különben fiatal úr neked is lesz bim-búm.
Mayo: Igen is mama!-és kisfiúsan rá mosolygót. :3
Dancsi: Köszönöm Teresa,nagyon kedves öntől és higgye el az összeset megeszem mivel órák óta nem ettem semmit. :3
Teresa elmosolyodott majd magunkra hagyott. :)
Mayo: Nos, akkor nyisd ki a szád! - és egy kanál levest nyomott a számba. Negyed órával később minden elfogyott a tálcáról és már csak az almalé maradt hátra amit egy húzásra kiittam. :3
Dancsi: Köszönök neked mindent Mayo.
Mayo: Ezért vagyok itt. Pár perc és vissza jövők rendben?
Dancsi: Rendben.-néztem rá amikor felállt és kiment. Hirtelen a nagy csendben hallottam egy fura hangot. Á biztos csak a madarak!
Kitty is mintha ő is hallotta volna,felkelt és kirohant az az erdő felé. Pár perc múlva vissza jött lehúzta rólam a takarót és elkezdted halkan ugatni.
Dancsi: Mi a baj? Azt akarod, hogy kövesselek?
Kitty bólintott egyet majd elindult. Kihúztam az infúziót majd óvatosan leraktam, nehogy kifolyón és követtem Kittyt. Amikor odaértünk egy tóhoz a hang egyre erősebb lett. Csak nem egy baba sírás ez? Mikor Kitty a hang irányába vitt egy Mózeskosárban feküdt egy édes kisfiú. Istenem de édes,de hogy került ide? Odamentem hozzá mire a kicsi abba hagyta a sírást és elkezdett vigyorogni. :) Lehajoltam és a ruhájánál volt egy levél. Kinyitottam és az állt benne hogy háromnapos a pici és aki megtalálja nevelje fel és gondoskodjon róla. Nincs senkije és mindenkije meghalt. Jézusom! Ki lehetett ez a szörnyeteg aki ilyesmire képes? Tovább olvasva csak a egy köszönet volt írva meg hogy a kicsi neve: Vittorio. Nahát,de édes egy neve van.
Dancsi: Szia Vittorio! Te hogy kerülsz ide? Nem hagyhatlak itt elkel hogy vigyelek hozzám. Na gyere nálam biztonságban leszel.-felvettem a mózeskosárral együtt elindultunk vissza, Kittyivel aki szeretett teljesen vigyázott a picire, amíg én elindultam a konyhába szólni Teresának,hogy csináljon egy meleg teát.
Teresa: Rendben. Felviszem a szobádba.
Dancsi: Köszönöm. Mayo tudnál velem jönni egy pillanatra?
Mayo: Valami történt?
Dancsi: Ami azt illeti.
Mayo szó nélkül felállt és követni kezdett. Mikor felértünk a szobába Mayo szája tátva maradt. Oda mentem az ágyhoz és kivettem Vittoriot a kosárkájából és odavittem Mayohoz.
Dancsi: Éppen miután elmentél zajt hallottunk Kittyvel és az erdőben találtunk rá. Háromnapos és Vittorionak hívják és senkije nincs. Onnan tudom,hogy egy levelet találtam a picinél. Mayo kérlek tartsuk meg! Nagyon szépen kérek! Bármit megteszek amit csak kérsz,de tartsuk meg!-néztem rá könnyes szemmel. :( Mayo evett egy nagy levegőt majd bólintott.
Mayo: Rendben. De én is segítek neked.
Dancsi: Hát még szép. Elintézed a vele fontos papírokat amíg én gondoskodom róla.
Mayo: Igen. De most feküdj vissza és pihenj,addig megkérem Teresát vegyen ennek a csöppségnek baba ruhát és játékot meg mindent ami kell.
Dancsi: Köszönöm. Hallod kincsem mostantól van egy új családod. Vigyázni fogunk rád!-lehajoltam és megpusziltam a homlokát mire ő elaludt a karomban. :* :O :) Vissza mentem az ágyamba a kicsivel a karomba és vissza kötöttem az infúziót, és ahogy leraktam a fejem én is elaludtam. Mayo odalépett az ágyamhoz és betakart és ő is befeküdt hozzám.
Mayo: Szép álmokat rondinella és Vittorio!-majd homlokon csókolt mind a kettőnket. :* Teresa eközben halkan bejött lerakta a teát és Mayo kiadta neki az utasításokat a kicsivel kapcsolatba. Öt óra eltelt.........................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 62.rész

Öt óra eltelt mire magamhoz tértem. Vittorio még mindig békésen szunyókált a kezemben és éreztem a hátamon,hogy valaki kis köröket rajzol. A fejemet oldalra fordítottam, és láttam,hogy Mayo fekszik mellettem. Észrevette,hogy valaki figyeli,gyorsan felkapta a fejét és látta,hogy csak én figyelem. Kedvesen rám mosolygót és megcsókolt. :*
Mayo: Jó reggelt!
Dancsi: Jó reggelt illetve jó estét!
Mayo: Hogy van ez a kis csöppség?
Dancsi. Szerintem jól,de azért nem ártana tisztába tenni na meg megfürdetni. Addig kihívnád Sebastiant hogy vizsgálja meg a picit,hogy nincs-e valami baja amíg én elintézem az anyai feladataimat?
Mayo: Igen. Teresa megkértem, hozzon baba ruhákat meg ami kellett mindent megtalálsz itt és a fürdőbe tettem egy pelenkázó asztalt.
Dancsi: Tökéletes apuci leszel.
Mayo: Te meg anyuci.
Dancsi: Na akkor mars tenni a dolgodra apus! :D
Mayo: Megyek megyek anyus!-hangos nevetésben törtünk ki majd felkelt és elindult telefonálni. Én meg kihasználtam az alkalmat és felébresztettem a picit aki egy mosollyal az arcán fogadta a fürdést. :) Kitty is segített megfürdetni a kicsit, és miután ezzel végeztem tisztába tettem és ráadtam az új rugdalózóját amire az volt írva kékkel: Anyuci kedvence! Tuti hogy ezt Mayo akarta! Ráadtam a rugdalózót miután tisztába tettem.Felkaptam és oda vittem az ágyamhoz és az ölembe ültettem és megitattam vele a teát amit Teresa készített. Mayo fél órával később tért vissza. Mikor észre vette,hogy a pici iszik elmosolyodott. :) Majd hangos nevetésben tört ki. :)
Dancsi. Te meg min nevetsz ennyire?
Mayo: Azon,hogy ráadtad azt a rugdalózót amit választottam neki: Anyuci kedvence! Gondoltam,hogy ezt adod rá.
Dancsi: Hát! Egy ilyen ajándékot nem lehet kihagyni.
Mayo: De mond nem anyatejjel kéne etetned?-a mondtad hallatán elpirult és meg is bánta. :3 :/
Dancsi: Ami azt illet azzal kéne,de majd megvizsgáltatom az anyatejem és ha jó akkor majd szoptatom a picit.-Mayo erre a mondatra rák vörös lett és egyben boldogság volt a szemében.Ne legyél ennyire zavarban. Szerintem nincs ennél szebb dolog a világon.-majd rá néztem Vittoriora aki végzett felvettem az ölemből és megveregettem a hátát egy kicsit ki jó ízűen büfizett.
Mayo: Szerintem sincs. De olyan furcsa hogy szülők lettünk.
Dancsi: Igaz,de én egyszer majd nem az lettem.-felsóhajtottam majd betettem Vittoriot az ágyába és el is aludt.Homlokon csókoltam. :* - Jóét kincsem!
Mayo: El sem hiszem ezt az egészet. Kanameból inkább a megcsalást néztem ki nem pedig az erőszakolást. Nem is értem hogy tudtál vele lenni.
Kopogtak.
Dancsi Szabad!-mondtam halkan. Kinyílt az ajtó és Shikiék voltak kint meg Sebastian doktor.
Többiek: Sziasztok!
Dancsi: Sziasztok!-ekkor egy hatalmas családi ölelés jött.
Vani: Hallottuk kihoztak a kórházból és itt töltöd a három napod és ezért meglátogatunk. Ezt meg kell ünnepelnünk.- Beléptek mindannyian majd a meglepetéstől elfelejtettek lélegezni.
Aidou: Az ott egy kiságy?
Ichijou: Hogyan kerül ide ez a kis szépség?
Dancsi: Hát éppen miután te elmentél Mayoval maradtam és az öt órás alvásom után találtam rá Kittyvel az erdőben.
Kain: Milyen Kittyvel?
Dancsi: Kitty! Gyere ide.-miután meghallotta a kutya nevét jött is.-A kutya.
Shiki: Vagy úgy. Szóval véletlenül került a kicsi hozzátok.
Mayo: Igen.
Gréti: Hogy hívják?
Dancsi: Vittorio. Háromnapos és én és Mayo fogjuk felnevelni.
Gréti: Milyen kis édes!-mindenki elindult a kiságy felé és megnézték.
Reni: Ezek után én is szeretnék egy kisbabát.-nézett rá Aidoura.-Remélem nincs kifogásod?
Aidou: Nincs. Szeretlek és érted bármit megtennék. Te leszel majd a világ legboldogabb anyukája.-homlokon csókolta. :*
Mayo: Jól van menjetek ki a kertbe ünnepelni addig, amíg Sebastian megvizsgálja a fiúnkat.
Mindenkit megdöbbentett ez a kijelentés ,,a fiúnkat".
Sebastian: Az anya addig itt maradhat,de apucinak mennie kell.
Mayo: Miért én menjek ki mindig?-sértődött arcot vágott.
Sebastian: Azért mert te mondtad öt perccel ezelőtt a telefonba,hogy a kicsi anya szeretné szoptatni a kicsit. Emlékszel?-hála a többiek nem hallották csak Ichijou.
Ichijou: Dancsi te tényleg szoptatni szeretnéd Vittoriot?
Dancsi: Igen annak esetében ha jó a tejem. Más különben nem.
Ichijou: Micsoda anyja leszel neki. Már előre látom és azt is hogy Mayo milyean apja lesz.
Dancsi: Jó apja lesz már szinte mindent megtesz érte. Még anyuci kedvence rugdalózót is vett neki. Az van rajta most.
Ichijou: Hát akkor Mayo ehhez csak gratulálni tudok.
Mayo: Köszönöm. De most menjünk hagyjuk Sebastian dolgozni.
Ichijou: Rendben.-elindult az ajtó felé.
Mayo: Te meg kérlek,ne vidd túlzásba rendben?-arcon csókolt. :* :3 <3
Dancsi: Megígérem. Csak akkor, ha segítesz nekem mindenben.
Mayo: Rendben.-magához húzott és megölelt.-Szeretlek!
Dancsi: Én is szeretlek,de most kérlek menj. -elengedett és el is ment Ichijouval a kertbe ünnepelni. Amíg nálunk folytak vizsgálás a többiek, a kertben kezdték megünnepelni a szabadulásom és a barátságunk évfordulóját. Gréti egy csokit és egy barátság nyakláncot,Vani is szintén egy barátság nyakláncot és a Reni is. Fél órával később én is megjelentem Vittorioval a kezemben és egy táskával a kezembe.
Dancsi: Nos! Boldog Barátság Évfordulót lányok!-leraktam az egyik padra a táskát és kivettem belőle az ajándékokat.-Vani neked egy kis milka csoki,Gréti neked a plüss cica és Reni neked pedig névre szóló nyaklánc.-mindegyiküknek odaadtam és rájuk mosolyogtam. :)
Gréti: Ha a kórházban hogy tudtad mind ezt megvenni?
Dancsi: Ichijou vette meg én csak összeírtam neki mit kell.
Ichijou: Így is volt.
Kain: Hogy ment a vizsgálat?-és odanyújtott nekem egy pezsgős poharat pezsgővel.
Dancsi: Hát kijelenthettem, hogy anya és fia egészségesek.
Mayo: Ezek szerint...-nézett rám boldogság teljes arccal. ;) :)
Dancsi: Igen azt jelenti,hogy a fiúnk egészséges és én meg szoptathatom a kicsit.
Pár másodpercen belül mellettem termet, és megcsókolt. :* Mayo: Imádlak titeket! Ti vagytok az boldogságaim!-és megsimogatta a kicsi fejét meg odarakta neki a mutató ujját és a kicsi boldogságtól elkezdte markolászni. :3 :O
Dancsi: Nekünk meg te! De most aszem leülök mert mindjárt összeesek annyira fáj a lábam.-leültem a padra és lettem a földre a pezsgős poharat.
Mayo: Menj és feküdj le,majd később ünneplünk.
Dancsi: De hogy is! Most akarok ünnepelni,csak kicsit fáj nem vészes.
Mayo: Rendben! Megkérem Teresát vigyázzon..-mire kimondta volna hogy vigyáz rá ott termet mellettünk és kivette a kicsit az ölemből és elvitte.
Aidou: Hát akkor mire várunk? Ünneplésre gyerünk mindenki!
Vani: Így igaz.
Mayo: Menjetek mindjárt mi is megyünk.
Reni: Rendben!
Dancsi: Mayo kérlek ne miattam aggódj jól...-belém fojtotta egy csókkal a szót. :* Mohó és szenvedélyes csók volt mit ne mondjak. :)
Mayo: Igen is aggódom érted. Igaz Vittorio nem a vér szerinti fiam, de annak tekintem és érte is meg érted is felelősséggel tartozom. Tetszik nem tetszik.
Dancsi: Tudod most milyen boldog vagyok,hogy ilyeneket mondasz? Az előbbi kérdésedre válaszolva én sem értem,hogy jöhettem vele össze,de az a múlt és te meg a fiúnk vagytok a jövőm.-most én kezdeményeztem a csókot. :* Mayo: Így igaz. A jövőre.
Dancsi: A jövőre.-és koccintottunk. Az egész este és nap olyan szép volt,hogy ezt biztos senki nem felejti el. ;) Esti mindenkit megkértünk senki ne mondja el,hogy van nálunk egy kisbaba,mert akkor Kaname elveheti. A választ mindenkitől egyértelmű volt:
Reni: Rendben!
Zero: Rendben!
Gréti: Rendben!
Shiki: Rendben!
Kain: Rendben!
Vani: Rendben!
Ichijou: Rendben!
Aidou: Rendben!
Hajnali két óra volt mikor Vittorio felriasztott minket. :/ Felkeltem és oda mentem az ágyához kivenni.
Dancsi: Itt vagyok nincs semmi baj, Gyere kapsz enni.-leültem az ágyra és elfektettem a karomba és felhúztam a pólóm és Vittorio már meg is találta amit kereset. :) Mayo elment addig egy pohár vizet hozni.- Milyen kis édes vagy! Jó hogy megtaláltunk téged. Most már nem vagy egyedül én is és Mayo is itt van. Mostantól a szüleid vagyunk.
Mayo: Így van.-lépet be a szobába és odarakta az éjjeliszekrényre a poharat. Leguggolt elénk és nézte ahogy Vittorio eszik.
Mayo éppen meg akarta csókolni a homlokát, mire a picit a kezével orrba csapta Mayot. Abba hagyta az evést és elkezdett kuncogni és gügyögni valamit. :)
Mayo: Az most mire volt jó fiatal úr! Ne szemtelenkedj az öregeddel!
Felvettem a vállamhoz és megütögettem a hátát és közben ringattam és megint jó ízű büfizés lett belőle. :3 Elmosolyodtam és lekapcsoltam az infúziómat és elindult vele a fürdő szobába tisztába tenni a kicsit. Ezzel is megvolnánk! Miután végeztem vele vissza tettem az ágyába és el is aludt.
Dancsi: Hát nem édes egy kisfiú!
Mayo: De az. Még mindig fáj az orrom. Kapok rá puszit?-kisfiús vigyorral nézett rám. :)
Lábujjhegyre álltam és megpusziltam az orrát. ;) :*
Dancsi: Jobb már? Kezdj hozzá szokni, amikor eszik a mellem csak az övé és ez ellen nem tehetsz semmit.-és fülig vörös lettem. 3:)
Mayo: Jó hogy most már ezzel is tisztában vagyok. De most már irány vissza az ágy, különben nem állok jót magamért.-és átkarolta a derekam.
Dancsi: Te kis Casanova! Amúgy kívánsz engem?-nézte fel rá.
Mayo: Hogy kérdezhetsz ilyet?! Persze hogy kívánlak.
Dancsi: Én is téged. De most még ne szeretkezzünk.
Mayo: Éppen ezt akartam mondani. Elsőnek legyenek a bordáid jobban meg a vállad és csak utána.
Dancsi: Vissza viszel az ágyba? Nem akarok gyalogolni. Tudom hogy...-nem tudtam befejezni a mondatot mert arra már Mayo az ágyba rakott és vissza kötött az infúziót és a kajába zárt. :) <3
Mayo: Nem foglak elengedni úgy-e tudod?-súgta a fülembe.
Dancsi: Nem is akarom.-súgtam ugyanolyan hangon.
Mayo: Szép álmokat édesem!
Dancsi: Neked is szívem!-majd homokon csókoltam és el is aludtunk. :Z :* A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 63.rész

Másnap reggel, mikor felébredtem Mayo és Vittorio nem voltak a szobába.Körbe néztem a szobába sehol senki. Nagy nehezen felkeltem és körbenéztem a fürdőszobában sehol senki,megnéztem a kertet,sehol senki. Végül lementem a konyhába és ott csak Teresa volt. Éppen mosogatott amikor megfordult és rám mosolygót. :)
Teresa: Jó reggelt! Mit szeretnél reggelire?
Dancsi: Jó reggelt és köszönöm inkább csak egy kis almalevet kérek.-leültem az egyik székre.
Teresa: Rendben! Máris adom.-egy pillanatra abba hagyta a mosogatást,majd gyorsan öntött almalevet és odarakta élem az asztalra.-Parancsolj!-és vissza ment mosogatni.
Dancsi: Köszönöm. Teresa mond, hol van Mayo és Vittorio?
Teresa: Nem tudom. Őszintén szólva csak annyit láttam, három órával ezelőtt, hogy Mayo elviszi a kicsit valahova. De gondolom a parkba mentek. Á emlegetett szamarak.-épen akkor jöttek be. Oda fordultam és éppen Mayo a karjában hozta be a kicsit. <3
Dancsi: Hát ti meg hol voltatok?
Mayo: Nagyon mélyen aludtál,amikor Vittorio elkezdett sírni és nem akartalak felébreszteni. Fogtam magam és megetettem babakajával és megfürdettem, majd tisztába tettem és mivel nem tudott visszaaludni,ezért elvittem sétálni a parkba. Őszintén szólva élveztük. Igaz kicsim?-nézett a Vittoriora aki elkezdett gügyögni. :3
Dancsi: Én meg felforgattam az egész házat miattatok és azt sem tudtam hol vagytok. Legalább hagyhattál volna valami üzenetet, vagy felébreszthettél volna,hogy szólj. Nagyon megijedtem hogy valami bajotok esett.-odamentem hozzá és megpusziltam mind a kettejük arcát és elvettem Mayotól Vittoriot. :* - Szia kincsem!
Mayo: Ne haragudj,legközelebb hagyok egy cetlit az éjjeli szekrényen vagy szólok Teresának,hogy hova megyek.
Dancsi: Ajánlom is.
Eközben az akadémián,mindenki csinálta a maga dolgát és Zero egyedül vigyázott az estiekre. Igaz Kaname arcát még mindig nem bírta,de ezzel nem volt egyedül. Ichijou, Shiki Kain és Aidou sem volt vele teljesen megbékélve. Ichijou éppen a szobájában volt amikor kopogtak. Felkelt és kinyitotta az ajtót. Nem volt annyira meglepve,mivel Kaname állt az ajtóban. Nehezen erőltet egy mosolyt Ichijou,majd beengedte Kanamet.
Ichijou: Szia! Mi..szél hozott ide? Ülj csak le!-csukta be az ajtót,majd leült.
Kaname: Nem ülök le,de köszönöm.-neki támaszkodott az ágy szélének és az ablak felé nézett.-Mond hogy van Dancsi?
Ichijou: Jól van némileg a sebei szépen gyógyulnak. A bordái még egy hétig lesznek bekötve,de a bal válla azt nem tudom.
Kaname: Értem! Nem akartam bánta,nem is tudom hova tettem az eszem. Úgy szégyellem magam.
Ichijou: Hát ezt most már nem tudod visszaforgatni az időt. De az ami biztos ő nem szeret téged és Mayova pedig nagyon boldog.
Kaname: Tudom jól ,de nem adom fel ilyen könnyen.
Ichijou: Ugyan már Kaname!-Kelt fel Ichijou és elé lépett.-Tönkre akarod tenni Dancsi és Mayo boldogságát? Ha még egy kicsit is szereted hagyd őket békén.
Kaname rá nézett Ichijoura aki rezzenéstelen arccal állta a tekintetét. Ellökte magát az ágytól, és az ajtó felé indult,de ott még megállt és a válla fölött még Ichijounak ennyit mondott: Nem adom fel!-ezzel ki is lépett a szobából. Mayo és kint ültünk a kertben Vittorioval amikor Teresa megjelent az asztalunknál.
Teresa: Ne haragudjatok,hogy zavarok,de Dancsi látogatod érkezett.
Mayo: Ki lehet az?
Dancsi: Gőzöm nincs!-vontam meg a vállam.-Nem mondott nevet?
Teresa: Igen az hiszem Kuran Kaname a neve.
A név hallatán mind a ketten felkaptuk a fejünket és egymásra néztünk.
Dancsi: Ömm...Teresa kérem mondja meg neki,hogy nem vagyok itt. Mondjon bármit,de én itt nem vagyok.
Teresa: Rendben!-azzal megfordult és elindult Kanamehoz.
Mayo: Inkább menjünk be. Kérlek mert tudom,hogy a végén még bejön és nem óhajtok most a kicsi meg előtted veszekedni sem verekedni.-nézett ránk aggodalmasan.-Felkelt a hintaszékről és felsegített. Elindultunk a szobánk felé és éppen pont akkor léptünk be, amikor Kaname jött be.
Dancsi. Hát ezt nem hiszem el!-csúszott ki a számon véletlenül. :D
Kaname: Én is örülök neked!-volt rá a válasz és egy gúnyos mosoly. :)
Dancsi: Téged akkor sem akarlak látni, ha te lennél az utolsó ember a földön. -néztem rá villámló szemekkel.
Kaname: Hát ebben egyetértünk.-nézett rám és a kicsire.-Nocsak! Kié ez a gyermek?-nézett kérdően.
Dancsi: Vidd el a kicsit Mayo!-nyújtottam oda a picit és Mayo el is ment.-Mi közöd ahhoz,hogy kié a gyerek. A saját gyerekünket a hülyeséged miatt, elvesztettem. Emlékszem?-néztem á mérgesen.
Kaname: Nem az én hibám volt,hanem a tiéd. Amúgy gratulálok ehhez a kis mitugrászhoz. -és odalépett hozzám.
Ezzel betelt a pohár és elfogyott a türelmem és elkezdtem vele ordibálni.. 3:)
Dancsi: Ide figyelj te marha! Elegem van abból,hogy engem és családomat sértegeted. Nem az hibám volt,hogy elvesztettem a babát,hanem a tiéd. Egyébként valahol egy picit örülök neki,hogy elvesztettem,mert akkor lenne valaki aki hozzád kötne. Milyen apja lettél volna a gyereknek? Szerintem szégyellt volna,és álomba sírta volna magát. Minek jöttél ide hogy felhúz? Hát akkor közlöm veled,hogy sikerült. Most már miattad lettem idegroncs és két lábon járó roncs. Elegem van belőled érted elegem! Semmit nem érzek irántad csak gyűlöletet! Úgy hogy ahogy ide bejöttél úgy is mész ki innen és hagysz végre békén. Valamint a gyerekem nem "kis mitugrász" ahogy te nevezted,van neve is Vittorio. Ja és még valami mielőtt elmész,Mayo és az én gyerekemet hagyd békén mert ha nem akkor nagyon megbánod. Nem ismersz olyan jól,hogy tud úgy fogom védeni a gyerekemet, mint a tigris anya a kölykeit.-mire a mondat végére értem patakban folytak a könnyeim. :( Kaname rám nézett,majd elsápadt. Leakarta törölni a könnyeim,mire én eltoltam a kezem onnan.- Hozzám ne érj! Eszed be se jusson! Takarodj innen!-mutattam neki az ajtóra. Kaname odament az ajtóhoz majd vissza fordult és puszit küldött és rám mosolygót. :* Kinyitotta az ajtót,mire én oda mentem és rávágtam a kezére az ajtót. :D ;) Erre egy hangos kiáltás és egy cifra káromkodás és futó lépéseket hallottam a bejárati ajtó felé, és hangosan becsapódó ajtót. Kellett neked velem kötekedni te nyavalyás mondtam magamban. Odamentem az ágyra és a párnába temettem az arcom, és hangosan elkezdtem sírni. :( >.< Egyszer csak arra lettem figyelmes,hogy nyílik a szobám ajtaja és Mayo lépbe a kicsivel a karjában. Két lépéssel az ágy mellett termet, leült mellém és átölelt és vigasztalóan megsimogatta a fejem. :3 Odabújtam hozzá és még jobban sírtam. :( Istenem iért vagyok ennyire síros? Miért nem tudom abba hagyni?Gondoltam én miközben valamennyire megnyugodtam és felnéztem Mayora, aki minden egyes könnycseppet lecsókolt az arcomról. :* :3 Mayo: Hallottam mindent és nagyon büszke vagyok rád és nem csak én.-nézett le Vittoriora.-Hanem a fiúnk is. Nagyon nagyon szeretlek!-és megcsókolt. :* Dancsi. Én is szeretlek! Köszönöm,hogy itt vagytok nekem. Soha nem fogom egy percre sem magára hagyni a fiúnkat. Mayo megkérhetlek valamire?
Mayo: Mond és teljesítem.
Dancsi: A kicsi miatt és miattunk is fogadjunk fel két testőrt kérlek! Nem akarom,hogy neked vagy a picinek baja essen miattam.-néztem a kicsire és arcon csókoltam mire ő hangos nevetésben tört ki.- Szeretlek picurkám! Te vagy az én egyetlen fiam.
Mayo: Rendben van. De ne hibáztasd magad ne ma te hibád érted? Nem a te hibád.- és összekócolta a hajam.
Dancsi: Ha ezt még egyszer nem csinálod, akkor jó.-és én is összekócoltam a haját.-Na úgy-e milyen rossz?
Mayo: Én inkább egyenesen élvezem ezt. De most ideje tisztába tennem és megfürdetnem ezt a rossz csontot.-Felállt és bement a fürdőbe a kicsit tisztába tenni és megfürdetni. Fél órával később kijött csurom vizesen. Erre halk nevetésben törtem ki, mert a kicsi elaludt Mayo karjába. Lerakta az ágyába és hozzám bújt. Mayo: Olyan jó érzés itt lenni,hallani a szíved verését. Olyan mintha otthon lennék. Te jelented nekem a biztonságot.-és lehunyta a szemét. :)
Dancsi: Ezt én akarta mondani neked. De örülök,hogy mellettem vagy,hiszen nélküled meg a többiek nélkül lehet hogy nem is élnék már. De ebbe még bele gondolni is rossz.-ráztam meg a fejem és magamhoz öleltem Mayot, még jobban majd hátra dőltem és magammal húztam Mayot is.-Tudod mit? Mit szólnál ahhoz a ha holnap elmennénk mi hárman valahova..........................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 64.rész

Mit szólnál ahhoz a ha holnap elmennénk mi hárman valahova elmennénk nyaralni. Vagy legalábbis pihenni. Mit szólsz hozzá?-néztem rá. :)
Mayo: Rendben van. Mit szólná ha a vissza mennénk Egerbe és a házamban töltenénk?-nézett rám mosolyogva. :)
Dancsi: Nekem jó. Már alig várom!
Mayo: Ez lesz az első családi nyaralásunk. Olyan édesen alszik.-fordította el a fejét a babaágy felé. :) ;)
Dancsi: Ő lett a mi fiúnk. Tudod gondolkodtam, Vittorion és rájöttem arra,hogy az élet adott egy második lehetőséget arra,hogy legyen egy gyerekem.-felsóhajtottam. :O
Mayo: Igazad van,de most kivételesen egy jó apja van gyereknek.-megsimogatta az arcom. Dancsi: Igen, egy csodás apa,aki mindig is szeretni fogja.
Mayo: Nem csak őt.-kisfiús mosollyal rám kacsintott. ;) :)
Dancsi: Szeretlek! Ezt ne feled soha!
Mayo: Akkor ezt megbeszéltük.
Dancsi: Szólnom kell még az igazgatónak is. Nyaralni meg maradjunk olyan négy napig. Ha nem bánod.
Mayo: Amíg veled lehetek, semmit nem bánok.-odahajolt hozzám és megcsókolt. :* Ez a csók más volt mint az előző. Ezt most édes és érzéki volt. :3 ;) Miután elvált az ajkunk egymástó Mayo benyúlt a pólóm alá és a sérült bordáimat simogatta. Dancsi: Én is így gondolom. Jaj,bár ne ismertem volna Kanamet akkor nem lett volna ez. -felsóhajtottam és lehunytam a szemem. Egyszer csak Mayo megsimogatta az arcom, és csókot lehelt a homlokomra. Majd az egyik hajtincsemmel elkezdett játszani. Mikor kinyitottam a szemem,Mayo szomorú szemével találkoztam.-Nem kellett volna mondanom igaz?
Mayo: Látom rajtad,hogy még egy kicsit szereted. De viszont tudom,hogy nem fogsz megbocsátani neki.
Dancsi: Nem szeretem egy kicsit se! Azok után amiket tett velem, még azt mondod,hogy egy kicsit szeretem?!-felültem és mérgesen néztem Mayora. 3:)
Mayo: Látszik rajtad,csak nem akarod beismerni.-húzódott el tőlem és az ágy szélére ült.
Dancsi: Hát ez kész! Te is azt kezdett el amit Kaname? A féltékenységet? Elegem van ebből!-felkeltem és odamentem az ajtóhoz.
Mayo: Most meg hova mész?-állt fel ő is.
Dancsi: Szükségem van egy kis levegőre,különben itt fogok megörülni,és nincs türelmem se erőm ahhoz,hogy azt hallgassam,ahogy össze veszünk Kaname miatt. Ne merj utánam jönni.-kinyitottam a ajtót és kimentem rajta majd becsaptam. Mayo úgy állt ott mint aki hideg zuhanyt kapott. Az ajtó becsapódására Vittorio felébredt és elkezdet halkan sírni. :( Mayo gyorsan ott termet mellette, kivette az ágyból és elkezdte ringatni, de sehogy sem akart megnyugodni.
Mayo. Hiányzik anya igaz?-nézett rá. Ekkor a kicsi az anya szó hallatán elnémult, majd körbenézett és újra sírásba kezdet,de most egy kicsit hangosabban.-Csssst! Semmi baj,gyere megkeressük anyát!-kiment a szobából,majd egyenesen a konyhába. Ott nem talált senkit,majd kiment a kertbe és ott volt Teresa. Odament hozzá és megkérdezte,hogy hova mentem.
Teresa: Azt hiszem az erdő felé ment.-mutatott az erdő felé.
Mayo: Köszönöm.-és el is ment a kicsivel a karjában. Én eközben az erdőben mentek egy régi úton,mit régen még kicsiként használtam Ichijouval,Kanameval és Mayoval. A régi szép emlékek, mondtam magamban. Mikor odaértem a régi kis házikóhoz bementem és minden le volt fedve egy fehér lepedővel. Elhúztam a függönyöket és kinyitotta az ablakot,hogy bejöjjön egy kis levegő. Majd az összes fehér lepedőt levettem, és amikor a szekrényről levettem ott állt egy fénykép rajta voltam én,Kaname,Ichijou,Mayo kicsiként és rajta az igazgató és az édesanyám is. A fénykép az előtt készült,mielőtt az édesanyám meghalt. Akkor volt én három éves,Kaname öt éves és Ichijou is, Mayo meg hét éves. Mikor a kezembe vettem könnybe lábad a szemem. :(
Dancsi. Bár tudnám hogy mit rontottunk el,vagy hol kezdődött a rossz.-hangosan felsóhajtottam és egy kövér könnycsepp gördült végig az arcomon egészen,a fényképüvegig. :O :( Teljesen belemerültem a gondoltaimba és olyan furcsa érzésem támadt,mintha valaki figyelt volna. Megfordultam és nem tudtam eldönteni,hogy most jól látok vagy sem,de ott állt teljes élet nagyságban Mayo karjában a kicsivel.
Dancsi: Te meg mit...-és rá néztem a síró Vittoriora.- Istenem kicsikém,felébresztettem igaz?-néztem szomorú szemekkel. :( Mayora. Eközben már előttem állt és kivette a kezemből a képet lerakta a mellette lévő asztalra, majd a kezembe rakta a kicsit. :) <3
Mayo: Miután elmentél nem lehetett megvigasztalni és tudtam,hogy csak idejöhetsz, ezért nem volt nehéz idejönnöm.-megsimogatta az arcom és végig húzta a mutató ujját a könnyeim helyén. :) - Sajnálom,hogy veszekedtünk. Bocsáss meg nekem! Nem akarlak elveszíteni,ahogy a fiúnk sem.
Dancsi: Én is sajnálom és én sem akarlak titeket elveszíteni.-mosolyogtam rá. :)
Mayo: Akkor szent a béke?-fogott és a derekamnál átölelt és magához húzott. Dancsi: Ühüm.-lábujjhegyre álltam és megcsókoltam és ő is viszonozta. :* Mayo: Én is te buta!-erre mind a ketten nevetésben törtünk ki. Oda vezetett az egyik fotelhez és az ölébe ültetett.
Dancsi: Milyen régen voltunk itt. Emlékszel?-néztem rá.
Mayo: Igen. Mindenre emlékszem ami itt történt.-mosolygót rám. :) Vittorio ekkor elkezdett gügyögni,és mint a kismacskák nézett rám nagy szomorú szemekkel.
Dancsi: Éhes vagy igaz?-mosolyogtam rá és erre a válasz az volt, hogy az anyámtól kapott nyakláncomat a kis kezében markolászta. Felhúztam a pólót és a melltartót lehúztam és Vittorio megtalálta amit kereset és boldogan kezdett enni. :3 :)
Mayo: Istenem ezzel a látvánnyal nem tudok betelni! Egész nap tudnám ezt nézni.-és megsimogatta Vittorio fejét. :)
Dancsi: Ha tudnád,néha milyen fájdalmas is tud lenni.-rázta meg a fejét mosolyogva Mayo. :)
Mayo: Tőlem a nők hódítás fortélyait örökli meg és a bókokat,tőled meg a gyönyörű mosolyt,kedvességet és őszinteséget.
Dancsi: Ne hízelegj nem válik be fiatal úr!
Mayo: Nem adom fel asszonyom.-és megpuszilta az arcom. :* Vittorio két perccel később abbahagyta az evést és a vállamra fektettem és megveregettem egy kicsit a hátát és a jó ízű büfi nem maradt el. ;)
Dancsi: Nem ártana most már vissza menünk. Kezdek megfagyni és a kicsi is jég hideg kezd lenni.-felkeltem Mayo öléből és ő is felkelt meg a pulcsiját rám rakta és visszamentünk kéz a kézben Ichijou házába. Fél órával később kertből vezető úton mentünk vissza, amikor ott várt ránk Teresa és...........................
A következő részben folytatjuk~D*

 

Vampire Knight 65.rész

Fél órával később kertből vezető úton mentünk vissza, amikor ott várt ránk Teresa és Ichijou Kainnel és Shikivel. Éppen beszélgettek amikor odaértünk hozzájuk. :)
Ichijou: Hát ti meg hol voltatok?-nézet ránk gyanúsan.
Mayo: Történt köztünk egy kis veszekedés Kaname miatt,de most már szent a béke igaz cara?-nézet rám mosolyogva. :)
Dancsi: De még mennyire.-én meg a kicsire néztem aki időközben elaludt a karomba. :3 :O :)
Shiki: Itt járt Kaname?-nézett kérdően. o.O
Dancsi: Igen. De ne féljetek,megkapta a magáét.-vigyorodtam el. :D
Kain: Még is mit csináltál?-ő is kérdően nézett rám. o.O
Dancsi: Hát elsőnek kikészített,valamint sértegetett és Vittoriot kis mitugrásznak nevezte és amikor elkezdtem vele enyhén szóval beszélget,kiparancsoltam a házból,de mielőtt elment volna, puszit küldött nekem és több sem kellett fogtam és a kezére vágtam az ajtót. Ennyi történt!-erre Ichijouék nevetésben törtek ki.
Shiki: Na hát te aztán nem vagy semmi.-fejét ingatva mosolygót. :)
Ichijou: Hát az biztos!-és rám mosolygót. :)
Dancsi: Úgy kell neki. Amúgy van egy hírünk, igaz Mayo?-néztem fel.
Mayo: Igaz.
Kain: Mi lenne az?-néztek ránk kíváncsisággal. :)
Mayo: Holnap elmegyünk négy napra pihenni. Csak mi hárman.
Ichijou: Ennek igazán örülök!-oda jött hozzánk és mind a kettőnket megölelt a kicsinek meg a homlokára adod egy puszit. :* :)
Dancsi: De szólj az igazgatónak is erről,nem szeretném ha aggódna. De tudod hogy kinek nem szabad szólni.
Shiki: Hát persze, hogy tudjuk! Ne féljetek szólunk az igazgatónak is,na meg a többieknek is. Rátok is fér és egy kis pihenés!
Mayo: Köszönjük Shiki!
Kain: Meg azt hiszem lesz mit ünnepelnetek is.
Dancsi: Igaz. Holnap már a vállam jobban lesz és őszintén szólva már a bordáim se fájnak annyira.
Ekkor egy ismerős hang szólalt meg mögöttünk. Rosa az ápóló aki egészvégig felügyelt.
Rosa: Hát akkor már rám se lesz szükségetek és az infúzióra sem.
Mayo: Így van.
Rosa: Nos akkor én már megyek is. Vigyázzatok magatokra gyerekek.
Dancsi: Köszönjük a segítséget. Hálásak vagyunk mindenért.
Rosa: Nincs mit megköszönnöd ez a munkámmal jár.-ránk mosolygót és el is ment. :)
Dancsi: Amúgy Kain nem muszáj válaszolnod arra amit most fogok kérdezni és bocsáss meg érte,de mi lett veled és Kittyvel?
Kain: Hagyott egy levelet amiben azt írta,hogy sajnálja és szeret engem.
Dancsi: Ezek szerint elment?
Shiki: Igen és az iskolából is kiiratkozott.
Dancsi: Értem! Sajnálom Kain.-néztem rá.
Kain: Ugyan. Már nem is fáj annyira és nem vagyok egyedül ezzel.-nézett rám.
Dancsi: Jogos. Mind a ketten túltettük magunk ezen. Hála égnek!
Kain: Ühüm.
Mayo: Nos én most megyek összepakolni és bevisszük Teresával Vittoriot.-elvette a kezemben lévő csöppséget és rám nézett.- Maradj csak és beszélgess,később én is kijövők.-arcon csókolt és elment Teresával. Addig leültünk a hinta ágyra Ichijouval és Shikivel, míg Kain egy fának támaszkodva állt és elkezdtünk minden féléről beszélgetni. Eközben az akadémián a szokásos ricsaj és élet ment. Szinte mindenki el is felejtette,hogy mi történt két-három nappal ezelőtt. Közben a tesis tanár nőről kiderült,hogy azért esett össze a múltkor, mert kisbabát vár,de nem is egyet,hanem kettőt. :) Mindenki gratulált a tanárnőnek és a tanár úrnak és egy tesi óra elmaradt, mivel a diákok ünnepséget rendeztek a kisbabák miatt. De elég vicces volt az arc kifejezése a tanár úrnak, amikor megtudta,hogy apa lesz. :P Zero és Vani felügyeltek az estiek testi épségére. Aidou mint mindig, most is a nappalis lányokat akarta lesni,csak hogy ez most sem sikerült mint mindig. Reni mindig akkor volt ott,amikor Aidou megpróbált volna "udvarolni".
Reni: Jaj,Aidou mikor fejezd ez már be?-és színészien eljátszotta az összetört szívet.
Aidou: Nem tudom,pedig tudod jól hogy szeretek.
Reni: Azt hiszem azt mindig mondogathatnád.
Aidou: Rendben! Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek...-a többit Reni egy csókkal fojtotta belé. :*
Reni: Azt hiszem ennyi elég lesz. Hiszek neked,de kérlek ezt a kukucskálás befejhetnéd végre.
Aidou: Rendben.-Megölelte,majd elindult együtt az estiek holdszállójához. :) Teresa: Gondoltam felhozom őket.-és rám mosolygót. :)
Dancsi: Nyugodtan.-vissza mosolyogtam és becsuktam utána az ajtót. :) Vissza akartam indulni,amikor az ajtó pont úgy nyílt ki,hogy egem fejbe talált. :O :D
Dancsi: Áúúú! Ez fájt!-és elkezdtem a homlokomat simogatni. :3
Mayo: Kérlek bocsáss meg,nem tudtam,hogy beszeretnél jönni.-csókot lehelt a pici búbra. :* <3
Dancsi: Te bocsáss meg szólnom kellett volna,hogy jövők.
Mayo: A nem fáj annyira?-közben a kicsit a kezembe rakta. :3 <3
Dancsi: Nem,nincs semmi bajom,ne aggódj.-és rákacsintottam,majd a játékszőnyeghez mentünk és az ölembe ültettem Vittoriot és játszani kezdtünk vele egy kicsit. A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 66.rész

Fél órával később már el is aludt a szőnyegen,amíg mi a kanapén ültünk. Olyan édesen aludt, mint egy kismacska. :3 Dancsi: Olyan édesen alussza az igazak álmát.-súgtam halkan Mayonak.
Mayo: Igen,de ideje lenne nekünk is,mert holnap megyünk.-súgta ugyanolyan halkan.
Dancsi: Jogos.-ásítottam egyet.-Jobban járnék vele és teljesen ki vagyok.-oda ballagtam az ágyhoz és háttal ledőltem az ágyra. Lehunytam a szeme és vettem egy mély levegőt és amikor kinyitottam Mayoval néztem szemközt, és majd nem felsikoltottam. >.< Mire észbe kaphattam volna, már meg is csókolt és magához ölelt. Mayo: Gyönyörű vagy.-súgta majd megcsókolt. :* <3
Nagy nehezen leesett,hogy Mayo mit akar,fogtam magam és leszedtem magamról. Rá néztem és ő értetlenül nézett engem. :/
Dancsi: Ne haragudj,de nem akarom még...-felhúztam a lábam és kezemmel összekulcsoltam és a fejem a térdemre hajtottam.
Mayo: Tudom,hogy félsz de én nem akarlak bántani és nem akarok fájdalmat okozni neked én nem vagyok ő.-megsimogatta a kezem.
Dancsi: Tudom mindezt nagyon jól,de még is félek,pedig világéletemben semmitől nem féltem és nem sírtam ennyit mint ebben a pár napban.-megfogtam a kezét és a szívemre tettem. Mayo: Olyan jó érezni a szíved szívverését.-és odarakta fejét ahol a keze volt és lefektetett a párnára és hallgatni kezdte a szívverésemet. Dancsi: El is felejtettem,hogy te is vámpír vagy.-simogatni kezdtem a hátát és a hajába fúrtam az arcom.-Ne haragudj rám.-elcsuklott a hangom.
Mayo: Nem haragszom,inkább sajnálom,hogy olyat akartam rád erőszakolni,mit még nem akarsz,meg el is felejtettem,hogy a bordáid nem olyan régen kezdtek rendbe jönni.-megcsókolta az állam és a szám. :*
Dancsi: Örülök,hogy beléd ütköztem a hotel folyosóján.-elkezdtem halkan nevetni. :D
Mayo: Éppen jókor. Jó helyen voltam jó időben.-rám kacsintott. :*
Dancsi: Az biztos. Amúgy holnap ott lesz a házadban Dzsínó?- Dzsínónak Mayonak,Ichijounak és nekem régi ismerőse és testőrünk is aki ránk vigyáz.
Mayo: Igen. Minden hova elmegy veled,de tartja a nyolc lépés távolságot,ahogyan kértem tőle.
Dancsi: Ennek örülök,de most már szeretnék aludni,ha nem bánod.-néztem rá mosolygósan. :)
Mayo: Jóét.
Dancsi: Jóét.-amint lecsuktam a szemem el is aludtam. :3 Mayo fél órával később aludt el mivel,egész végig azt nézte,ahogy alszok. Dancsi: Mayoval öt napja találkoztam először,amikor az öccsével itt voltam,mivel van egy barátnője Ichijounak és őt látogattuk meg itt. Ágnes szobájából léptem ki és pont akkor ütköztem Mayoba. A többit meg gondolom tudod.-néztem rá.
Dzsínó: Hát persze,de nagyon sápadt vagy minden rendben?-aggódás hallatszott ki a hangjából. :O
Nem tudtam elmondjam-e vagy ne amit pár perce láttam a konyhába vagy ne,de végül is elmondom,mivel Dzsínónál egy nyitott könyv vagyok. :D :/
Dancsi: Mielőtt a partra jöttünk az előtt a konyhába mentem és megláttam Mayot és Ellyt csókolózni és ölelkezni,de mindig ez van velem.-térdemre hajtottam a fejem.
Dzsínó: Jaj kislány,mik nem történnek veled.-rám mosolygót és felállított és a nyakába ültetett,ahogy kiskoromba tette,mindig ha szomorú voltam. ;) :) Úgy mentünk vissza a házba,de mielőtt az erkély ajtaján léptünk volna be,lett és megpuszilta az arcom. :* :) - Sok mindenben megváltoztál,de nekem ugyanaz a kislány,maradsz aki voltál.
Dancsi: Nálam meg mindig az élet vidám és kedves Dzsínó maradsz aki mindig is voltál.-megöleltem és elindultunk be. Amikor bementünk Mayo a kanapén ült és nem látszott valami nyugodtnak,Elly meg éppen az ablakokat mosta. Éppen odaakartam menni,mikor Mayo felkapta a fejét és idegesen felállt és elindult felém. A jaj!-volt ez magamban a válasz. Négy lépéssel előttem termet és megfogta karom és a kanapé felé irányított és leültetett miután oda vitt. Megjelent a szemében a düh és a harag és rám nézett. 3:)
Mayo: Hol az ördögben voltál?-zsebre tette a kezét.
Dancsi. Dzsínóval voltam sétálni. Miért?-néztem rá én is idegesen. 3:)
Mayo: Szólhattál volna,hogy hova mész,mikor felmentem a szobánkba nem találtalak ott csak a kis alvó Mayot egyedül.
Dancsi: Ááá...szóval ennyire érdekel,hogy hova megyek és kivel,akkor legközelebb kicsi szívem mond meg,te is ki az akivel a hátam mögött csókolózol a konyhában és ölelgeted.-feleltem hangosan és rá néztem Ellyre aki holtsápadt lett a mondat végétől. :O Amikor vissza néztem Mayora az is holtsápadt lett. Aha szóval ennyit erről!-volt a válasz a kérdésemre.
Mayo: Dancsi...én...-dadogta nagy nehezen.
Dancsi: Azt hitted,hogy nem vettem észre,hogy faljátok-nyaljátok egymást? Elly volt az akivel régen jártál igaz?-néztem rá könnyes szemmel. :(
Mayo: Igen.-elfordította a fejét és akkor megláttam azt amit kislánykoromban láttam utoljára mielőtt Mayo elment volna. Nagy levegőt vett és elkezdett.......................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

 

Vampire Knight 67.rész

Nagy levegőt vett és elkezdett szabad folyást adni a könnyeinek. :( Na most mihez kezdjek, édes jó istenem?-kérdeztem magamtól. Dzsínó és Elly nem voltak már, akkor a szobában amikor Mayo kimondta az "igen"-t. Felsóhajtottam és odamentem Mayohoz,de ő csak egyre jobban hátrált,míg a végén neki nem ment a falnak és ott lecsúszott és leült a földre. :O Leguggoltam elé és megöleltem és mint egy kisgyereket elkezdtem ringatni. :3 Dancsi: Sajnálom,nem akartalak bántani,sem a múltad béli sebeket feltépni,de olyan furcsa hogy te kezdtél el sírni és én vigasztallak, miközben nekem kéne ezeket tennem.-lecsókoltam az arcáról a könnyeket és megsimogattam az arcát. Dancsi: Majd én,ne fossz meg ettől a lehetőségtől.-játékosan megharaptam a fülét. :) :P Ugyanazon a hangon válaszolt Mayo:
Mayo: A tűzzel játszol úgy-e tudod?-a mutató ujjával végig ment lassan a gerincemen. :3 <3
Dancsi: Ahogy te is.-felhúztam az óvszert Mayo férfiasságára.-Remélem,nem fogod mindezt megbánni.
Mayo: Nem én,mert én olyan nővel fogok lefeküdni akit szeretek és nagyon megbántottam,igaz nem így kéne bocsánatot kérnem.-megfogta a kezem és belecsókolt a tenyerembe. :* Dancsi: Majd gondolkodok, mi legyen a bocsánat kérő ajándékom.-elmosolyodtam. :) Mayo kisfiúsan elmosolyodott és visszanyomott a párnák közé és lassan,de óvatosan belém hatolt. Ichijou: Szia bátyus. Minden rendben van?-közben ki volt hangosítva a telefon Ichijouéknál és nálunk is. :D xD
Mayo: Minden a legnagyobb rendben van,csak azért hívtunk fel hogy szóljunk minden rendben és épségben itt vagyunk.-rám mosolygót és magához ölelt. :3 Ichijou: Ennek nagyon örülünk,remélem ez így lesz négy napon át. Ne feled ha egy panasz is lesz rád akkor velem gyűlik meg a bajod,ha megbántod a húgocskám. Világos?-erre mindenki hangosan nevet. :D
Dancsi: Megértette,de nyugodj meg most csesztem le,úgy hogy ne félts engem bátyus.
Vani: Hogyhogy most cseszted le?-néztek érhetetlenül. :/
Dancsi: Hát röviden annyi,hogy Teresa unokahúga Elly, Mayo volt barátnője és első nap rá akaszkodott Mayora és én meg a konyhában vettem észre.-felsóhajtottam. :O
Vani: Hogy az a kis...-halkan hozzá tette amit mondani akart.
Mayo: Nyugodj meg Vani,azóta minden rendben van kettőnk között.-rám kacsintott és megcsókolt.- Szeretem és nem hagyom,hogy fájdalmai legyenek és azt hogy magányos legyen.
Gréti: Ajánljuk is,mert véged.-fenyegető pillantása lett. De jó hogy Mayo más hol van!-gondoltam én.
Shiki: Tényleg most jut eszembe,hogy lemaradtatok a legnagyobb hírről. Arról hogy..............................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 68.rész

Arról hogy Kaname újra összejött Kittyvel.-erre síri csend lett. :/
Dancsi: Gondoltam,hogy ez lesz belőle,de tudjátok mit? Én nem is bánom,én már megtaláltam másnál a boldogságot.-rá néztem Mayora szerelmes szemekkel. Aidou: Rosszul,de mi felvidítjuk mindenképpen. Igaz emberek?-erre hangos igenek jöttek. :D
Dancsi: Ennek örülök. Kain én csak annyit tudok most mondani,neked hogy örülj hogy nincs veled Kitty mert akkor nagyobb szomorúságot kell átélned mint most.
Kain: Teljesen igazad van. Köszönöm a jó tanácsot.-kedvesen elmosolyodott. :)
Reni: Amúgy hogy van a kis Vittorio? Úgy hiányzik nekünk.
Mayo: Békésen alszik a saját kis birodalmában,de amúgy nagyon jól.
Vani: Ennek örülünk. Vigyázz is rá meg még az anyára is.-mindenkinek az arcán megjelent a kisfiús kislány mosoly. :)
Dancsi: Jaj, emberek hagyjátok szegény Mayot,teljesen zavarban van. Köszönöm hogy aggódtok értem,de nem kell.-halvány mosoly jelent meg az arcomon. :)
Ichijou: De akkor is vigyázunk rád ha te nem akarod. Tetszik nem tetszik húgi. Vili?
Dancsi: Mint a nap. Mi most búcsúzunk,majd később még beszélünk. Adjátok át az üdvözletünket az igazgatónak és a tanárnőnek a kisbaba miatt.
Gréti: Rendben meg lesz! Jó pihenést!-ez még pár embernél hangzott el. :)
Mayo: Köszönjük!-azzal letette a telefont.-De sok testvéred van.
Dancsi: Még is mit vártál? Tudod jól mennyire félteken,azok után amit az anyám elvesztése után tettem.-felültem és összekulcsoltam a kezemmel a lábamat.
Mayo: Nem jót az biztos.
Dancsi: Magyarázd el egy három éves kislánynak,hogy az anya a szeme láttára,meghalt és nem alszik.-felsóhajtottam.-Miután négy éves lettem apa mindent elmondott és világgá mentem bánatomban. Másnap reggel mintha mi sem történt volna,hazamentem és sírni kezdtem. Még most is rossz, erre gondolni.-megfogtam a szív alakú nyakláncot.
Mayo: Tudom,hogy min mész keresztül. Mi is Ichijouval elvesztettük a szüleinket.-visszahúzott és a mellkasára hajtotta a fejem. <3
Dancsi: Igaz. Holnapután lesz már tizenöt éve,hogy elvesztettem az anyám.
Mayo: Amióta az édesanyád meghalt,neked nem is volt mostohaanyád?-megsimogatta a hátam. :3 <3
Dancsi: Nem volt mert apa hű maradt hozzá,de ugyanúgy folytatta az életét ahogy eddig.
Mayo: Elkellet volna,azért egy pótmama. Kérlek ne vedd rossz néven.
Dancsi: Nem fogom,mert szeretlek. Mayo: Ha arra az egy órai ezelőtti csókra gondolsz Ellyvel, akkor soha többé nem teszek olyat. Cserkész becsszavamra!-elmosolyodott. :) - Valamint én is szeretlek! <3
Dancsi: Meg van mivel engesztelhetsz ki.
Mayo: Mit szeretnél?-kíváncsian nézett rám. ;)
Dancsi: Mivel éhes vagyok,kérek egy nagy adag csokit.-nevetni kezdtem Mayo értelmes képén. :D
Mayo: Az előbb itt szerelmeskedtünk,erre te azt mondod,hogy éhes vagy?-mosolyogva megrázta a fejét. :) - Hogy a nőkőn ilyenen nem tudok kiigazolódni az is biztos,de rendben.Kapsz csokit,ha ezt tesz boldoggá.-felkelt és gyorsan felöltözött.
Dancsi: Mayo?
Mayo: Tessék?
Dancsi: Hozd át nekem Vittoriot.
Mayo: Rendben.-odahajolt hozzám és megcsókolt. :*
Dancsi: Köszi.
Mayo: Mindjárt vissza jövők.-azzal el is ment. Kihasználva az alkalmat gyorsan elindultam zuhanyozni,és mire végeztem is Mayo az egyik kezében Vittoriot tartotta a másik kezében,egy halom csokis sütit. *-* Mayo: Itt van amit kívántál. Még valamit?
Dancsi: Semmi mást,csak titeket így látni,egészen életem végéig.-odamentem az ágyhoz leültem Mayo mellé és elvettem tőle a kicsit és az ölembe ültettem.- Szia kincsem. Jól aludtál?-erre a válasz egy gügyögés volt és tapsikolás. :O Mayo: Ezek szerint jól aludt.-megsimogatta a fia fejét. :)
Dancsi: Szerintem is.-lefektettem a kezembe és elkezdtem etetni.-Tudod amikor Kaname kis mitugrásznak nevezte,megfordult a fejembe vajon a saját gyerekéről is így beszélt volna.-a jobb kezemet ráraktam a hasamra. :/
Mayo: Ha megszületett volna,a a saját gyereke az szent és sérthetetlen lett volna. De hogy lehetett ilyen...-elfojtott egy olasz káromkodást. 3:) De hogy nem értettem!-volt az első gondolatom.
Dancsi: Mayo nyugodj meg kérlek.Ha felhúzod magad, azzal csak a kicsinek rossz.-rá néztem Vittoriora aki befejezte az evést. :) Ráraktam a vállamra és elkezdtem kicsit ütni a hátát,hogy tudjon büfizni. Rá fél másodperccel később hangos jól eső büfögést lehetett hallani. :D Mayo: Csak a női hódításban. Nyisd ki a szád!-odarakott a szám elé egy csokis sütit. :3 Kinyitottam és bekaptam és Mayonak ezzel be is indítottam a fantáziáját. :D
Dancsi: Szerintem meg tényleg olyan lesz mint te. Ezen ne vitatkozz,mert mindig egy nőnek van igaza.-odahajoltam hozzá és megcsókoltam. :* Mayo: Én is szeretlek anyus! Vigyázni fogok rátok,mert tőlem senki nem vehet el titeket.-átölelt és ránk rakta a takarót. A kicsi ekkor................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 69.rész

A kicsi ekkor, elkezdett lelkesen gügyögni és tapsikolni. :)
Mayo: Hát te meg minek örülsz fiatal úr?-nézett rá mosolygós arccal. :) Vittorio valamit még gügyögött és komoly arccal meredt Mayora. :/
Dancsi: Úgy látszik tettél,valamit aminek drága fiad nem örül.-néztem rá én is Mayo.
Mayo: Ne nézzetek rám. Én most nem csináltam semmit.-feltette mindkét kezét.
Dancsi: Kicsim mit tett apu ellened?-néztem rá, és leraktam magam elé. Mászkálni kezdett Mayo irányába és megállt előtte, majd belemászót az ölébe. De furcsa egy gyerek vagy te!-mosolyogva ingattam a fejem. :)
Mayo: Meg van a válasz. Hihetetlen amit mondani fogok,de alig várom hogy megtegye az első lépéseit.-magához ölelte. :3
Dancsi: Én is várom,meg azt amikor kimondja az első szót.-megcirógattam Vittorio arcát. :) <3
Mayo: Azt én is. Most már ideje lenne egy kis sétát vagy valami mást csinálni.-kisfiúsan rám mosolygót és pajkosan rám kacsintott.
Dancsi: Jaj,Mayo te javíthatatlan vagy,de majd később most elmegyek Dzsínó kíséretében vásárolni. Úgy-e magatokra hagyhatlak titeket?-kérdően néztem rá. :/
Mayo: Igen,és mivel nyugtalanít az a dolog hogy Elly itt van,ha kell elmegyek Vittorioval a játszótérre. Mit szólsz hozzá ki...-lenézet rá és elvigyorodott,mivel a kicsi elaludt az ölében. :3 <3
Dancsi: Szerintem,vidd aludni. Majd később beszélünk jó?-miután bólintott,felkeltem és gyorsan felöltöztem.
Mayo: Légy óvatos,és hívj ha van valami.-ő is gyorsan felöltözött és a karjában a kicsivel elindult a gyerekszoba felé. Én még párpercig maradtam pár perccel később és éppen indulni készültünk Dzsínóval, amikor Elly jelent lépett be a nappaliba a konyhából. Vörös volt a szeme a sok sírástól, és falfehér volt. :/ Oda lépet hozzánk, és megpróbált valamit kimondani. :/
Elly: Dancsi kisasszony én...-kezdet bele a mondatba.
Dancsi: Kérlek szólíts Dancsinak.-vágtam bele a szavába.
Elly: Nos én szeretnék,bocsánatot kérni,ami pár órája történt. Nem szabadott volna,megcsókolnom Mayot. Tudja nehéz bele törődni,abba hogy akit szeretek az már nincs velem és mással van.-felsóhajtott. :O
Dancsi: Tudom milyen érzés,és tudom most min mész keresztül.-rá mosolyogtam és megöleltem.-Elfogadom a bocsánat kérésed és próbáljuk meg új lappal nyitni ezt a barátságot rendben?-egy kicsit elhúzódtam tőle.
Elly: Rendben van.-halványan elmosolyodott. :)
Dancsi: Tudod mit? Gyere el velem vásárolni,Vittorionak szeretnék ajándékokat venni és a többieknek is venni valami ajándékot.
Elly: Köszönöm szívesen elfogadnám,de még sok a dolgom.-mutatott a konyha fele.
Dancsi: Jaj Elly,azt később is meglehet csinálni,és cserébe én is segítek neked.
Elly: Hát...-megvakarta a fejét és felsóhajtott. :O - Rendben van.-elindultunk hát vásárolni. :D Tipikus nők!-gondolta Dzsínó miközben végig kísért minket egy baba ruha bolton,egy áruházon és egy étterembe. Közben az akadémián, most nagy csend honolt. :/ Mindenki készült az év eleji dolgozatokra,közben az újoncok próbáltak beilleszkedni. Voltak akiknek sikerült, voltak akik egy kicsit féltek. De bezzeg ezek is csak olyanok voltak mint az öreg diákok,elkezdtek ezek is rajongani az estiekért. :D xD Gyorsan megtanultál,hogy mi itt a szokás,de ezek sokkal lelkesebbek voltak Ichijouékért,mint a régiek. Aidou még most tiszta el volt alélva a "friss húsokért" ahogy ő szokta mondani. Éppen a holdszálló nappalijában ült Shikivel és Kainnel, közben kártyáztak. Később Ichijou is csatlakozott,hozzájuk holtfáradtan. :/ A többiek előtt nem tudta véka alá rejteni,hogy valami bántja.
Aidou: Neked meg mi a bajod?-nézett fel a kártyákból.
Ichijou: Semmi. Csak elgondolkodtam.-leült Aidou mellé.
Kain: Valami bánt téged,ez látszik is rajtad.-rakott le egy lapot.
Ichijou: Csak azon gondolkodtam,hogy Kaname ilyen gyorsan túl tudta tenni magát Dancsin. Nem mintha örülnék,annak hogy túl tette magát rajta,de viszont azt is tudom,hogy ez csak csel arra,hogy visszakapja.-hajtotta hátra a fejét és a plafonra meredt.
Shiki: Bármi is a terve Kaname azzal,hogy Kittyvel jár,Dancsinak van ennyi esze hogy nem megy vissza Kanamehoz. Igaz az unokatestvére vagyok,és ki kéne mellette állnom,de amit tett az megbocsáthatatlan.-ő is tett egy lapot.
Aidou: Én meg itt istenítettem,de akkor még becsültem most meg,jaj...-felsóhajtott és lerakta az utolsó kártyalapját is.-Kimentem.
Kain: Akkor már csak ketten maradtunk Shiki.-nézett rá.
Shiki: Hát igen.-vakarta meg a fejét mosolyogva. :)
Aidou: De Ichijou,miért töröd a fejed ilyenen? A bátyád gondoskodik róla,hogy Dancsi boldog legyen,meg hogy biztonságban legyen.-nézett rá komoly képpel. :/
Ichijou: Nem tudom csak eszembe jutott. Amúgy igen örülök neki, hogy együtt vannak és nem hagyja Mayo hogy bármilyen hülyeséget tegyen magával.-lehajtotta a fejét és amikor vissza hajtotta a fejét, Kaname ott a konyhaajtónak támaszkodva. Síri csönd lett,de nem szólt semmit csak a fejét ingatta. :/ A csendet Ichijou törte meg végül is:
Ichijou: Mennyi mindent hallottál?-nézett rá semleges arccal.
Kaname: Minden egyes szót! Elejétől a végéig.-dühős szemekkel nézett rájuk.- Tudod,ha a bátyád nem jelent volna meg,akkor lett volna esélyem Dancsinál,de nem ő neki mindig az kell ami az enyém volt.-színészien eljátszotta a sértett embert. :O
Aidou: Nem tulajdoníthatod ki magadnak csak úgy szegény lányt. Mindig kedves volt és jószívű mindegyikünkkel. Még velem is pedig, amikor majdnem megöltem,azt hittem soha nem fog megbocsátani,de még is megtette.-felsóhajtott. :O - Pedig meg sem érdemeltem,de amit te műveltél vele,az sokkal rosszabb.
Kaname: Ne próbálj kioktatni arról Hanabusa,arról hogy nekem mi jó és mi nem.-közelebb lépett hozzájuk.
Ichijou: Aidounak igaza van Kaname. Nem érdekel mit fogsz velem tenni,de szerintem.......................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 70.rész

Nem érdekel mit fogsz velem tenni,de szerintem jobban illik Mayohoz mint hozzád.-felállt és odalépett hozzá.-Szerintem jobb kezekben van a bátyámnál mint nálad,először is összetörtet a szívét,majd a sok hülyeséged miatt elvesztette a gyereketek,végül megint ott akadtunk ki ahol először.-szinte már kiabált Kanameval. >.< A többiek fal fehérek lettek,és csak döbbenten néztek. o.O :O
Aidou: Ez...most...igaz? Te neked volt...volt egy gyereked Dancsitól?-dadogva mondta végig a mondatott.
Ichijou: Igen. Négy évvel ezelőtt,tett Kaname egy olyat amit nem kellett volna.-dühösen rá nézett. 3:)
Shiki: Csak nem megerőszakoltad?-semleges arccal nézett Kanamera.
Kaname: De. Pont azt tettem! Na és?-nézett Shikire.
Ichijou: Arra nem gondoltál,te igen ostoba,hogy azzal megfoszthattad volna szegény lányt attól,hogy gyereke legyen?-idegesen végig szántott a haján. -_- "
Kaname: Nem.-nézett most Ichijoura. Legalább őszinte!-gondolta Ichijou. A többiek, szép lassú osonásba kezdtek ki a konyhába. :) Kaname farkas szemet nézett Ichijouval,majd lehajtotta a fejét.
Ichijou felsóhajtott és a kezét Kaname vállára tette és ennyit mondott:
Ichijou: Legközelebb gondolkodj mielőtt cselekszel.-fogta és ott hagyta. Könnyű ezt mondani,de még is mindig jó barátom voltál!-gondolta Kaname keserűen. Elindult fel a szobájába,ahol egy vndég várt rá. Kitty ott ült az ágyon és boldog szerelmes szemekkel,nézet Kanamera. Kitty: Hol voltál ilyen sokáig?-odament hozzá és megcsókolta Kaname pedig viszonozta. :*
Kaname: Lent voltam Ichijouéknál. Miért,csak nem hiányoztam?-rá mosolygót. :)
Kitty: De igen,nagyon is!-ő is mosolygót. :)
Kaname: Hát most már itt vagyok.-megölelte és az arcát Kitty hajába temette. :)
Kitty: Olyan jó,hogy végre veled vagyok. Senki más nem számít, nekem csak is te.-viszonozta az ölelést,közben belecsókolt Kaname nyakába. :* Mayo: Sziasztok! Nos,hogy sikerült a vásárlás?-egy lépéssel előttem termet és megcsókolt és én is viszonoztam ezt a meleg fogadtatást. :* <3
Dancsi: Nagyon jól és vettünk pár ajándékot a többieknek és neked is. De csukd be a szemed és nem less!-parancsoltam rá. :)
Mayo: Rendben.-becsukta a szemét és várt. Kivettem Elly kezéből a táskát és a benne lévő almás lepényt. :3 Dancsi: Nyisd ki a szemed és bontsd ki!-kíváncsian vártam a reakciót. :) Mayo szeme boldogságtól megcsillant és mintegy kisgyerek, aki életében először kap ajándékot kezdte, úgy kibontani az ajándékot. :D Amikor meglátta az almás lepény lerakta az asztalra,felkapott és kétszer megpörgetett. Mayo: Köszönöm. Meg sem érdemlem.-lerakott,de nem engedett el.
Dancsi: Már kivagyok engesztelve,ne mond azt,hogy nem érdemled meg.-a kezemet a vállára tettem.- Te vagy az én őrangyalom,ha akkor nem találkoztunk volna,nem is tudom most hol lennék.-felsóhajtottam és odabújtam Mayohoz. :O :3 Mayo: Szeretlek! Ezt ne feled soha!-megsimogatta a fejem búbját és odavitt Vittoriohoz.-Valamint a mi fiúnk is szeret.-megsimogatta Vittorio-t. :)
Dancsi: Én is titeket!-mind a kettőjüknek adtam egy-egy puszit. Vittorio valamit elkezdet gügyögni,majd meghúzta a hajam. Még közelebb hajoltam hozzá,erre ő a számba nyomta a gyümölcspürét. O:) :) Nem tehettem mást mit lenyeltem és erre kaptam a következőt.
Elly: Úgy látszik,most neked van etetési idő.-elkezdett kuncogni. :D
Mayo: Úgy tűnik. Olyan aranyosak így.-ő is elkezdett mosolyogni. :) - Dzsínó mind rendben ment?-nézett rá.
Dzsínó: Természetes elvoltak mind a ketten és semmi bajuk nem eset,amint látod.-mosolyogva ránk mutatott. :)
Mayo: Akkor jó.-levett egy törlő rongyot és odarakta elénk.- Töröljétek meg a szátokat,ti kismalacok.
Dancsi: Hallottad apa minek nevezett minket? Szerinted megleckéztessük apát hm?-súgtam oda Vittorionak,erre a válsz egy nagy visító nevetés volt. Kivettem Vittorio-t az etető székből, és odaraktam Mayo karjába,mire a kicsi a gyümölcspürés arcát a drága öltönybe törölte. :P - Nos akkor is a kismalac most?-nevetni kezdtem. :D
Mayo: Szegény gyereket ilyenre kell tanítanod?-elvigyorodott mire Dzsínó és Elly is csatlakozott hozzánk. :D Vittorio nagy szemekkel pislogni kezdett és sírásban tört ki. :( - Jaj kicsim nem rajtad nevetünk. Ne sírj!-a vállára fektette és elkezdte ringatni ide-oda.
Dancsi: Nincs semmi baj,csak butáskodtunk ne sírj kincsem.-letöröltem az asztalon lévő ronggyal a könnyeit. :) - Sajnálom szívem,hogy kinevettünk. Gyere ide!-kinyújtottam felé a kezem és ő is felém,így Mayo odaadta nekem és most én ringattam ide-oda. Nagy nehezen abba hagyta a sírást, és a kis arcát a nyakamba temette. Dzsínó: Megyek még rendbe kell tennem a kocsit, majd jövők. Hívjatok ha kellek!-sarkon fordult és elment. Így négyen maradtunk a konyhában.
Elly: Akkor én neki állok,megcsinálni a vacsorát.-odament a hűtőszekrényhez és kivette az alapanyagokat a hűtőből.
Dancsi: Felmegyek a szobába és rendbe szedem magam. Mayo addig segíts Ellynek a konyhában?
Mayo: Persze.
Dancsi: Köszönöm. Fél óra és itt vagyunk.-megfordultam és elindultam fel a szobánkba. Első utam a fürdőszoba volt,ahol megfürdettem és tisztába tettem Vittorio-t. Mikor az új rugdalózóját ráadtam én is gyorsan lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam. Éppen léptem ki a fürdőszobából, amikor megláttam Kanamet kezében Vittorioval. Teljesen elsápadtam és nem tudtam megszólalni. :O
Kaname: Nagyon édes egy gyereket van.
Nagy nehezen megtudtam szólalni,mivel segített a düh. 3:)
Dancsi: Kaname add nekem szépen vissza. A fiamat hagyd ki ebből a játékból,ő nem tehet semmiről.-nyújtottam a kicsi felé a kezem,mire Kaname hátrálni kezdett.
Kaname: Nem!-rázta meg a fejét. - Elviszem magammal és gondoskodok róla,hogy többé ne is lásd.-gúnyos mosoly jelent meg az arcán. ^_^
Mayo: Csak szeretnéd elvinni. Majd a holdtestemen át.-hirtelen mögöttünk szólalt meg és az ajtó félfának támaszkodva.
Kaname: Majd meglátjuk.-fogta magát és elindult az ablak irányába,de mielőtt még kiment volna az ablakon keresztül,megfogtam és.............................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 71.rész

Megfogtam és megcsókoltam. :* Ha nem fogom meg Vittorio-t, akkor leesett volna. :O Kaname döbbent arcot vágott,majd magához vont és viszonozta a csókom. :/ :* Mayo elsápadt,közben gyors léptekkel ott termet mellettünk és szétválasztott minket.
Mayo: Ez meg mi volt?!-fakadt ki. >.<
Dancsi: Mindig is Kaname-t szerettem. Csak nem gondoltad,hogy veled maradok?-közben a kisgyerekkori jelt adtam Mayonak amit mindig használtunk,ha hazudtam. A jel mindig az volt,hogy az ujjamra csavartam a hajam. :P
Kaname: Tudtam,hogy csak engem szeretsz.-önelégült mosoly jelent meg az arcán. :)
Mayo: Szóval csak játszottál velem?-fordult felém és kivette a kezemből Vittorio-t.
Dancsi: Igen miért mit hittél? Hogy örök életemben veled maradok?-tovább is csavartam a hajam az ujjamra,közben Mayo-t figyeltem.
Kaname: Mit akarsz tenni Mayo?-még mindig ölelve tartott. >:(
Mayo: Remélem boldogok lesztek.-már vörös volt a dühtő. 3:)
Kaname: Azok leszünk hidd el.-megakart csókolni mire én a mögöttem lévő vázával fogtam és fejbe vágtam. :D Elterült a földön és eszméletlen volt,Mayo meg kihasználva a helyzetet lerakta a kicsit az ágyra,és Kanamet kivitte gyors léptekkel az erdő legmélyére,és otthagyta. :D xD Pár perccel később,már ott volt velünk. :)
Dancsi: Úgy-e tudod,hogy amiket mondtam azokat,nem gondoltam komolyan? Örülök,hogy otthagytam a francba,és veled vagyok. Szeretlek te buta,te idi....-nem tudtam a mondtad végét befejezni,mivel belém fojtotta egy csókkal. :* Mayo: Én is szeretlek te idióta és tudtam,hogy hazudsz. Nagyon nagy idióta lettél,volna ha visszamész hozzá.-kisfiúsan mosolygót rám. :) Erre a válasz az volt,hogy játékosan bele bokszoltam a vállába. :D
Dancsi: Jegyezd meg! Nekem álmaim fiúja te voltál,de egy kicsit hasonítasz Kanamera és lehet azért voltam vele,mert téged láttalak meg benne,amikor te elmentél.-szomorú szemekkel néztem rá. :(
Mayo: Engem összehasonlítani azzal az állattal?! Kikérem magamnak asszony ezt.-megjátszotta a sértődőtett. :)
Dancsi: Tudod jól,hogy nem gondoltam komolyan. Amúgy te soha,nem voltál olyan mint Kaname. Ti ég és föld vagytok,de ezt elmondani rólad meg Ichijouról nem lehet.-kuncogni kezdtem. :D - Lehet hogy testvérek vagytok,de az a kedvesség,a mosoly és az védelmező szerepetek ugyanaz az.-megpusziltam az arcát. :*
Mayo: Ne mondj ilyeneket,mert a végén elpirulok,de most már mindegy is mert elpirultam.-kisfiúsan mosolyogni kezdett és megvakarta a fejét. :)
Dancsi: Miért,de hát olyan édes vagy amikor pirulsz.-megsimogattam az arcát. Ekkor Vittorio elkezdte rángatni a ruhám,hogy ő is a világon van. :D - Tessék kincsem?-néztem rá,mire ő a kis kezeit nyújtotta,hogy felvegyem. :3 Mayo: Imádom ezt a gyereket,mondtam már?-nevetve magához ölelt minket. :)
Dancsi: Azt hiszem már mondtad,de jobb neki,mint nálam ha többször mondod.-megpusziltam a feje búbját. :* Amikor Mayo keze elindult felfedező útra a pólóm alatt és a keze megállt a gerincemnél,mire én felszisszentem. :/
Mayo: Fáj?-nézett rám aggodalmasan. :O
Dancsi: Igen. Nagyon!-leültem az ágy szélére.
Mayo: Mutasd hadd nézzem!-ez inkább parancsnak hangzott.
Dancsi: Kérlek légy nagyon óvatos.-néztem rá a vállam fölött.
Mayo: Rendben!-felhúzta odáig a pólóm,ahol a fájdalmas helyet talált és amit meglátta nyomban falfehér lett és egy cifra káromkodást lehetett hallani olaszul. >:(
Dancsi: Mi van ott?-közben Vittorioval játszottam. :)
Mayo: Véraláfutásod van és nem kicsi.-felállt és elindult az álló tükörhöz és oda tolta hozzánk. Amikor megláttam azt, a fél hátamon elterülő véraláfutást,nem tudtam egy szót sem kinyögni. :( - Jól vagy? Nagyon sápadt vagy.-letérdelt az ágymellé.
Dancsi: Én...én...én...-dadogtam és könnyek gyűltek a szemembe. :(
Mayo: Nyugodj meg semmi baj. Kihívjam Sebastian-t?-megpuszilta az arcom mindenhol. :* Dancsi: Ne!-halk hangon csak ennyit tudtam kimondani. :O
Mayo: Még is hogy került a hátadra?-erre csak a fejemet tudtam rázni,válasz gyanánt. Mayo mély gondolkodásba merült,és a végén rájött hogy mi lehetett az ami okozta a véraláfutást. :)
Dancsi: Mire jöttél rá?-kérdeztem tőle miután megnyugodtam.
Mayo: Kaname,neki nyomot az ajtófélfának és nem vetted észre.
Dancsi: Az lehet.-felsóhajtottam és beleültettem az ölembe Vittorio-t. :) Mayo: Nem viheti el soha! Majd a holdtestemen át.-megsimogatta Vittorio arcát,engem meg.......................
A következő részben folytatjuk. ~D*

Vampire Knight 72.rész

Megsimogatta Vittorio arcát,engem meg lenyomott az ágyra a kicsivel együtt. :) - Tudod úgy-e mit szeretnék?-csillogással a szemében nézett rám ;)
Dancsi: Neeem!-vigyorogni kezdtem,mire a kicsi a kezembe tiltakozóan rúg-kapálni kezdett. :/ :)
Mayo: Hát most, mihez kezdjek veled?-kivette a kicsit a karomból és elkezdett vele a szobámba sétálni.
Dancsi: Amióta Vittorio itt van velünk azóta,szinte az életünk megváltozott.-elmosolyodtam és felültem. :)
Mayo: Hát igen,de örülök,hogy most velünk van és velünk is lesz. Amúgy van egy jó hírem a számotokra.-megállt és rám meg a kicsire nézett.
Dancsi: Mi lenne az?-néztem rá kíváncsi szemekkel. ;)
Mayo: Ma megkaptuk a levelet arról,hogy Vittorio hivatalosan is a mi kisfiúnk lett. Úgy hogy ma ünnepelni fogunk.-odalépett hozzám lehajolt és megcsókolt. :* Dancsi: Jaj kicsi kincsem,örülök hogy végre a fiúnk lettél.-megöleltem Vittoriot,mire ő a nyakamba csimpaszkodott és gügyögni kezdet és rám mosolygót.. :3 Mayo: Mostantól én vagyok az apukád,Dancsi meg az anyukád és mi szeretni fogunk,annak ellenére is hogy nem a vér szerinti fiúnk vagy. Biztosan az igazi édesanyád is, ha itt lenne azt mondaná amit mi. Hogy szeret.-megpuszilta a feje búbját és elkezdte a hátát simogatni. :3 Dancsi: Így van. Mostantól,egy nagy család vagyunk akit,semmi és senki nem fog elszakítani.-én is megpusziltam a kicsit,majd odahajoltam Mayohoz és őt is megpusziltam. :* - Szeretlek Mayo.
Mayo: Én is szeretlek.-ő is odabújt hozzám,és mint egy kiscica elkezdett dorombolni. :O <3
Dancsi: Ne hogy a végén,még dörmögj is mint egy medve.-megsimogattam a hátát,majd magammal húztam és ráfektettem a mellkasomra a kicsit,ő meg a hasamra feküdt. :)
Mayo: Nem ígérem,de tudod most mire gondoltam?-nézett rám.
Dancsi: Mire gondoltál? Úgy-e nem arra,hogy szeretkezni akarsz a gyerek előtt?-kuncogni kezdtem. :D
Mayo: Arra is,de nem most majd az este. Arra gondoltam,mi lenne,ha nekünk is lenne egy gyerekünk...mármint saját.-dadogta,közben vakarta a fejét zavartan. :/ Teljesen megdöbbentem, Mayo mondatán,de a szívemet melegség járta át. :) Jól hallottam? Gyereket akar tőlem?-tettem fel a kérdést.
Dancsi: Mayo...én...-kerestem a megfelelő szót. :/ - Én veszélyeztetett terhes vagyok.-nyögtem ki nagy nehezen. :O
Mayo: Hogy mondat? Veszélyeztetett terhes vagy?-döbbent meg és feljött egészen az arcomig. - Mióta? Miért nem mondtad el?
Dancsi: Lehet babánk Mayo,csak nem szavad,hogy idegeskedjek,mert akkor elveszítem a magzatot.-nyugtattam meg és megakartam simogatni az arcát, mire ő eltolta a kezemet. :(
Mayo: Tudod,jól hogy azt akarom hogy őszinte légy velem,erre te nem mondasz el semmit.-mondta egy kicsit hangosan. >.<
Dancsi: De hát én őszinte voltam veled,a kapcsolatunk elejétől. A kórházban mindent elmondtam neked. Ezt viszont későbbre tartogattam,mert azt gondoltam,még nem szeretnél babát.-néztem rá.
Mayo: Igaz őszinte voltál,de egy ilyen fontos dolgot is el kellett volna mondanod. Ha ma nem védekeztünk volna,és elkezdünk veszekedni,akkor biztos nem bocsátom meg magam azt amit tettem.-kiabált most már és idegesen a hajába túrt. -_- " >.<
Dancsi: Sajnálom Mayo. Bocsáss meg nekem.-elcsuklott a hangom. :/
Mayo: Ne meg se szólalj!-felkelt és kiviharzott a szobából.
Dancsi: Jaj kicsim,nézd meg anyád milyen hülye volt. Apa most haragszik rám.-felemeltem és az arcom fölé tartottam. - Mond te nem haragszol anyára?-leraktam vissza a mellkasomhoz,mire a kicsi,a pici-apró kezeivel megfogta az arcom. :) - Szeretlek kicsim.-megpusziltam és visszaraktam az ágyába. :* Kitty: Ó...sziasztok Kanamet keresitek?
Ichijou: Igen. Fontos lenne bent van?-vette elő a csábos mosolyát. :)
Kitty: Igen. Szóljak neki?-nézett rájuk.
Aidou: Igen,ha nem bánod.-vette ős is elő a mosolyát. :)
Kitty: Nem bánom.-mosolygót zavarosan és beszólt Kanamenak. :) - Kaname Ichijouék bejöhetnek?
Kaname: Hívd be őket. -ült le a hosszú kanapéra.
Kitty: Rendben.-fordult Shikiékhez.-Vár titeket.-majd fogta magát és elment. Ichijouék bementek és becsukták az ajtót.
Kaname: Nos mi szél hozott titeket.-nem nézett rájuk.
Ichijou: Szeretnénk megtudni,miért zavartad meg Mayo és Dancsi magánéletét! Nem volt ehhez jogod.-nézett rá mérgesen. 3:)
Kaname: Mert és kész. Legyen ez az én dolgom és gondom.-bele ivott az üdítőjébe.
Aidou: Nem volt hozzá jogod,egyébként hogy képzelted,hogy elviszed azt az ártatlan gyereket?-kérdően nézett rá és karba tette a kezét a mellkasa előtt.
Ichijou: Akartam kérdezni.-bólintott egyetértően Ichijou is.
Kaname: Színesbe,nagyba,jól...folytassam még hogy képzeltem?-nézett rájuk gúnyosan.
Aidou: Nagyon vicces vagy,röhög a májam.-csóválta meg a fejét. Ekkor belépet.......................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knhgt 73.rész

Ekkor belépet Vani és mögötte Reni és Gréti. Na azt hiszem most ne múlass. :D Mindegyikük megállt az ajtóban, és kérdően néztek rájuk és karba tették a kezüket. :)
Ichijou és Kain: Ti meg mit kerestek itt?-volt az első kérdés. :D
Reni: Csak nem hittétek,hogy minket is kihagytok a buliból?-volt vissza a válasz. xD
Aidou: Nem,de nem viselném el,ha bajod esni Reni. Jobb ha most kimentek!-ez nem kérésnek inkább parancsnak hangzott.
Vani: Csak szeretnéd. Mi is ugyanolyan felelősséggel tartozunk Dancsinak,mint ti.-villámló szemekkel nézett Aidoura.
Shiki: Na látod, én ezért nem vitatkozom az én kincsemmel!-megpuszilta a homlokát,mire Vani fülig elpirult. :* <3
Aidou: Szóval Kaname hol is tartottunk.-megfordult és nézett rá.
Kaname: Milyen megható pillanatok vannak itt. Legszívesebben hánynék.-forgatta a szemét.
Gréti: Ne feledd,amíg Dancsival voltál,te is ezt csináltad. Emlékszel?-villámló szemekkel nézett Kanamera.
Kaname: Emlékszem,de ami volt,az volt.
Kain: Nem adod fel,addig amíg Mayoval?-fordult hozzá.
Kaname: Nem fogom. Amíg nem tudok valahol ártani Mayonak,addig nem nyugszom.
Mayo: Beteg állat vagy Kaname.-csendült fel mögöttük egy ismerős hang. :)
Kaname: Na már csak te hiányoztál nekem.-emelkedett föl a kanapéról.
Aidou: Lányok jobb ha ti most mentek.-megfogta Reni kezét, aki nem is ellenkezett vele és Shiki is ezt tette és Ichijou is Grétivel.
Mayo: Elegem van belőled Kaname! Minden áron tönkre akarsz tenni minket? Ezt szeretnéd? Hát akkor közlöm veled,hogy a terved sikerült.-ordított vele,amikor a lányok elmentek és Aidouék visszatértek. >.<
Kaname: Csak nem szakítottatok? Na végre!-diadalmas mosoly. :) Mayonak több sem kellett,fogta és a pólójánál fogva felkente a falra. :D - Juj,de mérges valaki!
Mayo: Igen hála neked,mivel annyit értél el a megerőszakolásoddal,hogy Dancsi veszélyeztetett terhes,te igen barom.-üvöltött vele. >.< A többiek döbbenten álltak ott,mint akiket hideg zuhany ért. :/
Ichijou: Hogy mit mondtál? Jól hallottam?
Mayo: Igen. Ma mondta el nekem amikor beszélgettünk,és emiatt vagyok itt és sajnálom,hogy ott kellett hagynom egyedül. Plusz szakítottam vele emiatt,mert nem mondta el nekem.
Kaname: Egek!
Ichijou: Látod megmondtam én,te sügér.-most már Ichijou is kiakadt. >.<
Mayo: Csak annyit tudsz mondani,hogy egek?! Bele sem gondoltál abba,hogy esetleg nem tud, majd gyermeket kihordani?-most már nem a ruháját fogta hanem a nyakát. :D
Kaname: Akkor csak az volt a fontos,hogy csak az enyém legyen. Nem gondoltam végig mindent.-bűn bánóan nézett mindenkire. :O
Aidou: Ne add itt az ártatlant Kaname! Valld be,hogy másokból erőszakoltad meg!-odament és pofán csapta Kanamet. :P Mindenki döbbent arccal állt ott még maga Kaname is. o.O :/
Kaname: Na jó...de akkor Mayo engedj...levegőhöz jutni...
Mayo: Rendben.-elengedte és hátrált pár lépést.
Kaname: Tudtam,hogy Dancsi mindig is Mayot szereti,és amikor elment szegény lány össze volt törve és nem tehettem, mást mint megvigasztaltam és kihasználtam a helyzetet. Meg vagytok elégedve?-megsimogatta a vörös arcrészét. :)
Ichijou és Mayo: Tökéletesen!-vágták rá egyszerre. :D Mindannyian kimentek Kaname szobájából és elindultak le a nappaliba.
Shiki: Mond Mayo,amúgy hogy kerültél ide?-két kezét a tarkójára rakta.
Mayo: Miután Dancsi elmondta,azt hogy veszélyeztetett terhes,dühbe gurultam és elkezdtem vele kiabálni. Előtte persze említettem,hogy szeretnék Vittorionak egy kistestvért. Miután veszekedtem vele,eljöttem ide,hogy Kanameból kiverjem a lelket is,de amint láttam ti megelőztetettek.-nézet rájuk mosolyogva. :)
Ichijou: Így igaz,de most hogy mondtad,hogy saját gyereket szeretnél ezzel kicsit jobb kedvre derítettél.-mosolygót ő is. :)
Mayo: Elvégre már ha egyszer apa vagyok,meg szeretem Dancsit nagyon is,és már sajnálom hogy veszekedtem vele,de nem rá voltam mérges hanem Kanamera.-felsóhajtott és elindult az ajtóhoz. :O - Azt hiszem megyek és bocsánatot kérek tőle. Jóéjszakát!
Fiúk: Neked is!-elindultak a tanterem be,Mayo meg egyesen hozzánk. Már este 8 óra fele járt az idő,amikor Mayo haza jött. Elly éppen a konyhában készített Vittorionak vacsorát. Mayo egyből a konyhába ment és megkérdezte Ellytől hogy itt vagyunk-e még.
Elly: Igen itt vannak,csak szegény Dancsi nincs jó állapotban,és amint látom te se.-állapította meg a vörös szemből és a kócos hajból.
Mayo: Összekaptunk úgy...-rá nézett az órájára.- 4 órája és 16 perce.
Elly: Nahát! Te aztán tényleg szerelmes vagy.-mondta kuncogva.-Órára,percre pontosan megmondtad mikor vesztettek össze.
Mayo: Igen Elly! Szerelmes vagyok,de nagyon.-azzal felrohant hozzánk. Mikor odaért a mi szobánkhoz,bevágta az ajtót. :D Felriadtam és a hang irányába fordítottam a fejem,egyből felébredtem amikor Mayot megláttam. :D
Mayo: De jó hogy itt vagy.-azzal odarohant hozzám és egyenesen a karjaimba "repült" én meg neki estem a falnak és koppant a fejem. :/ -Sajnálom,mindent még ezt is kicsim,sajnálom. Meg tudsz nekem valaha is bocsátani?-elkezdett folyni a könnyei. :(
Dancsi: Ó Mayo!-magamhoz szorítottam és nekem is eleredtek a könnyeim. :( - Te bocsáss meg inkább. El kellett volna mondanom. Igazad volt és sajnálom.
Mayo: Szeretlek kicsim! Jobban szeretlek az életemnél is.-szenvedélyesen megcsókolt és lehúzott magához. :* <3
Dancsi: Én is szeretlek te mafla!-zihálva vettem a levegőt és viszonoztam a csókját. :* Mayo: Rendben van kisvadmacskám.-neki álltunk egymást levetkőztetni és átadtuk magunkat az érzéseinknek. A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 74.rész

Másnap reggel csoda szép napra ébredtünk és éppen a zuhanyzóból jöttem ki, amikor Mayo belépett a kicsivel a kezében. :) Mayo: Hová ilyen sietősen te kis ördög?-belecsókolt a nyakamba amitől kirázott a hideg. :O :*
Dancsi: Épp hallottam ahogy az ajtó nyílik,és azt hittem hogy Elly jött be. Szia cukorfalatom!-kivettem Mayo kezéből a kicsit és agyon ölelgettem és puszilgattam. :* Mayo: Megakartam fürdetni,de akkor már csinálhatjuk ketten is.-pajkosan megcsillant a szeme. ;)
Dancsi: Bene vagyok!-kiszabadítottam magam Mayo öleléséből és bevittem a kicsit fürdeni. Egy kicsit hagytuk a kis kádjában pancsolni,és beraktuk hozzá a játékait. :) Olyan édes volt,hogy az ember nem bírta levenni a szemét róla. ;) Dancsi: Történt valami?-odamentem hozzá és megsimogattam az arcát. <3
Mayo: Sajnálom,de ma, nem mehetünk el piknikezni. Az egyik cégemnél történt valami, és elkel mennem.-felsóhajtott. :O
Dancsi: Mikor jössz vissza?-megöleltem. :)
Mayo: Talán holnapra visszatudok jönni,de nem tudom.-visszaölelt és belefúrta az arcát a hajamba. :) <3
Dancsi: Mayo tudom,hogy fontos a céged,úgyhogy menj majd holnap bepótoljuk.-megsimogattam a hátát. :3
Mayo: Rendben van. Vigyázzatok magatokra! Dzsínó itt lesz a közeledben ha történne valami.-belecsókolt a nyakamba majd megcsókolt. :* - Szeretlek kicsim.
Dancsi: Én is téged. Na menj és légy óvatos! Hívj fel ha tudod,hogy mikor jössz haza.-viszonoztam a csókot. :*
Mayo: Sziasztok!-odament Vittoriohoz is őt is megpuszilta. :* - Te meg fiam vigyázz anyára. - elmosolyodott és el is ment. :) :(
Elly: Akkor,most mi legyen?-nézett ránk aggódva. :O
Dancsi: Hát jöhetsz te is velünk meg Dzsínóval.-mosolyogtam rá. :) - Na gyere,kérlek!
Elly: Rendben.-ekkor belépet Dzsínó is.
Dzsínó: Szép Jó reggelt hölgyeim és te kis majom.-vigyorogni kezdet mi meg elkezdtünk nevetni. :D
Dancsi: Neked is Dzsínó. Mond nem lenne kedved velünk eljönni piknikezni?-fordultam felé.
Dzsínó: De nagyon szívesen.-elvette tőlem a kosarat és elindult berakni a kocsi csomagtartójába.- Mayo, amúgy hova ment?-kérdezte amikor visszajött.
Elly: Elment, mert az egyik cégénél valami történt. Majd felhív, ha majd megtudja mikor szabadul el onnan.-felvette a kabátját és elindultunk a kocsihoz.
Dancsi: Remélem nem lesz semmi nagyobb baj.-felsóhajtottam és beszálltunk a kocsiba. :O
Dzsínó: Nyugodj meg Mayo tudja mit csinál.-nyugtatott meg Dzsínó miközben elindultunk az egyik erdő felé.
Elly: Meg amúgy is nagyon jó főnök. A cégnél mindenki szereti és tiszteli. Az apja halála után döntött úgy,hogy befejezi azt amit az örege elkezdett.
Dancsi: A lényeg az hogy megtud mindent oldani és hamarosan majd újra láthatom.-mosolyodtam el és elkezdtem Vittorioval játszani. :) Amíg mi a piknikező helyünkre igyekeztünk,az akadémián az estieken kívül senki nem volt az akadémián,mivel az elsősöket avatták. :D Az mindig izgalmasak és viccesek szoktak lenni,és a tanárok is részt szoktak rajta venni. :) Az estieknél ilyen nem volt,de ellehet képzelni miket tennének ők újoncokként. ;) A holdszállóban ment most az egyszer az élet. Mindenki készült a vámpírok esti báljára. :) Minden évben egyszer szokták megrendezni,és a város minden vámpírja elszokott jönni erre. Részt vesznek ezeken olyan vámpírok akik,nemesek,grófok,szolgálok,és ezekhez hasonló vámpírok. :D Szóval sokan szoktak lenni rajta,köztük szoktak lenni Ichijouék is. :)
A báltermet díszítették,és lufikat fújtak amikor megjelent az igazgató. Az arca ragyogott,de a szemében gy kis félelem is volt. :( :)
Ichijou: Jó napot igazgató úr! Miben segíthetünk?-fordult oda hozzá.
Kaien: Nem csak megnézzem,hogyan álltok. Beszélhetnék Ichijou veled négyszemközt?-vált komolyra az arc kifejezése. -_-
Ichijou: Igen. Menjünk ki. Shiki fújd fel addig a lufikat!-szólt oda,mire Shiki bólintott és elindultak az igazgatóval ki.
Kaien: Nézd Ichijou tudom hatalmas dolgot kérek tőled,de szeretném ha figyelnél Kanamera,mivel Mayo is itt lesz. Felhívtam és azt mondta Dancsinak amit megbeszéltünk.-mondta amikor kiértek a bálterem udvarára.
Ichijou: Igen persze,ez csak természetes. Őszintén szólva én is aggódok,hogy ezek ketten megint egymásnak esnek.-vakarta meg a fejét.
Kaien: Tudom. De talán a mai nap béka lesz.
Ekkor egy ismerős hang csendült fel mögöttük és ez......................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 75.rész

Ekkor egy ismerős hang csendült fel mögöttük és ez Mayo volt. :)
Mayo: Ne várjátok tőle el hogy béke legyen ezen a bálon.-lépett oda hozzájuk.
Ichijou: De bátyus,ez nagyon fontos ránk nézve,meg egyébként is elég ha Zero meg Kaname esik egymásnak,nem kellesz még te is re adásnak.
Kaien: Igaza van Ichijounak Mayo. Meg neked otthon van két fontos személy,akikre vigyáznod kell. Nem gondolod? Meg azt hiszem nem akarod újra elveszteni a lányom szerelmét,sem a kicsit.-nézett rá komoly arccal.
Mayo: Igaza van Kaien,de én nem agresszív,mint Kaname. Ezt egyikőtök se felejts el.-zsebre dugta mindkét kezét.
Ichijou: Egyikünk sem felejtette el,de ne feled azt sem,hogy itt fontos emberek lesznek.
Mayo: Nem felejtem.-sóhajtott :O -Rendben! Nem fogok Kanameval a mai nap vitatkozni,sem semmi más.-adta be a derekát.
Kaien: Köszönöm Mayo!-megkönyebűlten felsóhajtott. :O - Nos akkor menj vissza Ichijou a többieknek segíteni,nekem még beszédem van Mayoval.
Ichijou: Rendben! Üdvözlöm a barátosnémat.-mosolygót Ichijou Mayora. :)
Mayo: Átadom. -mosolygót vissza Mayo és elindult az igazgató után. :) Mi eközben odaértünk egy tó melletti kis tisztásra ahol,csodaszép kilátás volt a tóra és a gyönyörű hegyekre. A fák színei tele voltak az ősz színeivel és lehetett látni,ahogy kisebb emlősök össze gyűjtik a télre való élelmeiket. :) Egyszerűen mesebeli kilátás volt. Leterítettük a plédet és kicsomagoltunk a piknikkosárból. Miután ezzel végeztünk neki láttunk az reggelizésnek és beszélgettünk,tovább. Éppen mutogattam Vittorionak egy madarat,megy egy őzikét a gidájával amikor megcsörrent a telefonom. :/ Elő halásztam a zsebemből a telefont, és megláttam a kijelzőn Mayo nevét.
Dancsi: Szia!- gyorsan fölvettem. :) <3
Mayo: Szia életem! Hogy vagytok? Minden rendben?-kérdezte aggodalmasan. :O
Dancsi: Igen, minden a legnagyobb rendben van. Éppen Ellyvel és Dzsínóval piknikezünk.
Mayo: Rendben van. Hogy van a kicsi?
Dancsi: Nincs semmi baja.
Mayo: Ennek örülök,teljesen megnyugodtam. Holnap vagy ma még nem tudom,haza tudok menni. Hiányzol kicsim.
Dancsi: Te is nekem. Mayo?
Mayo: Tessék?
Dancsi: Úgy-e a vámpírok bálján vagy?-most esett le,hogy itt van a vámpírok báljának a napja. :/ A telefon végén,síri csönd támadt és egyszer csak végre Mayo megszólalt:
Mayo: Nem! Nem ott vagyok.
Dancsi: Te hazudsz nekem?-felálltam és elnézést kértem a többiektől.
Mayo: Nem,miért hazudnék?-kérdezte.
Dancsi: Azért mert, szeretsz engem és a fiúnkat.-felsóhajtottam. :O
Mayo: Igazad van,nem vagyok hozzád őszinte. A bálon leszek,de megígérem nem csinálok semmi rosszat. Ichijouék is itt lesznek.-sóhajtott ő is. :O
Dancsi: Tudom én nagyon jól. Csak vigyázz magadra erre az egyre kérlek. Megteszed?
Mayo: Megteszem. Amúgy Ichijou üdvözöl.-mosolygót. :)
Dancsi: Én is őt.-mosolyodtam el. :) - Most megyek,majd akkor még beszélünk. Szeretlek!
Mayo: Én is téged! Vigyázzatok magatokra!
Dancsi: Te is.-bontottam a vonalat és visszamentem a többiekhez.
Dzsínó: Valami baj van?-nézett fel.
Dancsi: Semmi csak Mayo volt azt mondta lehet,hogy az este haza jön.-bele ültettem az ölembe Vittoriot. :3 Elly: Mennyit tud aggodalmaskodni.-ingatta nevetve a fejét. :D
Dancsi: Hát igen. Főleg amióta Vittorio velünk van.-ekkor hirtelen eszembe jutott valami. Gyorsan elkezdtem Mayo számát megkeresni és gyorsan felhívtam. Miközben csöngött a telefon,odaadtam egy pillanatra Dzsínónak a kicsit. Fel-alá kezdtem járkálni,miközben vártam,hogy Mayo felvegye a telefont. Az igazgató úr szobájában,pedig heves vita folyt Kanameról.
Kaien: Mayo kérlek légy esznél!-nyugtatgatta Mayot.
Mayo: Mit csináljak vele,én megmondtam nyúgot maradok és nem fogok vele verekedni.-megszólalt a telefonja,de nem nézte meg ki az csak felvette és hangosan beszélt bele a telefontba.- Mi van?
Dancsi: Mayo?-kicsit meglepetten érte ez a gyors dühkitörés.
Mayo: Bocsáss meg szívem. Mit szeretnél?-leült az egyik kanapéra.
Dancsi: Mond tegnap este mi védekeztünk?-halkan beszéltem nehogy Ellyék meghallják. Mayo döbbenten meredt maga elé, és heves gondolkodásba merült. :/ >:(
Mayo: Anyám nem! Mond úgy-e nem... csak nem...-dadogni kezdett.
Dancsi: Lehetséges. Még nem tudom,csak akkor jutott,az eszembe amikor az előbb Elly mondta hogy mennyit tudsz aggodalmaskodni.
Mayo: Máris ott vagyok!
Dancsi: Nem kell Mayo! Csak megkérdeztem,figyel még holnap rá érünk ezzel foglalkozni.-nyugtatgattam én is.
Mayo: Rendben!-adta be derekát megint. - Holnap első utunk a kórház és veled megyek én is.-szögezte le.
Dancsi: Én is így gondoltam.-mosolyodtam el és leraktam. Az igazgató sápadtan ült a székbe és nem tudta feldolgozni a hallottakat.
Mayo: Kaien a lányának semmi baja. Lehet hogy terhes,de még nem biztos.
Kaien: Ég megáldjon téged,azt hittem nagyobb baj van. De amúgy is remélem,hogy nem fogja ezt a babát is elveszteni.
Mayo: Én is remélem. Nagyon szeretném,ha terhes lenne. Minden vágyunk ez volt.-mosolyodott el erre a gondoltra Mayo. :)
Kaien: Áldásom adom rátok gyermekeim.-ő is mosolygót,de ahogy mosolyt csalt az arcára az úgy le is hervadt. :) :( Ugyan is az ajtóban döbbent képpel........................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 76.rész

Ugyan is az ajtóban döbbent képpel Kaname és Ichijou állt. :) :( Pár másodperccel később Mayo is odafordult. Legbelül győzedelmi táncot járt,hogy így látja Kanamet. :D Ichijou lehajtotta a fejét,majd amikor visszahajtottam nagy mosoly jelent meg az arcán. :)
Ichijou: Gratulálok bátyus.-lépett be.
Mayo: Köszönjük!
Kaname: Ez nem lehet igaz.-kiáltotta fel rémülten. :O
Kaien: Pedig igaz! Hamarosan nagypapa leszek.-öröm ujjongásba kezdett. :D :)
Mayo: Kaien,de hiszen már az vagy.-javította ki.
Kaien: Tényleg!-csapott a homlokára.- A kis Vittorioról teljesen megfeledkeztem. Hogy van az a kis szépség?-kérdezte izgatottan.
Mayo: Köszöni jól. Már hivatalosan is a mi gyerekünk lett.-meséltem örömteljesen,közben úgy beszélgettek mintha Kaname ott sem lenne.
Ichijou: Egy jó hír eddig. Nagyon szeretném már látni,azt a kis csöppséget.-vigyorgott Ichijou mint a tejbe tök. :D
Dancsi: Hát akkor teljesült a kívánságod.-mindenki az ajtó felé fordult,amikor megszólaltam.- Remélem jó napot okoztam neked barátocskám.- mosolyogtam rá. :)
Kaname: Te tényleg...tényleg...-fordult felém és szomorú szemekkel nézett rám. :(
Dancsi: Lehetséges hogy terhes vagyok. De ezt a babát nem akarom elveszteni, ahogy Vittoriot sem.-léptem be a szobába és odaraktam Mayo ölébe és megcsókoltam. :* - Szia édes!
Mayo: Szia kicsim!-csókolt vissza és megpuszilta Vittorio feje búbját. :* - Szia kincsem.-mosolygót rá. :)
Ichijou: Igen sikerült meglepned,de nagyon boldog is vagyok és ha még is terhes vagy akkor gratulálok!-állt fel és megölelt. ;) <3
Dancsi: Köszönöm.-öleltem vissza.
Kaname: Ez képtelenség! Lehetetlen hogy te terhes legyél ettől a... mitugrásztól!-gyors léptekkel ott termet és maga felé fordított. - Nem lehet tőle gyereked! Hiszen te engem szeretsz és nem őt!-kiabálta rémülten. >.< Intettem Mayonak és Ichijounak,hogy ne lépjenek közben,majd Kaname felé fordultam és a szemébe néztem.
Dancsi: Egy: Nem mondhatod meg nekem,hogy kitől legyen gyerekem és kitől nem. Kettő: Téged csak szerettelek. Három: Én Mayot szeretem amióta az eszem tudom. Négy: Bizony így van. Gyereket várok Mayottól tetszik nem tetszik a gondolat.-kiszabadítottam magam.
Kaname: Csak jót akarok neked.-hirtelen lágy hangja lett. :3
Dancsi: Nem! Te nekem csak rosszat akarsz. Meg is indoklom miért.-keresztbe fontam a mellem előtt a kezem.- Mert nem téged szeretlek, hanem Mayot.
Kaname: Tudom hogy legbelül engem szeretsz.-megsimogatta a karom.
Dancsi: Kaname! Nézd én nem szeretlek, úgy ahogy te gondolod. Most már csak barátként szeretlek semmi több. Nekem Mayo a jelen és a jövő,valamint a fiúnk és a leendő gyerekünk.-elővettem egy papírt és Kaname orra alá raktam.- Be van bizonyítva hogy terhes vagyok.-oda fordultam Mayohoz.- Meglepetés!-súgtogtam halkan. Mayo odarakta Ichijouhoz a kicsit és gyors léptekkel felkapott és megcsókolt. :* Mayo: De hogy lehetsz terhes?-kérdezte elgondolkodva.
Dancsi: Amikor először voltunk együtt véletlen hiba miatt lettem az.-vigyorogtam. :D
Mayo: Szeretlek anyus.
Dancsi: Szeretlek apus.-megfogtam a derekát és odabújtam hozzá. :3 Ichijou: Normális vagy Kaname?!-odaadta a kicsit az igazgatónak aki egyből ki is ment a szobából.
Dancsi: Mayo jól vagy?-néztem rá aggódva. :(
Mayo: Nem. Nagyon fáj a fejem.-segítettem leülni neki a kanapéra.
Kaname: Azt kapta a mit megérdemelt.-gúnyos mosoly jelent meg az arcán. :)
Dancsi: Kaname te nem vagy jól. Neked egy pszichológus kell aki tudna neked segíteni.-odaléptem hozzá és pofán csaptam,de olyan jól sikerült,hogy megtántorodott.- Térj már észhez. Neked van barátnőd Kitty. Emlékszel rá? Vele csaltál meg te igen ész. Ezek után képes vagy azt mondani nekem hogy szeretsz,amikor a boldogságomat kockáztatod és két gyermek életét?! Ez neked az jelent hogy "csak jót akartam neked" ?-folytak a könnyeim miközben hol Mayora,hol Kanamera néztem. :( - Elegem van belőled Kuran Kaname. Tűnj el az életemből és most már a barátságunknak is vége. Soha többé nem akarlak látni!-kiáltottam idegesen. >.< 3:) Kaname elsápadt és el is ment. Ichijou odajött hozzám és hátulról átölelt. :) Ichijou: Nagyon bátor csaj vagy úgy-e tudod?-ringatni kezdet mint egy kisgyereket. ;)
Dancsi: Tudom. Köszönöm,hogy itt vagytok nekem.-fordult Ichijouhoz és hozzá bújtam egy pillanatra. :) - Hogy is tudnám ez nektek meghálálni?
Ichijou: Hogy most megnyugszol és nem sírsz tovább. Valamint vigyázol és szereted a bátyámat.-megsimogatta a hátamat és oda irányított Mayohoz és az ölébe ültetett. :3 Dancsi: Köszönöm.-könnyes lett a szemem. :( - Megígérem.-odasimultam Mayohoz és megcsókolgattam mindenhol az arcát. :*
Ichijou: Ezt már szeretem.
Mayo: Köszi öcsi!-jobb kezével a hátamat simogatta a bal kezével meg magához ölelt. :3 Ekkor váratlanul az udvarról..................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 77.rész

Ekkor váratlanul az udvarról hangos sikítás hallatszott. :O Ichijou egyből rohant én meg Mayonak a sebét kezdtem el ellátni. Mire végeztem a fehér pólóm, egy kicsit véres lett. :)
Dancsi: Most már jobb?-guggoltam le elé.
Mayo: Igen nővér. De van valami fájdalom csillapítója is?-kisfiúsan elkezdett vigyorogni. :D
Dancsi: Nem is tudom.-elkezdtem gondolkozni.-Meg van!-feleltem vidáman és megcsókoltam Mayot. :* Mayo: Tökéletes nővérke.-felakart állni,de én visszanyomtam a kanapéra.-Na de ilyet?-morogta és duzzogós képpel karba tette a kezét a mellkasa előtt. >:(
Dancsi: Most inkább itt pihensz és vársz. Addig megnézem mi történt és megkeresem apát. Itt maradsz.-kimentem a szobából és elindultam a volt szobám felé. Éppen kinyitottam az ajtót és Vaniba ütköztem. :D
Dancsi: Szia.
Vani: Te meg hogy kerülsz ide?-üdvözölt ő is. :D
Dancsi: Apát látogattam meg,de történt egy kis dolog.-elkezdtem mesélni.-Szóval most apát keresem nem láttad?-értem a mondat végére.
Vani: Itt van-nyitotta ki az ajtót szélesre.-Éppen beszélgettünk,amikor megjelentél.
Dancsi: Hála égnek,nem esett bajotok.-sóhajtottam fel. :O
Kaien: Mi a baj kicsim?-odasétált hozzánk Vittorioval a kezében.
Dancsi: Az előbb az udvarról sikítást hallottunk és Ichijou elment megnézni mi az. Azt hittem történt veletek valami.-elvette tőle Vittoriot és ringatni kezdtem. :) Kaien: Nincs semmi baja az unokámnak. A másik unokámmal sincs semmi baj?-nézett aggódva rám. :(
Vani: Milyen másik unokájával?-kérdezte meglepve. :/
Dancsi: Hát tudod.-zavartan megvakartam a fejem. :/ -Mayonak és nekem lesz...-Vani közbe vágott.
Vani: Gyereketek lesz? Istenem gratulálok ez a legjobb hír eddig a mai nap folyamán.-vidáman megölelt. :)
Dancsi: Köszönjük.-én is megöleltem. .)
Reni és Gréti: Mi ez a nagy ölelkezés?-kezdték el egyszerre.
Vani: Lesz még egy baba. Barátosnénk terhes.-újságolta vigyorogva. :D
Zero: Kitől?-csatlakozott hozzánk Zero is.
Dancsi: Mayotól. Ki mástól?-néztem rá vidáman. :D
Gréti: Gratulálok!-ölelt meg ő is. :)
Reni: Grat!-ő is megölelt. :)
Zero: Legyetek boldogok!-megpuszilta az arcom. :*
Dancsi: Köszönjük. De most megyek vissza Mayohoz és haza viszem.-búcsúztam el. :) - A tanár nőnek meg mondjátok meg hogy gratulálok nekik.-mosolyodtam el és mindenkitől elbúcsúztam. :) Hamarosan odaértem az igazgató szobájához és egyszer csak Vittorio elkezdett mocorogni. :/ -Mi a baj kicsim?-néztem rá aggódva. :O Gyorsan bevittem a szobába és leraktam az kanapéra.
Mayo: Mi történt?-guggolt le hozzánk.
Dancsi: Nem tudom,de nagyon nyöszörög.-megfogtam az arcát és mint ha megégettek volna,úgy húztam vissza a kezem.- Jaj, ne!-a tenyerembe temettem az arcom és megráztam a fejem.
Mayo: Mi a baj szívesem? Kérlek mond el az ég szerelmére.-vigasztalóan magához ölelt. :3 Dancsi: Hívd fel Sebastian-t hogy menjen ki a házadhoz és mi is mindjárt ott leszünk.-néztem Mayora szomorú szemekkel. :( - Ugyan is Vittorio lázas lett.-magamhoz öleltem Vittoriot és össze-vissza puszilgattam. :* - Bírd ki kicsim mindjárt jobban leszel.
Mayo: Menjünk!-felsegített és elindultunk a kocsihoz. Eközben az udvaron Ichijou a hang irányába ment, és amikor levegőt kapkodta vérszagot érzett. A francba!-mérgelődött Ichijou magában. -.- " Elindult a vérszag fele, és mikor odaért az össze dühe elszállt és holtsápadt lett. :O Kaname ott térdelt a fűben egy nappalis lánnyal a kezében,aki csupa vér volt. :O
Ichijou: Hogy az a...-maga elé mormolta a cifra káromkodását és idegesen egy fára csapot. >.<
Kaname: Nem ittam belőle sokat.-törölte meg a száját és elkezdte kitörölni az emlékeit. Még mielőtt végzett volna, megitta a lányt akinek mindjárt jobb színe lett. ^_^
Ichijou: Neked nincs ki a négy kereked Kaname. Megint nem az eszedet használtad. Bele gondoltál abba hogy valaki esetleg megláthat?-tette csípőre a kezét.
Kaname: Nem,de ne feled el,hogy vámpír vagyok és gyors vagyok és emléket is tudok törölni.-állt fel.
Ichijou: De az nem jelenti egyből azt, hogy bármit meg is tehetsz. Mit szólna most szegény édesanyád ha látna, téged ilyen állapotban.-Ichijou most a lényegre tapintott ezzel. :) Nocsak,hogy megenyhült!-gondolta magában. Kaname tényleg megenyhült,mivel a sírás határán volt. :( - Tudod mit menj el egyet sétálni és akkor gyere vissza,ha már megnyugodtál rendben?-nézett rá.
Kaname: Rendben.-válaszolta és sarkon fordult és el is ment. Nálunk eközben kiért Sebastián, és elkezdte a vizsgálatot,amíg én az ágyunkba feküdtem. Mayo mellettem feküdt miközben próbált megnyugtatni és próbált figyelmeztetni arra hogy.....................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 Vampire Knight 78.rész

Mayo mellettem feküdt miközben próbált megnyugtatni és próbált figyelmeztetni arra hogy a mostani babánkat elveszíthetjük. :/ Egy fél óra elteltével Sebastian bejött a kicsivel a karjában. :) Ránk mosolygót és elkezdett minket vigasztalni. :)
Sebastian: Sima láza van úgy hogy nem kell aggódnotok semmi baja nem lesz. A gyógyszereket amiket be kell venni odaadtam Ellynek. Úgy hogy nem kell aggódni, három nap és már nem is lesz semmi baja.-odarakta Mayo kezébe a kicsit. - Nos akkor megyek is. Jóéjt!-azzal sarkon fordult és elment.
Mayo: Hála égnek hogy semmi bajod kincsem!-szakadt ki belőle egy megkönnyebbült sóhaj. :O Elkezdte ringatni és agyon puszilgatta. :*
Dancsi: Hadd levegőhöz jutni szívem.-mosolyogtam rá,majd kivettem a kezéből és a mellkasomra fektettem. :) Mayo: Örülök,hogy mind együtt vagyunk.-magához ölelt minket és mind a kettőnk adott egy-egy csókot. :* - Szeretlek Bella!
Dancsi: Én is téged!-homlokon csókoltam,majd Vittoriot közénk raktam. :* :)
Mayo: Aludj egy kicsit,addig elmegyek, és beváltom a gyógyszereket. Rendben?-felkelt.
Dancsi: Rendben.-ahogy lehunytam a szemem, olyan gyorsan el is aludtam. :3 Mayo eközben halkan kiosont a szobából,majd elindult a konyhába. Gyorsan elkérte Ellytől a papírokat, és mint akit az ördög kergetne hajtott a városba a gyógyszereket beváltani. :D Mindezt elintézve húsz perc alatt,nem ment a bálra,hanem befeküdt mellém és ő is elaludt. :3 Mayo: Most már megnyugodtál?-felemeltem az állam, és rám nézett az aggodalmas szemeivel. :O :3
Dancsi: Igen. Most kivételesen jól esett.-szipogtam.-Olyan sok minden történt és ezt nem tudtam mind megemészteni,ezért mindig a sírás a legjobb.
Mayo: Tudod jól,hogy a lányok és Shikiék mindig mindenben segítenek neked. Nem csak ők ha nem én is. Mert szeretünk és nem akarjuk,hogy bármi bajod essen,valamint mindent elmondhatsz nekünk vagy nekem.
Dancsi: Tudom jól,hiszen ezért is szeretlek titeket,mert ugyanúgy kiáltok értem,ahogy én értetek. Megígérem neked hogy mindent elmondok neked,bármiről is legyen szó.-rá mosolyogtam halványan és megcsókoltam. :* Mayo: Én is.-odahúzott az ölébe és a fejemet finom a vállára nyomta. :3 O:) Dancsi: Igen. De ha csak nem bánod?-néztem rá.
Mayo: Nem én! Amúgy az a kis csöppség hogy van odabent?-elkezdte simogatni a hasam. :3 Dancsi: Köszöni jól. Remélem kislány lesz.-vigyorodtam el. :D
Mayo: Ezt már szeretem látni. Én viszont fiút szeretnék.-mosolyodott el. :)
Dancsi: Kislány lesz!
Mayo: Kisfiú lesz!-kidugta a nyelvét hozzá és rám kacsintott. :P ;)
Dancsi: Akkor is kislány lesz! Tetszik nem tetszik.-zártam le a témát. :D
Mayo: Ezzel még nincs ám vége!-megpuszilt. :* <3
Dancsi: Tudom,de úgy szeretek ilyenekben veled vitatkozni. Emlékszel kicsiként mennyit veszekedtünk?-néztem fel rá.
Mayo: Amit veled töltöttem napok,azok mind emlékszem,még arra is amikor megtanultál járni. Vagy, amikor az első szavadat mondtad ki.-mosolygót rám. :)
Dancsi: Jó tudni hallod-e! De számomra is felejthetetlenek azok a napok,még is a legrosszabb az volt amikor elmentél. Búcsú nélkül.-sóhajtottam szomorúan. :O :(
Mayo: Tudom,nekem is fájdalmas volt,de azért nem tudtam elbúcsúzni,mert én sem tudtam arról,hogy a szüleim Olaszországba küldenek iskolába.-ő is óhajtott. :O -Tényleg sajnálom Bellám,hidd el nem akartam elmenni búcsú nélkül.-elkezdett össze-vissza puszilgatni. :* :3
Dancsi: Oké elhiszem kicsim,de attól nem kell össze-vissza puszilgatni.-nevetni kezdtem és odabújtam hozzá.-Vissza viszel a szobába?
Mayo: Micsoda kérdés! Naná! Kapaszkodj!-felkapott és elindult velem a szobánkba. :3 A következő részben folytatjuk. ~D*

Vampire Knight 79.rész

Két perccel később,ahelyett hogy az ágyunkba vitt volna elvitt a fürdőszobába ahol romantikus hangulat és látvány fogadott. *-* <3
Dancsi: Istenkém! Mayo ez a te műved úgy-e?-suttogva kérdeztem tőle.
Mayo: Igen,csak is az enyém. Megérdemled ezek a sokkos események után.-kisfiúsan elvigyorodott. :D
Dancsi: Nem is tudom mit mondjak...-meghatódva néztem a fürdőszobát. :O A víz tele volt habbal és vörös rózsa szirmokkal,és a kád mellett gyertyák égtek, amiknek fahéj illata volt. :3 Mayo: Én is szeretlek Dancsi!-magához ölelt még jobban. :3
Dancsi: Letennél Mayo,mert zsibbad a lábam.-próbáltam kiszabadulni az öleléséből.
Mayo: Persze,de utána én vetkőztetlek le.-letett és a kezét ráfonta a derekamra. Dancsi: Ez van babám,kellett neked annyira velem lefeküdnöd. Most itt van az eredménye.-rátettem a kezem a hasamra.
Mayo: Ennek, az eredménynek örülök a legjobban. A szerelmünk gyümölcse, ott nő a pici-pocidban.-odadörgölőzött a nyakamhoz,mint egy kismacska. Csak el ne kezdj dorombolni!-gondoltam magamban mosolyogva. :) Közben elkezdett levetkőztetni, és én is őt. ;) Miután mind a ketten meztelenek voltunk,Mayo óvatosan berakott a kádba és majd ő is beszállt. Mayo: Remélem tetszik.-odahúzott magához és elkezdte kényeztetni. :O <3
Dancsi: Ez a kényeztetéssel,teljesen leveszel a lábamról,na meg a meglepetéseddel.-odafordultam hozzá.-Most én jövők.-megpróbáltam elvenni tőle a mosdó szivacsot. :D
Mayo: Még nem,mert még egy helyen kimaradt.-fogta és elkezdte a hasamat szépen,óvatosan mosni. :) Dancsi: Én is. Lenne egy fontos kérdésem.-néztem fel rá. - Tudni szeretnéd majd a nemét születése előtt vagy nem?
Mayo. Szerintem legyen mind a kettőnknek meglepetés.-boldogan rám kacsintott. ;) :) - Ez sokkal izgalmasabb lesz így. Most pedig te jössz.-nyújtotta a szivacsot.
Dancsi: Rendben. Felelősséget nem vállalok!-figyelmeztettem. Szépen elkezdem először az izmos mellkasával,lapos izmos hasával,széles vállával,majd a gyönyörűen kidolgozott karjával és hátával. :3 *-* Mayo: Kis pirulós!-és megsimogatta az arcom. :P
Dancsi: Nem is igaz!-durcás arcot vágtam,mire még jobban elpirultam. ^_^
Mayo: Dehogynem! Ne is tagad!-elvette tőlem a szivacsot.-Megint én jövők.-elkezdte a lábamat mosni,majd miután a lábammal végzett,a mellem kezdte el tisztítani. Egyszer csak,mintha tűt szúrtak belém felszisszentem. :/ Annak ellenére hogy halk volt, Mayo meghallottam- Fájdalmat okoztam?-gyorsan vissza is húzta a kezét, és pici csókokkal kezdte borítani a mellem. :* <3
Dancsi: Egy kicsit. Van egy olyan időszak a terhességben, amikor a mellünk nagyon érzékeny még a legkisebb érintésre is.-megsimogattam az arcát. :) - Ne legyen emiatt bűntudatod.
Mayo: Jó tudni,és ne aggódj nem lesz bűntudatom. Szeretlek.-felemelkedett úgy, hogy velem szem magasságban volt és megcsókolt. :* Én is megcsókoltam őt,és így voltunk fél órán keresztül és amikor abba hagytuk a csókolózást mint a ketten zihálva szedtük a levegőt. :O ;)
Dancsi: Én is szeretlek,de most már ideje lenne megszakítani,a fürdőzést és aludni menni.-próbáltam felállni,de Mayo nem engedte. :P
Mayo: Maradj még...-nem tudta befejezni a mondatott,mivel csöngettek az ajtón.- Ki lehet az ilyenkor?
Dancsi. Nem tudom,de engedj el kérlek.-el is engedett és gyorsan felvettem a fürdőköpenyemet és elindultam gyors a szobánkba és felöltöztem. Öt perccel később már lent is voltam a bejárati ajtónál és amikor kinyitottam tátva maradt a szám. :) Aki velem szemközt állt az a...............................................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 80.rész

Aki velem szemközt állt az a bátyám volt Dante. :) A döbbenettől nem tudtam fél percig megszólalni. :O Dante ugyanúgy néz ki mint,én hajilag fekete és szemileg zöld,az alkata olyan mint Mayoé. Százkilencven centi magas és nálamnál két évvel idősebb.
Dancsi: Dante?-suttogva mondtam ki a nevét és rá meredtem.
Dante: Szia Húgi! Régen láttalak!-mosolyogva üdvözölt,majd hozzám lépett és arcon csókolt és magához ölelt. :* Dancsi: Igen tényleg régen volt. Honnan tudtad,hogy itt vagyok?-kibontakoztam az öleléséből és bevezettem a nappaliba.
Dante: Éppen apánktól jövők és ő mondta,hogy itt laksz.-leült a fehér kényelmes kanapéra.-Hogy vagy azóta?-megpaskolta maga mellett a helyet.
Dancsi: Sok minden történt azóta hogy elmentél Dan.-leültem mellé.
Dante: Gondoltam. Apa lényegében elmesélte mi történt veled.
Dancsi: Ennek örülök,akkor azt is tudod,hogy kétszeres nagybácsi vagy.-hasamra tettem a kezem.
Dante: Igen és gratutálok is hozzá.-megölelt.-A kilenc hónapos Vittorio hol van?-húzódott el tőlem.
Mayo: Itt van.-csendült fel mögöttünk a hangja.-Szervusz cimbora.
Dancsi: Kis húsaim. -odaléptem hozzájuk és mind a kettőnek adtam egy-egy puszit. :* :) Mayo kezéből kivettem a kicsit és odaadtam Dantenak.-Itt van az unokaöcséd. Hát nem aranyos?-megsimogattam a kicsi arcát. :)
Dante: Szia cimbi.-üdvözölték egymást.-De nagyon édes. Szia csöppség.-megfogta a kis kezét.-Én vagyok a te másik bácsikád.
Dancsi: Mayo kérlek, idehoznád a cumis üveget amibe tea van? Kint a konyhában van,meg a gyógyszert is.-néztem rá.
Mayo: Persze.-sarkon fordult és elment a konyhába.-Tessék itt vannak amiket kértél.-adta oda a cuccost, amikor visszajött.
Dancsi: Köszönöm. Bocsáss meg bátyus hogy most zavarom a meghitt pillanatotokat,de meg kell etetnem a picit, és be kellene adnom neki a gyógyszereket.-elvettem tőle Vittoriot,majd a karomba fektetve,elkezdte inni az anyatejemet.
Dante: Milyen gyógyszereket kell bevenni-e?-nézett rá aggódva.
Mayo: Belázasodott, és be kell venni a láz csillapítókat.-guggolt le mellénk és a teába elkezdte beleönteni a port.
Dante: Értem,de nagyobb baja nincs?
Dancsi. Nincsen,makk egészséges.-néztem rá mosolyogva. :) Vittorio abbahagyta az evést és rátukmáltuk a teát,amit készségesen kis is ürített két perc alatt. :P -Bocsássatok meg,de most megyek és megfürdetem és tisztába teszem.-felálltam,de hirtelenjében meg is szédültem és visszaültem.
Mayo: Mi baj? Rosszul vagy?-kivette a kezemből a kicsit, és odaadta Dantenak.
Dancsi: Igen,de nem tudom mitől.-a halántékomra raktam a kezem.
Mayo: Gyere felviszlek a szobába.-felemelt és szépen óvatosan felvitt a szobánkhoz. A lábával belökte az ajtót és lefektet az ágyra.-Hozzak egy kis vizet?
Dancsi: Igen. Kérlek szépen.-megsimogattam az arcát,mire ő belecsókolt a tenyerembe és el is sietett a konyhába vízért. :* Dante: Jobban vagy Ellám?-leült hozzám az ágyra és megfogta a kezem. <3
Dancsi: Kicsit jobban vagyok,de még mindig forog velem a világ.-halványan elmosolyodtam. :)
Dante: Terhességgel együtt jár ez,majd elmúlik idővel.-megpuszilta a homlokom. :* - Úgy hiányoztál nekem.
Dancsi. Te is nekem Dan.-megpusziltam az arcát. :* - Van valakid most?
Dante: Nincs. Agglegény vagyok.-vigyorogni kezdet. :D
Dancsi: Pont te,aki után a nők csak úgy, koslatnak?-halkan elkezdtem nevetni. :D -Hát te bátyus nem vagy semmi. Én megajándékoztam apát két unokával,te meg egy feleséggel és egy gyerekkel sem. Szép kis rokon vagy mit ne mondjak.
Dante: Még nem találtam meg az igazit.Úgy hogy ez van.-vonta meg a vállát.
Mayo. Itt van a vized.-lépet be a szobánkba és odanyújtottam a poharat.
Dancsi: Köszönöm.-elvettem tőle a poharat és egy húzásra kiittam. :P _ Ez most nagyon jól esett. Imádlak Mayo!-kitártam felé a karom. :3
Mayo: Én is téged.-lehajolt hozzám és megölelt. :3 Dante: Kis édeskéim.-elkezdett kisfiúsan vigyorogni. :D
Mayo: Nekem ő jelenti a világot. Nem is akarok mást csak is őt.-össze-vissza puszilgatott. :* <3
Dancsi: Ahogy te is nekem.-megfogtam a fejét és egy cuppanós puszit nyomtam a szájára. :* Mayo: Neked bármit édes.-megkerülte az ágyat és mellém feküdt. :3 Dancsi: Tökéletes szívem. Te vagy a legjobb párnám.-kidugtam neki a nyelvem. :P
Mayo: Nekem meg a legjobb otthon.-megcsókolt és én meg viszonoztam. :* - Szeretlek drágám!
Dancsi: Én is téged szívem.-éppen mondani akartam valamit Danténak amikor...........................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

Vampire Knight 81.rész

Éppen mondani akartam valamit Danténak amikor, nagy sikítást hallottunk Elly szobája felől. :O - Na azt hiszem a bátyám felfedezte Elly szobáját.-kuncogni kezdtem. :D
Mayo: Szegény lány. Megyek és segítek neki.-fel kelt és elindult Elly szobája felé.
Dancsi: Hogy mik nincsenek itt?-sóhajtottam fel mosolyogva, és letettem a fejem a párnára és el is aludtam. :) :3 Másnap reggel lett, a nyaralásunk utolsó előtti napja. :O Éppen a másik oldalamra fordultam,amikor egy meleg bársonyos kezet éreztem a derekamon és nedves ajkat a hátamon. :* ;) :3 Szólásra nyitottam a szám,mikor Mayo édesen megcsókolt. :* Dancsi: Hmm...jó így ébredni. Ezt gyakran csinálhatnád.-motyogtam félkomásan,miközben rá mosolyogtam. :)
Mayo: Te kis bestia! Jobban vagy?-a homlokát a homlokomhoz rakta.
Dancsi: Valamivel jobban,de mond tegnap rendbe raktad a bátyó hülye fejét?-megcsókoltam a homlokát. :*
Mayo: Az egyik vendégszobámban aludt. Szegény Elly láttad volna,micsoda vörös volt az arca.-mosolyodott el. :)
Dancsi: Nagyon megijedhetett és eltudom képzelni. A bátyám már csak ilyen.
Mayo: Gondoltam. Éhes vagy?
Dancsi: Igen nagyon.-simogattam meg a hasam. Mayo: Akkor kapsz egy királynőhöz méltó reggelit.-megcsókolt és felkelt. Épp nyitotta ki az ajtót,amikor Dante lépett be a szobába kicsivel a karjában. :P
Dante: Jó reggelt tubicáim.-mosolygót kedvesen. :)
Dancsi: Neked is.
Mayo: Most megyek,addig figyelj rá kérlek!-lépett ki a szobából és elindult a konyha felé.
Dante: Meg lesz.-kiáltotta utána. :D
Dancsi: Odaadod a fiamat bátyuskám és hogy aludtál?-felültem és rá néztem kedvesen. :3
Dante: Köszi jól és te jobban vagy?-ült le mellém és a kicsit a karomba rakta.
Dancsi: Valamivel jobban, mint tegnap. Hallottam, rossz szobába nyitottál be.-nevettem el magam. :D
Dante: Igen. Ezerszer bocsánatot kértem szegény teremtéstől.-vakarta meg a fejét zavartan és elpirulva. ;) :/
Dancsi: Nocsak,téged zavarba is lehet hozni?-rá koppintottam az orrára.-Úgy tűnik első látásra tetszik is neked. Vagy tán tévedek?
Dante: Nem,nem tévedsz húgom tényleg tetszik. Amikor tegnap benyitottam hozzá éppen...pont...-keresni kezdte a megfelelő szót.
Dancsi: Csak nem anyaszült meztelen volt?-rá is tapintottam a lényegre. ;) :P
Dante: De. Mind a kettőnknek nagyon kínos jelenet volt.-fordult el tőlem elpirulva. :3
Dancsi: Nyugalom majdnem mindenkivel megesik az ilyen. Néha még velem is meg Mayoval is megesik.-pajkosan rá kacsintottam. ;)
Dante: Olyan aranyosak vagytok együtt. Szinte az ember irigy tud lenni rátok.-mosolyodott el. :)
Dancsi: Köszönjük! Nekem meg sok sikert kívánok!-kigomboltam a pizsama felsőmet és etetni kezdtem Vittoriot. :3 <3
Dante: Köszönöm hidd el amit most mondok,soha nem fogod tőlem hallani még egyszer. Te vagy a világ legjobb húgicája!-odahajolt hozzám és megpuszilt. :*
Dancsi: Ezt tényleg nem minden nap hallani,de köszönöm én is így vagyok veled.-viszonoztam a puszit. :* - Szeretlek!
Dante: Én is téged.
Mayo: És én is!-jelent meg az ajtóban, egy tálcával rajta pirítóssal és teával.
Dancsi: Jaj anyám,össze fut a számban a nyál.-futott ki a számon.
Mayo: Ennek igazán örülök. ugyanis én csináltam neked.-lerakta a lábamra és leült Dante mellé.
Dancsi: Köszönöm.-befejeztem az etetést és gyöngéden elkezdtem Vittorio hátát simogatni,amikor a vállamra fektettem. :) Fél másodperccel később,jóleső büfit lehetett hallani. :D <3
Dante: Olyan édesen evett és cuppogott.-elvette tőlem a kicsit, és be ment vele a fürdőszobába.
Mayo: Most már egyél kérlek,mert a végén még elájulsz.-tolta elém a reggelit.
Dancsi: Igenis kapitány.-tisztelegtem, és neki láttam a reggelinek. :3 :)
Mayo: Ezt már szeretem.-közelebb jött hozzám és elkezdett...................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 82.rész

Közelebb jött hozzám és elkezdett simogatni. :3 Először az arcomat,nyakamat majd a mellemet,én meg pont akkor szerettem volna lenyelni a falatott,de az cigányútra ment és elkezdtem fulladozni. >:( Próbáltam inni,de nem ment,mert rám tört a hányinger. A tálcát gyorsan leszedtem az ölemből. és az éjjeli szekrényre raktam,majd gyors a folyosó végi fürdőbe rohantam és szabad utat engedtem. :v Fél órával később alább hagyott a rosszullétem,de még azért ott maradtam a fürdőben és leültem a kád peremére. Anyám,még ez is!-gondoltam, miközben a hasamat simogattam. :)
Dante: Jól vagy Ellám?-hallottam a hangját az ajtó mögül.
Dancsi: Veled van Mayo?-tértem ki a válasz elől.
Dante: Igen itt van mellettem.-próbálta kinyitni az ajtót,de nem tudta. :/ - Engedj be minket húgi,kérlek!-lett egy kicsivel lágyabb a hangja. :)
Dancsi: Eszemben sincs.!-tiltakoztam hevesen.-Max téged bátyó,de Mayo az maradjon tőlem,távol.
Mayo: Kérlek engedj be Bellám,nem akartam ártani nektek. Sajnálom,ne haragudj és bocsáss meg nekem.-a kezét az ajtóra tette.
Dancsi: Mit bocsássak meg,azt hogy majd nem megfulladtam? Vagy azt hogy majdnem kiszáradtam?-ismét rám tört a hányinger és most is szabad folyást engedtem. :v
Dante: Jól vagy? Minden rendben?-dörömbölt az ajtón.
Dancsi: I...igen egyenlőre.-felkelt és kinyitottam az ajtót. Amikor kiléptem az ajtón,mint két fiúnak a torkára akadt a szavak.
Mayo: Jóságos ég!-suttogta.-Én ezt nem akartam.
Dante: Falfehér vagy húgi,gyere megyünk a szobádba és megiszod a teát,meg beveszed a hányinger elleni gyógyszert.-átkarolta a derekam és a szobámba vezényelt.
Dancsi: Istenem,ilyen rosszul még nem voltam.-nyöszörögtem.
Dante: El is hiszem,de most mars az ágy. Vittorioért meg ne aggódj én és Elly vigyázunk rá.-lefektetett az ágyra és gondosan betakart és a kezembe nyomta a teát és az gyógyszert.
Dancsi: Én...köszönöm.-bevetem és megittam a teát.
Dante: Szóra sem érdemes,tudod jól hogy, mindig vigyáztam rád és most is fogok.-szeretettel rám mosolygót. :)
Dancsi: Igen tudom. Nem hiába vagy a testvérem.-mosolyogtam én is. :)
Dante: Behívjam azt a szerencsétlent?-megfogta a kezemet. <3
Dancsi: Kérlek szépen,tudod jól hogy nem bírom ki nélküle. Olyan nekem, mint az embereknek a levegő.-fogtam meg én is a kezét. <3
Dante: Rendben.-feltápászkodott és odament az ajtóhoz és behívta Mayot.-Jön is. Nekem aztán nem összeveszni mert irgum-burgum lesz.-emelte fel a mutató ujját fenyegetően.
Mayo: Nem lesz ígérem.
Dante: Akkor én megyek is.-de még egyszer hátra fordult és rám nézett.-te meg sikíts ha bánt.-vigyorogni kezdett és elment Vittorio szobájához.
Dancsi: Mayo kérlek gyere ide.-megpaskoltam magam mellett a helyet.-Ne félj nem akarlak bántani.-nyugtattam meg. ;) :)
Mayo: De én bántottalak.-bánatosan leült mellém.-Szabad?-megmutatta,hogy meg akar ölelni. :3 <3
Dancsi: Igen és meg is kérlek rá.-odabújtam hozzá és a jobb kezemet a lapos hasára tettem. *-* Mayo: Szeretlek tündérkém virágszála. Megtudsz nekem bocsátani?-nézett rám szomorúan és szerelmesen. :O <3
Dancsi: Megtudok bocsátani neked.-felnéztem rá és megcsókoltam. :* - Én is szeretlek drágám.-feleltem miután elvált az ajkunk. :)
Mayo: Soha többet nem fogok ilyet tenni! Ezt itt és most meg is ígérem.-tette le az ünnepélyes esküjét.
Dancsi: Szavadon foglak.Most pedig...-elfojtottam egy ásítást. :O - Bocsáss meg,de aludni szeretnék.-úgy bújtam hozzá,mint egy kismacska. :3 <3
Mayo: Semmi baj rád fér,szép álmokat.-homlokon puszilt és altatóan, a hátamat kezdte simogatni. ;) Dancsi: Köszön...öm-el is aludtam. :3
Mayo: Szeretlek te kis bestia életem értelme.-suttogta a fülembe,és még jobban magához ölelt. Shiki: Hát azt hiszem ma nem leszel a lányok "szép" bálványa.-mutatta színpadiasan Shiki, mire mind a hárman nevetni kezdtek. :D
Aidou: De most komolyan muszáj volt összekapnotok?-kérdezte,miközben felrakta a tea vizet főni.
Ichijou: Igen,mivel nem nézem jó szemmel azt ahogy,szegény Dancsiról és Mayoról beszél,valamint az unokaöcsémről és arról a kis életről.-óvatosan megdörzsölte a fájós szemét.
Aidou és Shiki: Arról a kis életről?-mind a ketten egyszerre kérdezték megdöbbentve. :O
Ichijou: Jaj,nem is mondtam nektek. A bátyám megint apa lesz.-lelkendezett boldogan. :)
Aidou: Várj egy pillanatra! Azt akarod mondani, hogy Dancsi terhes?-rakta magában össze a képet.
Ichijou: Igen. Egy hónapos a baba és alig várom már.
Shiki: Ennek nagyon örülünk. Most már értem, kit szidott annyira.
Ichijou: Ezért nem néztem tegnap jó szemmel ezt. De most ne is beszéljünk erről,mert holnap úgy is haza jönnek.
Aidou: Úgy is tudni fogják hogy mit történt.-leemelte a teáskannát és mindegyikőjüknek töltött és odaadta a teákat.
Shiki: Ez meg a másik. Meg nem lehet nem észrevenni azt a mokkát.-mutatott a szemére.
Ichijou. Ezt nagyon jól tudom Shiki.-belekortyolt a teába és elkezdte Mayot tárcsázni. Eltelt több mint hat óra és é még mindig aludtam Mayo karjában,amikor megszólalt a telefonja. Mayo elkezdte keresni a telefonját, és meg is találta az éjjeli szekrény és gyorsan felvette.
Mayo: Szia öcskös mi a helyzet?-felült az ágyon.
Ichjou: Szia bátyó,ne haragudj hogy zavarlak titeket,de csak kérdezni szerettem volna valamit. Amikor hazajöttek az én házamban szálltok meg?-közben kortyolgatta a teáját.
Mayo: Szívem!-suttogta nekem miközben eltartotta a telefont a fülétől.-Drágám! Amikor visszamegyünk Ichijou házában szálljunk meg?
Dancsi: Tessék?-nyitottam ki a szemem.-Ühüm-morogtam félkomásan és kikászálódtam az ágyból és elindultam a fürdőszobába.
Mayo: Igen nálad szállunk meg.-válaszolta Ichijounak.-Milyen volt a bál?
Ichijou: Minden a legnagyobb rendben volt. Akkor megyek is érezzétek jól magatokat.
Mayo: Rendben.-azzal bontotta is a vonalat és elindult utánam a fürdőbe.-Jól vagy?-mögém lépett és átölelt. :3 <3
Dancsi: Jól vagyok,de kár volt felébresztened a legszebb álmomból.-duzzogni kezdtem mint egy kisgyerek,de azért odabújtam Mayohoz. Mayo: Mi szépet álmodtál?-az állát a fejem búbjára tette.
Dancsi: Nem mondom el,mert akkor nem teljesül.-a jobb kezemet a hasamra tettem. :) -Hoznál nekem tiszta ruhát amíg zuhanyzom.
Mayo: Persze,de mond a babánk jól van?-ő is odarakta a kezét a hasamra. :3
Dancsi: Igen jól van,csak elgondolkodtam valamint,majd később elmondom de most sipirc.-mutattam az ajtóra.
Mayo: Igenis asszonyom.-elhagyta a fürdőszobát és ruhák után kutatott,amíg én zuhanyoztam. Végül egy kertészruha mellett döntött,amit kismamáknak is terveztek,valamint egy melegítő pólót és nadrágot vett elő. :D Még gyorsan hozzá vett két fehérneműt és épp beakarta hozni, amikor.......................................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 83.rész

Még gyorsan hozzá vett két fehérneműt és épp beakarta hozni, amikor megszólalt a telefonja. A kijelzőn a cége volt,ezért gyors csak bedobta a ruhákat és ment telefonálni. :D Éppen akkor hagytam abba, a zuhanyzást,mikor ő bedobta a ruháimat. Várj csak amíg itt végzek lesz neked ne múlass Mayo Takuma!-esküdtem meg magamban nevetve,és közben szedtem le magamról a bedobott ruhákat. :D Gyorsan megszárítottam a hajam és fogat mostam,majd felöltöztem és átmentem Vittorio szobájába. Pont a bátyám volt nála, és én meg döbbent pofával álltam a küszöbön. :O Ugyanis Dante a szoba kellős közepén feküdt, rajta a kis ugráló és vihogó Vittorio. :D Ezt egy pillanatra meg kellett emésztenem,majd gyorsan lefotóztam őket,játék közben. ;) Halkan beléptem a szobába és leültem eléjük,és nézni kezdtem őket. Rá hat másodperccel később észre is vettek,és a kis Vittorio elkezdett felém mászni. :3 Dancsi: Szia édesem.-megsimogattam a fejét,miután önként és dalolva az ölembe ült. :)
Dante: Szia neked is édes hugicám.-felült és megigazította a pólóját.
Dancsi: Szia édes bátyuskám.-mosolyogtam rá édes mázosan. :) - Látom meg zavartalak titeket.
Dante: Ugyan,de hogy már éppen vinni akartam hozzátok,de úgy látszik elkéstem vele.-velem szembe elterült a földön.
Dancsi: Te kis csibész,így kifárasztottad a nagybátyádat?-néztem rá,miközben a kicsi hangos nevetésben és gügyögésben tört ki. :D - Ezek szerint igen.
Dante: Jaj,te ha tudnád miket csináltunk.-tenyerébe rakta az állát.
Dancsi: Eltudom képzelni,de azért elvoltatok. Nem vagy éhes kicsim?-fordítottam magam felé,mire Vittorio komoly képpel rám nézett.-Ezt most igen vagy nem szívem?-kérdően néztem rá,és mire észbe kaptam a kicsi elkezdte kicsatolni a ruhám. :/ :) - Akkor igen.
Dante: Kis huncut.-vigyorogni kezdett. :D
Dancsi: Te is ilyen voltál,kicsiként.-lehúztam a ruha felső részét,felhúztam a pólóm és le a melltartóm egyik kosárt,és a kicsi elkezdett jó ízűen cuppogni és enni. :3 ;)
Dante: Lehetséges,ki tudja régen volt.Több mint húsz éve.-nézni kezdte, ahogy a kicsi eszik. Dancsi: Van benne igazság,de azért hiányoznak azok...-nem tudtam folytatni a mondatot,mert éppen Mayo jött be a szobába.
Mayo: Sziasztok.-odalépett hozzánk, és letelepedett mellém.-Szia kincsem.-megcsókolt,majd a kicsit és megpuszilta. :* <3
Dancsi: Szia. Minden rendben van?-néztem fel rá,közben a kicsi kezét szorongattam. :3
Mayo: Persze,csak a titkárnőm szólt,hogy Dzsínóra szükség van.
Dante: Az új szoba berendezéshez?
Mayo: Igen. Meg egy pár bútor szállításához,szóval elküldtem.
Dancsi: Akkor megnyugodtam.-felsóhajtottam,és Vittoriot a vállamra fektettem és simogatni kezdtem a hátát. :3 Miután meg volt a jó nagy büfi odaadtam Dantenak a kicsit.-Tisztába teszed és megfürdetetted nekem,valamint vigyáznál ma rá?
Dante: Persze húgi,de mi olyan fontos?-felvette a kicsit és kivett tiszta ruhát,meg pelenkát.
Dancsi: Valami fontosat kell elintéznünk és megkérlek erre.-becsatoltam a ruhámat és komoly szemekkel néztem rá.
Dante: Rendben van. Vigyázok rá.-azzal el is tűnt a fürdőszobában.
Mayo: Valami baj van?-fordult felém.
Dancsi. Eltudnál vinni az akadémiára?-álltam fel és lenéztem rá.
Mayo: Persze,de minek?-ő is felállt és megfogta a kezem. :3 <3
Dancsi: Mert egy fontos döntést hoztam meg, amit szeretnék veletek megosztani.
Mayo: Ahogy óhajtod.-kinyitottam az ajtót és előre engedett. Közben az akadémián véget ért a nappalisok órái,és megkezdődött az estiek órája. A nappalisok,mint mindig most is körül rajongták,őket és Ichijou volt az egyedül,akit most nem. :( Most a felügyelők Reni és Zero volt. Épp két lányt próbáltak visszatartani,amikor Reni hátulról Aidou meglepett. :D
Reni: Jézusom te hülye!-kapott gyorsan a szívéhez.-Többet ne merd rám honi a fárszt rendben? A szívbajt hoztad rám.-puha,édes csókot nyomott a szájára. :* Aidou: Nem fogom ígérem,ez meg egy meglepetés neked,évfordulónk alkalmából.-odanyújtotta neki az ajándékot és mielőtt Reni válaszolhatott volna,elviharzott. :D Szegény döbbent ott állt egyedül kezében a csomaggal. Gyorsan tépkedni kezdte a masnit,és amit benne talált,majd nem elájult. xD Egy lila színű koktélruha, ami térdig ért és a csípőnél egy szürke masni. Zero csak nézett rá és nevetve csóválta a fejét. :Dz
Zero: Ritka pillanatok.
Reni: Az egyszer biztos. Na de most ne ezen tépelődjünk hanem...-egy kocsi fékcsikorgása szakította félbe a mondatott.
Zero: Ezek mit keresnek itt?-nézett felénk Zero.
Reni: Dancsi.-rohanni kezdett felénk,majd a nyakamba ugrott. :D
Dancsi: Szia. Én is örülök nektek.-öleltem magamhoz,majd pár másodperccel később kibújtam az ölelésből. :3 Zero: Rendben.-mindenki elindult a maga útján és én Mayo kíséretében elindultam a holdszállóhoz. Miután beléptünk elindult Kaname szobája felé. Ott megtorpantam egy pillanatra és mély levegőt vettem és bekopogtattam. :O Mayo bátorítás képen, az ujjait az enyém köré fonta és rám mosolygót. :) Kinyílt az ajtó és Kanameval találtam magam szemközt,a szeme alatt vér alá futással. :D Próbáltam elfojtani egy mosolyt,és nagy nehezen sikerült is. :)
Kaname: Sziasztok!-volt az egykedvű köszöntés.
Dancsi: Szia. Kaname eltudnál pár percre szabadulni innen az én kedvemért?-éreztem ahogy Mayo teste megfeszül és az ujjai az enyémet nyomja.
Kaname: Fontos lenne?-húzta fel a szemöldökét.
Dancsi: Igen. Kérlek szépen gyere velünk az igazgató szobájához.-közben ügyelve arra, hogy Kaname ne vegye észre, bokán rúgtam Mayot. :D Halk szisszenést lehetett hallani.-Valami baj van drága?-néztem rá huncut mosollyal. :)
Mayo: Nem semmi.
Kaname: Rendben megyek.-kilépet a szobából,és elindult velünk az igazgatóhoz.
Dancsi: Örülök,hogy mindenki itt van.-kezdtem hozzá a mondókához,miután odaértünk az igazgató szobájához és mindenki helyett foglalt.-Tegnap egy nagyon fontos döntést hoztam meg, és ma lett bennem érvényes.-körbenéztem,mire mindenki bólintott.-Nos a következő a fontos döntésem. Én.......................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 84.rész

Én nem akarok, se szeretnék Kanameval többé kapcsolatban lenni. Most már el szeretném felejteni, azt hogy valaha is kapcsolatom volt vele. Belefáradtam az örök veszekedésbe,harcba és vitákba. Végre nyugalmat szeretnék, egyrészt Mayo miatt, másrészt a baba és Vittorio miatt is.-megfogtam a hasam. Vani: Mi van?-hökkent meg. :O
Kain: Ezt nem hiszem el.-rázta meg a fejét.
Dancsi: Pedig így van. Épp akkor szereztem róla tudomást,mikor bekopogtam Kaname szobájába és a Kitty kezén ott volt a gyűrű.-fordultam a többiekhez, majd vissza a sápadt Kanamehoz. :O -Nos mikor óhajtottál róla beszélni?
Kaname: Én...nem is tudom...-felállt és fel-alá kezdett járkálni,majd hirtelen megállt.-Miből gondoltad,hogy négy éve történt?
Dancsi: Onnan,hogy a szálloda ahova vittél,meghallottam hogy eljegyeztél valakit,amikor én úgy mond "aludtam". Szóval igaz.
Kaname: Igen igaz,de másnap reggel felbontottam és rá pár hónappal később megint együtt voltunk.-hajtotta le a fejét zavartan.
Dancsi: Azért kellett neked megerőszakolnod Kaname és gyereket nemzened? Igen ez történt négy évvel ezelőtt.-néztem a többiekre szomorú ás harag keverék nézéssel. 3:) :(
Kaname: Én nem akartam a gyereket.
Dancsi: Igen? Azért kellett felhúznod,hogy elvetéljek és nyugodt lelki ismereted legyen?-tettem csípőre a kezem.
Kaname: De azután megbántam,hidd el.-lépett hozzám és megfogta a kezem. >:(
Dancsi: Nem hiszem el! Engedj el most,mert nem állok jót magamért.-néztem a szorított kezemre.
Kaname: Nem én!-rázta hevesen a fejét.
Dancsi: Te akartad.-fordítottam a fogáson és én szorítottam a csuklóját,mire ő térdre ereszkedett a fájdalomtól. :D - Nos hogy mondtad?
Ichijou: Ez igen.-lelkendezett. :)
Kaname: Ez fáj.-sziszegte a fogai között.
Dancsi: Fájon neked is, ahogy nekem is.-néztem le rá.-Ne hidd,hogy én olyan ártatlan vagyok,mint azt hiszed. Anya tigrisként védem azt ami,az enyém és akiket szeretek.
Mayo: Hagyd abba, kérlek!-lépett mögém és a kezemre tette a kezét.
Dancsi: Nem én. Túl sok volt abból,hogy én mindig azokkal veszek össze akik fontosak számomra. Nem ezt én nem hagyom annyiba.-még jobban szorítani kezdtem a csuklóját,míg az ujjaim bele nem fehéredtek a szorításba. :D xD
Kaname: Engedj...el...végre...-felszisszent a fájdalomra. :D - Sajnálom.
Mayo: Hagyd abba cara kérlek!-ment át a kedves hangból,könyörgőre. :3 <3
Kaien: Fejezzétek be!-pattant fel a székéről.-Shiki te Aidouval és Kainnel vigyétek vissza Kanamet a holdszállóba ezt a szerencsétlent. Ichijou te maradj itt.Vani ti a lányokkal,menjetek és pakoljátok össze a lányom megmaradt holmiját. Ezt a mai jelenetet, senki és semmi nem mondja el világos? Ti tanuk voltatok maradjon így.-fakadt ki az igazgató,mi csak döbbented néztünk rá,majd mindenki tette a dolgát.-Kincsem jól vagy? Nagyon büszke vagyok rád és édesanyád is az lenne.-odajött hozzám és megölelt. Dancsi: Tudom jól.-viszonoztam az ölelést.-Úgy hiányzik. Ma van tizenöt éve,hogy meghalt.-kibontakoztam az ölelésből és megfogtam a szív alakú nyakláncomat. :( Kaien: Túléltük,mi hárman és jól meg voltunk nélküle,most is megleszünk.-halvány mosoly jelent meg az arcán. :) - Szeretlek kincsem.
Dancsi: Én is papa.-hirtelen görcs lett rajtam úrrá, és felszisszentem és automatikus a hasamhoz tettem a kezem.
Ichijou: Mi a baj? Görcsölsz?-kérdezte és tekintett rám aggódva. :O
Dancsi: Igen. Mindjárt jobban leszek,csak egy kis víz kell.-odatántorogtam Mayo és Ichijou segítségével.Az igazgató addig elment vízért és gyorsan vissza is jött,a kezembe nyomta és én egy húzásra kiittam. :D
Kaien: Jobb már?
Dancsi: Igen,de még egy kicsit fáj.-ledőltem és simogatni kezdtem a hasam. Ichijou: Hányadik hónapban is vagy?-ült le mellém.
Dancsi: Második hónapban.-felvidultam a gondolatra,hogy hamarosan érzem, majd a kis kény rúgásait. :) <3
Mayo: Milyen gyorsan telnek a hónapok.-leguggolt mellém és ő is simogatni kezdte a pocakom. :3 Dancsi: Bizony,mire észbe kapsz már meg is születik ez a sózsák.-kuncogni kezdtem. :D
Mayo: Az biztos,de nagyon várom már.-mosolyodott el. :) Ekkor a szobába belépet......................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 85.rész

Ekkor a szobába belépet a bátyám. :)
Dante: Sziasztok.-lépett beljebb a szobába.
Mayo: Szia. Mit keresel itt? Nem úgy volt,hogy a kicsire vigyázol?-kérdezte félig mérgesen,félig meglepetten. :O 3:)
Dante: De vigyáztam is rá,de apa felhívott,hogy a húgomat le kell szedni egy bizonyos személyről,és Ellyre bíztam a kicsit.Majd, mint akit az ördög kerget jöttem ide.-felhúzta az egyik szemöldökét.-Jól vagy húgi? Nagyon sápadt vagy.-lépett a kanapéhoz és ő is leült mellém. <3
Dancsi: Teljesen jól vagyok. Nem tudom,miért aggódtok ennyire értem,nem fogyatékos vagyok,csak terhes gyermekeim az úrban.-ültem fel, és a térdemre támasztottam a könyököm,majd a tenyerembe rakta az állam.
Mayo: Tényleg nem tudod?-ült le mellém és átkarolta a derekam. :3 <3
Ichijou: Ne felejtsd el,hogy veszélyeztetett terhes vagy és,azért aggódunk érted. Meg azért is,hogy ne...-nézett szomorú szemmel a hasamra. :(
Dancsi: Tudom jól,de nem fogom. Mayo nem olyan, mint Kaname.
Reni: Így van.-lépett be a szobába az új ruhájában. ;)
Mayo: Nézzenek oda,micsoda csinos valaki. Remélem az illető,nem olyan helyes mint én,mert ha az illető ronda elviszlek én.-mosolyodott el és rá kacsintott. :) ;) Erre én játékosan oldalba böktem a könyökömmel. :P - Oké-oké nyugodj meg.-simogattam meg a hátam. Dancsi: Chh...a végén még én leszek a fő gonosz.-megsértődtem,akár egy kisgyerek és elfordultam Mayotól. :P
Reni: Köszönöm a bókot Mayo,de Aidouval leszek ma vacsorázni.-pirult el egy kicsit. :3 -Szerintem meg Dancsi jobban illik hozzád,mint én.Amúgy is nekem Aidou álmaim férfija.-még vörösebb lett erre a mondatára,mint az előbb. :3
Ichijou: Az egyszer biztos. Aidout én még ilyennek soha nem láttam,amióta vele vagy. Szerintem is csinos vagy,de most menj mert,a végén még elkésel.-nézett rá huncut mosollyal. :)
Reni: Igazad van.-tekintet a fali órára.-Nos akkor sziasztok és jóét.
Ichijou: Neked is és jó szórakozást.-kacsintott rá. ;)
Reni: Kö...szönöm-dadogta elpirulva, majd sarkod fordult és elment. :3
Kain: Megyek én is és megnézem,hogy van az szerencsétlen. Kész csoda kicsim,hogy nem törted el a karját.-nézett rám.-De hát anyád ötlet volt,az önvédelmi óra,-felsóhajtott. :O -Na meg a családi titokra.-sokat mondóan nézett rám és Dantéra.
Dancsi: Tudom jól,és hidd el apa,nem fog egy könnyen,kialakulni.Ahhoz elkel jönnie annak a napnak.-sokat mondóan néztem rá én is.-Ha nem tudnám kordában tartani,majd Dante odaadja a gyógyszert és,még nyerek vele időt.Mást nem tehetek.
Kaien: Rendben van. Most megyek.-felállt és azzal el is indult ki,de előtte még megállt az ajtóban,és a válla fölött még rám nézet.-Meglátogatod ma este?
Dancsi: Meg és Dante is jön velem.-komor arccal néztem magam elé. -_-
Kaien: Rendben.-azzal el is ment.
Mayo és Ichijou: Ti még is miről beszéltetek?-értetlenül néztek rám és Dantera. :/
Dante: Hosszú,majd ha eljön az idő elmondjuk.-tette zsebre a kezét.
Ichijou: Még is mi az ami ennyire titokzatos?-kérdezte fen hangon.
Mayo: Én sem tudom. Dancsi mi az ami családi titok?-fordult felém.
Dancsi: Scis hoc nefas?-beszéltem latinul a bátyámhoz,majd odafordultam és a szememmel a hasamra mutattam.
Dante: Yeah, scio. Sed usque sex menses. Nolite ergo esse solliciti.-válaszolt vissza latinul,közben odajött hozzám és leguggolt elém. Dancsi: Te amo frater.-homlokon csókoltam. :*
Mayo és Ichijou: Elmondanátok ,még is miről beszéltek?-mind a ketten felálltak és csípőre tett kézzel néztek le ránk.
Dancsi: Nyugodjatok meg,semmi rosszról nincs szó,de ez maradjon az én és bátyám titka. Előre és szólok nem a babáról van szó.
Mayo: Akiről miről? Megígérted nekem,hogy őszinte leszel hozzám. Emlékszel?-guggolt a baloldalamra.
Dancsi: Hogy ne emlékeznék rá,de ez nem a te problémád,hanem az enyém.
Mayo: Ami a te problémád az az enyém is kicsim. Kérlek mond el.-kétségbe esett arccal felnézet rám. :O
Dancsi: Damnaret! Ad mentionem habui.-komoly képpel meredtem a bátyámra.
Dante: Eo quod diligeret te.-megszorította kezem és arcon puszilt. :* <3
Dancsi: Én is őt,de nem kellett volna.-váltottam vissza magyarra.
Ichijou: Én már semmit nem értek,de a lényeg az hogy a baba jól van és kész.
Dante: Köszönöm Ichijou. Gyere húgom,menjünk el hozzá.-felállt és felsegített.
Dancsi: Jó ötlet. Úgy is hiányzik.-Mayohoz fordultam.-Anyánk sírjához megyünk,de ne várj meg itt menj és a lányoknak segíts a cuccaimmal. Majd otthon találkozunk.-lehajoltam hozzá és megcsókoltam. :* -Szeretlek Mayo.
Mayo: Én is téged,meg a kicsit is.-viszonozta csókot és megsimogatta a hasam. :3 <3
Dancsi: Ő is téged,de most megyünk. Sziasztok.
Dante: Mayo épségben haza viszem,ne aggódj érte.-szólt még vissza és elindultunk a temető felé. Eközben az igazgató odaért a Kaname szobájához,ahol Kain és Shiki állt a szoba közepén,velük szembe Kaname és Kitty. Egymással üvöltöztek a fiúk. >.<
Kaien: Elég legyen.-üvöltötte el magát. >.<
Shiki és Aidou: Igenis.-hallgattak el villám gyorsan.
Kaien: Kaname miért rajtuk, töltöd ki a dühöd?-vonta fel az egyik szemöldökét. :/
Kaname: Mert most ők vannak kéznél.
Kain: Mi nem vagyunk bábuk Kaname! A te hülye hibád,hogy majd nem eltörte a karod a Dancsi. Kellett neked.-nézett rá villámló szemekkel. :D
Kitty: Mit csinált?-dadogta félelmében. :O
Kaname: Drága életem,majdnem a szorításával eltörte a csuklom ennyi.-szelíd hangon beszélt hozzá,majd odafordult hozzá és átölelte a vállát. :3 :P
Shiki: Úgy kellett neked. Én a Dancsi helyébe azért csináltam volna egy pár jobb dolgot,de ez nem tartozik rám.-dugta zsebre a kezét.
Kaname: Néha nem tudom eldönteni, melyikünk pártján állsz drága rokon.-fordult hozzá gúnyos mosollyal. :)
Shiki: Inkább a Dancsién mint a tiéden drága rokon.-nála is megjelent a gúnyos mosoly. :) :D
Kaine: Belehet fejezni ezt gyerekek!-állt közéjük.-Ha nem fejezitek be mind a hármatokat,akkor felfüggesztést kaptok!-nézett rájuk. Erre síri csend honolt és mindegyik fiú a gondolataiba merült. :/ -Én is így gondoltam. Most Shiki és Kain elmehettek a Kittyvel,Kaname kérlek te maradj itt.
Shiki és Kain: Igenis.-el is indultak vissza a szobájukba.
Kitty: Megyek is.-mondta félénken,majd el indult ki. Ichijou és Mayo eközben...................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 86.rész

Ichijou és Mayo eközben minket követtek egészen anyám sírjáig. Nem jöttek teljesen közel,csak addig ameddig a beszélgetésünket hallják. :P Én és Dante leültünk anyánk sírja elé és leraktuk a virágokat. :(
Dancsi: Szia anya.-megsimogattam a sírkőt.-Nagyon hiányzol nekünk. Nagyon sajnálom,hogy nem látod,a két unokádat,de tudom hogy ott fent látod őket.
Dante: Tudom hogy szeretsz minket,és mi is téged.-ő is megsimogatta.-De olyan nehéz nélküled.
Dancsi: Mond meg miért,nem mondtad el előbb ezt a titkot,amely bennem is bennem van?
Dante: Húgi tudod jól,hogy tudta mi jár ezzel. De van ellene szer amit használhatsz.-megfogta a kezem. :3 -Nem foglak egyedül hagyni.
Dancsi: Tudom jól és nagyon hálás vagyok érte.-suttogásra fogtam a hangom.-Miért csak én lettem tündér. Amúgy halkan említsd a tündér szót,mert Ichijou és Mayo utánunk jött.-néztem rá.
Dante: Rendben van.-mondta ugyanolyan hangon.-Bár tudnám anyu,mi járt akkor a fejedbe. De most mennünk kell. Szeretünk és kérlek mindig vigyázz ránk és az unokáidra.
Dancsi: Szia mama.-búcsúztam én is,és nagy nehezen felkeltem.-Menjünk bátyuskám.-el is indultunk,de arra amerre Ichijouék voltak. Mayo és Ichijou belemerült a beszélgetésben és észre sem vették,hogy ott állunk előttük. :D
Dancsi: Khm khm...Fiúk.-csípőre tett kézzel és felvont szemöldökkel néztem rájuk,miközben ott guggoltak a bokorban. :D xD
Ichijou: Ööö...sziasztok?-egyenesedett fel.
Mayo: Szia... szívem-dadogta zavartan és ő is felkelt. :/
Dante: Szabad tudnunk miért kémkedtek utánunk?-összefonta a kezét a mellkasa előtt.
Ichijou: Hát izé az úgy volt...hogy...hogy...-zavartan megvakarta a tarkóját és segítség kérően Mayora nézett. :/
Mayo: Na jó őszinte leszek hozzád.-odalépett hozzám és megfogta a kezem. Dancsi: Nem kell aggódnod értem. Semmi nagyobb bajom,de megnyugtatlak,hogy semmi halálos betegségem nincs,és a baba is egészséges.-felnéztem rá és megpusziltam. :* - Ne aggódj. Majd idővel megtudod.
Mayo: Ezt nem hiszem el.-halkan suttogta.-Magunkra hagynátok minket?-nézett a bátyámra és az öccsére,akik bólintottak és magunkra hagytak.-Miért nem akarod vagy szeretnéd elmondani nekem?
Dancsi: Mert nem lehet. Köt a titok tartási esküm, anyám sírjánál. De majd elmondom, csak kérlek bízz bennem.-szomorú szemekkel néztem rá. :(
Mayo: Bízom benned,de hogyan ha nem hagyod,hogy segítsek? Nem vagyok olyan hülye,hogy ne vegyem rajtad észre mi bánt. Ne feledd van egy két hónapos babánk, és egy tíz hónapos babánk.
Dancsi: De, hogy jönnek ide a gyerekek?-kérdően néztem rá. o.O
Mayo: Úgy hogy nekik is elkel majd mondanod mi a helyzet veled. Miért vagy ilyen titokzatos velem? Hm?-átkarolta a derekam és magához ölelt. :3 Dancsi: Ha ennyire szeretnéd tudni,akkor elmondom neked amikor a kicsi megszületik jó lesz?-a nyaka köré fontam a karom.
Mayo: Rendben,de csak mert olyan,aranyos vagy mikor mérges vagy dühős vagy.pici csókokkal borította az arcom. :* Dancsi. Te meg akkor vagy aranyos,mikor azokkal a kiskutya meg boci szemeiddel nézel rám.-rákacsintottam. ;) -De most már menjünk haza,mert egy: fázok kettő: hiányzik a kis Vittorionk.
Mayo: Na akkor menjünk.-kézen fogott és elindultunk haza. Közben nem csak Aidouék ünnepelték az évfordulójuk napját,hanem a Vani és Shiki meg Gréti és Zero páros is. :) Mayo: Te vársz valakit szívem?-nézett rám.
Dancsi: Nem én. Hát te?-vettem rá egy futópillantást és tovább ettem Vittoriot gyümölcs pürével. :3 <3
Mayo: Hát ez az,hogy én sem vártam vendéget.-felállt.-Megyek megnézem ki az.-elindult a bejártai ajtóhoz és mikor kinyitott az ajtót földbe gyökerezett a lába és elsápadt. :O Ugyanis az ajtóban........................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 87.rész

Ugyanis az ajtóban Kaname állt zsebre tett kézzel. A döbbenettől Mayo alig bírt megszólalni. o.O :/
Kaname: Szia. Beszélhetnék veled négyszemközt?-nézett rá,mire Mayo biccentett és elindultak a dolgozó szobába. Elly és én közben a mi szobánkban voltunk bepakolni a bőröndökbe,mikor meghallottuk a lépteket. Kikukucskáltunk a kicsi ajtó nyíláson és nem akartam hinni a szememnek. Nem biztos csak képzelődsz! Igen képzelődsz,nem Kanamet látod!-mondogattam magamnak.
Elly: De Kaname az.-biztosított róla.
Dancsi: Hangosan beszéltem igaz?-néztem le rá.
Elly: Ühüm. Vajon mit keres itt és Mayo miért engedte be?-tette fel az én költő kérdéseimet.
Dancsi: Olyan kérdezz,amit én is tudok.Fogalmam sincs,de egy biztos valami rosszra készül.-ekkor hangos "mi van"-ra lettünk figyelmesek,így közelebb mentem az ajtóhoz. Elly tovább pakolt,majd a tiszta Vittoriot a kezembe nyomta és,visszament a házi munkájához. Én ott álltam az ajtóban és hallgatóztam. :)
Kaname: Úgy ahogy mondom. Ha nem hiszel nekem,kérdezd meg Kaient. Ő majd felvilágosít róla.
Mayo: Ezt nem hiszem el,miért nem mondta el?-nézett rá kétségbeesetten. :O
Kaname: Nehéz be ismernem,de szeret téged,a gyerekeket és nem akar elveszíteni. Mert fél attól, hogy elhagyod őt és nem fogadod el.-sóhajtott. :O -Tudom furcsa ez tőlem,hallanod,de amikor Kaien beszélt velem tegnap,nem akartam ezt az egészet elhinni. Most már elfogadom a döntését és békén fogom hagyni.-tette le ünnepélyes esküjét. Nem akartam elhinni,hogy ezt mondta Kaname majd nem egy öröm táncot nyomtam le. :D De mi az amit megtudott vagy mondott el apa?-kérdeztem magamtól.
Mayo: Dehogy fogom elhagyni!-megrázta a fejét.-Eszembe se jutott,elhagyni szeretem és a gyerekeket is. Miért nem mondta el hogy tündér? Talán valami rossz van abban?-nézett a padlóra.
Kaname: Igen van benne rossz. Mert amint megszületik, a gyerek sok vért fog veszteni,és elkezdi a tündéri alakot felvenni. De nincsen szárnya.-tette hozzá ahogy Kaien neki.-Anyai ágáról minden lány tündér volt és ha a kicsi is lány lesz,akkor nem vámpír lesz mint te vagy én,hanem tündér. Ez az egy baj van vele.-elindult Mayo felé.-Tudom hogy hatalmas kérés,de vigyázz rá és óvd meg a legkisebb széltől is.-majd tovább indult az ajtóhoz és én meg földbe gyökérzet lábbal álltam ott. :O -Mindent hallottál igaz?-nézett rám szomorú szemekkel. :(
Dancsi: Igen hallottam. Minden egyes szavatokat hallottam.-suttogtam neki és szomorú szemekkel néztem Mayora. :( -Sajnálom Mayo,én elszerettem volna mondani,de nem tehettem.
Mayo: De ha elmondtad volna én...Kérlek várj!-kiabálta utánam,mikor én elrohantam az ajtóból. A kicsit rábíztam Ellyre és könnyes szemmel rohantam ki.-Kérlek Kaname most menj.-szól a válla fölött és rohant utánam. Kaname úgy tett ahogy Mayo mondta és az ablakon át távozott. :) Én már éppen a terasznál tartottam,amikor Mayo utolért és hirtelen beakadt a lábam egy kicsi résbe, és elestem. :O Mayo hold sápadtan letérdelt mellém,és nyugtatni kezdett,miközben én a hasamat fogtam.
Mayo: Jól vagy? Nincs semmi bajotok?-suttogta kétségbeesetten. :O :(
Dancsi: Mayo...Mayo én sajnálom.-suttogtam én is és patakoztak a könnyeim. :( - Ne haragudj,...el szerettem volna...mondani,de várni szeretem volna vele.
Mayo: Mikor? Amikor talán meghalsz? Vagy majd ha mind a ketten meghaltok?-fakadt ki. >.< -Szeretlek te bolond érted? Szeretlek,szeretlek,szeretlek és még tízezerszer is szeretlek és mindig szeretni foglak.-az ölébe vett és bevitt a nappaliba és lerakott a kanapéra. :3 O:) -Most felhívom Sebastian-t,te addig maradj itt és nyugodj meg.-parancsoló volt a hangja és elindult telefonálni. Én közben úgy tettem,ahogy Mayo kérte,de még mindig fájt a hasam.
Dancsi: Idejönnél Mayo?-kérdeztem tőle miután végzett a telefonálással.
Mayo: Persze.-leült mellém és a hasamat simogatta. :3 Dancsi: Nem akartam hogy megtud,csak azzal nem számoltam,hogy utolérsz és apa elmondja Kanamenak ő meg neked.-felszisszentem.-Én sem tudtam,mindig erről,egészen addig amíg,Kanametól terhes nem lettem és apa el nem mondta mi vár rám,ha megszületik a kicsi.-ráraktam a kezem az ő kezére.
Mayo: Mindjárt itt lesz a Sebastian,ne aggódj!-megszorította kezem. Dancsi: Én is téged te idióta vadoroszlánom.-Ekkor hirtelen....................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 88.rész

Ekkor hirtelen, hangos lépteket hallottunk az emeletről. :D Drága bátyám hármasával vette lefelé menet a lépcsőfokokat,és megállt előttünk mérges arccal. 3:) 3-2-1 és most jön a fejmosás!-mondtam magamban.
Dante: Daniella Cross!-kezdődött jól a szidás.-Elment az össze józan eszed vagy meg sem jött? Hogy lehettél ilyen hülye,drága húgom hogy a baba életét kockáztatott?-csípőre tett kézzel nézett le rám.
Dancsi: Sajnálom,igazad van abba hogy hülye vagyok,mert te is az vagy meg mindenki más ezen a földön.-próbáltam fel ülni,de a két fiú visszanyomott. :D
Dante: Rám meg a szívbajt hozod,te dilis.
Dancsi: Ne haragudj,de itt volt pár perce Kaname és...
Dante: Tudom hallottam Ellytől. Éppen a gyerek szobába indult Vittorioval, mikor jöttem ki a szobámból és hatalmas puffanásra lettünk figyelmesek.-szakított félbe és leguggolt mellém.- Ki mondta el Kanamenak?
Dancsi: Apa. De sejten,hogy a tegnapiak miatt,mondta el neki.
Dante: Mayo?-fordult felé.-Mennyit mondott el neked Kaname?
Mayo: Csak annyit hogy ha fiú lesz a baba akkor vámpír lesz,ha lány akkor tündér. Meg hogy nincsenek szárnyaik,és azt hogy anyai ágáról minden lány tündér volt és hogy szülésnél,ha sok vért veszít akkor lesz tündér. Lényegében ennyi.-nézett rá.
Dante: Értem. Úgy látszik az ellen szerről nem beszélt neked,se Kanamenak. Meglehet akadályozni,de mindig egy rövid kis időre. Egy évben egyszer kell csak szedni.
Mayo: Hála égnek.-ekkor csengettek.
Dancsi: Hálaisten megjött Sebastian.-sóhajtottam fel. :O
Dante: Itt leszek veled egész végig.
Dancsi: Köszi.
Mayo: Én is melletted leszek szóval Sebastian így kell vizsgálnod.
Sebastian: Nekem mindegy. Akkor lássunk hozzá.-elővette a szükséges eszközöket és elkezdett vizsgálni. Közben a fiúk lélegzetvisszafojtva várták mi lesz az eredmény. :O -Nos a babának és a kismamának semmi baja,de azt ajánlom,hogy ne izgassátok fel,és pihenjen sokat.-szólalt meg negyed óra elteltével.
Mayo és Dante: Értettük.
Sebastian: Te meg ifjú hölgy vigyázz legközelebb arra,hogy hova lépsz.-nézett rám,miközben rakta el a felszerelését.-Valamint a kis Vittorio hogy van és hány hónapos is?
Dancsi: Nagyon jól van el is múlt a láza és két hónapos.-ültem fel.
Sebastian: Ennek örülök. Nos akkor gyerekek én mentem is további szép napot.-búcsúzott el tőlünk.-Még valami. Nemi életet lehet élni most már.-fordult vissza egy pillanatra és ránk kacsintott kacéran. ;)
Mayo: Úgy örülök neki,hogy jól vagytok. Most pedig azt hiszem mehetünk az öcskös házába.-felsegített a kanapéról.-Cimbi addig kiviszed az asszonyt a kocsihoz?-kisfiúsan elvigyorodott. :D
Dancsi: Egyszer még megölöm.-morogtam magam elé,erre Dante hangos nevetésben tört ki. :D
Dante: Persze.-belém karolt és elindultunk ki.-Ne félj ha bántani mer,csak szólj és én ölöm meg.
Dancsi: Akkor kezdek panaszkodni.-mosolyodtam el. :) -Mond úgy-e semmi rosszra nem készülsz apával kapcsolatban?-néztem rá komoly arccal.
Dante: Nem,de megszegte azt az esküt amit anyunak tett. Ezt azért nem hagyom szó nélkül.-neki dőlt a kocsinak.
Dancsi: Tudom hogy, szeret engem és a gyerekeket,de akkor sem volt helyes elmondania.-neki dőltem én is a kocsinak.
Dante: De legalább békén hagy nem?-nézett kérdően.
Dancsi: Hála égnek. Mond te is velünk jössz vagy itt maradsz?
Dante: Itt maradok,mivel a ház addig az enyém amíg a cimbim haza nem jön.-elvigyorodott. :D -Na emlegetett szamár jön.-csóválta meg a fejét. ;)
Mayo: Ha-ha nagyon vicces vagy.-lépett oda hozzám. :3 :P -Jobban vagy?
Dancsi: Ha itt vagy, tökéletesebben nem is lehetek.-kacsintottam rá és megcsókoltam. :* ;)
Mayo: Ennek örülök.-viszonozta a csókot. :* -Akkor mehetünk?
Dancsi: Igen.-odafordultam a bátyámhoz és megöleltem. Dante: Te is Ellám.-ő is megölelt gyengéden. :3 Dancsi: Én is.-kibújtam a kezei közül.
Dante: Te meg öregfiú vigyázz rá,mert ha egy panasz is jön rád. Puff meg bim-boom neked.-fenyegette meg barátain,majd kezet ráztak.
Mayo: Ne aggódj úgy vigyázok rá,mint a szemem fényére.-ígérte ünnepélyesen. Pár perccel később,már úton voltunk Ichijou házához,amikor.....................................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 89.rész

Pár perccel később,már úton voltunk Ichijou házához,amikor hirtelen szakadni kezdett az eső,mint akit dézsából öntenek. :D Szerencse hogy nem a sportkocsival mentünk,hanem a BMW terepjáróval. Hála égnek azért nem dörgött, így Vittorio hátul békésen tudott aludni. :3 Fél óra volt még az útból, amikor hangosan megkordult a gyomrom. :P Mayo a hang irányába fordult és halkan kuncogni kezdett. :)
Mayo: Úgy látszik éhesek vagytok.
Dancsi: Úgy látszik igen,de nem is olyan régen ettem.-felsóhajtottam. :O -Van valami nasid?
Mayo: Hátul Vittorio mellett.-leállt az út szélére,hogy kitudjak venni egy kis ennivalót.
Dancsi: Meg van.-kivettem egy almás lepényt és egy kis epres tortát. :3 Mayo: Te kis irigy dög.-játszotta meg a sértődőtett. ;)
Dancsi: Te vezetsz, én meg majd megjutalmazlak,amiért épségben haza viszel minket.-kacsintottam rá. ;)
Mayo: Nekem tökéletes.-homlokon csókolt. :* -Szeretlek anyus.
Dancsi: Én is apus,de most már menjünk.-elkezdtem enni. :3
Mayo: Rendben.-beindította a motort és indultunk is.
Dancsi: Szerinted a bátyám és Elly közt mi lehet?-gondolkodtam hangosan.
Mayo: Hát barátság nem hiszem,de ezek már szerintem összemelegedtek.-figyelte figyelmesen az utat.
Dancsi: Szerintem is de olyan édik együtt.-kaptam be egy torta szeletett. :P -Ritka az, amikor a bátyám így találkozik valakivel.
Mayo: Miért eddig,hogy találkozott lányokkal?
Dancsi: Általában néha nálad cégnél,vagy amikor a haverjaival elmegy egy bárba.-néztem rá.-Pont mint te.
Mayo: Én?-futó pillantást vetett rám.-Én mindig céges partikon szedtem össze lányokat. Na jó,azért volt olyan mikor a bátyáddal bárba mentünk inni és...-zavartan elhallgatott.
Dancsi: Csak nem azt akarod mondani,hogy fogadást is kötőtettek,melyikőtök csip fel előbb egy lányt?-halkan kuncogni kezdtem. :) -Tudok róla,mert ez a gyagya amikor be volt csípve elmondta miket csináltatok.
Mayo: Na, szépen állunk mondhatom. Pedig mondtam neki,hogy ne mondja el de még is megtette.-füstölgött Mayo. 3:)
Dancsi: Részeg ember és gyerek sohasem hazudik. Még el is mondta, hány lányt szedett össze és melyikkel milyen volt együtt hálni.
Mayo: Ezt most nem mondott komolyan?-egy pillanat alatt kiment az arcából az összes vér,de gyorsan vissza is tért. :D
Dancsi: De,de még el is mondta azt is te mennyit szedtél fel. Meg azt is elmondta amit nem kellett volna.-abba hagytam az evést.
Mayo: Elmondta melyikkel milyen volt az ágyban?-megállt,mivel odaértünk Ichijou házához.-Ezt nem hiszem el.
Dancsi: Pedig így volt. A-tól Z-ig mindent elmondott.-hátra néztem a kis Vittoriohoz.-Úgy hogy lebuktál.
Mayo: Te is megtudtad milyen szerető vagyok Bellám.-vigyorodott el. :D -Különben nem lenne a baba a pocidba.
Dancsi: Jogos. Tényleg jó szerető vagy drágám.-kiszálltam az autóból,mivel az eső elállt.
Mayo: Csak jó?-állt meg előttem.-Most vérig sértettél.-duzzogva elfordította a fejét.
Dancsi: Na jó,akkor nagyon,de nagyon jó szerető vagy.-öleltem át a derekát. :3 Mayo: Rendben,csak mert gyönyörű szemed van,csábos ajkad és...-hajolt egyre jobban közelebb.-lélegzetelállító vagy ezzel a pici pociddal.-végül megcsókolt. :* Dancsi: Ennyit a meghitt pillanatnak.-behajoltam a kocsiba és kivettem az izgő-mozgó Vittoriot. :3 -Jó reggelt kis álomszuszék!-megcsókoltam a feje búbját. :*
Mayo: Azt hiszem igen. De neked és a kicsinek most pihenésre van szükségetek szóval mozgás!-mutatott az ajtó irányába.
Vaniék: Hova ez a nagy sietség?-állt meg előttünk a nagy csapat.
Mayo: Történt egy kis baleset és most anyusnak pihennie kell.-mutatott ránk.
Ichijou: Atyavilág!-képedt el. :O - Mi történt jól vagytok?-lépet hozzám és vizsgálni kezdett mindenhol.
Mayo: Veszed le a kezed róla öcsi.-figyelmeztette.
Ichijou: Bocsáss meg. Jól vagy?-nézett aggódva.
Dancsi: Igen,de most aludni szeretnék és köszönjük ezt a nagy ünnepséget.-mosolyogtam rájuk. :) -Sosem fogom,fogjuk ezt nektek meghálálni.-gyorsan elkezdtem pislogni,ne hogy kijöjjenek a könnyeim. :)
Reni: Ugyan hiszen te is mindig segítettél nekünk. Ez a legkevesebb amit megtehetünk érted.-ölelt át és én is öt. Vani: Így van.
Shiki: Igaz.
Kain: Jogos.
Aidou: Naná.
Ichijou: Természetesen.
Zero: Így igaz.
Gréti: Persze.-felelték egyszerre. :)
Dancsi: Azért tettem,mert ti sose az igazgató lányát néztétek bennem,hanem azt aki valójában vagyok és mert megkedveltelek titeket.-néztem rájuk.-Köszönöm hogy vagytok nekem.
Vani: Ahogy mi is.-közelebb lépet hozzánk.-Lenne egy fontos kérdésem.
Dancsi: Hallgatlak.-néztem rá.
Vani: Lennél az esküvőmön a koszorús lányom és Mayo te lennél Shiki tanúja?-lélegzet visszafojtva várta a válaszunkat. :O Mayoval összenéztünk és elmosolyodtunk. :)
Dancsi: Mindenképpen. Mikorra terveztétek?
Vani: A ballagás utánra.-bújt Shikihez kiscicásan,aki átölelte a derekát. :3 Mayo: Gratulálunk még egyszer gyerekek.-mosolygott rájuk. :) -Na de most mars befelé és a kismamát aludni hagyni.
Ichijou: Gyere felkísérlek és majd elfelejtettem mondani.-elvigyorodott. :D -Valaki bent vár rád a szobádban,akinek nagyon hiányoztál jobban mind hinnéd.
Dancsi: Van egy sejtésem.-mutattam az ajtóban Kittyre Ichijou kutyára,aki villámgyors léptekkel ott is termet és ugrálni kezdett körülöttem.-Szia kislány hallom hiányoztam,te is nekem.-leguggoltam elé és simogatni kezdtem. :) -Kicsim emlékszel még Kittyre aki vigyázott rád?-néztem rá. Vittorio hangosan gügyögni kezdett és megfogta a kutya fülét amit húzni is kezdett. :D :P
Mayo: Azt hiszem igen.-mosolyodott el. :)
Dancsi: Kincsem, nem szabad simogatni kell így ni.-mutattam meg, a kis kezével hogyan kell.-Igen, így kell simogatni. Látszik most már emlékszik rá.-puszilt meg a kis arcocskáját Vittorionak. :* -Na de most már menjünk.-felálltam és elindultunk befelé. Bent nagy meglepetés ért mivel az egész ház.............................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 90.rész

Bent nagy meglepetés ért mivel az egész ház,tele volt lufikkal és ajándékokkal,valamint egy hatalmas plakáttal amiken ez állt: "ÜDVÖZLÜNK ÚJRA ITTHON TITEKET!" Mosolyogva csóváltam a fejem,majd elindultam felfelé. Mikor benyitottam a szobánkba ennél,nagyobb meglepetésre nem is számíthattam. :) Ugyanis a két legidősebb bátyám állt a szoba közepén a kezünkbe egy-egy csokor vörös- és fehér rózsával. :3 Köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől és az örömtől. :D Jack a legidősebb bátyám, elém állt és arcon csókolt. :*
Jack: Szerbusz húgom!-kérdően nézett, a kezemben lévő izgő-mozgó Vittoriora.-Hát ez meg kié?
Dancsi: Szia Jack. Ő...nos az én fiam.-felnéztem rá de vissza le is,mert a gyilkos tekintetével nézett rám.-Később elmondom,de most szeretném a kicsit letenni és a rózsáitokat vázába tenni.-azzal megfordultam és elindultam Vittorio szobájába és a kicsit leraktam az ágyába és egy pár játékát beraktam.-Nos akkor elmesélem röviden mik is történtek.
Wade: Remélem is húgom,mert nagyon kíváncsiak vagyunk erre az egészre.-szólalt meg a középső bátyám. Mind a kettejük kisportolt teste van és fekete haja valamint zöld szemük. Jack nálam, négy évvel idősebb azaz huszonkét éves. Wade, meg három évvel idősebb nálam azaz huszonegy éves.Dante a legkisebb bátyám és ő meg csak két évvel öregebb nála,azaz húsz éves. Én meg vagyok a legkisebb testvér aki tizennyolc éves.-Hallgatunk.
Dancsi: Rendben.-Elvettem tőlük a csokrokat,mindegyikőjüket megöleltem és arcon csókoltam és belefogtam a mese kezdésébe. :* Jack: Hát mi aztán sok mindenről lemaradtunk hallod-e öcsi.-tette kara a kezét a mellkasa előtt.
Wade: Az biztos.-nézett rá majd vissza rám.-De örülünk neked és a két kicsi babának húgi. Úgy hogy,nem fogunk megfojtani ezért.
Dancsi: Köszönöm. Most viszont menjetek le a többiekhez,mert nekem pihennem kell.-mosolyogtam rájuk, mint a tejbe tök. :)
Wade: Inkább itt maradunk veled. Túl fáradtak vagyunk ahhoz,hogy lemenjünk.
Dancsi: Tőlem. Egyikőtök hozzon enni a másik drága, meg legyen az én párnám,ha már ilyen túl buzgóak vagytok.-léptem az ágyhoz hogy felvegyem a pizsamámat. :3 :P
Jack: Én maradok!-vigyorgott Wadere. :D
Wade: Na jó legyen. Szokásos kaja húgi?-nézett rám.
Dancsi: Almás lepény,tükör tojás pirítóssal és almalével? Naná!-vigyorogtam én is. :D
Wade: Igenis úrnőm,ahogy parancsolja.-játékosan meghajolt majd távozott.
Dancsi: Anyám borogass! Hogy ti mennyire hiányoztatok!-ültem be az ágyamba pizsiben. :D
Jack: Te is nekünk. Azért jöttünk haza.-odaült mellém az ágyba és magához ölelt. :3 -Mond és akkor ki is a barátod?
Dancsi: Édesem!-kiáltottam el magam. Két perccel később Mayo bent is volt a szobánkba.-Nem ismerős édes bátyám.
Jack: Jézusom öregcimbi,de régen láttalak.-ugrott talpra és kezet ráztak.
Mayo: Én is örülök neked.-mosolygót rá. :) -Miért hívtál szívem?-lépett mellém és megfogta a kezem. :3
Dancsi: Drága bátyám, nem tudta felfogni hogy rólad beszélek, ezért hívtalak. Meg azért is mert...-kacéran rá néztem. ;)
Mayo: Nem-nem amíg nem pihentél nincs.-rázta meg a fejét.-Féltem a kicsit drágám.
Dancsi: De hát a Sebastian is azt mondta hogy nyugodtan lehet.-duzzogni kezdtem.
Mayo: Akkor sem.-makacsolta meg magát.
Dancsi: Akkor menj innen!-fordultam el tőle.
Mayo: Most haragszol rám?-fellépet az ágyra és a fejemet mag felé fordította és halkabbra fogta a hangját.-Majd akkor ha nem lesz vendégünk,akkor majd fogunk addig nem.-belecsókolt a nyakamba. :* -Szeretlek anyus.
Dancsi: Én is szeretlek apus.-megcsókoltam az álla alatt. :*
Jack: Apus? Anyu? Na jó nekem teljes elme zavarom lehet,vagy rosszul hallok.-ekkor belépet Wade a kezében a kajámmal. :3 :)
Mayo: Rosszul hallottad.-megcsókolt. :* <3
Dancsi: Úgy bizony.-szólaltam meg, két csók között. :* :3 <3
Wade: Khm khm...-köhécselt drága bátyám az ágy mellett. :D
Dancsi: Köszike virág szálam.-vettem el tőle a tálcát és enni kezdtem. :3 ;)
Jack: Öcsi gyere velem el fülészetre, mert azt hiszem rosszul hallok.-léptek az ajtóhoz és már ott sem voltak.
Mayo: Jellemző rájuk úgy-e?-lopott egyet az almás lepényemből.
Dancsi: Nagyon,de egy valamiben hasonlítanak a bátyáim.-néztem rá komolya képpel.-Abban hogy ha bárki bánt vagy csak hozzám nyúl azt kivégzik. Így volt ez, amikor kicsi voltam. Csodálom hogy téged még nem nyírtak ki.-megpusziltam az arcát. :*
Mayo: Miért kellett volna?-vett egy szelet pirítóst és a számba rakta. :P
Dancsi: Lehet,de nem hagytam volna.-tovább puszilgattam az arcát, majd a füle mögött is. :3 ;) :* Mint derült égből a villámcsapás,hirtelen Mayo...............................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 4.évad 91.rész

Mint derült égből a villámcsapás,hirtelen Mayo megharapott a nyakamnál. :O Nem tudtam szóhoz jutni, és levegőt is alig mertem venni. Összeszedtem minden erőmet és lelöktem az ágyról. :D Talpra ugrottam és megtapogattam a nyakam. Fognyomokat és vért tapintottam meg és minden szín kiment az arcomból. :O Mayo eközben feltápászkodott és rám nézett.
Mayo: Én...én...sajnálom.-próbált közelebb jönni,de én csak egyre jobban húzódtam el tőle.
Dancsi: Te normális vagy?-kéltem ki magamból.-Hogy az a...-néztem rá közben a véres kezemre.
Mayo: Sajnálom kicsim. Csak...-dadogta szomorúan. :(
Dancsi: Még is mit akartál elérni ezzel?-mutattam a nyakamra.-Kiszívni a vérem?
Mayo: Igen.-suttogta halkan.-Bocsáss meg,ne haragudj nem akartalak bántani,sem megijeszteni.-magához húzott és megölelt,közben nyalta le a vért. :3 :P
Dancsi: Te idióta.-szidtam le rendesen. >.< -Anyukád nem tanított meg arra,hogy szólj ha kell valami?-néztem rá.
Mayo: De.-sóhajtott fel és még jobban ölelt magához. :3 Dancsi: Nem haragszom és megbocsátok.-öleltem magamhoz. :3 - Szeretlek te idétlen idióta.-minden érzésemet beleadtam egy csókba,miközben Mayo is így tett és megeredtek a könnyei. :(
Mayo: Én is szeretlek.-szipogta.-Ha neked vagy a babának baja esik,azt soha nem tudom magamnak megbocsátani.-beletemette az arcát a hajamba és tovább sírt. :(
Dancsi: Jaj, Mayo kérlek ne sírj!-simogatni kezdtem a hátát. :) -Nem szeretnék erről a babáról lemondani,de ha el is veszítjük ott van még Vittorio is. Ő róla se feledkezz meg.
Mayo: Igazad van szívem.-ledöntött az ágy melletti szőnyegre.-Imádok itt lenni a karjaidban.
Dancsi: Én meg amikor itt vagy.-pici csókokkal borítottam a fejét. :* <3
Mayo: Mond tényleg nem haragszol?-nézett rám vörös szemmel.
Dancsi: Nem haragszom rád,tudom hogy csak éhes voltál.-megpusziltam az orrhegyét. :* -Legközelebb ezért szóljál rendben?
Mayo: Ühüm.-vissza lerakta a fejét.-Szeretnék egy kicsit aludni.
Dancsi: Aludj csak nem zavarlak.-magamhoz szorítottam.-Szép álmokat.-suttogtam halkan, mivel elaludt. :3 ;) Pár perccel később én is elaludtam így a földön aludtunk el és ébredtünk is fel másnap reggel. :D Drága két bátyám,a szobába osontak hogy felébresszenek minket. :P Sikerült is a tervük,mert mind a ketten hirtelen felültünk és lefejeltük egymást. :D Ott nevettek rajtunk,mi meg a fejünket fogtuk.
Dancsi: Eszetlen barmok.-hordtam le őket.
Jack: Bocsi húgi de muszáj volt.-csillapodott le valamennyire. :D
Wade: Tényleg bocsáss meg nekünk.
Mayo: Hülyék vagytok.-dünnyögte magában,majd homlokon és szájon csókolt. :* -Jó reggelt szívem!
Dancsi: Neked is.-csókoltam vissza. :* <3
Wade: Gyermekeim nem akarok zavarni,de ott az mi?-bökött a lábam alatt a szőnyegre. Lenéztem és egy hatalmas vér folt volt alattam. :O
Dancsi: Édes istenem...-hold sápadt lettem és minden vér kiment az arcomból. :O -Mayo...
Mayo: Kérlek mond hogy nem.............................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 92.rész

Mayo: Kérlek mond hogy nem vesztetted el a babát?-hirtelen mintha tíz évet öregedett volna,úgy elsápadt. :O
Dancsi: Nem tudom.-suttogtam halkan
Jack: Wade te hívd az orvost hogy megyünk,mi addig Mayoval bevisszük a kórházba.-felemelt és óvatosan, elindult velem a kocsihoz. Úgy ment a kocsival, mint akit az ördög kerget,közben Mayoval hátul ültünk. :3 :D Halkan szerelmes szavakat suttogott a fülem,de inkább úgy hangzott, mintha magát akarná megnyugtatni. Fél órával később már ott is voltunk a kórházba,és Sebastian várt ránk két nővérrel plusz egy hordággyal. Jack rá rakott az ágyra és egyből toltak is be műtő szobába. Idő közben felhívták Dantét is mint akit az ágyúból lőttek ki úgy jött. A várakozó csarnoknál találta meg Mayot és a két idősebb bátyját.
Dante: Rohantam ahogy csak tudtam!-lihegett közben. :O -Mi történt?
Jack: Most vitték be a húgit a műtőterembe. Várjuk hogy kijöjjön a Sebastian.-fel-alá kezdett mászkálni.
Dante: Vagy úgy.-ült le Mayo mellé.
Mayo: Ez az én hibám. Nem lett volna szabad ezt tennem.-motyogta maga elé.
Wade: Mi a te hibád?-kérdően nézett rá. :/
Mayo: Semmi hagyjuk.-legyintett egyet és ő is fel-alá mászkált.
Dante: Azzal semmit nem oldatok meg,ha föl-le mászkáltok.-jegyezte meg,mire mind a ketten abba hagyták a mászkálást. Egy óra elteltével Sebastian egy nővér kíséretében kijött és Mayoékhoz ment. A bátyáim Mayoval együtt "letámadták" szegény,mire mindegyiküket rendre utasította. :D
Sebatian: Először is hagyjatok levegőhöz jutni.Másodszor is a húgotok illetve szerelmed jól van. Ami meg a babát illeti...-nézett szomorúan Mayora majd megrázta a fejét. :( -Sajnálom!-baráti gesztussal a vállára rakta a kezét és rá nézett.-Nem tehettünk érte semmit.
Mayo: Istenem!-suttogta halkan,majd Sebastianra nézett.-Hol van?
Sebastian: Folyosó vége.-mutatott a háta mögé és Mayo már ott sem volt. Én bent feküdtem az ágyon vörös kisírt szemmel. :( Odalépett az ágyamhoz,és ő is elkezdett sírni miközben magához ölelt. :3 :( <3
Mayo: Sajnálom kicsim,nagyon de nagyon.-mondta sírós hangon.
Dancsi: Én is.-szipogtam és még jobban Mayohoz bújtam. :3 Ha tudnád hogy el sem vesztettem! mondtam magamban.
Mayo: Mond...úgy-e ezek után is...szeretnél tőlem még...-dadogta zavarosan,közben próbálta magát összeszedni.
Dancsi: Babát? Igen majd,de egyenlőre ezt a sokkot szeretném feldolgozni.-felsóhajtottam és a kezemet a hasamra tettem.
Mayo: Együtt átfogjuk vészelni ne aggódj.-ő is a hasamra tette a kezét. :3 -Bocsáss meg nekem,nem gondoltam volna hogy ez fog történni.-rám nézett és furcsán nézett a nyakamra,majd egy cifra káromkodást mondott olaszul halkan.
Dancsi: Mi a baj?-néztem rá aggódva.Elém tolta az egyik álló tükröt és megláttam a vörös foltot a nyakamon.
Mayo: Ez is az én hibám. Egy aljas fráter vagyok, pont olyan mint Kaname.-a tükörre csapot ami szilánkokra tört és mindenki aki,azon a folyosón volt egyből abba a kórterembe jött.
Dancsi: Mayo...-könnyes szemmel rá néztem.-Ami azt illeti a baba itt van velünk.-mutattam a hasamra.-Nem vetéltem el,csak megakartalak leckéztetni hogy többet ilyet soha ne csinálj.-eleredtek a könnyeim. :( -Bocsáss meg!-mondtam sírós hangon.
Mayo: Hogy micsoda?-elképedt.-Ezek szerint a baba...
Dancsi: Igen,még él és semmi baja,csak egy rövid vérzésem volt.-lehajtottam a fejem.-Kérlek bocsáss...
Mayo: Hogy tehettél ilyet?-vágott a szavamba.-Elég lett volna annyit mondanod,hogy soha ne csináljak ilyet!-fakadt ki. >.< -Én meg már majd nem megőrültem attól hogy soha nem lehet többé gyerekünk,amiatt.
Dancsi: Sajnálom,igazad van de sajnos más kép nem tanultál volna belőle.-néztem rá.
Mayo: Azt hiszem jobb ha elmegyek!-megfordult és elindult az ajtó felé.
Dancsi: Menj csak,de akkor vissza se gyere!-morogtam.
Mayo: Rendben akkor nem jövők vissza. Tudod mit,soha többé nem akarlak látni.-kiabálta hangosan vissza fordulva az ajtóból. >.< -Ezennel hivatalosan vége mindennek!-majd hangosan bevágta az ajtót.
Dancsi: Rendben.-kiabáltam után és hangos zokogásba törtem ki. :( Ekkor belépett mindhárom bátyám és némán magukhoz öleltek. :3 <3
Jack: Sajnáljuk húgi.-megsimogatta a hátam és egy fehér zsebkendőt nyomott a kezembe.
Dancsi: Nem kell én csináltam a hülyeséget és ezt csak magamnak köszönthetem.-elvettem a zsepit és kifújtam az orrom,majd felsóhajtottam. :O -Mayo nélkül is boldogulni fogok.
Wade: Álmaidban húgi.-morogta.-Mind a hárman gondoskodni fogunk rólatok tetszik,nem tetszik.
Dante: Így van.-értett egyet Waddel.-Ami meg Mayot illeti, holnap beszélni fogok vele négyszemközt.
Jack: Nyolc szemközt-javította ki az öcsét.
Dancsi: Köszönöm nektek,de nem kell értem aggódni. Elboldogulok egyedül is.-mindegyiküket arcon csókoltam. :* -Szeretlek titeket és azt a fajankót is.
Wade Dante és Jack: Mi is szeretünk húgi.-hatalmas cuppanós puszit adtak az arcomra. :* Dancsi: Őrültek vagytok nem vitás.-mosolyodtam el. :)
Wade: Az biztos,de most azt hiszem mi most megyünk. Később még benézünk hozzád.-elindultak mind az ajtó felé.
Dancsi: Várj...-ekkor hirtelen hangos dörrenéssel.......................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 93.rész

Dancsi: Várj...-ekkor hirtelen hangos dörrenéssel kivágódott az ajtó, és berontott rajta Ichijou nyomában Teresa Vittorioval. Lihegve az ágyamhoz lépett és leült. :O
Ichijou: Halottam, Teresától mi történt. Jól vagy?
Dancsi: Igen jól vagyok és a baba is mivel meg van.-felsóhajtottam.
Ichijou: Ennek örülök,de miért sírtál? Valami baj van?-megfogta a kezem és vigasztalóan megszorította. :)
Dancsi: Hagyjuk,most csak az érdekel hogy a baba él és itt van a fiam.-néztem Teresára.-Kérem Teresa lenne szíves idehozni?.kérdeztem és nyújtottam felé a kezem,miközben Vittorio is így tett. :3
Teresa: Természetesen.-odarakta kezembe Vittoriot aki mosolyogva bújt hozzám. <3
Dancsi: Szia édesem.-megfogtam a kis kezét.-Hiányoztam úgy-e?-pici apró csókokkal borítottam a fejét. Vittorio erre hangos nevetésben és gügyögésben tört ki. :D
Wade: De édes ez a gyerek.-közelebb jött.-Tiszta anyja ez a gyerek.-mosolygót ránk. :)
Dancsi: Köszönöm.-mosolyogtam vissza. :) -Igazi kincs számomra.
Jack: Ahogy nekünk is.-ő is mosolygót. :)
Ichijou: Alig várom a másik kis kincset.-lelkendezett. :) -Mond Mayo hogy fogadta? Nem láttam a mikor bejöttünk.-kérdezte meglepetten.
Dancsi: Ichijou...-lesütöttem a szemem.-Mayo tud róla és volt is bent,de...-él némultam és Vittoriot néztem.
Ichijou: De mi?-nézett rám zavarosan,majd miután szomorú szemekkel rá néztem mindent megértett. :( :/ - Szóval vége igaz?
Dancsi: Igen-suttogtam.-Végleg.
Ichijou: Mi történt?
Dancsi: Azt hazudtam Mayonak,hogy elvesztettük a babát,de csak meg akartam leckéztetni,mivel ívót belőlem és nem szólt a gyagya,hogy inni szeretne.-felsóhajtottam,és pár könnycsepp gördült le az arcomon. :( -Szóval ennyi történt.
Ichijou: Értem. Szóval mind a ketten hibásak voltatok magyarán.-mondta elgondolkodva.-Lesz ebből még valami?
Dancsi: Nem tudom.-rá mosolyogtam a kis Vittoriora. :) -Szeretem őt és mióta elment megbántam ezt az egészet,de megpróbálom helyre hozni amit elrontottam.
Ichijou: Remélem sikerrel jársz.-megszorította kezem. ;) -Na most azt hiszem megyek. Pihenj sokat.-felkelt és elindult az ajtó felé,a bátyáimmal együtt.
Dancsi: Köszönöm.-mosolyogtam utánuk. :) -Teresa kérem ideadnád a táskát?-felkeltem.
Teresa: Természetesen.-odarakta mellém a táskát és nézte a mosolygós Vittoriot. :)
Dancsi: Kis örök mozgó vagy úgy-e kicsim?-mosolyogtam én is,miközben tisztába tettem,majd felemeltem és magamhoz öleltem. :3 :)
Teresa: Az egyszer biztos.-hagyta helyben.-Mond kicsim,hogy lehetettek ilyen gyagyák?-leült a kórházi ágyra.
Dancsi: Hidd el Teresa én magam se értem.-én is leültem.-Tudod, szeretem Mayot nagyon is,de mindig van valami amin mindig összekapunk. Kislány korom óta szeretem,de amikor elment annyira hiányzott,hogy Kanaméban láttam meg újra és ezért voltam vele.
Teresa: Tudom,mivel pelenkás kora óta én vigyáztam rá, és Ichijoura is. Ő is ugyanezeket mondta,amikor az unokahúgommal járt.-mosolyodott el. :) -Egy percre se mentél ki a fejéből,Amikor Angliába elvégezte az általános iskolát,abba reménykedett,hogy majd ott tanulhat tovább ahol te,de nem ez történt hanem Olaszországba küldték a nagynénjéhez,hogy ott tanuljon.-kis szünetet tartott.-Később amikor már ott is végzett,akkor elindult téged megkeresni és én is vele mentem. Ezalatt az idő alatt történt Ellyvel a szakítása és akkor találkoztatok a hotelben.
Dancsi: Én... nem is tudom...mit mondjak...-hebegtem zavartan. :/
Teresa: Pedig így van angyalom.-bólogatott.-Teljesen elvetted annak a szegény fiúnak,az eszét.
Dancsi: Ő is az enyémet.-ekkor bejött a nővér és behozta az ebédet és utána ki is ment.
Teresa: Nos azt hiszem megyek gyermekem otthon,majd találkozunk.-kivette a kezemből Vittoriot és felvette a táskát és elhagyta a szobámat.
                                                                           *
Teltek múltak a napok,hetek és eljött a december. Mindenki elindult karácsonyi ajándékokat és díszeket valamint fenyőket venni, a nagy ünnepre. A gyerekek a bevásárlóközpontokba mentek a Mikulás ölébe ülni és sok mindent kívánni. A házak ablakába kirakták, a világítós díszeket,gyerek rajzokat,kivágott hópelyheket és sok minden mást. Az akadémián a tanulók kidíszítették az osztálytermeket és a tanári szobákat,valamint a nappali tagozatos a kollégiumokat az estiek meg a holdszállót. Koszorúkat,fagyöngyöket,szaloncukrokat és sok minden mást rakta a szobákba, Voltak akik mikulás sapkában járkáltak az utcákon és díszítették fel a főtereket,parkokat és üzleteket. Karácsonyi dalok szóltak mindenhol,karácsonyi ételek és italok illatát lehetett érezni a pékségekben. A fahéjas csigák,kalácsok,mákos rétesek,fonott kalácsok, és sok más étel a főtereken lévő standoknál. Szinte az ember a látványtól nem tudott elszakadni annyira szép volt. :) *-* Az akadémián közben mindenki elkezdett csomagolni,hogy haza utazzon a szünetre és az ünnepekre. Tanárok szín túl zenész,akik ott maradtak az ünnepekre Kaname,Ichijou,Zero,Én Vittorio és Mayo volt. Mayoval több mint két hete nem találkoztam,azaz a kórház óta. :O :( Úgy hiányzott mint,az édesanyám. :( De azért én is vettem neki ajándékot és Vittorionak i,valamint Kanamenak,Zero,Ichijounak és Teresának is. :) ;) Miután kijöttem a kórházból elsőnek Ichijou házában maradtam,majd utána átjöttem a lánykollégiumba,végül mikor mindenki elutazott a holdszálloba szálltam meg. Éppen keltem fel,amikor valaki.............................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 94.rész

Éppen keltem fel,amikor valaki kinyitotta az ajtót. :O Shiki és Aidou feje látszott,a nyitott ajtóban fejükön széles vigyor. :D Na már kora reggel kezdik!-mondtam magamban és felsóhajtottam. :O
Aidou: Jó reggelt álomszuszék!-lépett beljebb és baráti gesztussal megölelt és arcon puszilt :* :3 .
Shiki: Jó reggelt kismama.-ő is azt tette mint Aidou :P .
Dancsi: Nektek is,nektek is.-ásítottam egyet. :O
Aidou: Csak azért jöttünk,mert Ichijou üzeni hogy kész a reggeli.-mosolyodott el. :) -Vittoriot eteti éppen. Tisztába tette és meg is fürdette,úgyhogy emiatt nem kell aggódnod.
Dancsi: köszi fiúk örök hálám érte.-mosolyodtam el én is. :) -Pár perc és én is megyek le.
Shiki: Siess.-indultak ki a szobából.
Dancsi: Ezek pótolhatatlanok.-sóhajtottam fel. :O
Kaname: Milyen igazad van.-csendült fel a hangja az ajtóban.
Dancsi: Neked is szia és jó reggelt.-mosolyogta rá. :) Az ünnep miatt elástuk a csata bárdot és most béke van. Úgy is már csak három nap van karácsonyig.
Kaname: Jó reggelt.-beljebb jött és ő is megölelt. :)
Dancsi: Mindjárt más.-viszonoztam ölelést. :) -Ha most megbocsátasz megyek zuhanyozni.
Kaname: Csak nyugodtan,addig rendbe teszem a szobát.
Dancsi: Köszike.-kiáltottam ki a fürdőszobából. Mind ez meglett húsz perc alatt,majd Kanameval lementünk a konyhába,ahol Ichijou várt lekváros pirítóssal és teával.
Ichijou: Jó reggelt.-öröm teli mosollyal megölelt és megpuszilt. :* :)
Dancsi: Neked is.-viszonoztam én is,majd felvettem az etető székből a kicsi Vittoriot. :* :) -Szia életem.-puszilgattam halálra. :* Vittorio eközben hangosan visongott és tapsikolt. :)
Shiki: Úgy látszik hiányoztál neki.-mosolyodott el. :)
Dancsi: Ő is nekem,de...-elhallgattam.
Ichijou: Mayo is.-fejezte be helyettem a mondatott.-Hát tudod, épp mondani akartam,hogy vár valaki a szobámba.-zavartan megvakarta a fejét.
Dancsi: Tényleg?-vontam fel az egyik szemöldököm.-Nos ki ez a valaki?-leültem,beleültettem Vittoriot az ölembe és enni kezdtem. :3
Mayo: Szerinted ki lehet?-jött mögülem a válasz. Megfordul és nem akartam hinni a szememnek. Odalépett hozzánk és leguggolt elénk.
Dancsi: Mayo...-suttogtam halkan és eleredtek a könnyeim. :(
Mayo: Szia kicsim.-letörölte a könnyeimet. :) -Hiányoztál.-halkan a fülembe súgta. :3 <3
Dancsi: Te is nekem.-válaszoltam ugyanolyan halkan. :3 Mayo: Én is drágám,és azért vagyok itt hogy bocsánatot kérjek, és hogy visszagyere hozzám.
Dancsi: Én...ezer örömmel.-mosolyogtam rá és magamhoz öleltem. :) :3
Mayo: Többet ilyet soha.-még jobban magához ölelt és egyszer hangos sírás hallottunk. :( >.<
Ichijou: Szegény öcsikémet összenyomjátok.-mosolygót. :)
Dancsi: Sajnálom kicsi kincsem.-magamhoz öleltem és ringatni kezdtem. :3 Aidou: Azt hiszem most megyünk dolgot intézni.-sokat mondó pillantást vetett Kanaméra,Shikire és Ichijoura.
Mayo: Menjetek csak.
Dancsi: Ne is zavartassátok magatokat.-kuncogni kezdtem.
Mayo: Kik ezek a fazonok.-leült és közben lehúzott a székről és az ölébe vont. :3 <3
Dancsi: Nem is merem őket és te?-kacsintottam rá. ;)
Mayo: Én se.-kacsintott vissza. ;) - Örülök hogy veletek vagyok,de.........................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 95.rész /Karácsony 1.rész/

Örülök hogy veletek vagyok,de lenne valami amit,mindenképp meg kell tőled kérdeznem.-felállt közben felállított minket is,majd leguggolt elénk és a zsebéből előhúzott egy kis dobozkát s azt felpattintotta. *-* -Mond lennél a feleségem,a gyerekeim anyja,jobban rosszban szeretnél engem amíg a halál el nem választ?-felnézett rám,s közben kivette az aranykarika gyűrűt a dobozból amibe bele volt vésve a "szeretlek" szó és az ujjamra húzta. Dancsi: Istenem,micsoda kérdés. A válaszom: Igen,igen,igen!-folytak patakban a könnyeim,Mayot magamhoz ölelve megcsókoltam. :( :* <3
Mayo: Szeretlek életem.-mondta két csók között. :* -Nos mit szólsz fiam?-nézett Vittorio aki értetlenül nézett minket. :/
Dancsi: Szerintem ő is örül,pont úgy mint én.-szerelmesen Mayora néztem. Mayo: Igenis asszonyom!-hajolt meg játékosan,és gyors neki láttunk reggelizésnek. :) Miután végeztünk a reggelivel gyors kapkodásba felöltöztünk és indultunk ajándékokat venni mindenkinek. Mayo ragaszkodott ahhoz,hogy mindent ő fizessen ezért nem ellenkeztem vele. :D Az utcán a hó szépen,kis pelyhekben szállingózott. *-* Szép volt nézni ahogy a kis kertes házak kertjében lévő díszített fenyőkre esett és rajta is maradt. ;) Pont mintha,az ember egy mesébe csöppent volna. :) Vásárlás közben, sokan voltak a játékosztályon és boltokban,ezért inkább a ruhaosztályon kezdtük a bevásárlást. :D A lányok és a fiúknak egy-egy pólót vettem,amire vicces feliratok voltak írva például:
"Vidéken lévő feleség táviratozik a férjének:
- Anyám nagyon rosszul lett. Stop. Beszállították a kórházba. Stop. Az orvosok feladták.
A férj válasza:
- Remélem nem az én címemre!"
Vagy:
"Hazug feleség
- Képzeld, a feleségem megcsal, és még hazudozik is!
- Honnan tudod?
- Ma reggel jött haza, és azt mondta, hogy a nővérénél aludt.
- És, honnan tudod, hogy hazudik?
- Onnan, hogy én aludtam a nővérénél."
Vagy:
"Férj a halálos ágyán mondja a feleségének:
- Drágám, lehet hozzád egy utolsó kívánságom?
- Persze, mondjad.
- Szeretném, ha a halálom után feleségül mennél a bátyámhoz.
- De hát te utálod a bátyádat!
- Persze, pont ezért szeretnék így kiszúrni vele!"
Ezen megakadt a szemem és első látásra megtetszett, úgyhogy gyors eldugtam Mayo elől,hogy ne is lássa mit veszek neki. :D Miután a ruháknál végeztünk mentünk újra a játékbolthoz,ahol végre kevesebben voltak így tudtunk Vittorionak és a kisbabának is játékokat venni. Amikor ezek is meg voltak,elmentünk egy kávézóba ahol megebédeltünk. :3 Nagy nehezen leroskadtunk egy asztalhoz,hogy pihenni tudjunk. :O Ekkor megjelent az asztalunknál,Jack aki éppen a kávézót ellenőrizte mivel az ő tulajdona volt.
Jack: Boldog Karácsonyt húgi.-arcon csókolt és egy dobozkát adott át. :* :)
Dancsi: Neked is.-elővettem az ő ajándékát is,s oda is adtam neki. :)
Jack: Amúgy mit rendeltek. Felveszem a rendelést én,ha már úgy is itt vagyok.-vigyorodott el. :D
Mayo: Mit szeretnél enni?-mosolygót rám. :)
Dancsi: Egy jó nagy adag spagettit inni meg almalevet,Vittorionak meg gyümölcs pürét hoz bátyus.-kedvesen rá mosolyogtam. :)
Jack: Rendben. Neked öreg harcos?-vigyorodott el. :D
Mayo: Meleg szendvicset, mint mindig öreg cimbora.-vigyorgott ő is. :D
Jack: Már is hozom.-összecsukta a kis jegyzet füzetet és elindult leadni a rendelést.
Mayo: Furcsa egy bátyád van mondták már?
Dancsi. Sokan,de az a legjobb benne,hogy Wadekkel ellentétben ő csak akkor nyír ki embert,ha nekem indítékom van még hozzá nyomos.-felsóhajtottam. :O -Emlékszem általánosban hatodikos lehettem ő meg akkor végzős a közép iskolában. Egy nap új fiú jött, a suliba és helyes volt. A lányok vágy álma volt,minden lánynál az esküvői harangot lehetett hallani. Én nálam csak később volt ez,de nem ez a lényeg,hanem az hogy az egyik napon leállt velem beszélgetni és elkezdett zaklatni. Épp akkor jött értem Jack hogy elvigyen edzésre röplabda edzésre.-tettem hozzá Mayo kedvéért,mivel félbe szeretett volna szakítani. ;) -Minden egyes jelenetet végig nézett,én sajnos nem tudtam védekezni mivel akkor műtötték a bal vállam. Amikor már a földre kerültem, oda jött hozzánk ez a melák és megkérdezte,mi az indítékom,erre én a műtét. A többit már nem kell mesélnem.-felsóhajtottam és neki láttunk enni,a frissen kihozott ételnek. :3
Jack: Csak nem a régi mesét kezdted el mesélni neki?-vigyorodott el,közben a kicsit kezdte etetni. :D :P
Mayo: De élvezet volt hallgatni,drága hős tetted.-mondta nevetve. :D
Jack: Remélem jól mulattál rajta.-mogorva képet vágott. -.-
Mayo: Nagyon.

*
Gyorsan eltelt a három unalmasnak tűnő nap,és eljött a várva várt ünnep. :D Mindenki aki a baráti körünkbe tartozott a holdszálló nappalijában gyűlt össze a nappaliban. :) A fa alatt rengeteg ajándék volt és mindannyian elkezdtük volna bontogatni,amikor egyszer kivágódott az ajtó és egy.......................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 96.rész /Karácsony 2.rész/

A fa alatt rengeteg ajándék volt és mindannyian elkezdtük volna bontogatni,amikor egyszer kivágódott az ajtó és egy nagy termetű férfi lépett be rajta. Reggel olyan sötét volt,hogy nem tudtam ki az,de ahogy egyre jobban beljebb lépett,megláttam anyám bátyját azaz a nagybátyámat. :) Köpni-nyelni nem tudtam,csak azt tudtam ennél nagyobb ajándékot még életemben nem kaptam. ;) Logan bácsi ragyogó mosolyát felvette és kitárta felém a karját,miközben én mint aki még gyerek lennék rohantam a karjaiba. :3 <3
Dancsi: Logan bácsi,de örülök hogy újra látlak.-szorosan magamhoz öleltem. :3 -Mi szél hozott erre?-bújtam ki az öleléséből.
Logan: Én is örülök neked húgom,és éppen édesapáddal beszélgettem,közben rólatok is beszélgettünk.-mosolygót kedvesen. :) -Szeretnék gratulálni neked és remélem boldog leszel,pont mint én.-mindkét arcomat megcsókolta. :*
Dancsi: Köszönöm.-én is mosolyogtam,majd odafordultam a többiekhez. :) -Jaj,majd elfelejtettem. Logan bácsi ők az esti tagozat tanulói.-vezettem oda hozzájuk.-Szőke haj,kék szem Aidou,szőke haj zöld szem Ichijou,vöröses-barna haj,barna szem Kain,vöröses haj,kék szem Shiki, Kanamét ismered és végül a vőlegényem Mayo karjában egy kisbabával akit Vittorionak hívnak.-értem a végére.
Logan bácsi: Örülök az újaknak,a régiekről nem is beszélve.-a mondat végét semleges arccal mondta.
Dancsi: Ő itt a rokon kicsim.-vettem ki Mayo kezéből Vittoriot és átraktam Logan bácsi kezébe. :3 Első reakció a sírás volt,de Logan bácsi gyakorlatának hála később Vittorio már hangosan nevetett. :D
Logan: Kis édes pont mint az anyja.-bókolt kedvesen. :) -Hallottam az egész történetet tegnap a telefonban édesapádtól. Mi mindenről lemaradtam.
Dancsi: Bizony. Tényleg,meddig maradsz?-közben a fiúk elkezdték az ajándékokat bontogatni,míg én Mayoval maradtam Logan bácsival a nappali másik végében.
Logan: Februárig maradok utána megyek.
Dancsi: Értem. Hát addig pihenj kicsit és élvezd velünk az ünnepeket.-mosolyogtam rá,majd arcon csókoltam. :* -Hiányoztál.
Logan: Te is nekem.-viszonozta a gesztust. Dancsi: Én is viszont kívánom neki.
Mayo: Ki az a Molly?-kérdezte kíváncsian.
Dancsi: Molly az unokatestvérem,Logan bácsi egyetlen lánya.-felsóhajtottam. :O
Mayo: Értem.
Logan: A feleségem ugyanabban az időben halt meg,mint a húgom.-mondta szomorúan. :(
Dancsi: Logan bácsi mindig hű marad hozzá,de is beszéljünk most szomorú dolgokról, inkább menjünk ajándékot bontani, mert ezek még a végén a miénket is kibontják.-kuncogtam. :)
Logan bácsi: Könnyen megesik.-nevetett ő is. :)
Mayo: Fiúk!-szólt rájuk.
Aidou: Igen.-éppen Mayo ajándéka volt nála.
Mayo: Teszed az én ajándékomat.-nézet rá.
Aidou: Igenis!-odadobta Mayonak,aki el is kapta.
Mayo: Köszi.-mosolygót rá. :)
Dancsi: Ezt Vittorio választotta neked,az enyém fent van.-kacsintottam rá. ;)
Mayo: Nézzünk mint kaput apu.-gyorsan kicsomagolta és egy kutya papucs volt benne. :D :3 -Nahát ennek a kis krapeknak van ízlése.Köszönöm kicsim.-nevetett,majd odament Vittoriohoz és megpuszilta a feje búbját. :*
Logan: Hát azt hiszem ebből hiányod nem lesz.-hahotázott,majd elindult a többiekkel a konyhába enni Vittorióval a karjában.
Dancsi: Az egyszer biztos.-odafordultam Mayohoz. -Nos később szeretnéd az ajándékod vagy most?-kacéran rá néztem. ;)
Mayo: Talán baj ha most?-nézett vissza kihívóan. :P
Dancsi: Részemről nem,de amint ott lent látom ott sem.
Mayo: Jó látod.-ölébe vett és a szobánkba vitt. :P ;) <3

*
Második nap,szokványos karácsony volt amit a városiakkal ünnepeltünk, karácsonyi műsorokkal és dalokkal. :) Mindenki kint volt köztük,mi is és megnéztünk pár műsort és a fő téren a nagy karácsonyfát. :) Éppen karaoke ment,mire Logan bácsi kaján vigyorral rám nézett. :D
Dancsi: Ezt te most komolyan gondolod mi?-sóhajtottam fel színpadiasan. :O
Logan: De még hogy.-vigyorgott még jobban,majd felkiáltott. -Ez a lány szeretne énekelni!-majd tuszkolni kezdett a színpad felé.-Na hajrá.-azzal le is ment.
Dancsi: Adj kérem a mikrofont.-kértem el egy fiatal sráctól a mikrofont.
Srác: Hajrá hölgyem.-azzal odaadta a mikrofont és lement a színpadról és elindította a dalt. Nagy levegőt vettem és elkezdtem énekelni a R.O.R/s-től "Tattoo Kiss-t",de mielőtt befejeztem az emberek már velem együtt énekeltek és táncoltak és tapsoltak hozzá. Befejezésül meghajoltam és lementem a színpadról,vissza a többiekhez.
Logan: Szép volt. Látom nem felejtetted el az óráimat.-hajolt meg előttem. :)
Dancsi: Nem én. Soha ilyet többet nem csinálok a kedvedért.
Mayo: Fantasztikus voltál kicsim.-ölelt magához és szájon csókolt. :* -Most már tudom honnan van a jó hangod.
Dancsi: Kösz.-morogtam. Majd tovább mentünk a kisebb bódékhoz,ahol kürtőskalácsot,kalácsot és mézes kalácsházak voltak. A másik oldalra szerettem volna,menni amikor hirtelen.....................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 97.rész

A másik oldalra szerettem volna,menni amikor hirtelen hangos dudát hallottam meg,de már későn vettem észre. :O Amikor magamhoz tértem a sokkból valaki,rám nehezedett és két barna szemmel néztem szemközt. Mayo!-kaptam észbe.
Mayo: Jól vagytok?-kérdezte aggódva.
Dancsi: Igen jól vagyunk.-felültem.-Te jól vagy?-néztem rá könnyes szemmel. :(
Mayo: Én is.-felállt és felhúzott engem is.
Logan: Jól vagytok gyerekek?-lépett hozzánk Vittorióval, miután megnyugtatta a sofőrt.
Mayo: Jól.
Dancsi: Jól.
Logan: Legközelebb figyelj jobban húgom.
Dancsi: Ígérem Logan bácsi.
Mayo: Jobb ha most én megveszem az édességeket,ti meg menjetek haza rendben?-magához vont és pici csókokkal borította az arcom. :* :3
Dancsi: Igen,de siess.-sáljánál fogva, magamhoz húztam a fejét és megcsókoltam. :* Mayo: Én is Pöttöm Panna.-még egyszer megcsókolt és elment bevásárolni. :* :)
Logan: Na gyermekem akkor,mi most menjünk haza.-ezzel megfordultunk a babakocsival együtt és indultunk is. Közben az akadémián a fiúk,a nagy szilveszteri bulira készültek. Ilyenkor mindenki aki az akadémiára jár,azt mind visszajön egyedül vagy a családjával és együtt ünnepeljük az Újévet. Mint mindig a báltermet díszítették,a fiúk nagy lelkesedéssel. :) Éppen a lufikkal szórakoztak,mikor mi megjöttünk. :D Az egyik rózsaszín lufi ott szállt el mellettünk,és a hangja felébresztette az alvó Vittoriót. Hangos sírás lett ennek a következménye,amire a fiúk is felfigyeltek.
Shiki: Bocsánat,nem vettük észre hogy ti is itt vagytok.-jött a zavaros válasz.
Logan: Vettem észre fiam.-lehajolt a síró Vittorióhoz.-Kapsz egy nagy kamiont amit tolhatsz ha visszaalszol,vagy legalább csöndesebb leszel kicsim. Mint a varázslat történt volna,Vittorio csendben maradt és kíváncsian nézte Logan bácsit. :)
Dancsi: Nahát! Ezt látta volna Eszter néni.-csóváltam nevetve a fejem,majd kézbe vettem Vittoriót. :3
Logan: Hidd el szívem,hogy ő is látta már, amikor még Molly is kicsiként ilyen volt. Csak neki pónit ígértem.-kacsintott rám. ;)
Ichijou: Ki az az Eszter néni?
Logan: A feleségem volt. Ő is tizenöt éve halt meg mint a húgom.-felelte szomorúan.
Ichijou: Sajnálom,nem akartam régi sebeket feltépni.-mondta kedvesen. :)
Logan: Ugyan gyermekem, nem történt semmi.-legyintett egyet,majd elindultunk a holdszállóba. Mayo pont akkor lépett be,mikor mi épp beléptünk a nappaliba. Két lépéssel mellettem termet és a karjába kapott és megcsókolt. :3 :*
Dancsi: Ez aztán a váratlan meglepetés.-mondtam három csók között. :* <3
Mayo: Csak örülök,mert itt vagyok,veletek vagyok és hogy nektek nem esetek bajotok.-még jobban magához ölelt. :3
Dancsi: Ez nem hangzott túl jól.-kibontakoztam az ölelésből.-Neked bajod esett igaz?-levettem róla a kabátot és megláttam a kötést a jobb vállán.-Istenem,megsérültél miattam.-halkan mondtam, könnyes szemmel. :(
Mayo: Ne hibáztasd magad,se te,se a sofőr nem figyelt oda. Későn vett észre.-próbált vigasztalni. ;)
Dancsi: Meg is halhattál volna,az én hülyeségem miatt.-fakadtam ki. >.<
Mayo: Nem igaz,és kérlek nyugodj meg.-csitítgatott.
Logan: Egyet tanulj meg fiam! Egy nőnek soha nem mond,akkor hogy nyugodjon meg amikor ideges.-lépett el mellettünk,Vittorióval a kezében.-Viszem ezt a kis gézengúzt a szobájába játszani.-majd tovább ment.
Dancsi: Én teljesen nyugodt vagyok.-mondtam lágy hangon,majd elindultam fel Logan bácsi után,közben Mayo követett és megfogta a kezem.
Mayo: Ne aggódj,folyton miattam. Jól vagyok semmi bajom,pár nap és elmúlik ez az egész.-közben gyengéden odanyomott a falnak.
Dancsi: Tudom én,de akkor. Szeretlek és nem szeretnélek elveszíteni. Tudom hogy vámpír vagy és csak a vámpír vadászok tudnak csak megölni a fegyvereikkel. Ilyenek például; Apu,Logan bácsi és a fivéreim.-gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Na ezt nem kellett volna,te hülye!-szidtam magam.
Mayo: Hogyan?-hökkent még és sápadt el egyszerre. :O :/
Dancsi: Nem mondtam semmit,kérlek engedj el!-választ sem várva kibújtam a szorításból és bemenekültem a szobánkba. Persze Mayo odáig is követett.
Mayo: Amit egyszer elkezdtél az fejezd is be légy szíves.-követelte.
Dancsi: Na jó.-adtam meg magam.-De a bátyáimnak erről egy szót se.
Mayo: Becsület szavam.-fogadta meg.
Dancsi: Köszönöm.-neki dőltem a falnak, és keresztbe tettem a karom a mellem előtt.-Nos miután én rólam megtudták milyen nembe fogok megszületni,apa elhatározta anyával együtt hogy a bátyáimat is beavatják a tündér vámpír históriákba.-kis szünetet tartottam.-Miután a bátyáim megértették miről van szó,apával belefogta a kiképzésbe. Hetek,hónapok, teltek el a gyakorlással és csak azután kezdték el az igazi vadászatot. A vadászat első napján születtem meg, és anyáék rémálma megkezdődött. A bátyáim Jack és Wade akkor lehettek, majdnem tíz év körüliek.-felsóhajtottam és megint hatás szünetet tartottam. :O -Kicsik voltak,igaz,de mindig engem akartak megvédeni. Ezt akkor is megfogadták,mikor anya meghalt és elhagytak minket,hogy tovább tanulják a vadászat mesterségét.
Mayo: Értem.-ő is felsóhajtott. :O
Dancsi: A java most jön. Miután a vadász szezon véget ért három év nyugalom volt.Akkor voltam három éves és a séta nap is akkor volt. Miután a vámpír anyámat megölte,engem....................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 98.rész

Miután a vámpír anyámat megölte,engem is megtámadott,majd megharapott.-Rá néztem a holtsápadt Mayora.-Apu gyorsan cselekedett, és azt hitte én is meghaltam mint anyu. Csak hogy én túléltem valamilyen csoda folytán. Nem is értetem mi történt,és egyszer csak apa barátja közölte velünk,hogy hibrid leszek,ha később vitt volna el hozzá az ellenszerért.-felsóhajtottam,majd leültem az ágyra és rá néztem. :O -Most elégedett vagy?
Mayo: Úr isten!-tört ki belőle.-Valami hatása lett ennek?
Dancsi: Csak annyi,hogy agyaram van semmi több. De tündér maradok örökre agyarakkal. A kicsinek aki itt van...-mutattam a hasamra.-semmi baja nem lesz. Ha kisfiú akkor vámpír,ha kislány tündér. Ennyi.
Mayo: Akkor jó,mert kezdtem félni.-leült mellém és az ölébe vont. :3 Dancsi: Igen,mivel sokan vagytok szívem. Ezt nem rossz szándékkal mondom.-tettem hozzá gyorsan.-Amúgy, ha nem ismertek volna téged régről,bizony most egy napos faggatás alá vettetek volna.
Mayo: Sejtettem,valami súgta.-belecsókolt a nyakamba. :* - Téged kiképeztek?
Dancsi: Igen.-válaszoltam néhány perc múlva.-Simán ki tudnálak nyírni,de nem teszem.
Mayo: Egyem a szíved.-morogta.
Dancsi: Csak vicceltem,soha nem bántanálak ezt jól jegyezd meg.-megcsókoltam az álla alatt. :* -Szeretlek.
Mayo: Én is szeretlek.-hanyatt feküdt az ágyon és magával húzott.A fejemet a mellkasához ölelte. :3 Dancsi: Fáradt vagyok.-bújtam hozzá még jobban,majd el is aludtam.
Mayo: Jóét kicsim.-megpuszilta fejem búbját,és önkéntelenül simogatta a hátam.

*
Eljött a szilveszter napja lassan,de gyorsan is. Az esti tagozatos és a nappali tagozatosok is összegyűltek mind a bálterembe és vártuk az éjfélt. :) Mindenki táncolt a szüleivel,rokonokkal,barátokkal és ismerősökkel. Éjfél előtt két perccel mindenki kint volt és vártuk a tűzi játékot,amit persze a tanárok csináltak. :D Eljött az éjfél és mindenki akinek volt párja megcsókolta és ölelte a másikat,és hangos "Boldog Újév"-ezés volt. :* :D Másnap szinte mindenki dülöngélt haza,de azért voltak józanok is. :D ;) Nálunk józanok,csak Vani,Shiki Ichijou,Logan bácsi és voltunk józanok. A többiek mind, másnaposok voltak. :D Reggelinél alig voltunk,inkább a többiek az ágyat nyomták és aludtak. xD Mindegyikünk készített a másiknak reggelit, és gyógyszereket vittünk nekik fel. Mayo még éppen aludt,amikor beléptem hozzá,ezért leraktam a komódra a tálcát és gyengéden próbáltam felébreszteni. :P Első reakciója annyi volt hogy a fejére húzta a takarót,a második hogy dünnyögött valamit, ami annyit tett ki hogy "hagy békén". :D Harmadik reakciója az volt,hogy berántott magához a takaró alá.  Mozdulni sem bírtam,nem hogy még levegőt venni, inkább néztem ahogy alszik és önkéntelenül elkezdtem......................................

A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 99.rész

Mozdulni sem bírtam,nem hogy még levegőt venni,inkább néztem ahogy alszik és önkéntelenül elkezdtem felizgatni. :D Morgott közben, egyre erőseb lett az ölelése. :3 :)
Mayo: Fejezd be!-dünnyögte.
Dancsi: Még is mit?-tettem az ártatlant. ;)
Mayo: Ne simogass,mert megbánod.-lefogta a kezem.
Dancsi: Ha elengedsz,eszel és beveszed a gyógyszereket,nem simogatlak,rendben?-néztem rá.
Mayo: Rendben.-egyezett bele,majd rám mosolygót. :) -De csak akkor,ha megetetsz.
Dancsi: Rendben.-felkeltem és a tálcát az ölembe tettem.-Ülj fel és mond, hogy ááá...!-merítettem egy kis müzlit és a szájába raktam. ;) Fél órával később, már a gyógyszerek beszedése után vissza is feküdt a párnákra.
Mayo: Finom volt,köszönöm cara.-megpuszilta az arcom. :* :3
Dancsi: Szívesen szívem.-felültem,majd homlokon csókoltam. :* -Most aludj később még benézek hozzád. Szép álmokat!
Mayo: Köszö...nöm.-mondta szaggatottan,mivel el is nyomta az álom. :3 Halkan kisurrantam a szobából,és bementem Vittorio szobájába.Éppen a kiságyában volt és az egyik plüss állatát szorongatta lelkesen. ;) :3 Odamentem hozzá és kivettem a kiságyból,majd leraktam a játék szőnyegre. Leültem mellé és együtt játszottunk órákon keresztül. Délután két óra lehetett,amikor Vittoriot megfürdettem,tisztába tettem és megetettem,majd elindultam ebédért Mayonak,mikor a konyhában ismerős hang ütötte meg a fülem. :) Gyorsan lesiettem a konyhába,és Shikit találtam a konyhában az egyik régi sulis társával Anikóval. Általános iskolában voltak osztálytársak nyolc éven keresztül. :) Mosolyogva néztem a régi szerelmeseket,majd elindultam inkább vissza Vittoriohoz aki még ébren volt így kivettem az ágyából. :) A karomba tartva átmentem a szobánkba,és nyitottam az ajtót,mikor Mayo kijött a fürdő szobából törülközővel a derekán. :3 *-* Nagyot nyeltem és gyorsan elfordultam,de nem elég gyorsan ahhoz,hogy ne halljam Mayo édes nevetését. :D
Dancsi: Látod, apa micsoda gonosz velem?-dünnyögtem Vittorionak,aki visongva fogadta a jelenetet. :D -Látom te is örülsz neki,pont mint apád.
Mayo: Jó fiú!-lépet oda hozzánk.-Van mit örökölnie tőlem.-kivette a kezemből és elkezdte föl le emelgetni Vittoriót,aki nevetgéléssel élvezte a játékot. :3 :D
Dancsi: Öntelt majom.-kuncogtam. :) -Hogy vagy?
Mayo: Jobban, hála neked és ennek a rossz csontnak.-felelte nevetve. :)
Dancsi: Ennek örülök.-átöleltem a derekát. :3 -Mond nem öltöznél fel a kedvemért?-pajkosan megvillant a szemem. ;)
Mayo: Nem! Örülök hogy,zavarba tudlak hozni.-játékosan bele csókolt a nyakamba. :* :3 -Azt szeretem benned,ha közben teljesen elpirulsz,mint most is.-szabad kezével magához ölelt. :3
Aidou: Micsoda meglepetés!-jött az ajtóból a hang. Odafordultunk és rá mosolyogtunk a többiekre. :)
Dancsi: Jobban vagytok?
Zero: Hát persze! Hála neked és a bácsikádnak.-mosolyodott el. :)
Dancsi: Szóra sem érdemes. A lényeg hogy többet ilyet nem tesztek,ha csak élni szeretnétek még.
Kain: Tanultak szerintem belőle.
Shiki: Szerintem is. Szeretnék, nektek valami fontosat mondani.-fordult felénk vidám arccal. :) -Mivel a Vani kiiratkozott a suliból,mivel a szüleivel elköltöztek külföldre,nem lesz esküvő.-Nagy csend telepedett mindenkire,de olyan hogy a légy zümmögést sem lehetett hallani.
Ichijou: Sajnáljuk Shiki mindannyian.-fordult szomorú képpel hozzá. :(
Shiki: Túl fogom élni valahogy. Amúgy új nappalis diákot kaptunk.-odafordult az Anikóhoz.-Srácok hadd mutassam be az új tanulónkat Anikót.-gyors bemutatkozás történt,és hosszú történt mesélése hogy mik történtek. :D -Szóval a lényeg, hogy Mayo megint büszke apa lesz és egyben férj is.-fejezte be a történetet.
Anikó: Gratulálok.-mosolyodott el. :) -Sok boldogságot.
Mayo: Köszönjük.
Ichijou: Amúgy édes bátyám,nem szeretnél végre felöltözni?-mutatott a törülközőre. :P
Mayo: Gondoltam rá én is,de mindenki a nagy semmiből feltűnt és nem jutottam el odáig.-mondta zavarba ejtően. :P
Dancsi: Úgy szeretem,amikor zavarba jön. Hát nem aranyos,most mondjátok meg!-játékosan oldalba böktem. ;)
Mayo: Ha-ha-ha! Többet veled ilyet se teszed.-dünnyögte maga elé.
Ichijou: Kis morci-marci.-mindenkiből kitört a nevetés. :D :)
Kaname: Mi ez a jókedv?-erre mindenki zavartan elhallgatott és más felé nézelődött.
Aidou: Semmi komoly.-mondta közönyös hangnemben.
Kaname: Értem.-bólintott.-Dancsi az édesapád hívat téged a szobájába. Azt üzeni fontos,szóval menj oda.-adta át az üzenetet.
Dancsi: Rendben megyek is.-bólintottam.-Mayo addig foglalkozz a kicsivel,amíg vissza nem jövők.-adtam ki az utasítást,és választ sem várva elindultam az igazgató szobájához. Bekopogtam és mikor kinyitottam az ajtót,bent ott állt egy..................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 100.rész

Bekopogtam és mikor kinyitottam az ajtót,bent ott állt egy nő. Fekete haja a lapockájáig ért,barna szeme volt és valamiért emlékeztetett az édesanyámra. Erre a gondolatra falfehér lettem,és értetlenül néztem az apámra. :/ :O
Kaien: Nem az amire gondolsz.-válaszolta meg a kérdésem.-Ülj le kérlek. Szót fogadva leültem a kanapéra és hol az apámra hol az idegenre néztem.
Dancsi: Elmagyaráznátok miről van szó?
Kaien: Először is ne gondolj semmi rosszra. Másodszor arról van szó,hogy valamit nem mondtunk el neked.-komoly arccal és szomorú szemmel nézett rám. :( -.-
Dancsi: Mit nem mondtatok el?-kérdeztem.
Kaien: Kincsem az az igazság,hogy Logan felesége azaz nagynénéd nem halt meg.-nézett az idegenre.-Kicsim bemutatom neked Eszter nénédet.-mutatott be minket egymásnak.
Dancsi: Én..ezt nem értem.-kezdtem zavarosan. :/
Kaien: Tudod, Eszter nénéd megjátszotta a halálát mivel,Logan egyszer megcsalta. Persze erről én mindent tudtam és a kicsi Molly is. Van még valami.-komorult el az arca. -.- -Valójában nem vagy az én igazi vér szerinti lányom. Eszter és Logan lánya vagy te is. Molly a testvéred.-felsóhajtott. :O -Örökbe fogadtunk téged Suzanne-nal,amikor még egy-két napos voltál,mivel édesanyádnak nem adatott meg,hogy lánya szülessen.
Dancsi: Ezt nem hiszem el!-suttogtam magam elé.-Akkor ezek szerint Jack,Wade és Dante nem a testvéreim,hanem az unokatestvéreim?-kérdeztem hitetlenkedve. :/
Kaien: Igen. Eszter reménykedett abban,hogy Logan elmondja neked,de nem ez történt. Így most mondtuk el mielőtt késő lenne.
Dancsi: Hát...-kezdte a mondatot.-legalább őszinték voltatok hozzám,így nem fogok szomorkodni.-mosolyodtam el. :) -De azért legbelül még is fáj,hogy ezt tettétek velem és a fivéreimmel. Bármi történt és történik is,nekem akkor is az a három mamlasz lesz a testvérem.-felálltam és Eszter nénémhez fordultam.-Nem szeretnéd Eszter néni, megnézni hogy milyen a fiam?
Eszter: De szívesen.-mosolyodott el. :) -Mivel mindig nénédnek fogsz szólítani,maradjunk is így. Rendben?
Dancsi: Rendben.-elindultam az ajtó felé,de ott még visszafordultam.-Köszönöm apa és mindig apám helyett apám leszel bármi is történjék. Valamint mindig is szeretni foglak.-rá kacsintottam. ;)
Kaien: Én is szeretni foglak kicsim. Menjetek csak.-hessegetett el minket az irodából. :D Vissza elindultunk a holdszálló felé,amikor nagy sikoltást hallottunk és rohanni kezdtünk,mint akit kergettünk. Mikor kinyitottuk az ajtót a látványtól,még a szánk is tátva maradt. :D Ugyanis Mayo éppen próbálta a kicsit megfürdetni a kicsi kádjában,de mivel a kicsi nem akart bele menni a kádba lefröcskölte Anikót,aki vizesen állt egy helyben. :) Logan bácsi elsápadt látvánnyal nevet nékem támadt. :P Rá mosolyogtam Eszter nénire,aki komoly képpel ment Logan bácsihoz és fel az emeltre. Mindenki más meglepődve nézte a jelenetet,majd engem. :) -.-
Dancsi: Semmi nem történt. Anikó...-fordultam hozzá.-...menj és vegyél fel tiszta ruhát. Majd én megfürdetem ezt a kis bohócot.-leguggoltam Mayo mellé.
Anikó: Rendben.-azzal el is ment.
Mayo: Nem kell segíteni.-sértődött meg.-Egyedül is megtudom fürdetni.
Dancsi: Jól van,akkor csináld...-álltam fel.-...de azért nem kell megsértődni. Csak, segíteni szerettem volna. De ha nem,akkor nem.-elindultam fel a szobánkba,mikor egy meleg kéz,fonódott a derekamra. :3 Magához húzott,és belecsókolt a vállgödrömbe,majd a nyakamba. :* :3 <3
Mayo: Sajnálom kicsim,de nem rád vagyok mérges.-erősödött meg a szorítása. Addig addig szorított,hogy már alig kaptam levegőt. :O
Dancsi: Mayo...-kezdtem halkan a mondatott.-...a baba...levegőt...
Mayo: Sajnálom,ne haragudj.-puszilgatott össze-vissza. :*Dancsi: Jól köszi,és semmi baj.-vettem egy nagy lélegzetet. :O -Mondanom kell valamit
Mayo: Beszélnünk kell.-szólaltunk meg egyszerre. :) ;) -Kezd csak te.
Dancsi: Rendben,de négyszemközt.-kivettem a kicsit,majd a törölközőbe bugyoláltam. :3 -Menjünk.-el is indultunk,amikor hirtelen..........................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Kngith 101.rész

El is indultunk,amikor hirtelen Logan bácsi,szó szerint vágódott ki az ajtón és a fal fogta fel a nagyobb esést. Mind a ketten nagyot lestünk,közben Eszter néni jött ki a szobából,falfehér arccal. :O Vittorioval az első aki megszólalt,majd mi is nagy nehezen magunkhoz tértünk a sokkból. :D Többiek is feljöttek vagy kijöttek a szobáikból megnézni, mi volt ez a hangos dörrenés és ők is lestek egy nagyot. :D
Dancsi: Még is mi a manó történt itt?-néztem egyikükről a másikra.
Logan: Semmi.-tápászkodott fel nagy nehezen.-Csak pár nézett eltérésünk történt. Ennyi.-nézett mindenkire..Menjetek a dolgotokra.
Mayo: Beviszem a kicsit,te meg tegyél rendet közöttük. -suttogta halkan,majd kivette a kezemből a kicsit és elindult a szobánk felé,míg én Anikóval,Grétivel és Renivel elindultunk Eszter néni szobájához. Logan bácsi nagy nehezen bejött,és leült a kanapéra.
Dancsi: Mond még is mi történt anya?-csúszott ki a számon az "anya" szó.
Lányok: Anya?-szólaltak meg egyszerre,mire én leintettem őket.
Dancsi: Majd elmondom.-fordultam vissza Eszter nénihez.-Mond amiatt veszekedtek,hogy miért nem mondta el nekem?
Eszter: Fogjuk rá.-vont vállat.-De azért is,amit velem tett.
Logan: Ez nem igaz. Soha,de soha nem csaltalak meg sokszor.-fogta az állkapcsát.-Csak egyszer.
Eszter: Az bőven elég is volt.-fordult hozzá villámló szemekkel. 3:)
Logan: Szerinted nekem olyan jó volt,amikor eltűntél és azt hittem hogy meghaltál. Erre, most derül ki hogy a kis Mollym tudott erről az egészről?
Eszter: Nem hagytál más lehetőséget.-fakadt ki. >.<
Logan: Dehogynem! Mondjuk megbeszélhettük volna a dolgot.-fakadt ki ő is. >.<
Dancsi: Elég legyen!-ordítottam el magam. >.< -Fejezzétek be. Komolyan olyanok vagytok,mint két óvodás.-közéjük álltam.-Egy a kicsi a másik szobában szeretne aludni,másik hogy nekem sem tesz jót az hogy itt idegelem magam rajtatok.Három másokat zavartok,már bocsássatok meg.Negyedszer,gondolom nem óhajtotok éjszakázni a sürgősségin.-soroltam a lehetőségeket.
Eszter: Persze,hogy nem akarjuk kicsim.-könnybe lábadt a szeme. :( -Mind a kettőtöket szeretünk és szeretni is fogunk.-felsóhajtott. :O -Az én részemről,abba hagyom a vitát.
Logan: Én is abba hagyom.-sóhajtott fel ő is. :O -Eszter,mond megbocsátasz nekem?-nézett rá könyörgő szemmel. :O Mi mint akik a moziba vannak,lélegzetvisszafojtva vártuk a választ és még pislogni is elfelejtettünk. ;) Egyszer csak,Eszter néni kanapét felborítva,rohant oda Logan bácsihoz. Halk kuncogásba törtünk ki,mire ők mintha mi ott sem lennénk neki álltak csókolózni. :* :)
Gréti: Azt hiszem mi jobb,ha megyünk is.-suttogta halkan,mire mindannyian kihátráltunk. Hirtelen mint a dominó, dőltünk hátra mivel az ajtóban......................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 102.rész

Hirtelen mint a dominó, dőltünk hátra mivel az ajtóban Mayo áll hangtalanul. :D Mind felnéztünk rá,mintha valami csodára várnánk,mire ő mindegyikünkre rá mosolygót. :)
Mayo: Jól vagytok hölgyeim?-fordította oldalra a fejét.
Gréti: Persze-tápászkodott fel elsőnek.-Ragyogunk akár a nap,hát nem tetszik látni uram?-játékosan pukedlizett egyet. :D
Mayo: De látom.-mosolyodott el. :) -Bocsássanak meg nekem.
Dancsi: Meg van bocsátva...-néztem fel rá a földön feküdve. :) -de még egyszer ne csinálj ilyet. Különben két kezűleg foglak kinyírni. Amúgy segítenél fel állni.
Mayo: Igenis kisasszony!-odajött és felkapott a karjába. :3 Dancsi: Ajánlom is.-megpusziltam az arcát. :* -Különben,megfogom büntetni.
Mayo: Alig várom.-lerakott,majd a többieket is felsegítette és szép csöndeben kimentünk.-Történt valami?
Reni: Semmi,ki vannak békülve. Hallani az esküvői harangokat.-kuncogott. :)
Dancsi: Inkább azt,mint az ágyukat meg a csata kiáltásokat.-felsóhajtottam. :O -Sok volt ez már gyerekek,én mentem pihenni.
Mayo: Menj csak. -megcsókolt,majd a többiekkel elindult a konyhába. :* :)

*
Teltek múltak a napok,szinte repült,akár az órák.Már az ötödik hónapban kezdtek járni a terhességemmel. Fel sem fogtuk,hogy már rég elmúlt a január és itt a február a szerelmesek hónapja. .< Mire eljutott a tudatáig,hogy nem hallja,odamentem az ablakhoz és kinyitottam. ;) Mikor kinyitottam,egy...........................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 103.rész

Mikor kinyitottam,egy fekete nőstény kismacska ült ott. :3 Szegény nagyon csúnyán nézet ki. Alig volt szőre,az egyik füle vége hiányzott és az elülső jobb lába el volt törve. :( :O Nem tehettem mást,mint fogtam és behoztam az ablakból és velünk volt,egész órán. Órákkal később,mikor minden órámnak vége lett,elvittem egy állatorvoshoz,aki meg is gyógyította és sokkal szebben nézett ki. Három évet állapított meg nála a doki és mivel nőstény volt,elneveztük a lányokkal Dundi-nak. :) Igaz nem volt,éppen dagadt szegény,inkább csont sovány,de mi majd meghizlaljuk egy kicsit,döntöttük el. :D Megkapta a szükséges oltásokat és egyéb dolgokat amiket,kellett és már mentünk is a kisállat kereskedésbe a lányokkal. ;) Vettünk neki kis kabátkát,kék nyakörvet amin,fekete pillangók vannak,valamint macskaalmot. :) Mikor mindennel végeztünk,éppen mentünk volna vissza a szobáinkba,mikor hangos durranással,kivágódott a kapu és Aidou rohant egyenesen felénk. :D Ép hogy csak megtudod előttünk állni,mivel éppen én voltam előtte Dundival a kezembe. :) Lehajolt hogy levegőt vegyen,majd felnézett ránk,és nagy nehezen elkezdte mondani a magáét. :D
Aidou: Uram isten!-kezdte.-Ez megörült,ez egyszerűen meghibbant,ez nem normális,ez...ez...-próbálta megkeresni a megfelelő szót.
Reni: Életem.-lépett oda hozzá és megcsókolta. :* -Először is kezd azzal,hogy mi történt és kire vagy ilyen pipa,jó?
Aidou: Oké.-felsóhajtott,majd leült egy padra. :O -Annyi történt,hogy Mayo és Kaname megint összekaptak valamin,és szó szót követett,aminek az lett a vége,hogy közbe kellett lépnünk,csak hogy ez nem sikerült,mivel Kaname elkezdett minket dobálni,mindenféle holmival.-fejezte be a mondatott.
Dancsi: Így már világos,de még mindig nem tudom,felfogni hogy ezek megint összekaptak.-felsóhajtottam. :O -Olyanok mint két ovis.
Anikó: Az biztos.-többiek heves bólogatással válaszoltak. ;)
Aidou: Jogos,de mindegy is ennyi történt,én meg rohantam érted,ahogy csak bírtam...áúúú ez fájt.-dörzsölgette meg a karját. :D -Érted is rohantam életem. Nem is tudod mennyire szeretlek.-nyomott egy cuppanos puszit a Reni arcára. :* Reni: Én is szeretlek.-bújt oda hozzá. :3
Aidou: Ki ez a kis sózsák?-nézett Dundira.
Gréti: Ez új háziállatunk.-mosolygott,majd megvakarta Dundi fejét. :3 :) -A neve Dundi és három éves nőstény.-világosította fel. :D
Aidou: Vagy úgy.-odajött és megsimogatta,mire Dundi hangosan dorombolni kezdett. :3 ;) -Szia te szépség,ne félj jó kezekbe kerültél.-mosolygott rá. :)
Anikó: Így igaz.-mosolygott ő is. :)
Dancsi: Ja ja,de most menjünk be és nézzük meg mi a csodát csinálnak ezek.-megindultunk a holdszálló felé,és pont rosszkor ugyanis a fejünk fölött fél méterrel repült el egy nagy asztal,ami a lépcső aljánál össze is tört. :O Sikítottam egyet,mire Kaname és Mayo is felfigyelt. >.< Szegény macska összerezzent a kezembe,de ott maradt. :P
Dancsi: Még is mi a jó életet csináltok?-fakadtam ki. >.< -Mayo te most azonnal,gyere ide!-parancsoltam rá,mire ő egyből ide is jött.-Kaname te is,de most azonnal.-ő is egyből odajött. Dundit oda adtam Anikónak aki fel is vitte,a többiekkel az emeletre,mire én Aidou társaságában,bementem a konyhába,ami inkább csata térre hasonlított. :D Megálltam a konyha közepén és villámló szemekkel néztem rájuk. :)
Dancsi: Elmondanátok,még is mi az ördög folyik itt?!-támaszkodtam meg a széken.
Kaname: Honnan veszed?-nézett kérdően rám. :/
Dancsi: Onnan,hogy a holdszálló nem is szálló,inkább csata tér.
Aidou: Jogos.-bólogatott.
Dancsi: Szóval életem,mi is történt és a kicsi hol van?-néztem most rá.
Mayo: Elment Kaiennel a parkba sétálni.-vont vállat.-A veszekedés pedig miattad tört ki.-nézett villámló szemekkel Kanamera.
Dancsi: Ezúttal mi volt a téma?-vontam fel az egyik szemöldököm.
Mayo: Kérdezd őt.-mutatott Kanamera.
Kaname: Miért pont én?-mordult fel. 3:) -Te is ugyanúgy benne voltál.
Mayo: Dehogy voltam én.-mordult fel az is. 3:) Nekem sem kellett több fogtam magam,és odamentem a konyha szekrényhez. Kihúztam a felső fiókot,és elővettem a ...................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 104.rész

Kihúztam a felső fiókot,és elővettem a kést,amit egyből a két fiú között dobtam el és a falban állt meg. :D :/ Értetlenül meredtek rám,mire Aidou majd megpukkad a nevetéstől. :D :/
Dancsi: Befejeztétek?-néztem vádlóan rájuk. -_- -Ha nem tudjátok abba hagyni,akkor mind a ketten kint alszotok az erdőben. Nem veszítek észre,hogy sem nekem,sem a gyerekeimnek,sem másoknak ez nem jó?
Aidou: Egyetértek.-tette hozzá halkan. Mayo és Kaname még mindig,a kés dobásának hatása alatt voltak,így kaptak egy pohár hideg vizes ébresztést tőlünk. :D Ettől már magukhoz tértek és Kaname szólalt meg elsőnek.
Kaname: Ne haragudj ránk.-nézett szomorúan. :(
Dancsi: Ne tőlem kérjetek bocsánatot,hanem a többiektől. Őket tartottátok "terrorban",nem pedig engem.-tettem idéző jelbe a terror szót.-Most pedig menjetek és nyugodjatok le.-mutattam az ajtóra.
Mayo: Rendben.
Kaname: Rendben.-szólaltak meg egyszerre.,és indultak is a saját szobájukba.
Aidou: Büszke vagyok rád.-jelentette be pár perc múlva.
Dancsi: Köszönöm Hanabusa.-mosolyogtam rá. :) -De komolyan előbb utóbb,összefogom őket zárni.-tettem le hangos koppanással a bögrét. 3:)
Aidou: Még is mire készülsz?-lépett picit hátra.
Dancsi: Majd meglátod.-feleltem titokzatosan.

*
Gyorsan teltek múltak a napok,és eljött a március. :) Gyönyörű tavasz napokat köszönthetünk,és csodálatos illatokat,növényeket. :3 Dancsi: Mi történt?-tettem fel a költői kérdést.
Dante: Gyere velünk,fontos lenne.-felsegített és elindultunk az igazgató irodájába.
Logan: Ülj le lányom.-mutatott a kanapéra.-Hallgass rám,mert tudom, hogy összeesnél ennek a hír hallatán.
Dancsi: Jézusom,mondjátok már mi a baj.-fehéredtem el. :O
Wade: Nos a pici lényről van szó.-tette a kezét a hasamra. :/ - Figyelj húgi,a babát el.................................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 105.rész

Figyelj húgi,a babát elkel majd vennünk tőled,amikor megszületik.-közölte kíméletlenül. :/ Én csak néztem rájuk falfehéren és döbbent arccal. :O :/
Dancsi: H...hogy m... micsoda?-suttogtam könnyes szemmel. :(
Dante: Jól hallottad húgi.-ült le mellém a kanapéra.-Elkel tőled majd vennünk.
Dancsi: Még is miért?-tértem magamhoz a sokktól. :/
Wade: Mert ki tudja,hogy mi lesz a kicsiből a ha elkezd nőni.
Dancsi: Mayo tud erről?-néztem az igazgatóra,aki némán bólintott.-Nem!
Jack: Hogyan?-nézett kérdően. o.O
Dancsi: Azt mondtam: NEM!-emeltem meg a hangom. 3:) -Én is tudom,hogy ha nem lesz korlátozva a kicsi ereje bármire képes lesz,de ne aggódjatok tudom mit kell tenni.
Logan: Biztos vagy ebben lányom?
Dancsi: Teljes mértékben.-bólogattam hevesen.
Jack: Ahogy gondolod.

*A napok gyorsan teltek,az órák szinte repültek,és eljött az április. :) A baba születéséig már csak kettő hónap van,hátra és látni is lehetett rajtam hogyan kerekedek. :3 Ichijou: Ne aggódjatok,az összes nappalis tanuló nálunk van.
Zero: Elmagyaráznád úgy hogy mi is értsük.-kérte tőle.
Ichijou: Természetesen.-válaszolta mosolyogva. :) -Éppen reggel,arra keltünk fel,hogy valaki kopogtatott,és mentünk meg nézni ki az,és a nagy semmiből az iskola fotós jelent meg. Arra kért mindegyikünket,hogy hadd fényképezzen le minket.
Dancsi: És?-kérdeztem türelmetlenül.
Ichijou: Mi meg belegyeztünk,mivel ma van a fényképezés.-tért a lényegre.
Dancsi: Basszus,tényleg.-eset le a tantusz. -Várj és hol van Mayo és a kicsi?
Ichijou: Ők elmentek hozzám,Kittyvel játszani.-mosolyodott el. :)
Dancsi: Akkor rendben minden.-sóhajtottam fel megkönnyebbülten. :O :)
Aidou: Ichijou!!!-hallottuk meg hirtelen a hangját a legfelső ablakból.-Gyere gyorsan,ugyanis...........................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 106. rész

Aidou: Ichijou!!!-hallottuk meg hirtelen a hangját a legfelső ablakból.-Gyere gyorsan,ugyanis baj van!-kiabálta teli torokból >.<
Ichijou: Még is mi a baj?-fordult meg.
Aidou: Szerinted még is?-tette fel a költői kérdést.
Zero: Beszélj érthetően végre Hanabusa!-fakadt ki. >.<
Aidou: A lányok megint verekednek értem.
Dancsi: Ez nem meglepő.-vontam vállat.-Zero kérlek...-fordultam felé,de ő arra már régen elindult be,hogy rendet tegyen. :)
Ichijou: Ebből baj lesz.-sóhajtott fel. :O -Mond, csak hogy vagy?-mosolyodott el. :)
Dancsi: Köszönöm jól vagyok,igaz néha rosszul érzem magam,de jól.
Ichijou: Ennek örülök,szinte Mayo jobban várja a babát mint,te.
Dancsi: Hát ez így van,egész este meg reggel az az első kérdése,hogy hogyan vagyunk,nincs-e semmi bajunk és a többi.-mosolyodtam el. :) -Komolyan alig várom már hogy ennek a hónapnak,az utolsó napja legyen.-simogattam meg a hasam. :3
Ichijou: Mért?-nézett a hasamra.
Dancsi: Mert június 30.-ra vagyok kiírva.-sóhajtottam egyet,mire két kéz a derekamra fonódott. :O :3 Mayo: Szia szívem.-bele csókolt a nyakamba,majd Vittoriot a kezembe rakta. :* ;)
Dancsi: Szia kicsim,hogy vagy? Jól viselkedtél?-néztem rá mosolygós szemekkel. :)Vittorio válaszul meghúzta a hajam,majd a fejére rakta a hajam felét. :D -Szóval akkor rossz kisfiú voltál.
Ichijou: Látszik hogy Mayora hasonlít.-erre hangosan neki álltunk nevetni. :)

*
Teltek a napok és meg volt az évzáró,a bizonyítván osztás és a végzősöknek a szabadság. :) Elkezdődött a nyári szünet. :D A tanárok még két hétig a suliba voltak,papír munkáztak,és az új órarendeket csinálták. :) Mi a nyári szünet első két hetében,a Balatonon voltunk,és az Olasz tenger parton. Már éppen jöttünk haza fele,amikor hirtelen erős szúrást éreztem a hasamban. :/ :( A többiek, akik a minibuszban elől ültek,hátra fordultak a fél hangos szisszenésre. :/
Anikó: Valami baj van?-kérdezte,kicsit reszketős hangon.
Dancsi: Kicsit szúr a hasam.-majd neki álltam simogatni,erre a reakció egy kicsit erősebb szúrás lett. :(
Mayo: Úgy-e nem...-nyelt egy hatalmasat,és neki állt hozzám hátra fele mászni az ülés között. :D :3
Dancsi: Lehet,hogy megindult.-néztem rá,mikor odaért hozzám.-De még nem biztos.
Mayo: Ichijou.-fordult oda hozzá.-Gyorsan vigyél minket a kórházba.-jött ki belőle a pánik és a boldogság érzései. :) :O
Dancsi: Mayo ne aggódj annyit.-rándultam össze még egy erősebb fájásra. :/ -Nem lesz semmi baj,érted?-megcsókoltam,hogy megnyugodjon. :* :3
Mayo: De még van két napod a szülésig.-fakadt ki. >.<
Anikó: Figyelj,azt hogy mikor szeretne a baba jönni,azt nem mi döntjük el,hanem ő. Mi csak várjuk hatalmas szeretettel.-mosolyodott el. :)
Dancsi: Így van,ha jönni akar,akkor jönni fog.-közben a fájások egyre sűrűbben jöttek,és egyre erősebbek lettek. :( Már épp,odaértünk volna a kórházba,amikor az úton ott volt egy.....................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 107.rész

Már épp,odaértünk volna a kórházba,amikor az úton ott volt egy nyúl,éppen a kicsinyeit akarta át vinni az úton,de hála a jó sofőrnek,kikerültük őket,és egyenesen a kórház fele mentünk. :) :/ Mire odaértünk a hordágy,már kint várt minket Sebastiannal és két nővérrel. :) Amíg engem a szülő szobára vittek Mayoval,addig a többiek kint várakoztak a baba-mama szobánál. :) A szülés gyorsan lezajlott,és a baba is egészségesen született meg,és a neve Sakura lett,mivel kislányunk született. :3 Dancsi: Tessék!-mondtam fél álmosan. :/
Reni: Szia.-nyitott be az ajtón,majd leült mellém.
Dancsi: Szia.Valami baj van,hogy ilyen későn itt vagy?-néztem rá kérdően. :/
Reni: Bocsiii...tudom hogy késő van,de ez nagyon fontos.-mondta komoly arccal. -_- -Tudod van egy kis dolog.
Dancsi: Mi lenne az? De ami a legfontosabb,nem érne rá holnap?-ültem fel,a beszélgetéshez.
Reni: Nem ér rá!!!-fakadt ki. >.< - Az van,hogy én és Aidou,hát tudod...hogy is mondjam?-gondolkodott.
Dancsi: Egy nyugodj meg,kettő halkabban,három miről van szó és négy mit csináltatok ezúton megint?-felvont szemöldökkel néztem rá.
Reni: Talán,nem rosszat,talán igen nem tudom.-egyszer csak elsírta magát. :( -Én is gyereket várok.-tért a lényegre. Én meg döbbent arccal,majd mosolygó arccal néztem rá. o.O :)
Dancsi: Ebben mi a rossz?-kérdeztem tőle,majd megfogta ma kezét. Reni: Igen,nagyon is akartuk.-nyugodott meg valamennyire.-De nem tudom,hogy édesanyámékkal,hogy közöljem,mindezt,mert ha megtudják,hogy állapotos vagyok,akkor engem megfojtanak.-sírta el magát megint. :(
Dancsi: Figyelj,mi lenne ha őszinte lennél édesanyáddal és elmondanád neki. Most,azért nem lehet olyan "gonosz" hogy ezért kitagadjon. Hidd el,ha azt mondod hogy szerelemből fogant és mind a ketten szeretnétek őt,akkor nem fog érte meg haragudni,meg amúgy is Aidouról le sem mosható,hogy mennyire szeret téged,és hogy az életét is odaadná érted.-mosolyodtam el,majd magamhoz öleltem. :3 Reni: Igazad van.-ölelt meg ő is. :3 Dancsi: Szia neked is.-köszöntem el tőle és már el is aludtam. ;)

*A napok teltek és múltak,már júliusi hónapot írhattunk és már csak egy hónap volt a nyári szünetből. :) :/ Sakura három hetes lett,Vittorio meg belelépet a tizedik hónapban és már elkezdett bizonytalanul járni. :) Kaname,Ichijou,Ágnes,Anikó,Shiki és Zero,Gréti együtt mentek el nyaralni,Mayo és én pedig itthon maradtunk,legnagyobb örömünkre. :) ;) Az igazgató reggeltől délutánig a megbeszélésein voltak,így csak négyen voltunk a kollégiumba. :P Éppen terveztük,hogy mit fogunk csinálni,amikor egyszer csak,az ajtóba.................................................................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 108.rész

Éppen terveztük,hogy mit fogunk csinálni,amikor egyszer csak,az ajtóba Kaname jelent meg. Mayo tipikus módon most nem ment át a "házőrző kutya" szerepébe,valahogy nyugodtnak tűnt. :/ :D Pár másodperc elteltével, magamhoz is tértem és Kanamera néztem.
Dancsi: Szia. Hát, te hogy hogy itt vagy?-vontam fel kérdően a szemem. :/
Kaname: Sziasztok,haza jöttem,mivel Ichijou megfázott és annyira beteg,hogy nem tud menni.-magyarázta.
Dancsi: Nagyobb baj,nincs úgy-e?-kérdeztem higgadtan,miközben Mayo mint az örültek rohant Ichijou szobájába.
Kaname: Nincsen,hála égnek. Hogy vagytok?-mosolyodott el. :)
Dancsi: Amint látod meg vagyunk,mind a négyen,és mindenki egészséges.-mosolyodtam el én is. :)
Kaname: Ennek örülök,most megyek a többiek,szia.-intett,majd elindult vissza többiekhez. :)
Dancsi: Szia.-intettem én is mielőtt kilépett volna az ajtón. :) Fél másodperccel később,Sakura sírt fel az alvásból. :3 Oda mentem a kiságyához,felvenni hogy megetet sem. :3 Vitorrio már a húga kis ágyánál várt,és nézte ahogy a húgi ide-oda forgolódik. Dancsi: Most mi van?-kérdeztem ártatlanul. :)
Mayo: Mégis mi lenne? Földhöz vágtad a vázát,de még is miért?-kérdezte.
Dancsi: Azért,mert egy nem hagytátok abba vitát.Kettő még is min veszekedtek? Három,nem volt más ötletem.-keltem fel,majd mind a kettőjükre néztem.
Mayo: Neked,ehhez még is mi közöd?-válaszolta flegmán. :/
Dancsi: Annyi hogy elvégre és utóvégre, a menyasszonyod vagyok,meg a gyerekeket megijesztitek.-válaszoltam kicsit hangosabban a keleténél. >.<
Mayo: Hát, aztán?-válaszolt ő is hangosabban. >.<
Ichijou: Na,de Mayo!Ne rá légy mérges,hanem rám.-fakadt ki Ichijou is. >.<
Dancsi: Hagyd, Ichijou ő tudja,majd ha megnyugszik akkor majd hozzám szólhat, addig engem egy ideig felejtsen el.-fogtam,magam oda mentem Mayohoz,majd fogtam és levágtam neki egy pofont. 3:) -Ezt meg,azért kaptad,mert így beszéltél velem. Nos remélem tudod,hogy nagyon haragszom rád.-elfordultam tőle,és elindultam ki szomorú és dühős érzéssel és hogy hangot adjak az érzéseimnek,fogtam és az ajtót úgy bevágtam,hogy leesett egy kép a falról. :D :/ :( Ichijou szomorú képpel,nézett a bátyára,aki lehajtott fejjel néma sírásban tört ki. :(
Mayo: Ne haragudjatok.-mondta halkan,majd egyszerűen fogta magát és elment valahová. :/

*Az idő telt és múlt,eljött az utolsó nyári hónap az augusztus. Minden új elsős készült a sulira,akik eddig dolgoztak,azok most több munkát kapták,mint eddig. Akik eddig nyaralni voltak,azok a suli kezdésre hazajöttek. :) Sakura hat hetes lett,míg a bátyja a tizenegyedik hónapba lépett bele,és Reni egy hónapos terhes lett. :) ;) Több mint két hét telt el,azóta hogy Mayo egyszerűen eltűnt és mindenki őt kereste,de sehol sem találtuk. :/ :( Próbáltuk hívni,ismerőseit megkérdezgettük,hogy valaki tudja-e merre van,és ők is mikor megtudták,mi történt segítettek keresni. :) Másnap reggel,kénytelen keletlen voltam,feladni a keresését,mert egyszerűen eltűnt. :( Minden egyes éjszakát és délutánt átsírtam miatta,de erősnek kellett lennem,hiszen a gyerekek még ott vannak nekem. :( :/ Szépen sütött a nap,és lehetett egy olyan 30 fok,így kimentem a lányokkal és a gyerekkel a parkba egyet játszani és hintázni. :) Renivel ketten,maradtunk a parkban,míg a többiek elmentek ruhát venni maguknak,így mi addig tudtunk nyugodtan beszélni. Én Sakurát hintáztattam,míg ő Vittoriot. :) Épp belemerültünk a beszélgetésbe,amikor egyszer csak,valaki elkapott engem hátulról és szorosan magához ölelt. :3 :/ ♥ :O Mikor hátra fordultam............................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 109.rész

Mikor hátra fordultam Mayo könnyes szemével találkozott a tekintettem. :( El sem mertem hinni,hogy újra látom. :3 Mayo: Szia.-mosolyodott el halványan. :)
Dancsi: Szia.-mosolyodtam el én is. :)
Mayo: Figyelj...szeretnék valamit mondani.-fogott és lehúzott a padra,egyenesen az ölébe,majd átölelt. :3 Dancsi: Mayo...-súgtam neki édes hangon. :3 -fejezd be. Kérlek, légy eszeden.-játékosan beleharaptam a nyakába. :P -Higgadj le.
Mayo: Próbálok,de valahogy olyan nehéz h a közeledben vagyok.-mosolyodott el hamiskásan. :) -Gyere menjünk.-karon fogott és elindultunk,vissza a kollégiumba. :)

*Augusztus közepe felé jártunk,talán már azt is elhagytuk,ahogy az idő csak ment,és ment. :D ;) Sakura 8 hetes kisbaba lett,és ahogy fejlődött,kezdett egyre jobban hasonlítani ránk. ;) Dancsi: Hello,segíthetek valamiben?-vettem fel a szép mosolyomat. :)
Idegen: Hello,igen segíthetne. Egy bizonyos Mayo Takumát keresek.-felelte kedvesen. :)
Dancsi: Megtalálja a 3. emeleten az nevelői irodában.-válaszoltam,kicsit furcsán.
Idegen: Rendben,köszönöm.-mosolyogva intett,majd elindult a megadott irányba. Nem értettem,hogy ki lehet ez a lány,ezért utána mentem. Út közben bele botlottam Teresába is,aki a szőke lány után nézett.
Teresa: Mond,csak gyermekem ki ez a lány?-tudakolta tőlem.
Dancsi: Én sem tudom.-vontam meg a vállam. :/
Teresa: Na mindegy is,éppen téged kerestelek. Édesapád, szeretne veled beszélni.-majd átadta a telefont. :)
Dancsi: Köszönöm.-válaszoltam. :) -Szia Apu.
Logan: Szia kincsem,hogy vagytok mi újság van veletek?-kérdezte vidáman. :) Belekezdtem a történetbe mire fél óra múlva a végére értem. :)
Dancsi: Úgy,hogy mindenki jól van.-fejeztem be végül. :) -Nálatok?
Logan: Minden rendbe éppen,Londonban vagyunk édesanyáddal és nyaralunk.-felelte vidáman. :)
Dancsi: Akkor jó.-feleltem,majd egyszer csak hangokat hallottam a nevelői irodából. :/ -Figyelj apa,most leteszem még később beszélünk jó? Szia szeretlek titeket és érezzétek jól magatokat.-hadartam gyorsan,és választ sem várva letettem,és egyenesen az irodához mentem. Benéztem a résnyire nyitott ajtón,és ami a szemem elé tárult az sokkolt. :O :( Mayo és a szőke cica egymással...............
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 110.rész

Mayo és a szőke cica egymással háltak. :( Egy időre lesokkolt,minden,majd dühtől és szomorúságtól semmit nem látva rohantam Ichijouhoz. :( 3:) Pont mikor jöttem le a lépcsőn akkor futottam bele,aki elkapott, nehogy leesek a lépcsőről. :) Könnyes volt a szemem,így csak fogtam magam és sírtam. :( Ichijou vigasztalóan ölelt magához és simogatott. :) <3
Ichijou: Mi a baj?-kérdezte egy idő után.
Dancsi: Az hogy az én drága kedves vőlegényem megcsal.-fakadtam ki. ><
Ichijou: Hogy,micsoda?-döbbent meg. :O -De még is kivel?
Dancsi: Azzal a szőke csajjal.
Ichijou: Sajnálom.-megölelt,majd megpuszilja a homlokom. :*
Dancsi: Hagyd,majd lesz neki ne múlass ma este.-kacsintottam rá Ichijoura vidáman. ;) :)
Ichijou: Úgy-e nem velem akarsz bosszút állni?-nézett rám furcsán. :/
Dancsi: Ne aggódj nem veled,hanem ő vele.-hamiskásan elmosolyodtam. :)
Ichijou: Na jó,nyugodj meg,és avas be a terveidbe.-mosolyodott el ő is. :)
Dancsi: Rendben,de erről egy szót se.-fenyegetem meg játékosan. :)
Ichijou: Igenis asszonyom.-játékosan tisztelgett előttem,majd beavattam a tervembe. :) ;) Közben,a többiek éppen az osztály termeket takarítottak és a kollégiumok,hogy mire elkezdődik a suli,minden tiszte és rendben legyen. :) Shiki,Kain és Aidou takarították az első három emeletet Zero Reni Gréti pedig földszintet,a tornatermet,és a WC-ket. :) Anikó,Kaname meg a tanárit takarították,így mindenkinek meg volt a feladata. :) Kezdett esteledni,így mindenki nyugovóra tért,és mielőtt a takarító brigád bele esett volna az ágyukba,már az előtt elaludtak úgy elfáradtak. :) Közben nálam és Mayonál zajlott a szokásos élet,csak éppen most másképpen. ;) Épen az ágyban feküdtem és Sakurát ettem,mikor Mayo kijött a fürdőből. :3 :P Mayo: Szeretlek anyus.-majd belecsókolt a nyakamba. :*
Dancsi: Én nem apus.-majd lefektettem Sakurát és be is takartam Vittorioval együtt,és mindegyiküknek jóét puszit adtam. Mayo: Mi van?-döbbent meg. o.O -Mi az hogy nem szeretsz?-hitetlenkedett. :/
Dancsi: Mi olyan ebben,furcsa?-kérdeztem tőle ártatlanul. :)
Mayo: Jól hallottam? Azt mondtam,mi olyan ebben,furcsa?-hitetlenül rám nézet,majd fogott és lerántott magához az ágyra,pont a tervnek megfelelően. :3
Dancsi: Jól hallottad.-vontam vállat,majd elkezdtem levetkőztetni,egészen egy száll alsó gatyára. :P :D
Mayo: Még is,ezt mire véljem cara?-mosolyodott el kisfiúsan. :) Fogtam magam és az éjjeli fiókból,egy rózsaszín bilincset vettem elő,és lebilincseltem az ágyhoz,majd fogtam magam és elkezdtem felizgatni. :D ;) -Wáó szívem,mi ez az új stílus? Mire készülsz?-megvillant a szeme,majd elmosolyodott. :)
Dancsi: Majd meglátod életem,és biztos vagyok benne hogy jól fogunk szórakozni.-fogtam magam,és gyorsan.............................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 111.rész

Dancsi: Majd meglátod életem,és biztos vagyok benne hogy jól fogunk szórakozni.-fogtam magam,és gyorsan lefényképeztem. :D Kölcsön kenyér vissza jár,gondoltam magamban. :D Mayo elsőnek falfehér lett,majd elvörösödött szégyenében. :O :D :3 Valahol sajnáltam,valahol örültem hogy ezt kapta. :( :) -Nos mit akarsz tenni?
Mayo: Én...én...ezt...nem értem.-suttogta maga elé,majd rám nézett félig dühős félig szomorú szemmel. 3:) :(
Dancsi: Még mindig nem érted? Hát akkor felvilágosítalak szívem. Hogy, voltál képes megcsalni?-ordítottam el magam,közben Ichijou titokban elcsente a kamerát és elvitte. :) ;) -Van két csodálatos gyerekünk,a menyasszonyod vagyok és mindent megadtam neked amit csak szerettél,és erre megcsalsz? Mióta van ez Mayo?-ordítottam tovább közben elengedtem. >.< :/
Mayo: Körül belül az eltűnésem óta történt. De amikor rájöttem,hogy hibáztam akkor szakítottam vele és otthagytam. De a mai napon nem számítottam rá,hogy itt lesz és azt hittem,hogy megértette.-vakargatta a csuklóját,közben magyarázkodott. :/ Ichijou annyira röhejesnek találta az egészet hogy elment és kint az udvaron neki állt röhögni. :D
Dancsi: Ezt mikor és hogyan higgyem el ha szabad kérdeznem?-fontam össze a kezem a mellkasom előtt.
Mayo: Higgy nekem.-oda lépet hozzám és megölelt. :3 Dancsi: Nem hiszek neked.-kötöttem az ebet,a karóhoz. -Sajnálom Mayo de azt hiszem jobb ha egy ideig külön leszünk.-jutottam ehhez az elhatározásomhoz,majd fogtam és ott hagytam.

*Eljött a suli időszak,kezdett egyre hidegebb lenni,és most már korán kezdet sötétedni. :/ :) Sakura 11 hetes kisbaba lett Vittorio 12 hónapos gyerkőc lett,Reni meg 2 hónapos terhes lett. :) ;) Suliba a szokásos menet ment,a kollégiumba is szokásos éjszakai bulik,beszélgetések mentek. ;) :D Most is voltak esti felügyelők és az első három hetet Zero és Gréti vették át,majd őket követte Reni és Anikó végül Ichijou és én. :) Most éppen ment a tanítás és a gyakorlat az elsősöknek,igaz szegényeim nem nagyon értették még az elején mit kell csinálni,de aztán már belejöttek. :) :P A gyakorlatok reggel 8 órától egészen délután 15 óráig tartottak. :/ A nap végére mindenki két lábon járó hulla volt,és alig láttak a fáradtságtól,mi "öregek" már csak mosolyogtunk az egészen. :) Amíg a gyakorlatok mentek,mi a szokásos felügyelést végeztük,igaz hogy most is igazán virgonc volt az egész lány csapat,de tűrhetőek voltak. :) Vonult is volna el a csapat a tantermekbe,amikor egyszer csak Kaname egy furcsa.............................
A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 112.rész

Vonult is volna el a csapat a tantermekbe,amikor egyszer csak Kaname egy furcsa alakot látott jönni,így hirtelen bevágta a féket,mire a többiek borulni kezdtek,akár a dominó. :D :D Aidou már éppen,hogy felkiáltott volna,hogy mi van,de amikor meglátta hogy Mayo közeledik nem akart hinni a szemének. :O :/ Mindenki Kaname háta mögül kuksolva figyelte,ahogy Mayo elindul a lány kollégium felé,úgy mint aki zombi. :D :( Ichijou azonban elé állt,és nem hagyta tovább menni,Mayo azonban kikerült és egyenesen jött tovább a lány kollégiumba.Egy kicsit még néztek Mayo után majd elindultak az órájukra.:/ Mi, eközben a lány kollégiumban készítettük a vacsorát és a fürdő szobákba pakoltunk és takarítottunk. :) :O Fárasztó volt,de ha az embernek dilis barátai vannak,akkor könnyen megy minden. ;) Már éppen, az utolsó adagot készítettük el a vacsorából,amikor hallottuk hogy nyílik az ajtó,mindenki arra fordult és Anikó aki éppen a tányérokat rakta az asztalra,mindet eldobta a kezéből,és azoknak a fele összetört. :/ :O Reni,Gréti akik a konyhába voltak,hol az Anikóra,hol Mayora,hol rám néztek. :/ Köpni-nyelni nem tudtunk,úgy meglepődött mindenki Mayo állapotán. :O A haja megnőt szinte ápolatlan volt,az a ruha volt rajta,amelyik az eltűnése napján,"szakálla" lett neki,és nagyon bűzlőt,valamint nagyon ovány volt. :( Én aki pont előtte álltam félméterre,nem tudtam,hogy sírjak,sajnáljam vagy egyszerűen szemét módon mondjam azt neki: "Megérdemled!",de inkább a sajnálat jött előbb,így nagy nehezen odamentem hozzá,és megérintettem az arcát. :/ :)
Dancsi: Szia Mayo.-suttogtam neki halkan. Mayo csak üres tekintettel nézett rám,de nem szólalt meg. A lányokkal megijedtünk,majd összenéztünk és tudtuk mit kell tennünk. Gréti, elment a nevelői fürdőbe a kádba meleg vizet,engedni,Reni elment szerezni tiszta ruhákat, Anikó neki állt gyorsan egy nagy adag meleg laktató ételt készíteni,míg én felkísértem a szobánkba,leültettem a földre és elkezdtem levetkőztetni.A levettet ruhákat,mind kidobtam a szennyes ládába.Nem voltak semmi bajuk,azon kívül hogy koszosak voltak,na meg néhol kilyukadt. :) Már, éppen alsó gatyára volt vetkőzve,mikor jött a Gréti. :)
Gréti: Dancsi,kész van a víz.-nyitott be így az ajtón.
Dancsi: Rendben,köszönöm. Szólj le az Anikónak,hogy készítsen egy kis teát is kérlek szépen.-szóltam neki.
Gréti: Rendben,van még valami?-mosolyodott el egy kicsit. :)
Dancsi: Meg szólj,kérlek a Reninek,hogy a tiszta ruhákat ide hozza be.
Gréti: Igenis!-tisztelgett játékosan,majd elment.Vissza fordultam Mayohoz,aki a földet bámulva meredt maga elé. :( Sajnáltam valahol,hogy ezt kellett tennem,vele de nem tehettem mást hogy megtanulja a leckét. :/ Odamentem hozzá,és megpróbáltam valahogy,talpra állítani,de ahelyett hogy sikerült volna,hátra dőltünk,de úgy rá borultam a mellkasára. :3 A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 113.rész

Mikor odaértünk Mayo,elkezdett levetkőztetni,szép lassan,majd Ő maga is levetkőzött és belerakott és mászott a kádba. :3 Lehetett rajta látni,ahogy a hetek alatt nagyon lesoványodott és szinte,majdnem hogy semmi izma nem maradt,és a régi énjének árnyéka lett. :/ Elkezdte a hátamat,majd a hasamat lemosni a szivaccsal,majd végül a lábamat,de egy percre sem hagyta,hogy megmozduljak így szótlanul néztem és élveztem a kényeztetést. :) Egyszer csak felnézett rám,és egyre közelebb hajolt hozzám,és váratlanul megcsókolt lágyan,majd egyre hevesebben,közben húzott magához. :3 Így nem tehettem mást,visszacsókoltam,és magamhoz öleltem,és el sem akartam engedni. :3

*
A napok,teltek,múltak és gyorsan teltek,meg olt az első szünet,közben bulik,szomorú és jó dolgok is történtek. :) :/ Egy évben egyszer mindig rendeznek Halloween-i partit az iskolában,szülők-diákok-tanárok részére,így a halottak napja jól telt el,majd a buli után mindannyian együtt mentünk ki a temetőkbe meglátogatni szeretteink sírját. :( Ahogy az idő telt,a gyerekek: Sakura 20 hetes baba lett,Vittorio 14 hónapos lett és kimondta az első szavát az: Anya.

A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 114.rész

Ugyanis történt egy másik olyan dolog ami mindenkit lesújtott,még hozzá az hogy,az igazgató lemondott a posztjáról. :( Nem értettük,miért és még is mikor történt mindez,csak ránk nézett és a fejét rázta és szomorúan nézett ránk. :/ :( Mindenki agyalt,hogy ennek háterében mi van,de senkinek semmi nem jutott az eszébe. :/ :O Így,hát mi kezdtünk el nyomozni suli után,hogy mi lehetett ennek hátterében,hogy egyik pillanatról a másikra lemond az igazgató. :/ :) Végül,erre nem találtunk választ csak arra,hogy ki lesz az új igazgató,és a lapjain alapján rémes egy igazgató lehetett,mivel egy csomó iskolából kivágták diák lányok zaklatásai miatt. Személy leírását és a képét megnézve,tényleg egy zaklatónak tűnik,de még is lehet látni róla,hogy tudja hogy nagyon is helyes pasi. :/ Kék szem,rövid szőkés-barna haj,195 cm-magas és jól kisportolt teste van,tehát nem egy gyengus emberről van szó,de a nevét sajnos nem írták rá. :) A hír gyorsan elterjedt,hála Aidou felháborodásának és a lányok egyből faggatózni kezdtek tőlünk,és szépen lassan mindent elmeséltünk nekik. :)

*

*
A novemberi hónap is gyorsan eltelt,és hamarosan Decembert írhattunk az év utolsó hónapját sokaknak vidám,szomorú hónapját,mivel voltak akik a családjával szokta ünnepelni,valakik senkivel sem. :( :) Sakura 24 hetes baba lett,Vittorio 15 hónapos fiúcska lett,Reni, 5 hónapos lett,és Gréti 1 hónapos terhes lett. :) Ebben a hónapban mindig megrendezzük a Mikulás-bált ahova a szegény,árvaházak gyerekeit és családokat meghívjuk,hogy ünnepeljék velünk a karácsonyt. Meleg ételt,italt készítünk nekik ajándékokkal együtt természetesen,és mindig velük díszítjük fel a báltermet. :) ;) Mindig más-más ajándékkal készülünk nekik,hogy ne csak ugyanazt kapják tőlünk,és idén karácsonyi ruhákat kaptak tőlünk hol mikulás,hol manó,hol krampusz jelmezt és a bálon abban lehettek. :) Annyira örültünk annak,hogy boldogság van az arcukon,hogy egy pár diák eldöntötte hogy az árva gyerekek közül örökbe szeretnének fogadni. :) A következő részben folytatjuk. ~D*

 

Vampire Knight 115.rész

Vittorio is segített nekünk,abban hogy adta nekünk a karácsonyfa díszeket és közben a maga kis dalát énekelte végül mindenki elkezdett énekelni,de nem sokáig ugyanis a bálterembe lépett az új igazgató. :O Senki nem mert megmukkani,még a legyek zümmögése is abba maradtak volna,ha lettek volna ilyen hideg időben. :D Mindenki csak nézett rá,de megmukkani nem mertünk és így inkább mindenki tette-vette a dolgát,mint ha ott sem lett volna az igazgató úr. Grétiékkel láttuk,hogy néha néha egy pár lány rá néz titkon,de mint ha az új igazgató úrat nem is izgatná a dolog. :/

*Gyorsan teltek a napok és eljött a karácsony napja,amikor is mindenki megajándékozta a másikat és együtt ünnepeltük az árva gyerekekkel az ünnepet és idén jobban is sikerült minden karácsonyi farsangunk,játékunk a gyerekek számára. :3 :) A többi nap is gyorsan eltelett,és eljött az új év napja. :* Pezsgőn kívül mást nem is nagyon fogyasztottunk,a gyerekek miatt inkább mi is vissza fejlődtünk és gyerel pezsgőztünk. :D ;) Végül eljött az Újév és elkezdődött mindenki számára valami új,valami csoda. ;) Vittorio 16 hónapos lett,kishúga akire úgy vigyázzot,mint a szeme fényére 32 hetes lett,Reni 6 hónapos terhes,Gréti 2 hónapos és egy újjabb családtagot köszönthettünk a köreinkbe. :O :* Ugyanis Anikó is gyereket vár és 7 hetes terhes lett,amikor az öröm hírt elmondta nekünk. :* ;) Mindenki majd kirobbant a boldogságtól annyira örültünk a hírnek. :) ;) Nem gondoltuk volna Mayoval,hogy ha mi elkezdjük a baba vállalást,akkor mindenki folytatja majd. :D De, hát nekünk lányoknak sajnos lejàr előbb utóbba biológiai óránk. :/ :( De most már felnőtt emberek lettünk így mért ne vállalhattunk volna babát. :) A suli is lassan megkezdődött és egyre több felelés,dologzat várt mindenkire,akik vagy az elsősök voltak,vagy végzős osztály illetve hamarosan végzős osztály volt. :/ Az új igazgató úr az első félév után egy csomó szabályt hozott,ami nem is volt rossz ötlett de jó ötlett sem volt,mint például hogy több órás legyen a gyakorlat,aki eddig mondjuk japánt tanult,annak franciát vagy spanyol nyelven is tanulnia kellett,az osztályok felét,két tagozatra bontotta,akik A-tól voltak Í-betűig azok nappali tagozatra jártak akik meg J-től volt T-ig voltak azok meg esti tagozatosok voltak így a vámpírokkal jártak egy időben suliba. :/ Sokan fel is voltunk háboródva,ezért kitaláltuk, hogy............

A következő részben folytatjuk! ~Damcsiii*

 

Vampire Knight 116.rész

Sokan fel is voltunk háborodva,ezért kitaláltuk, hogy sztárjkolni fogunk ezért,az új rendszerérét. 3:) A tervünk a következő volt,hogy akik az esti tagozatra mentek volna,a reggeli tagozatra mentek,akik a reggeli tagozatra mentek volna azok az esti tagozatra mentek. :) A tanárok is ugyanezt műveletet csinálták,és mindenki élvezte,hogy rá pár hétre az igazgató szóvá is tette. :D Mindenki játszotta az ártatlan bárány szerepét. O:) Ez sokáig így is,ment egészen márciusig,amíg meg nem lettünk fenyegetve,hogy megszüntetik az akadémiát vagy pedig minden vissza áll,az eredeti rendre. :/ :O :( Mindenki hát befejezte a játékot és,vissza állt minden az eredeti rendre. :/

*A hónapok gyorsan teltek,múltak,az emberek és a vámpírok,még mindig békében éltek egymással,és a titok most sem tudódott ki hogy,ők léteznek. :) Az idő változásával áprilisi hónapot írtunk,mindenkinek telt az idő,Sakura 42 hetes baba lett,Vittorio 19 hónapos lett,Anikó 17 hetes terhes,Gréti 5 hónapos lett és a nagy csoda hogy ezen a napon született meg a kisfiúk Aidouval Sin nevet kapta és csoda szép és egészséges kisfiú lett,51 cm és 3600 grammal. :) A szülők teljes öröm mámorban úsztak,akár csak mi hiszen végre egy újabb jövevény van a a családban. :) <3 el sem hiszi az ember hogy alig pár hónapja kezdte a sulit,és már is mindjárt vége. :/ :) Sokan örülnek neki,vannak akik szomorúak miatta,meg lehet érteni mind kettőt hiszen a barátokat 3 hónap múlva látod újra,a nyári munkák,a nyári gyakszik. :/ Ezek az 1. félév utáni hónapok a leghúzósabbak,mert itt vannak az érettségik,a szakmai vizsgák,és így az embernek sokat kell tanulnia,akár csak a vámpíroknak. :/ :( Nekik szarabb is,mivel az új igazgató illem órákat is beiktatót,amire nekik sajnos kötelező bemenni ha akarják,hanem. :/ :O Sokan megunták,ezt az egész órát,rendszer és másik suliba mentek így,az akadémiáról kezdtek,elfogyni a diákok. :/ :( A népszerűsége az iskolának csökkent,az iskola pénze egyre kevesebb lett,így tennünk kellett valamit,azért a vámpírok és a az esti-nappali tagozatos osztály elnököket összehívtuk,egy megbeszélésre hogy mit tegyünk,hogy újra felvirágozzon az akadémia,ezért az ötletek a tervek a következők voltak: ............................
A következő részben folytatjuk! ~Damcsiii*

 

Asztali nézet